Őszintén az anyagi gondokról

Küszködni a költségvetéssel és a pénzügyeket kezelni megszokott dolog, de őszintén és nyíltan beszélni róla már nem az. Miért titkoljuk anyagi gondjainkat? Ebben a gondolatgazdag személyes beszédében Tammy Lally arra biztat, hogy számoljuk fel a pénzzel kapcsolatos szégyenérzetünket, és hagyjunk fel azzal, hogy saját magunk értékét bankkivonattal azonosítjuk.

Szegték már meg a családi hagyományt?

Én ma megteszem,

a pénzzel, diszkrécióval
és szégyennel kapcsolatban.

Keith testvérem felhívott
40. születésnapján 2006-ban.

"Tam, nehéz helyzetben vagyok.

Nem kérnélek, ha nem kényszerülnék rá.

Kérhetek 7 500 dollárt kölcsön?"

Nem ez volt az első eset,
hogy sürgősen szüksége volt készpénzre,

de ez alkalommal
hangja ijesztően csengett.

Soha nem hallottam ennyire
levertnek és szégyenlősnek,

és 40. születésnapja volt.

Az ilyenkor szokásos elemi
kérdések után beleegyeztem,

hogy kölcsönzöm neki a pénzt,
de egy feltétellel:

mint a család pénzügyi szakértője,

találkozni szerettem volna
vele és a feleségével,

hogy lássam, mi történt valójában.

Hetekkel később találkozunk
a helyi Starbucksban,

és egyből szigorú pénzügyi
beszélgetésbe kezdtem:

"El kell adjátok a házat, cseréljétek
kisebbre, amit megengedhettek magatoknak,

a játékokat is értékesítsétek.

És Starbucks?

Hagyjatok fel az ötdolláros napi kávéval."

Ismerik a csapdákat, melyekbe
belemegyünk a látszat fenntartásáért.

Testvérem és felesége
hirtelen vádaskodásba kezdtek,

és csúnya helyzet alakult ki.

A terapeuta és a dühös testvér
szerepe között vergődtem.

A javukat akartam.

"Ugyan már, ti ketten!
Hagyjátok abba a hülyeséget!

Szülők vagytok.

Komolyodjatok meg, és fel a fejjel!"

Mikor eljöttünk, telefonáltam anyámnak,

de Keith beelőzött,

és elmondta, hogy nem segítettem.

Valójában megsértődött,
és sarokba szorítva érezte magát.

Érezhette is, miután megszégyenítettem
szigorú pénzügyi beszédemmel.

Két hónappal később csöngött a telefonom.

"Tam? Rossz hírem van.

Keith tegnap este öngyilkos lett."

Pár nap múlva felkerestem
otthonát válaszokért,

garázs-irodájába mentem.

Találtam egy halom lejárt számlát,

és egy árverési értesítést,
amit halála napján kézbesítettek.

Testvérem hátrahagyta
gyönyörű tízéves lányát,

18 éves, pár héttel érettségi
előtt álló zseniális fiát,

és húsz éve hites feleségét.

Hogy történt ez meg?

Testvérem a családi szégyenspirálba
került a pénz miatt,

és nagyon nem volt ezzel egyedül.

A 40-64 évesek öngyilkossági aránya

40%-kal nőtt 1999 óta.

Állásvesztés, csőd és ingatlanárverés

a halálesetek 40%-ában játszott közre,

a középkorú fehér férfiak
körében 10-ből 7 esetben.

Megtudtam,

hogy az önpusztító és a saját érdekeinket
semmibe vevő pénzügyi viselkedésünket

nem racionális és logikus
gondolkozásunk vezérli.

Inkább a tudatalattink
hiedelem-rendszerének termékei,

melyek a gyerekkorban gyökereznek,

olyan mélyen belénk vannak vésődve,

hogy egész életünkben meghatározzák
viszonyunkat a pénzhez,

és sokan váltig úgy hisszük, hogy lusták,

őrültek, buták vagy egyszerűen
pénzügyi analfabéták vagyunk.

Ezt nevezem pénzügyi szégyenérzetnek.

Dr. Brené Brown jól ismert
szégyenkutató meghatározása:

"A szégyen intenzív fájdalmas
érzés vagy tapasztalat,

mikor azt hisszük,
hogy nem vagyunk elég jók,

ezért nem vagyunk szeretetre méltók,
sem elfogadhatók."

Ez alapján így határozom meg
a pénzügyi szégyenérzetet:

"intenzív fájdalmas
érzés vagy tapasztalat,

mikor azt hisszük,
hogy nem vagyunk elég jók,

ezért nem vagyunk szeretetre méltók,
sem elfogadhatók

a bankkivonatunk egyenlege alapján,

vagy adósságunk, lakásunk, autóink

vagy beosztásunk miatt."

Mondok pár példát, hogy mire gondolok.

Szerintem pénzügyi szégyenérzet
mindenkiben van,

akár tízezer, akár tízmillió
dollárt keres évente,

mert a pénznek adjuk minden hatalmunkat.

Így nézne ki, ha önnek vagy szeretteinek

pénzügyi szégyenérzete lenne.

