Egész élet a gyermekszegénység elleni küzdelemben

Miből áll országos mozgalmat létrehozni? Pat Mitchell TEDWomen-kurátorral folytatott megragadó beszélgetésében Marian Wright Edelman mérlegre teszi a Gyermekvédelmi Alap 1973-as létrehozását – a szegregált Délen történt felnövekedése során szerzett első benyomásaitól kezdve ifj. dr. Martin Luther Kinggel folytatott együttműködéséig –, és elmondja, öregedése hogyan tette még radikálisabbá.

Pat Mitchell: Tudom, ki nem állhatod,
ha legendának tartanak.

Marian Wright Edelman: Így van.

(Nevetés)

PM: Miért nem, Marian?

Hiszen amolyan legendaféle vagy.

Már régóta csinálod,

és még mindig itt vagy
mint alapító és elnök.

MWE: Mert a papám és a mamám
úgy nevelt minket, hogy szolgáljunk,

ezért szolgáló vezetők vagyunk.

Ez nem külsőség vagy címke kérdése,

és én a világ legszerencsésebb
emberének érzem magam.

Óriási nélkülözések és igazságtalanságok
metszéspontjában születtem,

de nagy lehetőségekében is,
hogy változtassak rajtuk.

Igen hálásnak érzem magam,

hogy szolgálhatok és tehetek valamit.

PM: Milyen szépen fejezed ki!

(Taps)

Az amerikai Délen nőttél fel,

és mint minden gyereket,

a szüleid alakítottak azzá, amivé lettél.

Mondd: mit tanítottak nektek
a mozgalomépítésről?

MWE: Rendkívüli szüleim voltak.
Nagy szerencsém volt.

Anyámnál jobb szervezőt nem ismerek.

Mindig ragaszkodott hozzá,
hogy a maga lábán álljon meg.

Tejboltot nyitott, hogy meglegyen a pénze,

és a függetlenség érzését
minden bizonnyal tőle örököltem.

Lelkész papámmal igazi párt alkottak.

Nővérem a legidősebb testvérem,

én vagyok a legfiatalabb,
van három bátyám is.

De mindig tudtam, hogy vagyok
olyan okos, mint a bátyáim.

Fiús vadóc voltam.

Mindig az kellett, ami a fiúknak.

De a lényeg, hogy boldogok voltunk,

noha nagyon szegregált

dél-karolinai kisvárosban nőttünk fel.

Tudtuk, hogy az rossz.

Négyéves korom óta tudom,

hogy nem fogadom el,
ha be akarnak skatulyázni.

De Papa és Mama mindig érezte,
hogy nem velünk van baj,

hanem a külvilággal,

de ha megnövünk, változtathatunk rajta.

Már nagyon korán belefogtam ebbe.

A lényeg, hogy ők a példaképeink voltak,

mert azt mondták: ha ínséget látsz,

ne kérdezd, miért nem tesz valaki ellene.

Azt nézd, te mit tehetsz.

Szülővárosomban nem volt idősotthon.

Reddick tiszteletes, akiről 50 év múltán
már tudjuk, Alzheimer-kóros volt,

az utcán csatangolt.

Papa és Mama rájött, hogy hely kéne neki,

úgyhogy idősotthont alapítottunk.

Gyerekek főztek, takarítottak
és szolgáltak ki.

Akkoriban ez nem volt ínyünkre,

de így tanultuk meg, mi a kötelesség:

gondozni azokat,
akik nem tudják magukat ellátni.

Tizenkét nevelt húgom és öcsém volt.

Anyám befogadta őket, mielőtt
és miután elkerültünk hazulról.

Amikor ínséget lát az ember,
teljesíti a kötelességét.

Papa azt mondta: Isten teljes
foglalkoztatottságú gazdaságot működtet.

(Nevetés)

Elég csupán az ínséget figyelnünk,

és sosem maradunk teendő
vagy valódi életcél nélkül.

A Gyermekvédelmi Alap minden mai témája

igen személyes módon
a gyerekkoromhoz kapcsolódik.

Little Johnny Harrington, aki tőlünk
a harmadik lakásban élt nagyanyjával,

szögbe lépett.

Tetanuszfertőzés, kórházba került,
oltást nem kapott, belehalt.

Tizenegy éves volt.

Emlékszem az esetre.

Az előttünk lévő autópályán baleset volt:

két fehér teherautósofőr
és egy bevándorló család,

amely történetesen fekete volt.

Kirohantunk segíteni.

