Értelem és megbecsülés – viselkedésünk mozgatórugói| Götz Werner | TEDxMannheim

Götz Werner, a dm drogéria üzletlánc alapítója alternatív utat választott vállalkozása számára. A piacon uralkodó nagy verseny ellenére célja egyértelmű: olyan gazdasági környezet kialakítása, amelyben vevőit és dolgozóit emberként veszik figyelembe, és eszerint tisztelik őket. Nagy Goethe rajongó, és szlogenjéül a következő idézetet választotta a Faustból: "Itt ember vagyok" – ami a vállalkozás irányelvévé is vált. Számára azt jelenti, hogy az embert mint egyént kell elfogadni, és gondoskodni kell arról, hogy teljesüljenek mindazon feltételek, amelyek az emberséghez szükségesek. Ez okból a feltétel nélküli alapjövedelem egyik védnöke is.

Ez az előadás egy helyi közösség által a TED-konferenciák mintájára rendezett, de azoktól független TEDx-rendezvényen hangzott el. Lásd még: http://ted.com/tedx

Lisa Ruhfus: Szép jó estét!

Foglaljon nyugodtan helyet,
én pedig ide ülök,

így a kamerák is jól fognak minket látni.

Werner Úr, egy kérdéssel
egészítette ki bevezetőnket:

Mi lenne, ha nem kellene
a jövedelmünkön törni a fejünket,

mit tennénk akkor?

Szívesen feltenném önnek is a kérdést:

Mit csinált volna,
ha üzletének alapítása idején

már lett volna feltétel
nélküli alapjövedelem?

Lenne akkor ma egyáltalán dm?

Götz Werner: Valószínűleg igen,

de sokkal kisebb lett
volna annak a veszélye,

hogy nem lett volna.

(Nevetés)

LR: Hogyhogy?

El tudná képzelni, hogy megéljen
havi 1000 Euróból?

GW: Na igen, 1000 Euro
az úgymond a kezdeti gyújtás,

aztán indulnak csak be a dolgok igazán.

De legalább lenne egy kezdés.

Minden embernek meglenne ez a kezdése,

és szabadon kereshetné azt, ami vár rá.

Mert minden emberre vár valami.

LR: És akkor ki végezné el

a rosszul fizető, vagy egyszerű munkákat?

GW: Azt mindig olyan emberek
végzik, akikre szükség van.

LR: De ha semmit sem keresnek vele?

GW: Tessék?

LR: Jelenleg nincs
feltétel nélküli alapjövedelem.

De ha lenne, akkor ki végezné el
ezeket a munkákat?

Az egyszerű munkákat.

GW: Ha élünk, vannak szükségleteink,

és értékelnünk kell azokat az embereket,

akik segítenek eleget tenni
szükségleteinknek.

Ha megbecsüljük az embereket,
mindig találunk valakit, aki segít.

LR: Mesélte, hogy egyszer
történt önnel valami érdekes,

amikor egy este betért az egyik üzletébe,

és összefutott egy munkatársával.

GW: Ja igen, az a történet.

LR: És olyasvalamit tapasztalt,

amit azóta se felejtett el.

Kérem, mondja el újra.

GW: Emberként lépünk be
az élet univerzumába,

és az élet folyton tanít nekünk valamit.

Röviddel fél hét előtt mentem be
a pirmasensi üzletbe,

akkoriban fél hétkor zártak az üzletek.

Így szóltam:
"Éppen Karlsruhéból tartok vissza,

és csak be akartam nézni.

Ön mit dolgozik nálunk?"

Azt mondta a hölgy:
"Én csak részidős vagyok."

El kell mondanom, szerintem
csak kevés olyan nap volt,

amikor annyit tanultam, mint azon a napon.

Azt mondtam: "Hogy lehet az,
hogy ez a fiatal hölgy,

aki most egyedül van a boltban,

úgy véli, ő csak részidős alkalmazott?

Hiszen tőle függ minden!"

LR: Változtatott ez a gondolkodásmódján?

