A közegészségügy egy intelligensebb, precízebb értelmezése

Sue Desmond-Hellmann az ún. célzott közegészségügyet – egy big datát, fogyasztói ellenőrzést, génszekvenálást és egyéb innovatív eszközöket magában foglaló megközelítést – alkalmazza a világ legbonyolultabb egészségügyi problémáinak megoldására. Ezzel a módszerrel már sikerült a HIV-fertőzés anyáról gyermekre történő terjedését felére csökkenteni Fekete-Afrikában, jelenleg pedig az egész világot érintő, aggasztó csecsemőhalálozási ráták megoldására alkalmazzák. A cél: életeket menteni a jó időben, jó helyen történő, megfelelő beavatkozásokkal.

Szóval, kezdjük egy kis bemutatkozással.

Édesanyám, Jennie készítette ezt a képet.

Középen édesapám, Frank látható.

Tőle balra, lánytestvéreim:

Mary Catherine, Judith Ann,
Theresa Marie.

Az ölében John Patrick ül,
jobb oldalán pedig Kevin Michael.

És a halványkék széldzsekiben

Susan Diane. Én.

Szerettem nagy családban felnőni.

Az egyik kedvenc dolgom
a névválasztás volt.

De mire a hetedik testvér született,

szinte kifogytunk
a második keresztnevekből.

Hosszas tanakodás után,

végül megegyeztünk a Jennifer Bridget-ben.

Minden szülő itt a közönségben

ismeri azt az örömöt és izgatottságot,

amely egy új gyermek nevének
kiválasztásával jár.

Én is nagyon izgatott voltam,

hogy segíthettem anyukámnak abban
a különleges, ünnepélyes alkalomban.

De nem mindenhol ez a helyzet.

Sokat utazom, ezért sok mindent látok.

De nagyon meglepődve tapasztaltam,

hogy Etiópia egyes területein

a szülők nem adnak nevet
az újszülött gyermeküknek

legalább egy hónapos korukig.

Miért halogatnak?

Miért nem használják ki ezt a különleges,
ünnepélyes időszakot?

Hát azért, mert félnek.

Félnek, hogy a kisbabájuk meg fog halni.

És ez a veszteség
név nélkül talán egy kicsit elviselhetőbb.

Egy név nélküli archoz

talán egy kicsit kevésbé kötődnek.

Itt, a világ egyik felén –

ez egy örömmel, izgalommal teli időszak,
álmokat szövünk a gyermekünk jövőjéről –

amíg a világ egy másik pontján,

félelemmel teli szülők

nem mernek

néhány hétnél hosszabb jövőt
álmodni gyermekeiknek.

Hogyan lehetséges ez?

Hogy lehet, hogy 2,6 millió csecsemő

hal meg világszerte

egy hónapos kora előtt?

2,6 millió.

Ennyi Vancouver lakossága.

És ami megdöbbentő:

Miért?

Nagyon sok esetben egyszerűen nem tudjuk.

Emlékszem, nemrég láttam
egy naprakész kördiagramot.

A diagram címe:

„Öt év alatti gyermekek
halálokai világszerte”

A diagram egy elég nagy része, kb. 40%

40% neonatalisként [újszülötti]
volt jelölve.

A „neonatalis” viszont nem egy halálok.

A „neonatalis” egy egyszerű melléknév,

amely azt jelenti, hogy a gyermek
egy hónapnál fiatalabb.

Számomra a „neonatalis” azt jelentette:
„Fogalmunk sincs.”

Tudós vagyok. Orvos.

Megoldásokra törekszem.

De nem lehet megoldani azt,
amit nem tudunk értelmezni.

Tehát az első lépés afelé, hogy a szülők
visszakapják az álmaikat,

az alábbi kérdés megválaszolása:

Miért halnak meg a csecsemők?

Ezért ma egy újfajta megközelítésről
szeretnék beszélni,

amelyről úgy gondolom,

hogy azonkívül, hogy segíteni fog
feltárni a csecsemőhalál okait,

kezdi teljesen átalakítani

a globális egészségügyet.

Ennek a neve: „Célzott Közegészségügy”.

Számomra a precíziós orvoslásnak
nagyon különleges gyökerei vannak.

Onkológus szakorvos vagyok.

Azért lettem ez, mert segíteni akartam
az embereknek, hogy jobban legyenek.

De túl gyakran, a kezeléseim hatására
inkább rosszabbul lettek.

