Hogyan hatnak az emberi zajok az óceán élővilágára?

Kate Stafford oceanográfussal a Jeges-tengerbe merülhetünk, és megismerhetjük a mélység gazdag hangvilágát. Jégtáblák morajlanak, bálnák énekelve kommunikálnak egymással hatalmas távolságokból - miközben a klímaváltozás és az emberi zajok oly módon változtatják meg ezt a környezetet, amit még nem értünk. Ismerjük meg alaposabban, miért fontos ez a víz alatti hangvilág, és mit tehetünk a megóvása érdekében.

Jacques Cousteau 1956-ban
Arany Pálmát és Oscar-díjat is nyert

a legjobb dokumentumfilm kategóriában.

A film címe:
"Le Monde Du Silence",

vagyis "A csend világa".

A cím azt sugallta,
hogy a víz alatti világ csöndes.

Ma, hatvan év múltán, már tudjuk,

hogy a víz alatti világ minden,
csak nem csöndes.

Bár hangjai a felszín fölött
nem hallhatók,

a helyszíntől és időponttól függően,

a mélyben akkora a hangzavar,
mint egy dzsungelben vagy esőerdőben.

A gerinctelenek, mint a csattogó garnéla,
halak és tengeri emlősök:

mind adnak ki hangot.

Hang segítségével mérik fel élőhelyüket,

azzal kommunikálnak egymás közt,

azzal tájékozódnak,

kutatják fel ellenségeiket
és áldozataikat.

A hangok észlelése segít nekik abban is,
hogy tájékozódjanak környezetükben.

Nézzük például az Északi-sarkvidéket.

Sivár és zord helynek tartják,

időnként kietlen pusztaságként írják le,

mert annyira hideg és olyan távoli,

és mert egész évben jég borítja.

Ennek ellenére

az összes földrész közül
itt lennék legszívesebben,

főleg, amikor hosszabbodnak a napok,
és kitavaszodik.

Számomra az Északi-sark
képviseli a törésvonalat aközött,

amit a felszínen látunk,
és ami a víz alatt zajlik.

Végignézve a jégtakarón -
minden fehér, kék és hideg -

és semmit nem látunk.

De ha belehallgatunk a víz alatti világba,

először meglepnének a hangok,

aztán egészen elbűvölnének.

Miközben kilométereken át
mást sem látunk, csak jeget,

a fülünk grönlandi és beluga bálnák,
rozmárok és borjúfókák

jelenlétéről árulkodik.

A jég is ad ki hangokat.

Reccsen, csikorog,
roppan és morajlik,

ahogy egymáshoz torlódnak a táblák
a szél, időjárás, áramlatok változásaitól.

A legzordabb tél idején
a teljesen befagyott jégtakaró alatt

grönlandi bálnák énekelnek.

Ez számunkra alig elképzelhető,

mert emberek vagyunk,

erősen vizuális hajlamú állatfaj.

Majdnem - de csak majdnem - mindannyian

látás útján tájékozódunk a világban.

A tengeri emlősök számára a mély vízben,

ahol a vegyi jelek és a fény
alig hatolnak át,

a hallás a tájékozódás szerve.

A hanghullámok ott kiválóan terjednek,

sokkal jobban, mint a levegőben,

a jelek így nagyon messzire eljutnak.

A Jeges-tengeren ez különösen fontos,

mert nemcsak egymást kell hallani
a sarkvidéki tengeri emlősöknek,

hanem környezetük jeleire
is figyelniük kell,

hogy tudják: kemény jég áll előttük,
vagy nyílt víz következik.

Hiszen, bár életük nagy részét
víz alatt töltik,

emlősök,

tehát gyakran felszínre
kell úszniuk levegőért.

Ezért fülelniük kell: vékony-e a jég
vagy jégmentes a terület,

közeli jéghegyet jelez-e a visszhang.

A sarkvidéki tengeri emlősök a mélyben
gazdag és változatos hangvilágban élnek.