GW: Igen, hirtelen
világossá vált számomra,

hogy együttműködés során nincs hierarchia.

Hanem mindig összedolgozunk.

Együttműködünk másokért.

És mindenki ugyanolyan mértékben fontos.

Nincs olyan, hogy fontos és nem fontos,

mindenkire szükség van.

LR: Ön szerint miért nem
vezették már rég be

a feltétel nélküli alapjövedelmet?

GW: Mert még nem tudjuk elképzelni.

Mert úgy véljük, a munkánkért
fizetnek meg bennünket.

De ha nem élünk,
akkor dolgozni sem tudunk.

Ha élni akarunk, akkor pedig
szükségünk van alapjövedelemre.

Ha élni akarunk ebben a világban,

akkor más emberek szolgáltatásaira
és javaira van szükségünk,

és ezeket az embereket
ezért meg kell fizetni.

Ilyen egyszerű.

Mindenki felé azt az elvárást
kellene támasztani,

hogy ezt átértékelje, és azt mondja:

"A jövedelem célja nem az,
hogy megfizessenek,

hanem általa válik lehetségessé a munka."

Ez önnel is így van.

Ha nem lenne jövedelme,

egyáltalán nem engedhetné meg
magának ezt az interjút.

LR: Ez igaz.

GW: Ugye, ha belegondol,
önökkel is így van ez.

Tényleg gondolkodjanak el ezen.

LR: Most beszélgessünk újra

a karrierjéről és az életművéről.

Írt egy könyvet a következő címmel:

"Womit ich nie gerechnet hätte"

Gondolta volna,

hogy egyszer ilyen nagy
vállalkozást fog létrehozni?

GW: Nem. Ön se gondolta volna,
hogy velem fog interjút készíteni.

LR: Ez igaz. (Nevetés)

(Taps)

GW: Valószínűleg. Ez mindig így van.

Az élet tele van meglepetésekkel,

és sose úgy alakulnak a dolgok,
mint ahogy gondolnánk.

Ezért van az, hogy mindenkinek,
aki itt ül a teremben,

illetve egész Mannheimban,

egészen egyedi,
összehasonlíthatatlan életrajza van,

és mégis mindenki
használhatná ezt a címet:

"Amire sose számítottam".

LR: Mi döntőbb a siker szempontjából?

Tényleg a tehetség, vagy inkább
a szerencse, mit gondol?

GW: Azt mondanám,

a siker szempontjából döntő fontosságú,

hogy lássuk azokat a dolgokat,
amiket mások nem.

És mivel olyan dolgokat látunk,
amiket mások nem,

olyan dolgokat teszünk,
hogy mások azt mondják:

"De hát ez őrültség.
Ez sose fog sikerülni."

Nekem is ezt mondták anno.

De mikor sikerült, azt mondták:

"Én rögtön tudtam."

Igen, tényleg így van.

Mannheimban is így van ez. (Nevetés)

Én heidelbergi vagyok.

(Nevetés)

LR: Volt olyan pillanat, amikor
legszívesebben mindent feladott volna?

Amikor azt mondta:
"Nem, ez így nem megy tovább."

GW: Ilyen pillanata
mindig van az embernek.

Mindig úgymond a szakadék
szélén állunk, és azt gondoljuk:

"Van egyáltalán tovább?"

Úgymond ...

érzésből, tudatosan élünk a ...

mint szörfözésnél.

Már mondta valaki,
mindig a szélén egyensúlyozunk.

LR: Ön szörfözik?

GW: Tessék?

LR: Ön szörfözik?

GW: Nem, de egész jól el tudom képzelni.

(Nevetés)

Olyankor mindig ...

olyankor mindig szembe kell
néznünk a – hogy is mondjam –,

a kudarc veszélyével,

mint a bohócoknál.

A bohóc azért érdekes,

mert ő ért a kudarc művészetéhez.

Vállalkozóként mi is
egyfajta bohócok vagyunk,

mert mindig olyasmit teszünk,
amire mások nem számítanak.

