Titkos fegyver a járványok ellen

Georges C. Benjamin orvos és egészségpolitikai vezető szerint a koronavírus-járvány nem az utolsó válság, amellyel szemben a közegészségügyi rendszereknek világszerte helyt kell állniuk. Részletesen kifejti, hogyan lábalhatunk ki a járványból és előzhetjük meg a jövőbelieket – beleértve egy masszív kormányzati egészségügyi intézmény létrehozását, amely naprakész technológiai megoldásokkal és jól képzett személyzettel rendelkezik –, és elmagyarázza, hogy a magánszemélyek, a vállalkozások és a politikai vezetők hogyan járulhatnak hozzá, hogy a közegészségügy az első helyre kerüljön.

(Ez az online beszélgetés 2020. május 20-án került rögzítésre, házigazdája David Biello tudományos kurátor és Chris Anderson, a TED vezetője voltak.)

David Biello: Enyém a kiváltság
és a megtiszteltetés,

hogy bemutathatom Dr. Georges Benjamint,

aki az Amerikai Közegészségügyi Egyesület
ügyvezető igazgatója,

hosszú és kiváló karrierrel a háta mögött

mind gyógyászati,
mind közegészségügyi szakemberként.

Kérem, fogadják szeretettel
Dr. Georges Benjamint.

Georges Benjamin: Helló, David, hogy van?

DB: Jól, köszönöm, és ön, Dr. Benjamin?

GB: Itt vagyok. (Nevetés)

DB: Kitart. Jó.

GB: Kitartok.

DB: Mint tudjuk, jelenleg az újranyitás
a téma, ha fogalmazhatok így.

Az előbb hallhattunk
ennek egy lehetőségéről,

ám nyilvánvaló,

hogy már sok ország
újranyitott így vagy úgy,

és úgy hiszem, a mai nappal

mind az ötven amerikai állam
újranyitott valamilyen formában.

Hogyan lehet ezt okosan,
hogyan lehet biztonságosan csinálni?

GB: Igen, tényleg biztonságosan
és óvatosan kell újranyitnunk,

és ez azt jelenti, nem feledkezhetünk meg
azon közegészségügyi intézkedésekről,

amelyek valóban ellaposították a görbét.

Ez olyasmiket jelent, mint például

eltakarni a szánkat, orrunkat,
ha köhögünk, tüsszögünk,

maszkot viselni, kezet mosni,

a lehető legnagyobb fizikai
távolságot tartani másoktól.

Mindent át kell gondolnunk,

tudják, mielőtt reggel dolgozni indulunk,

vagy amikor munkában vagyunk.

És legalább olyan elővigyázatosnak lenni,
mint amilyenek a legtöbben voltunk

az elmúlt két hónapban,

ahogy belevágunk
a következő három hónapba,

mert a járványnak még nincs vége.

DB: Értem.

Van esély újabb járványhullámokra,
ahogy Uri [Alon] is említette.

Úgy tűnik, mindannyiunk feladata

a közegészségüggyel
mintegy másodállásban foglalkozni.

Jól mondom?

GB: Sokat érveltem amellett,

hogy most, amikor mindenki igazán tudja,
mi is az a közegészségügy,

mindenkinek fel kellene ismernie, hogy
a közegészségügy most a másodállásunk,

akár szemetet szed az utcán,
akár egy élelmiszerboltban dolgozik,

vagy buszt vezet,

vagy, tudják, mint én is,
a közegészségügyben dolgozik,

orvos vagy nővér,

egyszóval mindenki magára kell öltse
az egészségügyi köpenyt azon a téren,

ahol nap mint nap ténykedik.

DB: Ön szerint most,

hogy mind közegészségügyi
szakértők lettünk,

mi számít majd normálisnak,

ahogy az országok újranyitnak?

Milyen lesz,

ön közegészségügyi szakértőként
mit remél, milyen lesz?

