Cameron Herold: Bátorítsuk a gyerekeket, hogy vállalkozanak

Unatkozik az iskolában, évet ismétel, nem jön ki a korosztályával: az ilyen gyerek, lehet hogy egy született vállalkozó. Cameron Herold az edmontoni TEDx-en osztotta meg nézeteit az otthoni és iskolai nevelésről, ami kibontakoztathatná nem csak az ilyen gyerekeket, de a felnőtteket is.

Fogadok, hogy én vagyok a legbutább ember a teremben

hisz az iskolát sem tudtam befejezni. Szenvedtem az iskolában.

De már nagyon fiatalon tudtam

hogy imádom a pénzt, az üzletet

és imádom ezt az egész vállalkozói dolgot.

Engem bátorítottak is, hogy vállalkozzak.

És amiért azóta is igazán lelkesedek

bár erről nem beszéltem még ezelőtt, ez lesz az első alkalom

hogy bárkinek elmondom, kivéve a feleségemet, mert neki három napja elmondtam

mikor megkérdezte "Miről fogsz beszélni?" így már ő tudja,

hogy szerintem elvesztegetünk egy lehetőséget

hogy megtaláljuk az olyan gyerekeket

akikben megvan a vállalkozói hajlam

és foglalkozzunk velük, megmutassuk nekik

hogy vállalkozónak lenni igazából király dolog.

Ez nem valami rossz, gyalázni való dolog,

ahogy néhány közösségben kezelik.

A gyerekeknek, ahogy nőnek vannak álmaik,

megvan bennünk a szenvedély, a képzelőerő,

amit aztán hagyunk elveszni.

Azt mondják nekünk, hogy keményebben kell tanulnunk

még jobban kell koncentráljunk, különtanárhoz kell járnunk.

A szüleim is különtanárhoz járattak franciából

ennek ellenére még mindig gyenge vagyok franciából.

Két évvel ezelőtt én voltam a fő előadó

az MIT vállalkozói mester programján.

Olyan este volt ez, ahol a világ minden részéről érkező vállalkozóknak kellett előadni.

Még második osztályos voltam, mikor megnyertem a városi szónok versenyt,

de soha senki sem mondta,

hogy "Hé, ez a gyerek milyen jó előadó,

lehet nem tud koncentrálni, de imád nyüzsögni és felvillanyozni másokat"

Senki sem mondta, hogy "Retorika oktatót neki!"

Ehelyett kaptam egyet abból, amiből rossz voltam.

Némelyik gyereknél megvannak ezek a jellemző vonások.

Erre kell odafigyelnünk.

Szerintem arra kellene bátorítani a gyerekeket,

hogy ügyvéd helyett legyenek vállalkozók.

Sajnos már az oktatási rendszer

is azt sugallja, hogy

"Legyél ügyvéd!" "Legyél orvos!"

Ezzel viszont sokat veszítünk, mert

senki sem mondja azt, hogy "Legyél vállalkozó!"

A vállalkozók azok - és sokan vannak itt is - akiknek ha van

ötletük, egy szenvedélyük vagy csak látják mire van szüksége a világnak

eldöntik, hogy nekiállnak és végigviszik azt.

Mindent beleadunk azért, hogy működjön a dolog.

Magunk köré gyűjtjük azokat az embereket,

akikkel közösen valóra tudjuk váltani az álmot.

Hiszek abban, hogy ha elég korán

el tudjuk ültetni a gyerekek fejében a magot, hogy váljanak

vállalkozóvá, a világ számos problémája megoldódna.

Minden problémára van valakinek ötlete.

Egy fiatal gyereknek, senki sem mondja, hogy ez nem így van,

mert te túl buta vagy ahhoz, hogy rájöjj

hogy nem vagy képes kitalálni.

Szerintem szülőkként és a társadalomnak kötelessége,

hogy a gyerekeinket halászni tanítsuk

ahelyett, hogy halat adunk nekik.

Ahogy a mondás tartja: "Ha halat adsz egy éhezőnek, jól lakatod egy napra,

ha megtanítod halászni, jól lakatod egy életre."

Azokat a gyerekeket, akik erre fogékonyak

vállalkozni kellene tanítanunk, ugyanúgy ahogy

tanítjuk azokat, akik a tudomány területén kiemelkedőek.