LR: Sose úgy alakulnak a dolgok,
mint ahogy gondolnánk.

Mondhatjuk, hogy ez a mottója?

Vagy van még másik is?

GW: Tulajdonképpen az a mottóm,
ha elárulhatom önöknek,

és csak tanácsolni tudom,
hogy sajátítsák el:

"Aki akarja, módot,
aki nem, kifogásokat talál."

Azt mondhatom, hogy mindig,
mikor más emberekkel van dolguk,

a mottó szerint járjanak el.

Rengeteg időt fognak megspórolni.

Előbb tegyék fel a kérdést:
Ez az ember tényleg akarja,

vagy csak azért jött ide,
hogy kijelentéseket tegyen?

LR: Mi a legjobb tanács,
amit valaha kapott?

GW: A legjobb tanács –

ehhez kicsit magyaráznom kell:

44-es évjárat vagyok,

tehát 17, 18 éves lehettem
1961-62 környékén,

és volt egy edzőm Konstanzban.

Akkoriban Brigitte Bardot
felkapott sztár volt.

El tudják képzelni?

17 éves evezősök voltunk,

és épp Brigitte Bardot filmje ment
a konstanzi moziban.

"És Isten megteremté a nőt" –
ez volt a címe a filmnek.

Még ma is emlékszem.

Az edző meg folyton azt mondta:

"A BB az nem Brigitte Bardot,

a BB a buzgó igyekvés

és a mérsékelt becsvágy
a várható sikereket illetően.

Nevettünk, természetesen,

ötvenen voltunk.

De el kell, hogy mondjam,
minél idősebb lettem,

annál többet – és most 74 éves vagyok –,

annál többet éltem meg,
és pontosan ez a lényeg.

A legtöbb dolog kudarcba fullad.

Mindent lesöpörhetnek az asztalról,

amit valaha láttak vagy hallottak arról,

hogy türelmetlenül törekedjünk,

és nagy igényeink legyenek
a sikert illetően.

LR: Igen, ez egy jó mottó.

És most jön egy másik mottó,
amit az életműve visel.

A dm üzletlánc a következő
mottóval ékeskedik:

"Itt vagyok önmagam" [itt ember vagyok],
a Faustból idézve.

Hogy jutott eszébe ez az ötlet?

GW: A reklámügynökség ötlete volt.

(Nevetés)

LR: De ön hagyta jóvá.

(Taps)

GW: De a reklámügynökség
természetesen tudta,

hogy nagy Goethe és Faust rajongó vagyok.

Egyébként mindenkinek ajánlom,
hogy rajongóvá váljon.

Igazán elgondolkodtató alkotás.

Az volt akkoriban a probléma, hogy ...

Tehát ha valamit meg akarunk érteni,

akkor feltesszük a kérdést,
hogy mi a mottója?

Nekünk ez volt a mottónk:
"Nagy márkák, kis árak".

De azon tűnődtünk el a 80-as évek végén,

hogy ez túl kevés.

Túl kevés. "Nagy márkák, kis árak".

A kereskedőknek

van az a kellemetlen tulajdonságuk,

a felsővezetésnek,
hogy mindig csak a vásárlóerőt látják.

Erre így válaszoltam:
"Az ügyfél, aki betér hozzánk,

ember, nem ügyfél."

Tehát az embereket kell
a középpontba helyeznünk,

hiszen emberek jönnek hozzánk vásárolni,

mert sejtik,

hogy mi a problémáikat jobban
meg tudjuk oldani, mint ők maguk.

Garantálom önöknek.

Ha pelenkára van szükségük,
legjobb, ha nálunk veszik meg őket,

túl nehéz lenne őket
saját maguknak elkészíteni.

Aztán jött ez a szlogen.

Akkoriban a szlogen
teljesen megváltoztatta

az egész hozzáállásunkat
a vállalkozáson belül –

és már akkor is elég nagy volt
a vállalkozás –,

mert már nem az ügyfél
pénztárcája volt a meghatározó,

hanem az ember.