GB: Ha varázsolni tudnék,

nyilván azt látnám szívesen,

hogy az emberek több
közegészségügyi előírást tartanak be,

beleértve a kézmosást, és átgondolják,

mit tesznek a biztonságért,
ha elhagyják az otthonukat.

Nem is olyan régen még,

ha beszálltak az autóba,
nem kötötték be magukat.

Ma megtesszük,

gondolkodás nélkül.

A legtöbben nem dohányzunk,

mert tudjuk, nem egészséges.

A legtöbben körülnézünk,
mielőtt átkelünk az úton.

A legtöbben, nyilván,

otthon is teszünk
bizonyos óvintézkedéseket.

Ahogy haladunk előre a járvánnyal,

remélem, az emberek
jobban odafigyelnek majd

azon dolgokra,
amelyek terjesztheti a fertőzést,

mint a dolgok tisztán tartása,
fertőtlenítése.

Ami ennél is fontosabb:
otthon maradnak, ha betegek.

Remélem, a munkaadók mindenkinek
biztosítják a fizetett betegállományt,

így az emberek otthon maradhatnak.

Igen, ez többletköltség,

ám azt hiszem, most megtanultuk,

hogy annak a költsége,
ha nem költünk valami ilyesmire,

több milliárd dollár.

A fizetett betegállomány
sokkal kevesebbe kerül, ha támogatják.

DB: Nos, szerintem itt
az Egyesült Államokban

mind irigykedünk azokra az országokra,
amelyeknek talán

a mienknél több mindenre kiterjedő
egészségügyi rendszerük van.

A maszk önök szerint is

a "másodállásban közegészségügyi
szakember" hozzáállás jelképe lett?

GB: Nos, ez mulatságos.

Ázsiai kollégáinknak volt maszkjuk –

kultúrájuk részeként hosszú-hosszú
évek óta hordanak maszkot.

Mindig mosolyogtunk ezen.

Amikor a tengerentúlra utaztam,

mindig mosolyogtam
a maszkot hordó embereken.

Persze amikor ez az egész elkezdődött,

csak a fertőzötteknek adtunk maszkot,

meg az egészségügyi dolgozóknak,

akik nagyobb kockázatú
környezetben voltak.

Ám úgy hiszem, a maszkviselés

valószínűleg a kultúránk része lesz.

Ahogy láttuk, a strandkultúrában
nem fog elterjedni,

habár most nem ártana, ha így lenne.

Viszont szerintem egyre több és több
embert fogunk látni maszkot hordani

a legkülönbözőbb helyzetekben.

Ennek van értelme.

DB: Igen, azért hordják a maszkot,
mert így mutatják: törődnek másokkal.

Plusz, hogy magukénak vallják
a közegészségügy szellemiségét.

Ha már szóba került Ázsia,

ki csinálta jól?

Biztosan figyelte
a világban zajló eseményeket,

átbeszélte a kollégáival,

ki csinálta jól,

és mit tanulhatunk mi e jó példákból?

GB: Dél-Korea több téren is
remek példaként szolgál.

Tulajdonképpen végül Kína is

egész jól teljesített.

A miénknél alacsonyabb megbetegedési

és halálozási aránnyal
rendelkező országok titka az,

hogy a járvány egészen korai
szakaszában is már sokat teszteltek,

követték, kivel érintkeztek a fertőzöttek,
izolációt és karantént rendeltek el,

amely egyébként
a közegészségügyi gyakorlat alapja.

Ezek az országok korán
és sok intézkedést hoztak,

és nem mellesleg,
bár feloldják a korlátozásokat,

ha látják a statisztikák
időszakos növekedését,

bevetik az alapvető
közegészségügyi intézkedéseket:

a tesztelést, izolációt,
az érintkezések lekövetését,

és ha van rá lehetőség,
a nyilvánosság tájékoztatását,

mert igen fontos,
hogy a közösség tudja, hány eset van,

hol jellemző a fertőzés,

hogy ezzel is támogassuk
a lakossági együttműködést.

DB: Tehát tesztelés,
az érintkezések lekövetése és izoláció.