Egy templom előtt történt,
megjött a mentő,

meglátták, hogy a fehér
sofőröknek kutyabajuk,

és a fekete munkások megsérültek.

Faképnél hagyták őket, és elhajtottak.

Sosem felejtem el.

A védőoltás volt az egyik legelső dolgunk,

amikor a Gyermekvédelmi Alapnál
arról gondoskodtunk,

hogy minden gyerek kapja meg a védőoltást
a megelőzhető betegségek ellen.

Egyenlőtlen színvonalú iskolák...

(Taps)

Elkülönített és egyenlőtlen.

Fehér iskoláktól levetett dolgok.

De könyv mindig volt otthon.

Papa falta a könyveket.

Esténként együtt olvastunk.

15–20 percet olvastatott engem.

Egyszer beraktam az "Őszinte
gyónás"-t a Life Magazinba;

arra kért, hogy olvassam hangosan.

Soha többet nem olvastam
az "Őszinte gyónás"-t.

(Nevetés)

Szüleim mohón olvastak.

Előbb kaptunk könyvet,
mint újabb pár cipőt,

és ez nagyon fontos volt.

Noha a feketék iskolái
uraságtól levetett könyveket

meg uraságtól levetett mindenfélét kaptak,

nagy volt az ínség.

Papa világossá tette, hogy az olvasás
nyit ablakot a külvilágra,

és ezt óriási ajándéknak tartom.

De a lecke igazolódott, hogy Isten teljes
foglalkoztatottságú gazdaságot működtet,

elég csupán az ínséget figyelnünk,

és sosem maradunk teendő
vagy valódi életcél nélkül.

Nálam mindig ez van.

Kisvárosunk nagyon szegregált volt.

Négy-ötéves koromban lázadó voltam.

Elmentem az egyik áruházhoz,

felirat jelezte a "fehér"
és "fekete" vízcsapot.

Ezt nem tudtam, de nem is nagyon érdekelt.

Velem volt a vasárnapi iskolai tanárnőm.

Nem a megfelelő csapból ittam,

elrántott onnan, azt sem tudtam,
mi a csuda történt,

de aztán elmagyarázta
a fekete és fehér víz mibenlétét.

Azt nem tudtam,

hazamentem, kitártam
sebzett lelkecskémet szüleimnek,

elmeséltem a történteket,
és megkérdeztem: "Mi a baj velem?"

Azt válaszolták: "Semmi különös,

a rendszerrel van baj."

Ez után titokban mindig
megcseréltem az ivóvíz-feliratokat,

bárhol jártam is.

(Nevetés)

Ettől jól éreztem magam.

(Taps)

PM: Semmi kétség,
hogy a legenda lázadóról szól,

és ez régóta így van.

Ügyvédként és a polgárjogi
mozgalomban kezdtél ténykedni,

dolgoztál dr. Kinggel is az eredeti
Szegény Emberek Mozgalmában.

Aztán eldöntötted 45 éve,

hogy országos érdekvédő kampányt
szervezel a gyerekekért.

Miért épp a gyerekek érdekében?

MWE: Mert amit Mississippiben

és Délen láttam,

azoknak zömmel a gyerekekhez volt közük.

Láttam az országban fölpuffadt hasú,

éhezés határán lévő gyerekeket,

akik éhesek voltak,

nem volt ruhájuk,

és senki sem akarta elhinni,

hogy léteznek éhező gyerekek.

Lassú folyamat volt.

Senki sem akart erre figyelni.

A Mississippibe jövő képviselőknek
váltig mondogattam:

"Nézzék csak meg!", de zömük
semmit sem akart ezzel tenni.

De én láttam a nyomasztó szegénységet.

Szavazói regisztrációval
akarta Mississippi állam –

idegen fehér kölykök segítenének
a feketéknek regisztráltatni magukat –,

hogy mindenki menjen el az államból,
ki akarták éheztetni a feketéket.

Az ingyenes élelmiszert lecserélték

két dollárba kerülő élelmiszerjegyekre.

Nem volt jövedelmük az embereknek,
senki sem akarta elhinni az USA-ban,

hogy vannak nálunk jövedelem nélküliek.

Százakat, ezreket ismerek.

Nagy gonddá vált az alultápláltság.

Aztán egy szép napon dr. King eljött.

Egy sor ügyért küzdöttünk,
hogy pl. a Head Start program,

amelyet Mississippi állam elvetett,

legyen refinanszírozva.