Gyakran lehet látni,

hogy a kereskedőt gyakran
csak a pénztárca érdekli.

Autóvásárlásnál

vagy divatházak esetében
is gyakran ezt látni.

Az emberekre kell fókuszálnunk.

LR: Igen. Most pedig beszéljünk
az emberről, Götz Wernerről.

"Itt vagyok önmagam",

A sok munka és siker közepette,

mikor egy ilyen vállalkozás növekszik,
és minden jól megy,

érezte már úgy, hogy mint ember
elhanyagolja önmagát?

GW: Persze.

Fennáll annak a veszélye,
hogy túllövünk a célon,

vagy túlságosan a célra koncentrálunk.

Ilyenkor mindig azt mondtam:
"Maradjunk lazák."

Az aggódás és a görcsös
kapaszkodás nem jó,

senkinek sem ajánlom.

Mindig tartsunk kellő távolságot
a saját céljainktól.

Ne görcsöljünk.

A legnagyobb probléma, amit látni lehet,

hogy sok ember – és ezért támogatom
a feltétel nélküli alapjövedelmet –,

sok olyasmit csinál, amit egyébként –
ha jobban megnézzük –,

egyáltalán nem akar csinálni.

És ha ki akarnak égni,
tehát ha ez a céljuk,

akkor csak azt tudom mondani:

"Olyasmit csináljanak következetesen,
amit nem akarnak csinálni.

Csak azért, mert más azt mondja."

Ez hatalmas probléma.

LR: Ön mit csinál, amikor ki akar
kapcsolódni, ha már kezd besokallni?

GW: Igen.

Ülök a sarokban, és várom,
míg alábbhagy a fájdalom.

(Nevetés)

(Taps)

LR: Elmegy például nyaralni?

GW: Tessék?

LR: El szokott járni nyaralni?

GW: Természetesen eljárok nyaralni,
de ez csak megszokás.

Figyeljék meg saját magukon,

én versenysportoltam, eveztem,

és ha valaki tényleg versenysportol,

akkor észreveszi,
hogy az egész a légzésen múlik.

LR: Az evezésnél a légzés a lényeg?

GW: Igen.
LR: Rendben.

GW: A ki- és belégzés.

LR: Rendben.

GW: A ritmus. A ritmusban van az erő.

Az edző is ezt mondta egyébként:

"A ritmusban van az erő."

LR: És ez a légzési gyakorlat ...

GW: ... elfelejtünk úgymond
tudatosan kilélegezni.

Ha nem tudatosan lélegzünk ki,
szúr az oldalunk, vagy görcsöl.

A pihenés fázisa, a módja,

hogy mennyire tudok tudatosan kilélegezni.

Már most el is kezdhetik kipróbálni,

nem csak tudatosan belélegezni,
hanem tudatosan kilélegezni.

Az egész munkában, a közös munka során,

minden kapcsolatban,
mindig ügyeljünk a ritmusra.

LR: A légzésre.

GW: A légzés ritmusa a kézenfekvő.

Evezésnél is ez hajt minket előre.

Így tanulja meg.

LR: Van még pár rövid kérdésem.

Hol nyaral legszívesebben?

GW: Azáltal, hogy sokat vagyok úton,

hiszen mindig nyitunk új üzleteket,
megnézzük a boltokat,

amíg letudjuk az összeset
itt észak-nyugaton Neckarstadtban,

és végre tudom,

hogy mindegyik rendben van.

(Nevetés)

LR: Volt ma már a mannheimi dm-ben?

GW: Persze.

Elvesztettem a fonalat.

LR: Térjünk vissza a nyaralásra,
mikor épp nem dolgozik.

GW: Igen, nyaralás.

A nyaralás egy megszokás.

Valami meghatározhatatlan.

Tegyék fel maguknak a kérdést:
"Miért megyek nyaralni?"

Ez a kilégzés fázisa.

Mikor időt fordítunk saját magunkra,
mikor tudatosan kilélegzünk,

én viszont nem szeretek nyaralni,
mivel olyan sokat vagyok úton.