Nem éppen agysebészet,
hogy ezzel az ezeréves klisével éljek.

Miért volt mégis nehéz
néhány országban bevezetni ezeket?

Mi tart vissza minket?

Az elektronikus orvosi nyilvántartás?

Valami csilivili ketyere?

Esetleg csak a túlzott magabiztosság,

amelyet az elmúlt száz év
közegészségügyi sikerére alapozunk?

GB: A tabletták nemzete vagyunk.

Úgy hisszük, mindenre van gyógyszer.

Ha nem tudunk rá tablettát adni,

műtéttel hozzuk rendbe.

Tudják, a megelőzés működik.

Azonban mi nem fektettünk
eleget a megelőzésbe.

Nem fektettünk eleget be ahhoz,

hogy legyen egy erős, masszív
közegészségügyi rendszerünk.

Ha azt vesszük, ma Amerikában

könnyedén megtudhatják,

mi kerül az áruházak polcaira,

az Amazon pedig mindent tud
önökről, amit tudni érdemes,

ugyanakkor az orvosoknak
nem áll rendelkezésükre hasonló eszköz.

Hajnali háromkor

még mindig nehéz hozzáférni
az önök elektrokardiogramjához,

kórtörténetükhöz,
vagy hogy mikre allergiásak,

ha maguktól nem tudják
az orvosnak elmondani.

Egyszerűen nem fektettünk
eleget egy szilárd rendszerbe.

Egy érdekesség a járvánnyal kapcsolatban:

olyan helyzetet alakított ki,

amelyben jelentős szerepet
kapott a távgyógyászat,

amely ugyan jelen van már pár éve,

de nem igazán kaptunk eddig rá.

Ám most esélyes,
hogy ez lesz az új sztenderd.

DB: Egyértelmű,

hogy azon országok,

amelyek szilárd
egészségügyi rendszerrel bírnak,

mint Tajvan, jól teljesítettek,

sőt úgy tűnik, még azok az országok is,
amelyekről azt feltételeznénk,

hogy kevésbé robusztus egészségügyi
rendszerük van, mint az afrikai Ghána,

szintén jól teljesítettek.

Mi volt a sikerhez szükséges titkos adalék

azon országok esetében?

GB: Néhányuk esetében a kitettség
korai szakaszában járunk,

és remélhetőleg nem lesz
későbbi járványhullám,

amire van esély,

de végül is minden olyan ország,

amely eddig jól kezelte a járványt,

jó, logikus közegészségügyi
intézkedéseket hozott.

Mi viszont nagy, bonyolult ország vagyunk.

A tesztelést eleve eltoltuk.

Ám nem kellene az elmúlt három hónap
hibáit megismételnünk,

mert hátra van még néhány hónap.

Mivel már tudjuk, mit rontottunk el,

arra biztatom magunkat,
legközelebb csináljuk jól.

DB: Ez okos dolog.

GB: A legközelebb pedig holnap van.

DB: Ez így igaz.

Már elkezdődött.

Számomra úgy tűnik,

ha élhetek a hasonlattal,

hogy néhány országban

az emberek szervezetében
már vannak valamiféle antitestek,

mert esetleg már átestek

az Ebola- vagy az első SARS-járványon.

Ez lenne a kulcs
az ilyen egészségügyi krízisekben,

egy járványnak való korábbi kitettség?

GB: Nos, ez egy teljesen más vírus.

Bár talán már van
kezdetleges bizonyíték arra,

hogy a MERS és a SARS-1 révén

kezdetben esetleg immúnisak
lehetünk a koronavírusra,

van erre nézve néhány
korai szakaszban járó tanulmány,

ez azonban nem a megoldás.

A titkos adalékot a jó, szilárd
egészségügyi eljárások adják.

Ez a titkos adalék.

Nem kellene misztikus titkok
vagy olyasvalaki után kutatnunk,

aki jön, hogy megmentsen bennünket
egy különleges tablettával.