Képzeljük csak el, hogy felfedezzük a vállalkozói hajlamot

és segítjük azt kibontakozni.

Azt látnánk, hogy növekszik ezeknek a gyerekeknek az üzlete,

ahelyett, hogy az állami segélyre várnának.

Most viszont csak azt tanítjuk a gyerekeinknek, hogy mit ne tegyenek.

Ne üss! Ne harapj! Ne káromkodj!

Megtanítjuk nekik, hogyan keressenek egy jó állást,

az oktatási rendszer is erre tereli őket.

Legyenek orvosok, ügyvédek,

könyvelők, fogorvosok,

tanárok, pilóták.

Közben a média azt üzeni nekik, hogy milyen király híresnek lenni,

legyél modell, énekes

vagy olyan sport ikon, mint Sidney Crosby.

Az MBA programok sem azt tanítják, hogyan legyen az ember vállalkozó.

Ezért nem mentem én sem MBA képzésre -

nem azért, mert egyikre se juthattam volna be,

hiszen a gimnáziumot 61%-os átlaggal végeztem el

és az egyetlen főiskola, ahova 61%-kal

be tudtam jutni a Carlton volt.

De az MBA képzés akkor sem arra tanít, hogyan legyél vállalkozó.

Csak arra, hogy dolgozz nagyvállalatoknak.

De ki építi fel ezeket a vállalatokat egyáltalán? Néhány kivételes ember.

Még a népszerű könyvek között is csak ezt az egyet találtam,

- ez viszont ott kell hogy legyen mindenki listáján -

mert a 'Veszett világ' az a könyv,

ami a vállálkozót igazi hősként állítja be.

Bárhol máshol úgy vannak beállítva,

mintha rossz emberek lennének.

A családomról pár szót.

Mindkét nagyapám és az apám is vállalkozó volt.

A bátyám,nővérem és én is az vagyok, mind a hármunknak saját cégeink vannak.

Azért indítottuk el őket, mert ez az

a közeg, ahova igazából tartozunk.

Nem illünk a normál munkába. Nem tudunk másnak dolgozni,

mert túlságosan önfejűek vagyunk, nem is beszélve a többiről.

Pedig a gyerekek is lehetnek vállalkozók.

Jelentős részt vállalok olyan világszervezetekben,

mint a 'Vállalkozók Szövetsége' és a 'Fiatal Elnökök Szövetsége'

Épp most jöttem vissza Barcelonából

az 'FESZ' világ konferenciájáról

és az összes vállalkozó akivel

csak találkoztam ott,

küszködött az iskolában.

Nálam a figyelemzavar 19 típusából, 18-at diagnosztizáltak.

Szóval ez a pad engem rettentően kiakaszt.

(Nevetés)

Valószínűleg ez jobban felizgatott -

mint az a rengeteg kávé amit megittam

- de ez tényleg borzasztó egy vállalkozónak.

Figyelemzavar, bipoláris zavar.

Tudták, hogy a bipoláris zavart gyakran nevezik a cégvezetők betegségének?

Ted Turnernek és Steve Jobsnak is volt.

A Netscape mindhárom alapítójának volt.

De még folytathatnánk a sort.

Észre is vesszük a jeleket a gyerekeknél.

De csak annyit teszünk, hogy felíratjuk nekik a Ritalint,

és leszidjuk őket, hogy ne legyenek már ilyen "vállalkozó típusok"

"Alkalmazkodj a rendszerhez, és legyél csak egy diák".

Sajnálom, de a vállalkozók nem diákok.

Mi a gyorsaságra törekszünk. Saját szabályok szerint játszunk.

Fogalmazásokat loptam, csaltam a vizsgákon.

Felbéreltem valakit, hogy csinálja meg a könyvelési feladatokat az egyetemen

13 egymást követő alkalommal.

Vállalkozóként sem maga könyvel, hanem könyvelőt alkalmaz.

Én csak hamarabb rájöttem erre.

(Nevetés)

(Taps)

Azt is bevallom, hogy csaltam az egyetemen is, a többség viszont nem.

Aztán pedig bekerültem a tankönyvbe.

Abba a tankönyvbe, amit minden

kanadai egyetemen és főiskolán használnak.

A vezetői számvitel 8. fejezete tőlem van.

