Steve Jobs' 2005 Stanford Commencement Address

A Stanford Egyetem hozzájárulásával

http://stanford.edu

Köszönöm. Nagyon megtisztelő hogy a mai napon itt lehetek veletek a diplomaosztótokon,

a világ egyik legjobb egyetemén.

Az igazat megvallva, én sosem végeztem el az egyetemet.

most vagyok a legközelebb egy diplomaosztóhoz.

Ma három rövid történetet szeretnék elmesélni az életemből. Ez minden.

Nem nagy dolog. Csak három történet

Az első a pontok összekötéséről szól.

Én az első hat hónap után otthagytam a Reed egyetemet,

de még felbukkantam az előadásokon

további 18 hónapon keresztül, mielőtt végleg kiléptem.

De miért estem ki?

Ez még születésem előtt kezdődött.

A vér szerinti édesanyám egy fiatal, egyetemista hajadon volt,

és úgy határozott, hogy örökbe ad engem.

Elhatározta, hogy engem diplomás embernek ad örökbe.

Minden készen állt ahhoz számomra,

hogy születésemkor egy ügyvéd családjába kerüljek.

Kivéve, hogy amikor világra jöttem, ők az utolsó pillanatban úgy döntöttek

hogy inkább egy kislányt szeretnének.

Így a várólistán következő szüleime

az éjszaka kellős közepén felhívták a következő kérdéssel: "Van egy váratlan

egy kisfiúnk, szeretnék őt?"

Ők azt mondták: "Természetesen!" A vér szerinti édesanyám később megtudta,

hogy nevelőanyám sosem végzett egyetemet,

nevelőapámnak pedig középiskolás végzettsége sem volt.

Ezért nem akarta aláírni az örökbeadásról szóló papírokat.

Csak pár hónapra rá enyhült meg, amikor

szüleim megígérték, hogy engem egyetemre küldenek. Így kezdődött az életem.

És 17 év múlva egyetemista voltam. Viszont naív módon olyan egyetemet választottam,

ami majdnem olyan drága volt, mint a Stanford,

így kétkezi munkás szüleim

összes megtakarítása a tandíjamra ment el.

Hat hónap múltán ennek semmi értemét nem láttam.

Fogalmam sem volt arról, hogy mit kezdjek az életemmel,

és nem éreztem hogy az egyetem ebben segíteni tudna.

És erre költöttem mindazt a pénzt, amit a szüleim összegyűjtöttek

egész életük során.

Úgy döntöttem hogy kilépek, és hittem abban hogy valahogy minden rendben lesz.

Ez akkor elég ijesztő volt,

de visszatekintve ez volt életem egyik legjobb döntése.

Kilépésem pillanatában, abbahagyhattam

azokat kurzusaimat, amik nem érdekeltek,

és bejárhattam azokra, amik érdekesnek tűntek.

Nagyon romantikus volt. Nem volt kollégiumi szobám,

barátaim szobájában aludtam a földön,

az 5 centes betétdíjért kólás üvegeket váltottam vissza, hogy enni tudjak,

minden vasárnap este 7 mérföldet gyalogoltam a városon keresztül,

hogy a héten egyszer jót ehessek a Hare Krisna templomban.

Imádtam.

És azon dolgok többsége, amikbe belebotlottam

kíváncsiságomat és ösztönömet követve, később megfizethetetlennek bizonyultak.

Például annak idején a Reed egyetem kínálta

talán a legjobb kalligráfia kurzust az államokban.

Az egyetem területén minden plakát, minden tábla és minden egyes fiókon

gyönyörű kalligrafikus kézírással készült.

Mivel kiléptem és nem kellett a szokásos tárgyakat tanulnom,

Jelentkeztem erre a kurzusra, hogy megtanuljak így írni.

Tanultam a Serif és San Serif írástipusokról

a változó betűközről

a különféle karakterek között,

és mindenről, ami széppé teszi az írott szöveget.

Ez egyben volt csodaszép, történelmi,

és kissé művészi, tudományosan nem meghatározható,

és ez elbűvölt engem.