Még mindig emlékszem fiatal nőkre,
akiket édesanyjuk kísért a klinikámra.

Felnőttek, akik édesanyjuk segítségére
szorultak, hogy eljussanak a rendelőmbe.

Annyira legyengültek

a kezeléstől, amit előírtam nekik.

De akkoriban, a rák elleni küzdelemben,

kevés eszköz állt a rendelkezésünkre.

A rendelkezésünkre álló eszközök viszont

nem tettek különbséget
az elpusztítani kívánt rákos sejtek

és az egészséges sejtek között,
amelyeket meg akartunk menteni.

És így a mindenki számára
oly jól ismert mellékhatások –

hajhullás, hányinger,

legyengült immunrendszer,
tehát a fertőzések folyamatos veszélye

– mindig jelen voltak.

Aztán a biotechnológiai iparban
kezdtem dolgozni.

És a mellrák kezelésének
egy újfajta módszerén dolgoztam,

amely eredményesebben volt képes
megkülönböztetni az egészséges sejteket

az egészségtelen, vagy ráksejtektől.

Ez a Herceptin nevű gyógyszer.

És a Herceptin segítségével

precízen tudtuk célba venni
a HER2-pozitív emlőrákot,

amely akkoriban
a mellrák legrémisztőbb formája volt.

Ez a precizitás lehetővé tette,
hogy a ráksejteket támadjuk,

míg a normál sejteket kíméletesen
és gyengéden kezeljük.

Hatalmas áttörés.

Csodának tűnt.

Olyannyira, hogy ma már

hasznosítjuk ezeket az eszközöket –

big data, fogyasztói ellenőrzés,
génszekvenálás, stb. –

nagyon sokféle betegség leküzdésére.

Ezáltal lehetőségünk van az egyéneket

a számukra legkedvezőbb gyógykezelésekkel
a megfelelő időben ellátni.

A precíziós orvoslás
forradalmasította a rákkezelést.

Minden megváltozott.

És szeretném,
ha minden ismét megváltozna.

Ezért azt kérdeztem magamtól:

Miért is kellene

a betegségek kezelésének
eme intelligensebb, pontosabb, jobb módját

a gazdag világra korlátoznunk?

Ne értsenek félre –

nem azt mondom,
hogy Herceptin-féle drága gyógyszereket

vigyünk a fejlődő országokba,

habár éppenséggel örülnék neki.

Hanem arról beszélek,

hogy ezt az egyéneknél használt,
célzott gyógykezelési módszert alkalmazzuk

olyan egészségügyi problémák megoldására,

amelyek népességeket érintenek.

Oké, tudom, most biztosan azt gondolják,
„Ez a nő őrült."

„Ez kivitelezhetetlen.
Túl ambíciózus.”

De a helyzet a következö:

korlátozottan már most is alkalmazzuk,

és pozitív változásokat kezdünk látni.

Szóval most így állunk.

Azt már említettem, hogy onkológus vagyok.

De mint sok orvos, aki a 80-as években
San Franciscóban végezte a képzését,

AIDS-re is szakosodtam.

Borzalmas időszak volt.

Az AIDS akkoriban halálos ítélet volt.

Minden betegem meghalt.

Ma már jobb a helyzet,

de a HIV/AIDS még mindig
egy borzasztó globális kihívás.

Világszerte kb. 17 millió
HIV-fertőzött nő él.

Tudjuk, hogy amikor
ezek a nők teherbe esnek,

átadhatják a vírust a gyermeküknek.

Azt is tudjuk,
hogy gyógykezelés hiányában,

a fele ezeknek a gyerekeknek
nem éli meg a 2 éves kort.

De tudjuk, hogy az antiretrovírus
terápiával gyakorlatilag garantálhatjuk,

hogy a vírus nem kerül át a gyermekbe.

Tehát mit csinálunk?

Nos, az univerzális megközelítés,
csakúgy mint a kemoterápia,

azt jelentené, hogy a világ összes
várandós nőjét teszteljük.

Működne.

De nem lenne praktikus.

Ezért azokat a térségeket célozzuk meg,
ahol a legmagasabb a HIV-fertőzöttség.

Tudjuk, hogy Fekete-Afrika
egyes országaiban

tesztelhetünk és kezelhetünk terhes nőket
ott, ahol a legmagasabbak az arányok.