Csapják fel a 8. fejezetet, a költségvetésről fog szólni.

Aztán mikor a szerző befejezte az interjút velem, elmondtam neki, hogy anno csaltam ebből a tárgyból.

Ő meg azt mondta, ez túl vicces ahhoz, hogy ne tegye bele a könyvbe.

A gyerekeknél is látszanak ezek a jelek.

A vállalkozó definíciója: olyan személy, aki szervez, vezet,

és vállalja az üzlettel járó kockázatot.

Ez nem mondja, hogy menj és végezd el az MBA-t.

Nem azt jelenti, hogy el kellene végezned az iskolát.

Csak azt jelenti, hogy ezt a néhány dolgot kell érezned magadban.

Sokat hallani arról, hogy ez vajon nevelés vagy természet dolga.

Ez egy vagy két dolog egyáltalán?

Szerintem egyik sem. Szerintem a kettő együtt.

Engem vállalkozónak neveltek.

Nem is volt választásom,

mert már egészen fiatal koromtól fogva erre neveltek.

Az apám elfogadta, hogy

nem illek abba, amit az iskolában tanítanak nekem -

és már fiatalon elkezdett az üzletre nevelni.

Úgy nevelt mindhármunkat,

hogy írtózzunk a gondolattól, hogy alkalmazottak legyünk

és az lelkesítsen minket, hogy vállalatokat alapíthatunk és másokat alkalmazhatunk.

Az első üzleti vállalkozásomat Winnipegben indítottam 7 évesen.

Az ágyamban feküdtem a telefonnal a kezemben,

és sorra hívtam a helyi tisztítókat,

hogy megtudjam mennyit fizetnének

egy-egy vállfáért.

Anyám bejött hozzám és azt kérdezte:

"Honnan lesz neked vállfád, amit eladsz a tisztítóknak?"

"Menjünk le a pincébe" - válaszoltam.

Lementünk a pincébe, kinyitottam a szekrényt

és ott volt vagy ezer vállfa, amit addig összegyűjtöttem.

Azt mondtam neki, hogy játszani megyek a többiekkel,

közben meg a környéken ajtóról, ajtóra mentem, hogy vállfákat szerezzek.

A pincében gyűjtöttem őket.

Pár héttel korábban észrevettem,

hogy fizetnek a vállfákért. Két centet darabjáért.

Úgy voltam vele, hogy van egy csomó féle vállfa.

Megyek és összeszedek amennyit tudok.

Azt tudtam, hogy anyu úgyse engedné, így titokban csináltam.

Megtanultam, hogy az emberekkel lehet tárgyalni.

Az egyik helyen 3 centet ajánlottak, de feltornásztam 3,5-re.

Már hét évesen tisztában voltam vele,

hogy kérhetek fél centet is,

mert ha felszorozzuk, úgy már ki lehet majd fizetni.

Hét évesen rájöttem erre. 3,5 centet kaptam az ezernyi vállfáért.

Rendszámtábla védő lapokkal is házaltam.

Az apám küldött igazából,

hogy találjak valakit, aki nagy tételben tudná eladni nekem ezeket.

Kilenc éves voltam ekkor. Sudburyt járva

adtam el a védőlapokat, ajtóról-ajtóra haladva.

Mai napig emlékszem az egyik vevőmre,

mert neki nem csak ezt, mást is próbáltam eladni.

Újságot is árultam.

De nem kért tőlem soha újságot.

Viszont biztos voltam, hogy rendszámvédőt fog venni.

Erre ő: "Nincs nekünk szükségünk ilyenre"

Erre én "De hisz két autójuk is van..." -- kilenc éves voltam ekkor.

"De hisz két autójuk is van és egyiken sincs rendszámvédő"

"Tudom"

"Pedig annak ott igazán össze van karistolva a rendszámtáblája"

"Igen, az a nejem kocsija" erre én: "Teszteljünk le akkor egyet,

a neje kocsijának első rendszámán és meglátjuk tényleg beválik-e"

Tehát volt két autó, két-két rendszám táblával,

de ha már nem tudtam eladni 4-et, eladtam legalább 1-et.

Hamar megtanultam ezt is.

Üzleteltem képregényekkel is.

10 éves voltam, mikor képregényekkel boltoltam

a nyaralónknál a György-öbölben.