Mindezeknek reménye sem volt arra, hogy az életem során bármi hasznomra legyenek.

Ám 10 évvel később,

amikor az első Macintosh számítógépet kitaláltuk,

mindez előkerült. És mi ezt a tudományt beleépítettük a Mac-be.

Ez volt az első számítógép ami csodaszép tipográfiát használt.

Ha nem ugrottam volna be arra a kurzusra az egyetemen

a Mac-en nem lett volna többféle betűtípus

vagy változó szélességű karakterkészletek.

És mivel a Windows ezt a Mac-ről másolta,

talán semmilyen más személyi számítógépen sem.

Ha akkoriban nem hagytam volna ott az egyetemet,

sosem jártam volna a kalligráfia csoportba,

és talán a számítógépek sem kaptak volna olyan gyönyörű szöveges megjelenítést,

mint amilyen a mostaniakban van. Természetesen lehetetlen lett volna összekötni

ezeket a pontokat annak idején, az egyetemen, előre tekintve.

De 10 évvel később, visszatekintve nagyon-nagyon tisztán látható.

Még egyszer: előre tekintve ezek a pontok nem köthetők össze,

Csak akkor látod meg a kapcsolatokat, amikor visszatekintesz rájuk.

Hinned kell abban, hogy ezek a pontok valahogy összekapcsolódnak

a jövődben.

Hinned kell valamiben - az istenedben, sorsodban, életedben, karmádban

bármiben.

A hit abban, hogy a pontok összeállnak az út során, önbizalmat ad ahhoz, hogy kövesd a szívedet

akkor is, ha levisz a járt útról. Ez mindent megváltoztat.

A második történetem a szerelemről és a veszteségről fog szólni.

Nagy szerencsém volt, mert korán megtaláltam azt, amit szeretek csinálni.

Woz és én együtt kezdtük el az Apple-t a szüleim garázsában, 20 éves koromban.

Keményen dolgoztunk, és 10 év alatt az Apple kettőnkből

egy 2 milliárd dollár értékű céggé nőtt, több mint 4000 alkalmazottal.

Épp egy évvel azután, hogy megalkottuk remekművűnket, a Macintosh-t,

Éppen harminc éves lettem,

amikor elbocsájtottak.

Hogy lehet kirúgni egy cégből az alapítót?

Nos, amikor az Apple egyre jobban nőtt, felvettem valakit, akiről azt gondoltam,

elég tehetséges, hogy velem együtt vezesse a céget,

és úgy egy évig jól is mentek a dolgok.

Eztán viszont a jövővel kapcsolatos elképzeléseink

elváltak egymástól, és összetűzésre került sor.

Amikor ez történt, a vezetőség mellé állt.

Szóval 30 éves voltam, és kirúgtak. Elég látványosan.

Mindaz, amire egész felnőtt életem során koncentráltam, elveszett,

ez pusztító csapás volt.

Hónapokig komolyan nem tudtam hogy mit tegyek.

Úgy éreztem, mintha cserben hagytam volna az előző vállalkozói generációt,

mintha elejtettem volna a stafétát, amint éppen átadták.

Találkoztam David Packard-al és Bob Noyce-el

és megpróbáltam bocsánatot kérni tőlük, amiért mindent úgy elrontottam.

Látványos kudarcot vallottam,

arra is gondoltam, hogy elmenekülök a Szilikon Völgyből.

De valami lassan kiderült számomra: hogy még mindig szeretem azt amit csinálok.

Ezen az Apple-nél történtek semmit sem változtattak.

Kosarat kaptam, de még mindig szerelmes voltam.

Így hát elhatároztam, hogy elkezdem újra.

Akkor nem láttam, de végül kiderült, hogy a kirugásom az Apple-től

a legjobb dolognak bizonyult, ami csak történhetett velem.

A sikeresség súlyát felváltotta

a könnyűség, hogy újra kezdő vagyok

kevésbé bizonyos a dolgokkal kapcsolatban.

Felszabadított, hogy életem egyik legkreatívabb korszakába léphetek.