Ez a jó, szilárd
egészségügyi eljárásokról szól,

és amúgy, figyeljenek,

ez a járvány rossz volt,

de nem az utolsó.

Ezért fel kell készülnünk
a következő igazán nagyra.

Azt hisszük, ez rossz volt,

ám képzeljük el, mi történne,
ha az ebola vagy a MERS

a levegőben is terjedne.

Válasszanak egy TV filmet.

Pocsék volt,

ám ezúttal még el tudtunk
kerülni egy igazán pocsékat.

DB: Igen, a közel-keleti
légúti koronavírus nem vicc,

és legyünk hálásak,
amiért nem terjed könnyebben,

mint például a SARS-CoV.

Ezek a fertőzések

kivétel nélkül zoonótikusak,

vagyis vadon élő állatokról
terjedtek az emberre.

Nyilván az emberiség
minden eddiginél nagyobb ütemben

avatkozik be a természetbe,

vegyük a klímaváltozást,
az erdőirtást vagy bármi hasonlót.

Ez tehát az új normál,

hogy gyakrabban kell
számítsunk járványokra?

GB: Nos, rendszeresen előfordulnak,

szóval ez nem az első világjárvány, ugye?

Volt már sok hasonló,

Száz évvel ezelőtt
az 1918-as influenzajárvány,

a SARS-járvány is jelentős volt,

habár a SARS-1 nem fajult el ennyire.

Ott volt a madárinfluenza is,

ami kihívást jelentett,

plusz a sertésinfluenza.

Ott a zika.

Volt tehát már pár új típusú járványunk.

Ezek az újonnan megjelenő
járványok gyakran előfordulnak,

sokféle formában,

szerencsések vagyunk,

hogy korai fázisban be tudjuk azonosítani,

majd meg tudjuk fékezni őket.

Ám ma olyan környezetben élünk,

ahol amúgy az emberek is
képesek előidézni hasonlókat.

Ezúttal, amennyire meg tudjuk mondani,
nem ez történt, ezt nem ember alkotta.

Valószínű, hogy nem
egy laborból szivárgott ki.

Tudjuk, hogy iskolás koromban

egy kórokozó kitenyésztéséhez
még nagy tudás kellett.

Manapság nem ez a helyzet.

Meg kell védjük magunkat
mind a természetes,

mind az ember alkotta fertőzésektől is.

DB: Vannak más, veszélyt
sokszorozó tényezők,

mint a klímaváltozás,

amelyek az effajta járványokat
sokkal rosszabbá teszik.

GB: A járvány előtt azt mondtam,

a klímaváltozás veszélyezteti legjobban
az emberiség túlélését.

De a járvány rosszabb.

Hadd mondjam el,

a nagy kihívás,
amellyel most szembenézünk,

az a járvány,

amelyet még nem fékeztünk meg,

miközben közeledik a hurrikánszezon,

plusz ott a klímaváltozás,

amely súlyosbítja
az aktuális hurrikánok vadságát.

Érdekes nyárnak nézünk elébe.

DB: Itt van Chris egy hallgatói kérdéssel.

Chris Anderson:
Tulajdonképp sok kérdéssel.

Az embereket nagyon érdekli,
amit mondasz, Georges.

Íme az első kérdés Jim Youngtól:

"Hogyan bánjunk azokkal,
akik nem hisznek komolyan a járványban?"

GB: Folytatnunk kell
az őszinte kommunikációt.

Egy tény ezzel a bizonyos
járvánnyal kapcsolatban,

hogy senkit sem kímél.

Nem tesz különbséget
politikai nézetek közt,

nem törődik a földrajzzal,

és rengetegen voltak,
főleg vidéki közösségekben,

akik nem értették,
mert hozzájuk még nem jutott el,

és nem hitték, hogy igaz lehet.

Most e közösségek közül
sokban tombol a járvány.

Így annyit tehetünk –

mivel az nem helyes, ha azt mondjuk
"Nem megmondtam?" –,

mondjuk inkább azt:
"Nézzék, most, hogy már értik,

jöjjenek és segítsenek
megoldani a problémákat."