Felbicikliznem a strand egyik végére

hogy megvegyem a képregényeket a szegény gyerekektől.

Aztán átmentem a part másik végére, hogy eladjam a gazdag gyerekeknek.

De ez egyértelmű volt nekem. Vegyél olcsón, adj el drágán.

Ezen az oldalon vannak, akik tudnak fizetni.

Meg se próbáltam a szegényeknek eladni, azoknak nincs pénzük, de a gazdagoknak van, oda kell menni.

Egyértelmű, igaz?

Olyan mint a válság. Jelenleg válság van

mégis 13 trillió dollár kering az USA gazdaságában.

Ebből kell kivenni a részünket. Már fiatalon megtanultam ezt.

Azt is megtanultam, hogy sose adjuk ki a forrásunkat,

mert kb. 4 hete csináltam ezt, mikor elvertek,

mert az egyik gazdag srác rájött honnan szerzem a képregényeket,

és nem örült neki, hogy sokkal többet fizetett.

10 évesen újság kihordónak kellett állnom.

Pedig nem akartam kihordó fiú lenni,

de az apám azt mondta, hogy ez lesz a következő vállalkozásom.

Sőt nem csak, hogy legyen egy ilyen munkám, hanem legyen egyből kettő.

Aztán vegyek fel valakit, aki az újságok felét kihordja.

Így is lett és rájöttem, hogy az igazi pénzt a borravaló jelenti.

Mentem és begyűjtöttem a pénzt és a borravalót

az összes újság után.

A srácnak csak kihordani hagytam őket.

Mert rájöttem, hogy ebből lehet a pénzt csinálni.

Ekkor jöttem rá, hogy tuti nem leszek alkalmazott.

(Nevetés)

Apámnak volt egy szerelő műhelye,

ahol mindig szanaszét hevertek a régi autó alkatrészek.

Mindenfele vörös- és sárgaréz dolgok.

Megkérdeztem, hogy mihez kezd velük? És kiderült, hogy egyszerűen kidobja.

"Nincs valaki, aki fizetne értük?" - kérdeztem, "Talán" - válaszolta.

Emlékezzünk cak 10 éves voltam, tehát 34 éve történt,

hogy megláttam ebben a lehetőséget.

Megláttam a pénzt a szemétben.

Mentem a biciklimmel és mindent begyűjtöttem a környék összes műhelyéből.

Szombatonként pedig apámmal elmentünk

a MÉH telepre, ahol bezsebeltem érte a pénzt.

Elég jó volt.

A különös az, hogy 30 évvel később felépítjük a 1-800-VAN-SZEMETE? -t

és azzal is pént keresünk.

11 évesen ilyen kis tűpárnákat csináltam,

olyat amit anyák napjára szokás.

Fa ruhacsipeszekből készültek,

amiket a ruhákra teszünk, ha az udvaron teregetünk.

Ebből lett a szék.

Erre varrtam fel a kis párnákat,

amibe a tűket lehetett szúrni.

Akkoriban még sokan varrtak és kellett nekik egy tűpárna.

De rájöttem, hogy választási lehetőséget kell adnunk.

Így az egyik kupacot lefújtam barnára.

Aztán mikor becsengettem egy házba, nem azt kérdeztem, hogy "Akar egyet?"

Hanem "Milyen színben szeretné?"

Egy 10 éves gyereknek úgyse mondasz nemet,

főleg nem, ha még választhatsz is, hogy barnát vagy fehéret akarsz.

Fiatalon megtanultam ezt is.

Azt is, hogy a fizikai munka igazán nagy szívás.

A fűnyírás különösen durva.

Az egyik nyáron viszont abból kellett pénzt csinálnom, hogy a szomszédaink füvét nyírom

és rájöttem, hogy a folyamatos bevétel

egy helyről mennyire jó.

Ha meghódítok egy ügyfelet,

akkor tőle minden héten kapok pénzt,

és ez sokkal jobb annál, mint amikor

egy ruhacsipeszt akarok eladni valakinek.

Mert többet már úgyse vesz.

Szeretem az ilyen folyamatos bevételeket.

Ne felejtsük el, vállalkozónak neveltek. Nem vállalhattam munkát.