A következő öt évben alapítottam egy új céget NeXT néven,

egy másikat Pixar néven,

és beleszerettem egy csodálatos nőbe, aki később a feleségem lett.

A Pixar hozta ki a világ első számitógéppel animált filmjét,

a Toy Story-t,

és jelenleg a legsikeresebb animáció studió a világon.

Egy hirtelen váltás során az Apple megvette a NeXT-et,

így visszakerültem az Apple-höz, és a technológia,

amit a NeXT-ben dolgoztunk ki, a gyökere az Apple mostani újjászületésének.

És közben Laurene-nel csodálatos családunk is lett.

Szinte biztos vagyok abban, hogy ezekből semmi sem lett volna,

ha akkor az Apple nem rúg ki.

Ez keserű orvosság volt, de azt hiszem, a betegnek szüksége volt rá.

Néha az élet egy téglát ejt a fejedre. De emiatt ne veszítsd el a hitedet!

Bizonyos, hogy az egyedüli dolog ami tovább lendített, az volt

hogy szerettem, amit csináltam. Meg kell találnotok mi az, amit szerettek!

Ez egyformán igaz a munkátokra és szeretteitekre.

Az életetek nagy része munkával telik majd,

és csak úgy lehettek igazán elégedettek vele,

ha olyasmit csináltok, amiben hisztek, mert nagyszerű dolognak tartjátok!

És az egyetlen módja annak, hogy nagyszerű munkát végezzetek, az, hogy szeretitek csinálni.

Ha ezt még nem találtad meg, akkor keress tovább. Ne állj meg!

És ahogy minden szív-üggyel kapcsolatban, észre fogod venni, amikor megvan.

És mint minden jó kapcsolat,

az évek múltán egyre jobb és jobb lesz.

Tehát folytasd a keresést! Ne hagyd abba!

A harmadik történetem a halálról szól.

Amikor 17 éves voltam, olvastam egy idézetet, ami valahogy így szólt:

"Ha életed minden napját úgy éled, mintha az utolsó lenne,

egy nap kiderül, hogy valóban igazad van."

Ez nagy hatással volt rám, és azóta, tehát 33 év

minden reggel belenéztem a tükörbe,

és megkérdeztem magamtól: "Ha ez lenne életem utolsó napja,

akkor is azt tenném, amit mára elterveztem?"

És amikor túl sok egymást követő napon "nem" volt a válasz,

tudtam, hogy valamit változtatnom kell.

Emlékezni arra, hogy nemsokára halott leszek, a legfontosabb eszköz,

amivel valaha találkoztam, hogy segítsen az élet nagy döntéseiben.

Mert majdnem minden - az összes külső elvárás, minden büszkeség

a zavartól vagy kudarctól való minden félelem -

ezek mind eltörpülnek a halállal szemben,

mert ott csak a tényleg fontos dolgok maradnak.

Emlékezetben tartani, hogy meg fogok halni, a legjobb út amit ismerek,

annak a csapdának az elkerülésére, hogy azt hiszed, van bármi veszteni valód.

Így is meztelen vagy. Nincs semmi okod rá, hogy ne kövesd a szíved!

Körülbelül egy éve rákot diagnosztizáltak nálam.

Volt egy vizsgálatom reggel fél nyolckor.

ami világosan kimutatott egy daganatot a hasnyálmirigyemen

Azt sem tudtam, mi az a hasnyálmirigy!

Az orvos közölte hogy ez egy nagy valószínűséggel

gyógyíthatatlan rák típus,

és azzal kell számolnom, hogy nincs több, mint 3-6 hónapom.

Az orvos azt tanácsolta hogy menjek haza és rendezzem el a viszonyaimat,

ez az orvosi kifejezés arra, hogy készüljek fel a halálra.

Ez azt jelenti hogy próbáljam elmondani a gyerekeminek mindazt, amiről azt hittem,

a következő 10 évben fogom elmondani - és most mindössze pár hónap alatt.