Nagy lábon él, mindig állja a számlát,

pénzügyileg mindig megmenti
a családot és a barátokat.

Pénzügyileg magabiztos,

de krónikus nélkülözésben van.

Mercedesszel jár, de anyagilag
igazából csak Hondát engedhet meg.

Ha törik, ha szakad, jól néz ki.

Tudom, hogy ki lehet törni
a pénzügyi szégyenérzetből,

mert megtettem.

Kevéssel testvérem halála után
beütött a válság.

Elvesztettem az állásom, és csődbe mentem.

Köztünk szólván, rémült voltam.

Egy évig otthon maradtam, azon töprengtem,
hogy valamit rosszul tettem,

magamban morfondíroztam:
"Mit tettél? Mi történt?"

Magamba zárkóztam,
miközben kifele mosolyogtam.

Senki nem tudott róla.

Ez a pénzügyi szégyenérzet.

Ki kellett szabaduljak
a görcsös meggyőződésemből,

hogy mindent meg tudok oldani.

Én voltam a mindentudó a családunkban.

Fel kellett adjam a gondolatot,

hogy új pénzügyi terv a megoldás.

Mint minden esetben az életemben, nálam,

megjelent valaki, hogy segítsen,

és elfogadtam a segítségét,

de komoly önvizsgálatot kellett tartsak:

hogyan fogja föl családom a pénz szerepét,

és én mit gondolok a pénzről.

Mindannyian bele kell vágjunk
ebbe a beszélgetésbe.

A pénz többé nem lehet tabutéma.

Őszinték kell legyünk egymással
pénzügyeinkben,

legyünk reálisak, ne ámítsuk magunkat.

Jelenlegi és múltbeli anyagi helyzetünk

fájdalmas pontjainak feltárásakor

nem hallgathatunk.

Meg kell szabaduljunk a múlttól,
hogy felszabaduljunk.

A megszabaduláshoz beismerésen,

hiten és megbocsátáson át vezet az út.

Az adósság érezhetően jelzi,
hogy még nem állunk megbocsátásra készen.

Ha adósságunk van, akkor nem
bocsájtottuk meg teljesen a múltunk,

tehát meg kell bocsássunk
magunknak és másoknak,

hogy szabadon tudjunk élni.

Ha nem, a történetünk ismétlődik.

Ez nem a vágyott gyors megoldás,

hanem a lassú ráébredés.

Munka másik szinten.

Magasabb szintre kell eljussunk,

hogy elérjük célunkat.

Próbálják ki: kövessék kiadásaikat.

A pénz megmutatja, mit értékelnek.

Mire megy el a pénz?

Olyankor tegyük fel a kérdést:
"Ez mind valóban fontos nekem?"

Figyeljünk költéskor az érzéseinkre.

Magányosak vagyunk?

Unatkozunk?

Vagy csak idegesek vagyunk?

Komoly munkát kell belefektetni.

Hogy alakultak ki e pénz körüli hiedelmek?

Pénzügyi önéletrajznak nevezem.

Pénzügyi tanácsadóként ez
az első teendőm a partnereimmel.

Gondoljon vissza a pénzzel
kapcsolatos első élményére!

Hogy érezte magát, amikor pénzt kapott?

Izgatott volt, büszke vagy zavarodott?

Mit tett a pénzzel?

Cukorkáért szaladt vagy a bankba?

Mit tartottak szülei a pénzről,

és hogy kezelték a pénzt?

Testvéremmel azt hallgattuk:

"A több pénz tesz boldoggá."

Minden áldott nap.

"A több pénz tesz boldoggá."

Ezt építettük be a pénzügyi hiedelmünkbe,

hogy értékünk azonos a nettó vagyonunkkal,

miközben figyeltük, hogy anyánk
állandó nélkülözésben él.

Fájdalmát édességgel
és vásárolgatással enyhítette.

Mit tettünk mi?

Keith anyánk életét ismételte.

Keveset keresett, szeretett volna
anyagilag felszabadulni,

és fájdalmát alkoholba fojtotta.

Én az ellenkezőjét tettem.

Sokat kerestem,

segítettem másokat,

fájdalmamat tanácsadó könyvek
írásába öltem.

Közös volt a pénzről
kialakított hiedelmünk.

Mindketten azt hittük,

hogy a bankkivonat egyenlege
mutatja meg értékünket.

Visszagondolva a találkozásunkra
a Starbuckban:

testvéremnek nem pénz kellett,
se nem a kritikám.

A szenvedéséből kellett volna kitörnie,

és ehhez az együttérzésemre volt szüksége.

Keith nem tudta kimondani,

és megtörni a családunkban
uralkodó pénzügyi szégyenérzetet,

ezt rám hagyta, hogy megtegyem,
részesüljek az örökségéből.

Nehéz változtatni,

de nem változtatni családom
számára tragikus volt.

Felvállaltam a munkát,

mélységesen és alaposan megbocsájtottam.

Azzal a céllal

állok most itt,

hogy szolgáljak, és a pénz
engem szolgáljon.

Egyvalaki szükséges a családjukban,

hogy áttörjön a pénzügyi szégyenérzeten.

Kérem, hogy ön legyen az a személy.

Köszönöm szépen.

(Taps)