A járvány itt lesz velünk egy darabig.

Ha népbetegséggé válik,

vagyis alacsony szinten,
de mindig jelen van,

mindenki megtapasztalja majd.

CA: Köszönöm.

Robert Perkowitz kérdése következik:

"Úgy tűnik, nem törődtünk
a közegészségüggyel,

alulfinanszíroztuk,
és nem készültünk fel a vírusra."

Nézzük meg, felteszik-e ezt a kérdést,

csoda volna, de azt gondolom,
fel kéne tenniük.

"Mik az elsődleges teendők most,

hogy felkészülhessünk
a következő közegészségügyi krízisre?"

GB: Nos, biztosítanunk
kell a finanszírozást,

forrásokat, tréninget, személyzetet.

Ami azt illeti, a következő
közegészségügyi válság

nem mostantól számított
tíz vagy húsz év múlva következik be,

az influenza lehetséges,
együttes előfordulása,

amelyről tudomásunk van,
ez év őszén fog bekövetkezni,

mivel minden évben előfordul,

mégpedig vagy a COVID folytatásaként,
vagy egy kiugrás a COVID-járványon belül.

Lesz eljárásunk a járvány esetére,

nagyjából ugyanaz, mint a jelenlegi,

és meg kell különböztessük
a COVID-ot az influenzától.

Mert az influenza ellen van védőoltásunk,

de a COVID ellen még nincs.

Reméljük, egy év múlva már lesz.

Majd meglátjuk.

DB: Tehát oltassák be magukat.

CA: Igen.

Valójában David Collins
pont ugyanezt kérdezte:

"Mi a valószínűsége, hogy lesz védőoltás
a következő hullám előtt?"

GB: Nos, leggyorsabban a kanyaró
elleni oltást fejlesztettük ki,

és az is négy évbe telt.

A helyzet most sokban eltér, értik?

Egy SARS-1 védőoltással kezdtük.

Rengeteg tesztet végeztek állatokon,

és néhány igen korai tesztet
végeztek embereken is.

Mint tudják, nemrégiben tették közzé,

hogy az oltás működni látszik
majmokon, rézuszmajmokon,

illetve van már rá bizonyíték,
hogy hatásos és biztonságos lehet

egy igen-igen kis létszámú embernél.

Amikor azt mondom, igen-igen kis létszámú,

maroknyiról van szó.

Most a tesztek második
és harmadik szakasza következik.

Tehát igen, [David] két kezén
mutatja a a számot,

tényleg pár emberről beszélünk.

Ez vagy azt jelenti, hogy ezek az emberek
szerencsések voltak,

vagy működik az oltás.

Erre csak akkor derül majd fény,
ha ezreket oltunk be vele.

CA: Íme, egy fontos kérdés
egy TED-ösztöndíjastól:

"Hogyan tanítjuk meg az embereknek
a közegészségügy mibenlétét?

Különösen azokra gondolok,

akik úgy hiszik, nem tartoznak
felelősséggel másokért?"

GB: Mindenkit emlékeztetni szoktam arra,

hogy amikor a közegészségügy jól működik,

semmi nem történik.

Természetesen, amikor nem történik semmi,
elismerés sem jár érte.

Amiért ebben az országban

reggelente nem kell
mindenkinek vizet forralnia,

az a közegészségügy miatt van.

Ha autóbalesetet szenvednek,

tudják, karamboloznak,

be vannak kötve és van légzsákjuk,

és nem halnak meg a balesetben,

az a közegészségügy miatt van.

Amiért a levegőt
biztonságos belélegezniük,

az élelmet magukhoz venniük,

az is a közegészségügy miatt van.

Amiért a gyerekeik ruhája nem gyúlékony,

az azért van, mert a ruha tűzálló.

Ez pedig követelmény.

Az ok, amiért nem esnek le a lépcsőn,

hogy a lépcsőépítés módját ellenőriztük,

így az emberek nem botlanak el,
miközben használják.