Azt is jelenti hogy mindent el kell intézni annak érdekében,

hogy a családomnak minden a lehető legkönnyebb legyen.

Azt jeleni, hogy itt az idő hogy búcsút vegyek.

Ezzel a diagnózissal éltem egész nap.

Aznap este szövetmintát vettek tőlem:

egy endoszkóopt dugtak le a torkomon,

a gyomromon keresztül a beleimbe,

hogy tűt szúrhassanak a hasnyálmirigyembe és néhány sejtet vegyenek a daganatból.

Én el voltam kábítva, de a feleségem, aki velem volt

elmesélte, hogy miután a mintát mikroszkóppal megvizsgálták az orvosok,

örömükben sírva fakadtak, mert kiderült

hogy a ráknak egy igen ritka típusáról van szó, ami operációval gyógyítható.

Megoperáltak és most egészséges vagyok.

Ekkor voltam a legközelebb a halálhoz,

és remélem hogy ez még pár évtizedig így is fog maradni.

Mindezt átélve most

kicsit nagyobb bizonyossággal mondhatom - ahhoz képest,

amikor a halál számomra sem volt más, mint hasznos, ám pusztán intelektuális elmélet:

Senki sem akar meghalni.

Még azok, akik a mennybe szeretnének kerülni, sem akarnak meghalni, csak hogy feljussanak.

És mégis a halál az a végállomás, amin mindnyájan osztozunk.

Soha, senki sem úszta meg. És ez úgy van, ahogyan lennie kell,

mert valószínűleg a Halál az Élet legjobb találmánya.

Ő az Élet "változás ügynöke".

Eltakarítja a régit, hogy helyet csináljon az újnak.

Jelenleg Ti vagytok az újak, de egy napon, ami nincs is annyira messze,

lassan a régiek közé kerültök, és ti lesztek félretéve.

Sajnálom hogy ilyen drámai vagyok, de ez az igazság.

Az időd korlátozott, ne fecséreld arra, hogy mások életét éld!

Ne légy a dogma foglya! Ami azt jelenti, hogy

más emberek következtetései szerint élsz.

Ne hagyd, hogy mások véleményeinek a zaja elnyomja a saját belső hangod.

És a legfontosabb,

legyen meg a bátorságod, hogy a szívedre, megérzésedre hallgass.

Ezek valahogy mindig tudják , hogy igazán mivé akarsz válni.

Minden más mellékes.

Amikor fiatal voltam,

volt egy elképsztő kiadvány, a "The Whole Earth Catalog",

ami a generációm egyik bibliája volt.

Ezt egy Steward Brand nevű fickó találta ki nem messze innét

a Menlo Parkban, és ihletével életre keltette.

Ez a 60-as évek végén történt,

a PC-k és a gépi kiadványszerkesztés megjelenése előtt,

így az egészet írógépekkel, ollókkal és Polaroid kamerákkal csinálták.

Ez egy olyasmi volt, mint a Google csak papír formátumban,

35 évvel a Google megjelenése előtt: ideális volt,

tele nagyszerű eszközökkel és csodálatos gondolatokkal.

Stewart és a csapata több változatot is kiadott

a "The Whole Earth Catalog"-ból,

majd amikor eljárt felette az idő, kiadták a legutolsót.

A 70-es évek közepe volt, annyi idős voltam, mint ti most.

Az utolsó kiadás hátulján

volt egy kép egy vidéki útról a kora reggeli napfényben.

olyasmi, ahol egy nap megtalálhatod magad

stoppolás közben, ha elég kalandvágyó vagy hozzá.

Alatta az alábbi szavak álltak: "Maradj éhes. Maradj bolond."

Ez volt a végső üzenetük amikor abbahagyták: Maradj éhes, maradj bolond.

Magamnak is mindig ezt kívánom.

És most hogy elvégeztétek az egyetemet és új dolgokat kezdtek, így nektek is ezt kívámon.

Maradjatok éhesek. Maradjatok bolondok.

Köszönöm mindenkinek.

- a felvétel a Sanford Egyetem tulajdona -

Keressen fel minket a stanford.edu címen