Pedig szivesen lettem volna hordár, aki a golfpályán viszi a felszerelést.

A golf pályánkon volt egy domb,

a 13. lyuknál, ami elég magas volt.

A legtöbben alig tudták felvinni rá a zsákokat.

Leültem hát a lábához egy kerti székbe

és felvittem azoknak a zsákot, akiknek nem volt hordáruk.

Egy dollárt kaptam ezért.

Közben a barátaim öt órán át

cipelték a zsákokat 10 dollárért.

Elég nagy hülyeségnek tűnt, mert öt órát kellett melózni érte.

Nem volt sok értelme. Hiszen csak rá kellett jönni, hogy lehet gyorsabban pénzt keresni.

Hetente jártam a boltba üdítőket venni,

amit aztán elvittem néhány 70 éves asszonynak, akik bridzset játszottak.

Ők pedig mindig leadták a következő heti rendelésüket.

Leszállítottam az üdítőket és kétszeresen is megfizettek.

Bebetonoztam magam az üzletbe. Még szerződés sem kellett.

A kínálathoz csak meg kell találnod a keresletet,

olyan embereket, akik hisznek benned.

Ezek a hölgyek nem akartak mást keresni,

mert ahogy láttam, megkedveltek.

Golf labdákat gyűjtöttem a pályáról.

De míg mindenki más a bozótban,

árkokban keresgélte a labdákat,

én gondoltam csavarok egyet a dolgon, a tó is tele van velük.

Ott viszont nem keresi senki.

Bementem hát a tóba és lassan csoszogtam körbe-körbe

és a lábammal szedtem össze a labdákat.

Na a színpadon ezt nem tudom bemutatni.

A labdákat a fürdőnadrágomba zsebében gyűjtöttem.

Mire végzel több száz labdád lesz.

A probléma csak az volt, hogy a használt labdákat senki sem szereti.

Ezért csomagban árultam. 12 voltam ekkor.

Háromféleképp csomagoltam.

Voltak a Pinnacles-ek, DDH-k és az akkori menő labdák,

ezeknek $2 volt darabja.

Voltak a jók, amik nem néztek ki olyan rosszul, ezekért 50 centet kértem.

Aztán a nagyon kopottakból 50-et adtam egy csomagban,

ezekkel lehetett gyakorolni.

Az iskolában napszemüveget árultam

a többieknek.

Na ez egy olyan dolog, amiért sokan megutálják az embert,

mert mindig a barátaidon akarsz pénzt keresni.

De ki tudod fizetni a számlákat.

Sok-sok napszemüveget eladtam.

Addig amíg az iskola le nem állított,

behívattak az irodába és megtiltották, hogy tovább üzleteljek.

Elmentem hát a benzinkútra

és nagyon sokat eladtam nekik,

hogy ők el tudják adni a vevőiknek.

Elég jó volt, mert így a kiskereskedelembe került.

Azt hiszem 14 éves lehettem ekkor.

Első évemet a Carltonon pedig abból finanszíroztam,

hogy ajtóról ajtóra mentem és bőrkulacsokat árultam.

Ebbe be lehet keverni egy liter rumot,

két üveg kólával. Nem rossz, mi?

A legjobb: a nadrágban el lehet rejteni

ha az ember focimeccsre megy, és aztán ingyen be tud piálni.

Vették mint a cukrot.

Kínálat, kereslet, nagy lehetőség.

Fel is cimkéztem, így a normál ár ötszöröséért tudtam eladni.

Az egyetem címere volt rajta.

Manapság tanítjuk a gyerekeinket, játékokat veszünk nekik,

de miért ne adhatnánk játékokat, hogy ha vállalkozó szelleműek,

akkor az is olyan irányba nevelje őket, hogy vállalkozók legyenek.

Miért nem neveljük őket arra, hogy ne pazarolják a pénzt?

Emlékszem az apám visszazavart az út közepére mikor az albertai

Banffban jártunk, hogy vegyem fel azt a pennyt,

amit eldobtam.

Azt mondta: "Túl keményen dolgozok a pénzért ahhoz, hogy végignézzem, hogy te akár egy pennyt is elvesztegetsz."

A mai napig emlékszem erre a leckére.

A zsebpénz rosszra tanítja a gyereket.

