Miért nincs Hollandia a víz alatt?

A teljes lecke: https://ed.ted.com/lessons/why-isn-t-the-netherlands-underwater-stefan-al

1953 januárjában egy vihardagály rázta meg az Északi-tengert. Az óriási hullámok elárasztották a holland partokat, csaknem 2000 ember életét követelve. 54 évvel később hasonló vihar fenyegette a területet. De ezúttal készen álltak. Ez egy masszív egymásba kapcsolódó berendezésnek volt köszönhető, melynek ismertebb neve Delta Works – a legkifinomultabb árvízvédelmi projektnek a világon. Stefan Al belemerül ebbe a mérnöki csodába.

Lecke: Stefan Al
Rendezte: JodyPrody

1953 januárjában egy vihardagály
rázta meg az Északi-tengert.

Az óriási hullámok elárasztották
a holland partokat,

csaknem 2000 ember életét követelve.

54 évvel később hasonló vihar
fenyegette a területet.

De ezúttal a hollandok készen álltak.

Ahogy a víz emelkedett,

a korszerű számítógépes szenzorok
aktiválták a vészhelyzeti protokollt.

A következő 30 percben

egy pár 240 méteres acélkar zárult össze,

védve az előtte lévő csatornát.

Egy 680 tonnás gömbcsuklót használva

a sorompó a széllel és a hullámokkal
egy ütemben mozgott.

Reggelre a vihar elvonult,
minimális áradást hagyva maga után.

A Maeslantkering frontvonalas aktivizálása

nagy sikert aratott.

Minthogy ez a világ egyik
legnagyobb mozgatható szerkezete,

ez a vihardagálygát
a mérnöki munka csodája.

Azonban a Maeslantkering csak egy része

a masszív vízszabályozási
biztosítóberendezésnek,

ismertebb nevén Delta Worksnak –

amely a világ legkifinomultabb
árvízmegelőző projektje.

Hollandia vízgazdálkodási történelme
a régmúltra nyúlik vissza.

Az ország három nagy európai folyó
deltájánál fekszik,

és területének majdnem negyede
a tengerszint alatt van.

Ez a földrajzi elhelyezkedés árvízre
rendkívül hajlamossá teszi a területet.

Olyannyira, hogy a kezdeti
holland irányító szervek voltak

az informális "vízügyi hatóságok", ezek
irányították az árvízvédelmi projekteket.

De az 1953-as viharok után a holland
kormány több hivatalos intézkedést tett.

Megalapították a Delta Bizottságot,

és megbízták az egész
délnyugati terület védelmével.

A sűrűn lakott városokra fókuszálva

az évenkénti árvíz esélyének 1:10000
arány alá csökkentése volt a céljuk,

hogy kb. százszor biztonságosabbak
legyenek egy átlagos vízparti városnál.

Ehhez a magasröptű célhoz különböző
infrastrukturális projektekre volt szükség

a délnyugati partvidék mentén.

Az első védelmi vonalak az árvízveszélyes
torkolatvidéken kialakított gátak.

Ezeken a nagy öblökön át jut az ország
folyóinak többsége az Északi-tengerbe,

és viharok idején az áradó vizet
az ország belsejébe vezetik.

A gátsorozatokkal a Delta Bizottság
a tölcsértorkolatokat

kiterjedt tavakká alakította,

melyek természetvédelmi területekként
és közösségi parkokként szolgálnak.

Azonban ez a megoldás nem működött
a Nieuwe Waterwegnél.

Minthogy ez a motorja a helyi hajóiparnak,

ezt az útvonalat nyitva kellett hagyni
biztonságos keretek között,

és el kellett torlaszolni
a vihardagályok idején.

1998-ban a befejezett Maeslantkering

kellően rugalmas védelmet biztosított.

A további akadályok mellett,
mint a füves árkok és a beton védőgátak,

ezek az erődítések képezték
a Delta Works projekt zömét,

amely elsődlegesen arra fókuszált,
hogy az óceáni viharokat visszatartsa.

De az elkövetkező évtizedekben a hollandok
további terveket tűztek ki célul:

a Delta Works kiegészítését,
és a többi rész megvédését az árvíztől.

A "Helyet a folyónak" terv keretében

a farmokat és a töltéseket
távolabb telepítették a parttól.

Az alacsony ártéri területeken
nagyobb hely maradt a víz összegyűjtésére,

így gyűjtőmedencék keletkeztek, ezzel
biztosítva élőhelyet a helyi vadvilágnak.

Ez a stratégiai visszavonulás
nem csupán az árvíz kockázatát csökkenti,

hanem lehetővé teszi,

hogy az új települések sűrűbbek
és fenntarthatóbbak legyenek.

Talán nincs olyan város, amely jobban
tükrözné Hollandia vízgazdálkodását,

mint a virágzó Rotterdam, melynek
nagy része tengerszint alatt fekszik.

Amikor vihar fenyegeti,

a sűrűbben lakott régebbi kerületeket
hagyományos gátak védik,

míg az újabb kerületeket
mesterségesen megemelték,

gyakran sportolásra alkalmas zöldtetők,
amelyek eltárolják az esővizet.

Számos épület a városban
víztározóvá alakul át,

beleértve parkolókat és köztereket,

amelyek egyébként színházként
vagy sportarénákként működnek.

Ezalatt a kikötőkben az úszó pavilonok
a vízszinttel együtt emelkednek.

Ezek az elsők a számtalan
megtervezett kétéltű szerkezetből,

néhány közülük a ház víztisztítására
vagy napenergia gyűjtésére lett kitalálva.

Ez csak pár stratégia azon
technikák és rendelkezések közül,

amelyek Hollandiát a vízgazdálkodás
élmezőnyébe repítették.

Az ország tovább kutatja a lehetőségeket,
hogy a városokat rugalmasabbá tegye

a természeti csapásokkal szemben.

És mivel a klímaváltozás okozta
tengerszint emelkedés

az alacsonyan fekvő városokat
világszerte fenyegeti,

a hollandok kivételes példát mutatnak,
hogyan kell az árral együtt haladni.