Régebben 90-120 000 km-t utaztam évente,

ezért nem szeretek nyaralni.

Télen mindig síelni
mentünk a Berni-felvidékre,

nyáron a Boden-tóhoz,
ahol én magam is eveztem.

LR: Hét gyermeke van,

ami a mai időkben tényleg ritka.

Mit tanult a gyermekeitől?

GW: A gyerekektől?

Amit a gyerekektől tanulhatunk,
az már a Bibliában is meg van írva,

nem nekem kell elhinniük.

A Bibliában ez áll:

"Bizony mondom néktek,

aki nem úgy fogadja az Isten országát,
mint egy gyermek, nem jut be oda."

A pozitív értékeiket sajátítom el,

az őszinteséget, a tudásszomjat,

a kíváncsiságot, ezt az őszinteséget.

Minél jobban azt hisszük,
hogy felnőtté váltunk,

annál jobban hisszük azt,
hogy a válaszokon van a hangsúly,

nem pedig a kérdéseken.

LR: A gyermekei az ön nyomába léptek?

GW: Az első, hogy mindig azt mondtam:

"Nem kell, hogy a nyomomba lépjetek.

Csináljátok azt, amit akartok."

Ne azért vállaljunk gyerekeket,

hogy ugyanazt csinálják, mint a szülők.

Sokan így gondolkodnak, pedig ez hiba.

(Taps)

LR: Mit csinálnak a gyermekei?

Mit dolgoznak?

A gyerekei, mit dolgoznak?

Egészen különböző dolgokat?

GW: A legidősebb művész.

Jelenleg tengeri hajókon
gondoskodik az utasokról.

Ő és a férje meditációs órákat tartanak,
és zenét tanítanak.

A fiam nálunk van a dm vezetőségében.

Aztán jön ...

egy, kettő ...

(Nevetés)

Bettina.

Mindig összekavarom a neveket.

(Nevetés)

Bettina szülésznő,

önnel egyidős lehet,

aztán van egy,

aki egy két éves kisfiú édesanyja.

Aztán van egy, aki orvosnak tanul.

Hihetetlen, hogy mi mindent kell
tanulniuk, alig lehet bírni.

Aztán van egy 24 éves lányom,
aki folyton világ körüli úton van,

egész érdekes ...

LR: Tehát elég sokszínű.
Mindannyian valami mást csinálnak.

GW: Jelenleg éppen Hawaiin van,

de a kurdokkal is foglalkozott Irakban.

LR: Nem akarom félbeszakítani,
de egy kis speedre kell kapcsolnunk,

mert lassan fogytán az időnk.

GW: Speed? Speedet nem szednek.

(Nevetés)

LR: Szeretnék önnek
egy utolsó kérdést feltenni

a vállalkozásokkal
és alapítóikkal kapcsolatban.

Mi ön szerint a legnagyobb különbség

a régi és a mai alapítók között?

GW: Hogy sokkal több minden
függ az egyéntől.

Régen az emberek

családi vállalkozásokat örököltek,

ma pedig – és egyébként
ez is benne van a Bibliában –,

a gyerekek teljesen más útra térnek,

valami teljesen mást csinálnak,
és a saját útjukat keresik.

Úgy vélem, ügyelni kell arra,

hogy ne helyezzük a gyerekeket nyomás alá,

és engedni kell,
hogy a saját útjukat járják.

Elárulom, hogyan tudják ezt
legjobban megvalósítani,

mert újra és újra megdöbbent,

milyen kevés ember számára világos,

hogy nem a szülők kapják a gyerekeket,

hanem a gyerekek a szülőket.

Ha elkezdenek másként
gondolkodni, ígérem,

hogy már megérte ma eljönni ide.

A gyerekek keresik a szülőket.

LR: Nagyon köszönöm. Ez szép zárszó volt.

Werner professzor, köszönöm szépen.

GW: Köszönöm szépen.

(Taps)