Tavasszal

egész hangorkánná válhat az óceán mélye.

(Tengeri emlősök hangjai)

De amikor kialakul a kemény jégtakaró

és nincs nagy hőmérséklet-ingadozás,
alig vannak áramlatok,

a Jeges-tenger mélye

a világ legcsendesebb vizeivé halkul.

Ez azonban változik.

Főleg a jégtakaró elvékonyodása miatt:
az emberi tevékenységből eredő

üvegházhatás közvetlen eredményeként
a sarki vizekben gáz szabadul fel.

Klímaváltozás kellős közepén vagyunk,

ami teljesen irányíthatatlan folyamathoz
vezeti bolygónkat.

Az elmúlt harminc évben

az Északi-sarkvidéken már csak hat héttől

négy hónapig tart a jégtakaró.

A jégtakaró csökkenésével
olykor hosszabb ideig tart

a jégmentes időszak.

Ebben az időszakban
hajózhatók a sarkvidék vizei.

És nemcsak a jégtakaró mérete változik,

hanem a jég kora és vastagsága is.

Valószínűleg mindenki tudja,

hogy a szezonális jégtakaró olvadása
leszűkíti a rajta élő állatok

életterét,

például egyes fókafajokét,
vagy a rozmárét és a jegesmedvéét.

A jégtakaró csökkenésének hatására
nagyobb az erózió a parti településeken,

és a tengeri madarak, emlősök
kevesebb táplálékot találnak maguknak.

A klímaváltozás és a jégtakaró csökkenése

a sarki vizek hangvilágát
is megváltoztatja.

Mit értek ez alatt?

Mi, akik hallgatózással kutatjuk
az óceán élővilágát,

ún. hidrofon műszerekkel,

víz alatti mikrofonokkal,

amikkel felvesszük a környező zajokat -

mindent, ami körülvesz minket.

A hangzás alapján ezzel
a zajmezővel beazonosíthatók

a különböző résztvevők.

Amit hidrofonjainkkal hallunk,

igencsak valóságos hangjai
a klímaváltozásnak.

Három területen észlelhetjük ezeket:

a levegőből,

a vízből

és a szárazföldről.

Először nézzük a levegőt:

a víz fölött süvítő szél hullámokat kelt.

A hullámokban buborékok keletkeznek;

ezek szétpattannak,

és ez természetesen

hangot kelt.

Olyan, mint egy szisszenés
vagy sercegés a háttérben.

Amikor jég borítja a sarkvidéket,

a szél keltette zajok
alig jutnak át a vízoszlopba,

a jég ugyanis elnyeli ezeket
a légkör és a víz között.

Ez az egyik oka annak,

hogy az Jeges-tenger vizei
viszonylag alacsony zajszintűek.

Ám a szezonális jégtakaró csökkenése miatt

nemcsak a hullám keltette zajok
áramolhatnak szabadon,

hanem sokkal több és erősebb vihar dúl

a Sarkvidéken.

Így tehát megnő a zajszint
a korábban oly csöndes óceánban.

Másodszor, a víz:

ahogy fogy a szezonális jégtakaró,

a szubarktikus fajok északra vándorolnak,

és élvezik új élőhelyük,
a nyíltabb vizek előnyeit.

A sarki bálnafajoknak, pl. a grönlandinak,

nincs hátuszonyuk,

mert eredetileg jég borította
vizekben úsztak,

és a jégtáblák közti evickéléshez
nem éppen előnyös,

ha valami kiáll a hátuk közepén,

sőt, kívül rekednének a jégen miatta.

Manapság azonban bármerre fülelünk,

hosszúszárnyú bálnák és kardszárnyú
delfinek hangját halljuk,

valamint a gyilkos bálnáét,

minél északabbra megyünk,

és minél inkább benne vagyunk a szezonban.

Elmondhatom, hogy összességében

azt halljuk, ahogy a szubarktikus fajok
megszállják az Északi-sarkvidéket.