Ezek is közegészségügyi intézkedések.

Tehát az épített környezet,

a gyógyszerek és hasonlók, a védőoltások,

ezek mind a közegészségügy részei,

ezért létezik a közegészségügy,

és talán nem hiszik, hogy ez fontos,

ám képtelenek lennénk élni nélküle.

CA: Talán egy nap mind el tudunk képzelni
egy egészségügyi rendszert Amerikában,

amelynek tényleg ösztönzőleg mutatnak

a közegészségügy irányába.

Ez igazán jó lenne.

David, ha nem gond,
további kérdéseket kell feltennem,

mert csak úgy özönlenek.

Itt van egy Jacqueline Ashby-től.

Minden szülő számára fontos kérdés:

"Mit tanácsol, visszaengedjük-e
a gyerekeket az iskolába?"

GB: Ez nehéz kérdés, három unokám van.

A jó hír, hogy nálam nagyobb
a technikai tudásuk,

és jelenleg távoktatásban tanulnak.

Kihívást fog jelenteni

visszaküldeni a gyerekeket az iskolába.

Tényleg tudnunk kell,
mennyire fertőzőek a gyerekek,

és hogyan viselik, ha megfertőződnek.

Jelenleg úgy tűnik,

hogy nagyon kevés gyermek kivételével,
akik ritka betegségben szenvednek,

a gyerekek jól viselik a fertőzést.

Ám a központi kérdés,

a gyerekek mennyi kórokozót
visznek haza önökhöz,

illetve nagymamához és nagypapához.

Ez fontos lesz.

Továbbá azt mondani egy nyolcévesnek,

hogy ne érintkezzen a barátaival,

igazán nagy kihívás.

És ha már itt tartunk, még nagyobb kihívás
egy 17 évesnek azt mondani,

ne érintkezzen a barátaival.

Helyes nevelésben
kell részesítsük a gyerekeket,

ki kell találnunk, hogyan osszuk be
egyenletesen a napirendjüket.

Uri munkaerővel kapcsolatos ötlete

érdekes elképzelés lehet
az iskolák számára is,

mivel próbálja az osztályteremben
tartózkodó gyerekek számát csökkenteni.

Egyébként a kisebb osztálylétszám
hatékonyabb oktatást is eredményez.

Ehhez persze elegendő tanár is szükséges,

így korlátozó tényező lehet.

CA: Rendben, egyelőre az utolsó
kérdés [Steven] Petranektől.

Tanács a maszkokkal kapcsolatban ...

Ó, kikapcsoltam ... Lássuk.

A maszkkal kapcsolatos
vélekedés átalakult.

"Jobban teszi-e a legtöbb,
nagyvárosban élő amerikai,

ha maszkot hord,

amely az őket érő légszennyezés
mértékét is csökkenti,

amellyel nap mint nap szembenéznek?"

GB: Valamelyest tényleg
segíthet, feltétlen.

De hadd mondjam el,
mivel hagyhatnánk inkább fel:

a fosszilis tüzelőanyagok égetésével.

Azokkal a szörnyű dolgokkal
is felhagyhatnánk,

amelyekkel az éghajlatunkat romboljuk.

Mindenki arról beszél,

milyen csodálatos mértékben csökkent

a szén-dioxid mennyisége,
mivel nem vezetünk autót.

Meg kell mondjam,

ez a legjobb bizonyíték arra,
hogy a klímaváltozást az ember idézi elő.

Az éghajlatváltozás
szkeptikusainak üzenem,

akik szerint a klímaváltozást
nem az emberek okozzák:

épp most zajlott világszerte
demonstráció arról,

hogyan járulnak hozzá
az emberek a klímaváltozáshoz.

Le kell hát álljunk,

és a környezetbarát
gazdaság irányába indulnunk.

DB: Ez az, ez az.

CA: Köszönet a kérdésekért,

a végén talán még válogatunk közülük.

Köszönöm.

DB: Szóval kiállunk a maszk mellett.

