Rabszolgából lázadó gladiátor: Spartacus élete - Fiona Radford

A teljes előadás megtekinthető: https://ed.ted.com/lessons/from-slave-to-rebel-gladiator-the-life-of-spartacus-fiona-radford

Spartacus rabszolga volt – egy a millióból, akiket elhurcoltak a Róma által meghódított területekről, hogy bányákban dolgozzanak, a földet műveljék vagy harcoljanak a tömegek szórakoztatására. A római hadseregből való dezertálásáért bebörtönözték, de társaival együtt megszöktek, és felkelést indítottak. Hogyan lesz egy rabszolga a szabadság és a bátorság jelképe?
Fiona Radford Spartacus életét és legendáját mutatja be.

Lecke: Fiona Radford
Rendezte: Kozmonot Animation Studio

Miközben a harcos aludt,

egy kígyó tekeredett az arcára.

Fenyegetés helyett,
a felesége óment látott,

egy félelmetes erőt, ami vagy dicsőséget
vagy bukást hoz férje számára.

Ekkor azonban csak egy rabszolga volt,

egy a millióból, akiket elhurcoltak
a Róma által leigázott területekről,

hogy a bányákban dolgozzanak,

a földeket műveljék

vagy a tömeg szórakoztatására harcoljanak.

Egy nomád trák a mai Bulgáriából,

aki a római hadseregben szolgált,
de bebörtönözték dezertálás miatt.

Úgy hívták Spartacus.

Spartacust Batiatus parancsára
Capua városába vitték.

Batiatus lanista volt,
gladiátorokat képzett ki.

Az élet a ludusban, vagyis
a gladiátoriskolában kegyetlen volt.

Az újoncokat eskütételre kényszerítették:

"Hagyjuk magunkat megégetni, láncra verni,
ütni és kard által megöletni."

Kötelesek voltak kérdés nélkül
teljesíteni mesterük parancsait.

De még ez a vasszigor sem tudta
megtörni Spartacus lelkét.

Kr.e. 73-ban Spartacus
73 másik rabszolgát vett rá,

hogy késeket és nyársakat
kobozzanak el a konyhából,

megtámadjanak egy gladiátorfelszerelést
szállító kocsit és megszökjenek.

Eddig mások kedvéért harcoltak,

most viszont a saját szabadságukért.

Amikor a hírek elértek Rómába,

a szenátus túlságosan el volt foglalva
a spanyol és pontoszi háborúkkal ahhoz,

hogy pár engedetlen
rabszolgával foglalkozzon.

Claudius Glaber praetor közönyösen
indult 3000 fős seregével a Vezúvhoz,

ahol a felkelők táboroztak.

A katonák eltorlaszolták
a hegyre vezető egyetlen utat.

Csak annyi dolguk volt,
hogy várjanak és kiéheztessék őket –

legalábbis ezt gondolta Claudius.

Az éjszaka közepén

a lázadók szőlőindából készült
köteleken leereszkedtek a hegyről,

és oldalirányból megtámadták
Claudius őrizetlen táborát.

Hát így kezdődött Róma dacos
gladiátorának legendája.

Ahogy a felkelés híre terjedt,

úgy nőtt az ereje is:

szökött rabszolgák és katonák,
éhes parasztok álltak az ügy mellé.

Sokan kiképezetlenek voltak,

de Spartacus ügyes taktikái

hatékony gerillasereggé formálták őket.

Egy második római hadjáraton,
amit Varinius praetor vezetett,

a tisztekre fürdés közben
támadtak rá váratlanul.

Hogy a többi római elől is
egérutat nyerjenek,

a felkelők az ellenség holttesteit
használták álcázásként,

és Varinius lovát is ellopták,
hogy menekülésüket segítse.

A lelkesítő győzelmeknek és a zsákmány
egyenlő szétosztásának köszönhetően

Spartacus további követőket
vonzott magához,

és irányítást nyert több falu felett is,

ahol új fegyverek készülhettek.

A rómaiak hamarosan ráébredtek,
hogy nem sima söpredékkel állnak szemben,

és Kr.e. 72 tavaszán

a szenátus két légióval csapott le rájuk.

A lázadók kerültek ki győztesként,

de sokan életüket
vesztették a csatában,

többek között Spartacus
hadnagya, Crixus is.

Tiszteletére Spartacus
játékokat szervezett a temetésén,

ahol a római foglyoknak kellett elviselni
azt, amit régen a fogolytársainak.

Kr.e. 72 végére

Spartacus serege egy 120 000 főt
számláló hatalmas erő volt.

De ezt a létszámot
nehéz volt kordában tartani.

Mivel az Alpok felé tiszta volt az út,

Spartacus Róma határain túlra
akart menetelni,

ahol a követői szabadok lehetnek.

De a hatalmas sereg vakmerővé vált.

Sokan folytatni akarták a fosztogatást,

míg mások arról álmodoztak,
hogy bevonulnak Rómába.

Végül a sereg délnek indult,

lemondva a szabadság
utolsó esélyéről.

Eközben Marcus Licinius Crassus
átvette a háború irányítását.

Mint Róma legtehetősebb polgára,

nyolc új légióval
vette üldözőbe Spartacust,

egészen az olasz csizma orráig
hajszolva a felkelőket.

Több kudarcba fulladt
tutajépítés után,

és a helyi kalózok
váratlan árulása miatt,

a felkelők kétségbeesésükben
megpróbáltak áttörni Crassus vonalain –

sikertelenül.

A pontoszi háborúból visszatérők
csatlakoztak a római sereghez,

a felkelők rendje és szelleme
pedig megtört.

Kr.e. 71-ben megtették
utolsó lépésüket.

Spartacus majdnem elérte Crassust,
mikor a centuriók elvágták az útját.

A seregét elpusztították,

és 6000 foglyot feszítettek keresztre
a Via Appián.

Kísérteties fitogtatása volt ez
a római hatalomnak.

Crassus megnyerte a háborút,

de mégsem az ő hírneve
visszhangzott az évszázadok során.

Több ezer évvel később

a rabszolga neve, aki megrengette a világ
egyik legtekintélyesebb birodalmát,

a szabadság jelképévé vált –

és a bátorságé, amellyel küzdött érte.