És még nem ismerjük ennek a jelentőségét.

A két eltérő faj vajon
összecsap majd az élelemért?

A szubarktikus fajok új kórokat
és új élősködőket fognak terjeszteni?

És az új hangok, amiket keltenek,

hogyan hatnak majd a víz alatti világra?

Harmadszor: a szárazföld.

És a szárazföldiek...

Úgy értem: az emberek.

A nagyobb nyílt vízen egyre több ember
jut el az Északi-sarkra.

Csak az elmúlt nyáron

egy hatalmas kirándulóhajó kelt át
az Észak-nyugati Átjárón -

a legendás útvonalon, ami összeköti
Európát a Csendes-óceánnal.

A jégtakaró csökkenése lehetővé teszi
újabb sarkvidéki területek elfoglalását.

Lehetőség nyílik az olaj-
és gázfeltárásra, -kitermelésre,

megnő a kereskedelmi hajózás esélye,

ahogyan a turizmusé is.

Márpedig tudjuk, hogy a hajók zaja
emeli a bálnák stresszhormon-szintjét,

és megzavarhatja étkezési szokásaikat.

A légpuska, ami 10-20 másodpercenként
zajos, alacsony-frekvenciájú

"bumm" hangot ad ki,

megzavarja a bálnák úszását és énekét.

Mindezek a hangforrások
korlátozzák az akusztikus teret,

amelyben a sarki tengeri emlősök
egymással kommunikálnak.

Az év egyes időszakaiban
ezek az állatok

igen magas zajszinthez szoktak.

De ezek forrása általában más állatoktól
vagy a tengeri jégből ered.

Együtt fejlődtek ki ezekkel a hangokkal,

ezek létfontosságúak a túlélésükhöz.

Az új hangok idegenek
és fülsiketítőek számukra.

Hathatnak úgy a környezetre,
hogy azt hisszük, megértjük,

de az is lehet, hogy nem.

Ne felejtsük el: ezeknek az állatoknak
a hallás a legfontosabb érzékszervük.

Nemcsak a sarkvidéki életterük
szűkül rohamosan,

hanem akusztikus életterük is.

Olyan, mintha felkapnánk őket
egy csöndes vidékről,

és csúcsforgalom idején ledobnánk őket
egy nagyváros közepére.

Esélyük sem lenne elmenekülni.

Mit tehetünk tehát?

Sem a szelet,

sem a szubarktikus fajok vándorlását
nem tudjuk megállítani,

ám helyi megoldásokat kidolgozhatunk

az ember okozta zajok mérséklésére.

Például, lassítsanak a hajók,

amikor átkelnek a Jeges-tengeren,

hiszen a lassú hajó csöndesebb.

Korlátozhatjuk a hajózást
a vándorlás, élelemgyűjtés

és szaporodás időszakában és régióiban.

Csöndesebb hajókat tervezhetünk,

és finomabb módszerekkel
tárhatjuk fel az óceán mélyét.

És van egy jó hírem is:

már most is dolgoznak ezen szakemberek.

De ami a legfontosabb,

keményen kell dolgoznunk azon,

hogy visszafordítsuk
vagy legalább lelassítsuk

az ember-okozta klímaváltozást.

Térjünk vissza
a csendes víz alatti világ képéhez.

Egészen valószínű,

hogy sok bálnafaj úszik ma
az Északi-sarkvidék vizeiben,

főleg a hosszú életű fajok,
mint például a grönlandi.

Az inuitok úgy mondják:
a bálnák két emberöltőt élnek -

lehet, hogy van köztük olyan,
amelyik már 1956-ban is élt,

amikor Jacques Cousteau itt forgatott.

Visszatekintve,

ha figyelembe vesszük az óceánokat
jelenleg szennyező zajmennyiséget,

akkor még tényleg "A csend világa" volt.

Köszönöm.

(Taps)