Még egy dolog,

amelyre fény derült:

a COVID-19 nem a "nagy kiegyenlítő",
mint ahogy azt sokan remélték.

Néhány közösség sokkal rosszabb,

jelentősen rosszabb
végkimenetelre számít másoknál.

Miért van ez?

GB: Elsősorban az afroamerikai

és latin-amerikai közösségek,

amelyeket aránytalanul
nagy mértékben érint a járvány.

Elsősorban a kitettség az oka.

Állásuk révén közvetlenebb
kapcsolatban állnak a közösséggel,

mint például a buszsofőrök,

a bolti eladók,

a tartós ápolást-gondozást végzők,

idősgondozók,

a húsfeldolgozó üzemekben,
csirkefarmokon dolgozók.

Ezért van az, hogy ők
sokkal kitettebbek a fertőzésnek.

Fogékonyság.

Sok krónikus betegség.

Tudjuk, hogy az afroamerikaiak

különösen aránytalan mértékben szenvednek
cukorbetegségtől, szívbetegségtől,

tüdőbetegségektől,

és e krónikus betegségek kapcsán

a járvány korai szakaszában rájöttünk:

a vírus sokkal ártalmasabb azok számára,
akik ilyen betegségekben szenvednek.

Ez itt a fő probléma.

Ez okozza a különbséget,

és ez tényleg kihívás,

mivel több szempontból is

sokuk munkáját

elengedhetetlennek ítéltük,

így munkába kell menniük.

DB: Ez így igaz.

Ön szerint milyen
közegészségügyi intézkedés

óvja meg e nélkülözhetetlen munkásokat,

van esetleg erre valami ötlete?

GB: Abszolút van.

Az elején a stratégiánk az volt,
hogy tünetek alapján tesztelünk.

Most, hogy már elég tesztünk van,

biztosítanunk kell,
hogy nemcsak klinikai okokból

vagy tünetek alapján tesztelünk,

hanem elkezdjük előre rangsorolni azokat,
akik közvetlenül, sok emberrel dolgoznak,

munkájuk nélkülözhetetlen,

mint az öregek otthonában,
kórházakban stb. dolgozók,

a buszvezetők, a biztonsági őrök,

a bolti eladók.

Tesztelni kell őket,

és olyan gyakorisággal
kell őket tesztelni,

hogy őket és családjaikat megóvjuk,

és másokat is biztosítsunk arról,

hogy sem ők nem fertőződhetnek meg,

sem mi nem fertőzzük meg őket.

Mint például a húsfeldolgozók

alkalmazottai.

Már láttunk igazi tragédiát,

hogy mi történik
a húsfeldolgozó üzemekben,

mert az adott munkakörnyezetben
vállvetve dolgoznak az emberek.

Vannak más teendők is,

mint például kitalálni, hogyan tarthatnak
fizikai távolságot a futószalag mellett,

ez fontos lesz.

Ismétlem, Uri ötlete nem rossz,

a nemzetnek meg kéne fontolnia,

és sok iparágnak is át kéne gondolnia.

DB: Biztosítanunk kell,
hogy ezeket az embereket

nélkülözhetetlen munkásokként kezeljük,
és ne feláldozhatóként, mint ahogy tűnik.

Ez nyilvánvalóan nem csak
az Egyesült Államokra érvényes.

GB: Teljes mértékben.

Ezt a fajta egyenlőtlenséget
nemcsak az Egyesült Államokban,

hanem más országokban is látjuk.

Nagy mértékben összefügg
faji hovatartozással és osztállyal,

és azzal, milyen típusú
munkát végez valaki,

mi a foglalkozása.

Őszintén mondom,

el kellett volna gondolkodjunk erről,
amikor megláttuk az első adatokat,

amelyek Kínában kimutatták,

hogy a krónikus betegségben szenvedők
nagyobb kockázatnak vannak kitéve,

és rosszabbul viselik a fertőzést.