Ennek a közegészségügyi probémának
precíziós megközelítésével,

majdnem felére csökkent

a HIV anyáról gyermekre történő átvitele

az elmúlt öt évben.

(Taps)

Egyes fejlődő országban élő
terhes nők szűrővizsgálata

nagyon jó példa arra,
hogy a precíziós orvoslás

közegészségügybe való átültetése,
nagymértékű változásokat hozhat.

Szóval…

Hogy valósítható meg ez?

Úgy, hogy tudjuk…

Tudjuk, hogy kiket célzunk,

mit célzunk,

hol célzunk és hogyan célzunk.

És számomra, ezek a célzott közegészségügy
fontos elemei:

ki, mi, hol és hogyan.

De térjünk csak vissza
arra a 2,6 millió újszülöttre,

akik egy hónapos koruk előtt meghalnak.

Itt az a probléma,
hogy egyszerűen nem tudjuk.

Talán hihetetlennek tűnik,

de úgy keresünk választ
a csecsemőhalálozás okaira

azokban az országokban,
ahol ennek aránya a legmagasabb,

hogy beszélgetünk az édesanyával.

Egy egészségügyi dolgozó a gyermekét
éppen elvesztett anyától megkérdezi,

„Hányt a baba? Lázas volt?”

Ez a beszélgetés

legfeljebb 3 hónappal
a gyermek halála után történhet.

Képzeljék csak magukat
annak az anyának a helyébe!

Egy szívfacsaró,
gyötrelmes beszélgetés ez.

És ami még ennél is rosszabb –
nem is túl hasznos,

mert bár tudjuk, hogy volt láz és hányás,

nem tudjuk, miért.

Így e tudás hiányában,

nem tudjuk megakadályozni,
hogy ezt az anyát, a családot,

vagy a közösség más családjait,

hasonló tragédia érje.

De mi lenne, ha precíziós megközelítést
alkalmaznánk a közegészségügyben?

Tegyük fel, például,

hogy rájövünk,
hogy Afrika egyes területein

az újszülöttek halálát egy, az anya által
átadott bakteriális fertőzés

a B-csoportú streptococcus okozza.

Kezelés hiányában, az anyának
hétszer nagyobb esélye van arra,

hogy a következő gyermeke
meg fog halni.

Amint megállapítjuk a problémát,
ez a halál elkerülhetővé válik

egy olyan olcsó és veszélytelen dologgal,
mint a penicillin.

Ezt azért tehetjük meg, mert tudjuk.

És pont ez a lényeg:

ha már ismerjük a problémát,
a helyes beavatkozást tudjuk alkalmazni

a megfelelő lakosságon
a megfelelő területeken,

hogy életeket mentsünk.

Ezzel a megközelítéssel,

valamint ilyen
és hasonló beavatkozásokkal,

nincs kétségem afelől,

hogy a precíziós megközelítés

segíthet megvalósítani
a következő 15 évre tervezett célokat.

És ezzel egymillió
újszülött életét lehetne megmenteni

minden egyes évben.

Egymillió újszülött minden egyes évben.

És miért állnánk meg itt?

A közegészségügy
sokkal hatékonyabb megközelítésével –

Képzeljék el a lehetőségeket!

Miért ne küzdhetnénk le
az alultápláltságot?

Miért ne előznénk meg a méhnyakrákot?

És miért ne irtanánk ki a maláriát?

(Taps)

Igen, ezért tapsoljanak!

(Taps)

Tudják, én két különböző világban élek.

Az egyiket tudósok lakják,

a másikat pedig egészségügyi dolgozók.

A célzott közegészségügy

ennek a két világnak az egyesítését ígéri.

De tudják, mi mind két világban élünk:

a gazdag világban és a szegény világban.

És ami miatt a legizgatottabb vagyok,

az e két világ összekapcsolása.

A gazdag világban minden nap,

rendkívüli tehetséget és eszközöket
vetünk be –

minden rendelkezésünkre állót –

hogy olyan módszerekkel
támadjuk célzottan a betegségeket,

amelyekről még csak nem is álmodtam.

Bizonyára igénybe vehetnénk
ezt a fajta tehetséget és eszközöket arra,

hogy leszámoljunk a bölcsőhalállal
a szegény világban.

Ha így tennénk,

minden szülő merne nevet adni gyermekének

amint az megszületett,

és merné álmodni,
hogy a gyermeke jövője évtizedekben,

és nem napokban lesz mérve.

Köszönöm.

(Taps)