A zsebpénz természetétől fogva arra tanítja a gyereket,

hogy egy állásban gondolkodjon.

Pedig egy vállalkozó nem várja el, hogy havi bére legyen.

A zsebpénz már gyerekkorban arra nevel,

hogy havi bérben gondolkodjunk.

Szerintem ez rossz, ha a vállalkozásra akarjuk bátorítani őket.

Én például azt csinálom a gyerekeimmel - van egy hét és egy kilencéves -

hogy nézzenek szét a házban és az udvaron,

és keressenek valamit, amit meg kell csinálni.

Aztán oda jönnek hozzám és elmondják mit találtak.

Vagy én mondom nekik, hogy mire lenne szükségem.

Aztán tudják mi következik? Tárgyalunk.

Körbenéznek, hogy mit tudnának csinálni.

De előtte megtárgyaljuk, hogy mennyi fizettség jár érte.

A pénzt nem rendszeresen kapják, de megvan a lehetőségük, hogy többet keressenek,

aztán beletanulnak a tárgyalásba is,

és beletanulnak abba is, hogyan vegyék észre a lehetőségeket.

Erre neveld őket. Mindkettőjüknek van malacperselye.

Ha pénzt kapnak vagy keresnek

a felét a külön kasszába teszik,

a másik felét pedig a játék kasszába.

Azt a pénzt, ami a játék kasszába kerül, bármire elkölthetik.

De ami a külön kasszába került, azt fél évente elvisszük a bankba.

Eljönnek velem és ez a pénzük a befektetési brókerükhöz kerül.

Mind a kilenc, mind a hét éves gyereknek van már tőzsdeügynöke.

Folyamatosan arra nevelem őket, hogy legyen megtakarításuk.

Egyszerűen megőrülök, mikor 30 éves emberek ilyeneket mondanak:

"Talán elindítom a nyugdíjmegtakarítási számlámat."

Hello, elkéstél 25 évvel.

Addig tanítsd meg a gyerekeid erre,

amíg nem nagy a tét.

Ne olvass minden este mesét nekik.

A hétből csak négy este legyen estimese,

a másik három este pedig meséltess velük történeteket.

Ülj le velük, adj nekik négy tárgyat:

egy piros pólót, egy kék nyakkendőt, egy kengurút és egy laptopot

és meséltess el velük egy történetet, amiben szerepel ez a négy tárgy.

Mi folyton ezt csináljuk.

Ez megtanítja őket eladni, kreativitásra nevel,

megtanítja őket önállóan gondolkozni.

Próbáljátok ki, jó móka.

Vedd rá, hogy csoport előtt beszéljen,

még ha csak a barátai elé áll is ki,

de tartson beszédet.

Ezek olyan vállalkozói jellemzők, amire nevelni lehet őket.

Mutasd meg nekik, milyen egy rossz vevő vagy egy rossz alkalmazott.

Mutass neki folyoton zsörtölődő alkalmazottat.

Ha morgolódó vevőszolgálatossal van dolgotok, hívd fel rá a figyelmét.

"Na ez aztán a rossz munkaerő."

Vagy "Na, ő igazán jó volt"

(Nevetés)

Ha étterembe mentek és rossz a kiszolgálás,

mutasd meg neki, hogy mi jár a rossz kiszolgálásért.

(Nevetés)

Ezek olyan élő példák, amik mindennaposak,

de ahelyett hogy felhasználnánk, különtanárt szerzünk nekik.

Képzeld csak el, ha most

fognád a házban a gyerek összes "szemetét",

az összes játékot amit két éve kinőtt

és azt mondanád "Miért nem adjuk el ezeket a Vaterán vagy az Ebay-en?"

Tényleg eladhatná őket,

megtanulhatná hogyan szűrje ki a csalókat, ha e-mailben jelentkeznek.

Csinálhatná a te neved alatt vagy csináltok neki egyet külön, ahogy tetszik.

Tanítsd meg neki, hogy becsülje, tűzze ki az árat

tegyen fel fotókat.

Tanítsd meg neki hogy megy a dolog, hogy tud pénzt csinálni.

Aztán amit keres vele, annak a fele megy a különkasszába,

a fele pedig a játék kasszába.

A gyerekeim imádják ezt.