King elment a központba,

amelyet a szegények tartottak fönn
bármi segítség nélkül,

meglátta, hogy egy tanár
8–10 gyereknek oszt fel egy almát,

ki kellett rohannia, mert elsírta magát.

Nem hitt a szemének.

Csak mikor Robert Kennedy
úgy döntött, hogy eljön,

elmentem ismertetni
a Head Start programot,

mert támadták.

Kértem, hogy nézzék meg maguk,

és majd meglátják

az éhező embereket és az éhező gyerekeket.

Eljöttek, és Kennedy
magával hozta a sajtót,

s ez indította el a mozgalmat.

Az állami északra akarta
kiszorítani a szegényeket,

hogy megszabaduljon az ilyen szavazóktól.

Büszke vagyok Mike Espyre.

Tegnap este veszített, de majd győzni fog.

(Taps)

De te még ilyen nyomasztó
szegénységet nem láttál.

Idegen fehér kölykök jöttek,
hogy segítsenek szavazásra regisztrálni

az 1964-es nyári projektben,
ahol három fiatal férfit vesztettünk el.

De mikor elmentek, a sajtó is elment,

csak a nyomasztó ínség maradt,

és hogy próbálták
kiszorítani a szegényeket.

És akkor jött a Head Start,

mi kérvényeztük,
mert az állam elutasította.

Sok állam tett így, amelyek most
a Medicaidet nem fogadják el.

Mi vittük az ország legnagyobb
Head Start programját,

ez megváltoztatta életüket.

A könyveikben látható gyerekek
pont úgy néztek ki, mint ők,

és minden oldalról támadtak minket.

De a lényeg,

hogy Mississippi állam végül
a Gyermekvédelmi Alapot

többféleképpen szülte meg.

Azt is megértettem, hogy a gyerekek

és a megelőző beruházások,

a költséges gondozás, kudarcok

és az elhanyagolás elkerülése

stratégiaibb módszerek
voltak az előrelépéshez.

Így a Gyermekvédelmi Alap

a Szegény Emberek Mozgalmából nőtt ki.

Ám eléggé világos volt,

hogy hívjuk bár fekete
vagy barna függetlenségnek,

a választókerületek zsugorodni fognak.

Ki lehetne dühös két hónapos
vagy kétéves gyerekre?

Sokan.

Táplálni sem akarják őket,
ezt tapasztaltuk.

Csakhogy ezt helyesen kellett értékelni.

Nekem volt a tisztem, hogy két éven át

a Szegény Emberek Mozgalom
politikai koordinátoraként szolgáljak,

majd két emberünk lett.

A mozgalom nem volt kudarc,

mert a változás magjait elültettük.

Gürizők kellenek, akik nyomon
követik az előrehaladást.

Én az vagyok, de még szívós is.

Ez eredményezte,

hogy mindazoknak,
akiknek ma élelmiszerjegyük van,

a Resurrection City
szegényeinek köszönhetik.

Ez sok nyomon követést,
aprómunkát követel – és kitartást.

PM: 45 éve csinálod,

és ragyogó eredményeket tapasztaltál.

Mire vagy a legbüszkébb
a Gyermekvédelmi Alapot illetően?

MWE: Talán arra, hogy a gyerekek
mára fő kérdéssé váltak.

Sok új törvény van.

Gyerekek milliói élelemhez jutnak.

Gyerekek milliói előnyhöz jutnak.

Gyerekek milliói a Head Startba kerülnek,

és előnyhöz jutottak,

és a Gyermek Egészségbiztosítás
Program, a CHIP,

a Medicaid rájuk is kiterjed.

Évtizedek óta törekszünk
a gyermekjóléti rendszer reformjára.

Idén nagy áttörést értünk el,

azt mondják, legyen kész javaslatod,
mire valaki kész megmozdulni.

Néha ez 5–10–20 évig tart, de itt vagyunk.

Igyekszem kivonni a gyerekeket
a nevelőszülőktől és -otthonokból.

Legyenek családjukkal, segítsék
őket megelőző szolgáltatásokkal.

El lett fogadva.

De még milliónyi gyerekben él a remény,

akiknek igazi gyerekkor jut.

Még nem végeztünk,

nem fogjuk azt érezni, hogy vége,
amíg föl nem számoljuk

a Föld leggazdagabb országában
a gyerekszegénységet.

Nevetséges, hogy ezt követelnünk kell.

(Taps)

PM: Az eredmények dacára
még rengeteg probléma van.

Köszönöm, hogy egypárat
említettél, Marian:

a Szabadság Iskolái,

gyerekek nemzedékei,

amelyek részt vettek
a Gyermekvédelmi Alap akcióiban.

De ha körülnézünk a világban,

hazánkban, az USA-ban
és más országokban,

rengeteg még a probléma.

Mi aggaszt leginkább?

MWE: A hatalomban lévő felnőttek
felelőtlensége aggaszt engem,

hogy nem egészségesebb
világ felé haladunk.

Az is, mikor az Atomkutatók
Közlönyét olvasom,

és látom, hogy két perccel
éjfél előtt járunk,

és csak közeledünk.

Kockára tettük jövőnket,

gyerekeink jövőjét, biztonságunkat

abban a világban, ahol még
túl sok mindent erő irányít.

Föl kell ezzel hagyni.

Fejezzük be a háborúba való beruházást,
ruházzunk be a fiatalokba és a békébe,

de hát oly messze vagyunk ettől.

(Taps)

Nem szeretném,
ha unokáimnak unos-untalan

ugyanazt a harcot kelljen megvívniuk,

ezért vagyok radikálisabb.

Minél inkább öregszem,
annál radikálisabb vagyok,

mert felnőttként csak
egypár dolgot kell tennünk

a jövő nemzedékekért.

Mrs. Hamer és Mississipi népének

áldozatos munkájára tekintek,

akik életüket kockáztatták,
hogy jobb életünk legyen.

Ám az USA-nak meg kell birkóznia azzal,

hogy elmulasztott a gyerekeibe beruházni,

és ez a nemzet Achilles-sarka.

Hogy lehetünk a világ
legnagyobb gazdasága,

de szegénységben hagyunk élni
13,2 millió gyereket,

hagyjuk, hogy a gyerekek
hajléktalanok legyenek,

miközben elkerülésére
meglenne az eszközünk?

Gondoljunk bele, miféle nép vagyunk,

mutassunk példát a világnak!

Ne legyen szegénység!

Kimondhatjuk, hogy megszüntetjük
a szegénységet a világon.

Kezdjük mindjárt itthon!

Valódi haladást értünk el,

de ez igen nehéz feladat;

ez lesz az Achilles-sarkunk.

Fel kell hagynunk milliárdosoknak
nyújtandó további adókedvezményekkel, –

bocsi, emberek, –

a babák és egészségügyi ellátásuk helyett.

Világosan tisztázzuk a prioritásainkat!

(Taps)

Ez helytelen, ez nem hatékony.

A nemzet kulcsa a művelt gyermeksereg,

és még oly sok gyerek van,

aki alapszinten sem tud írni-olvasni.

Nem a megfelelő dolgokba ruházunk be,

és nem izgatna, ha valakinek egymilliárd

vagy tízmilliárd dollárja volna,

ha nem lennének éhes gyerekek,

ha nem lennének hajléktalan gyerekek,

ha nem lennének műveletlen gyerekek.

Arról van szó,

mit jelent így élni.

Mi végre vagyunk a világon?

Azért, hogy jobbítsunk a dolgokon

a jövő nemzedékek érdekében.

Aggodalommal tölt el minket

a klímaváltozás
és az általános fölmelegedés.

Figyeljük, és én állandóan idézem

az Atomkutatók Közlönyét.

Az áll benne: "Kép perc múlva éjfél."

Felnőttek, annyira elment az eszünk,

hogy nem jobb világot
hagyunk gyerekeinkre?

Hiszen ez a célunk: jobb világot

s az elegendő fogalmát hagyni mindenkire.

Nem lehetnek éhes gyerekek a világon,

miközben dúsgazdagok vannak.

Nem gondolhatok nagyobb okra,

és ebben a hitem vezérel.

Mindig megtiszteltetés szolgálni,

de mindig nekem jutott a legjobb szerep.

Papa mindig mondta: Isten teljes
foglalkoztatottságú gazdaságot működtet.

Elég csupán az ínséget figyelnünk,

és sosem maradunk valódi életcél nélkül.

Figyeltem a partneri viszonyt,
mert Mama igazi partner volt

De mindig tudtam, hogy vagyok
olyan okos, mint a bátyáim.

Mindig tudtam, hogy nem
csak önmagunkért létezünk,

hanem azért vagyunk, hogy szolgáljunk.

PM: Marian, a világ összes gyereke
nevében mondom:

köszönjük a szenvedélyedet,

céljaidat és a támogatásodat.

(Taps)