Van néhány vállalkozói tulajdonság, amire nevelheted a gyereked:

elérés, kitartás, vezetői készség, önelemzés, egymásrautaltság, értékek.

Ezeket mind megtalálhatod egy gyerekben és segíthetsz neki hogy fejlődjön.

Keresd ezeket.

És van még két olyan vonás, amire figyelj oda,

mert nem lenne jó, ha elvesznének.

Ne adj gyógyszert, ha figyelemzavarral küzd a gyereked

csak akkor, ha valóban nagyon-nagyon súlyos.

(Taps)

Ahogy a mániára, a stresszre és a depresszióra se,

hacsak nem klinikai eset.

A bipoláris zavart vezetői betegségnek is nevezik.

Steve Jurvetsonnak és Jim Clarknak

és Jim Barksdalenak is megvolt,

és ők hozták létre a Netscapet.

Képzeljük csak el, hogy ők is Ritalint kapnak.

Nem lennének ma ezek a dolgok, ugye?

Al Gore igazán felfedezhette volna az Internetet.

(Nevetés)

Ezeket a képességeket a többi dologgal együtt

kellene megtanulniuk az iskolában.

Nem azt mondom hogy ne hagyd hogy a gyereked ügyvéd legyen.

Csak azt hogy a vállalkozást tedd

a megfelelő helyre, a többi mellé.

Mert hatalmas lehetőség van benne.

Egy rövid videóval szeretném zárni.

Ezt az egyik általam mentorált cég készítette.

A Grasshopper.

A gyerekekről szól, a vállalkozásról.

Remélhetőleg inspirál annyira, hogy megfogadd azt amiről eddig beszéltem,

ha mindenki tesz érte, megváltozik a világunk.

[Srácok, azt mondják bármire képesek vagytok?]

[Azok vagytok.]

[Mert a legtöbb dolog, ami lehetetlennek tűnik...]

[...egyszerűen megoldható]

[Tegyük fel, hogy nem vetted még észre, de egy olyan világban élünk]

[amit egy ember is meg tud változtatni]

[Bizonyítékot akarsz?]

[Nézd csak meg kik építették fel országunkat;]

[a szüleink, nagyszüleink, nagybácsik, nagynénik]

[bevándorlók voltak, akik készek voltak letenni a kézjegyüket]

[lehet, hogy alig volt valamilyük]

[vagy épp semmijük, egy dolgot kivéve...]

[...egy brilliáns ötletet.]

[Alkotók, gondolkodók...

[...újítók...]

[...voltak, amíg el nem nevezték őket...]

[...vállalkozóknak!]

[Nekik köszönhetjük, hogy tudjuk, bármi lehetséges.]

[Tisztán látják, hogy mi teszi jobbá az életünket]

[mindannyiunkét, még ha kemény idők is járnak.]

[Nehéz tisztán látnunk...]

[...mikor annyi akadály van előttünk.]

[De a nehézségek lehetőségeket teremtenek]

[ezek hajtanak minket a sikerre, teljesítményre...]

[hogy újraértelmezzük a világot.]

[Te miben látod a lehetőséget? Miért?]

[Ha vállalkozó vagy]

[tudod, hogy a kockázat nem a jutalom.]

[Nem. A jutalom a fejlesztés...]

[...az, hogy általad változik meg az emberek élete, hogy munkahelyet teremtesz.]

[Táplálod a növekedést.]

[A világ pedig jobbá válik.]

[A vállalkozók ott vannak mindenhol]

[Kisvállalkozásokat vezetnek, amik támogatják a gazdaságot]

[eszközöket fejlesztenek, amik...]

[segítenek kapcsolatban maradni a barátaiddal, családoddal, kollégáiddal világszerte.]

[Megoldás keresnek a társadalom legrégebbi problémáira.]

[Te ismersz igazi vállalkozót?]

[Bárki lehet az...]

[Még ... te is!]

[Ragadd meg a lehetőséget és dolgozz abban, amire mindig is vágytál.]

[Segíts rendbehozni a gazdaságot]

[Változtass]

[Vidd új magasságokba az üzletedet.]

[De a legfontosabb,]

[emlékezz milyen érzés volt gyerekként...]

[tudni, hogy bármit elérhetsz,]

[aztán valld be magadnak csendesen, de határozottan:]

["Még most is"]

Köszönöm a figyelmet.