Azonnal felgyorsíthattuk volna akcióinkat,

ugyanis ez történt
minden új fertőzés kapcsán,

amely betört az országba.

DB: Úgy tűnik, sok minden visszavezet
ahhoz az eshetőséghez –

és ez nem ellentmondás –

hogy mindenki a közegészségügy
alkalmazásában áll,

és ezt el kell fogadjuk.

Nézete szerint

milyen egy szilárd
közegészségügyi infrastruktúra?

Hogy nézne ki?

GB: Nos, tudják,

minden új egészségügyi fenyegetést,
ami az országot éri ,

képesnek kell lennünk gyorsan azonosítani,

megfékezni,

mindenképp enyhíteni,
és ha lehet, megszüntetni,

majd bevezetni minden óvintézkedést,

ami korábban is volt.

Ez azt jelenti,
hogy személyzettel jól ellátott,

jól képzett kormányzati
közegészségügyi intézményeink vannak,

mint amilyen a rendőrségünk,
tűzoltóságunk, postaszolgálatunk is.

Jól fizetettnek kell lenniük,

erőforrásokkal jól felszereltnek.

Tudják, néhány járvány-nyomonkövetőnk

még mindig papíralapon dolgozik,

továbbá Excelben küldik ki a dolgokat.

Nem, ugyanolyan robusztus
technológiára van szükségünk,

mint amilyeneket
az online kiskereskedelmek,

mint például az Amazon
és hasonlók használnak.

Még ma is a két évvel korábbi
adatokat dolgozzuk fel,

és ezekre alapozunk döntéseket.

Azonnali döntéseket kellene tudnunk hozni.

Egyébként Tajvanon,

amit korábban említettünk –

emlékszem, amikor ott voltam –,

a fertőző betegségek adatait
valós időben követhettem

az elektronikus orvosi
nyilvántartási rendszerükben.

Tehát meg tudnánk tenni,
a technológia rendelkezésre áll.

DB: Képzeljék csak el.

Valós idejű egészségügyi adatok –

micsoda különbséget jelentene!

Ön szerint a technológia segítene,

legyen akár egy Google-Apple
együttműködés eredménye vagy bármi más?

GB: A technológia segíthet,

de nem helyettesíthet bennünket.

Közelében sem járunk annak,
hogy hátradőlhetnénk,

hogy az elektronikus énünk
dolgozzon helyettünk.

Ám a technológia
lendületet adhat a munkánknak.

Segítheti a helyzetfelismerést.

Valós idejű információt adhat.

Segíthet információt küldeni A-ból B-be

adatelemzés céljából.

Segít átgondolni a dolgokat,

ezáltal modelleket vázolhatunk fel.

Mások azonnal
leellenőrizhetik a számainkat.

A technológia felgyorsíthatja a kutatást.

Ám be kell ruházzunk,

folyamatosan,

mert az elavulás
a technológia ördögi oldala.

DB: Úgy tűnik, Chris
újabb kérdéseket hozott.

CA: Igen, hamarosan végzünk,

de a kérdések egyre csak jönnek.

Itt van Neelay Bhatt kérdése:

"Ön szerint a parkok, túraútvonalak,
kültéri játszóterek milyen szerepet kapnak

a közegészségügy nagyobb
céljainak támogatásában?"

GB: A zöld területek kulcsfontosságúak,

ahogy az is, hogy kimozduljunk a szabadba,
sétáljunk, edzünk,

hogy legyenek gyalogutak,
közösségi terek sétára,

kerékpározni és a szabadban lenni
minden korosztály számára,

mert ez testi és lelki egészségünk
szempontjából is hasznos.

Mindig azt mondom az embereknek,

ide jó elvonulni,
ha valaki az idegeinkre megy.

CA: Valóban.

Egy névtelen kérdés következik.

Ha lehet, vállaljuk a nevünket,

hiszen végeredményben
itt mind barátok vagyunk.

Talán valaki ... nem is tudom.
Meglátjuk, de ez egy jó kérdés:

"Sokan gyanakodva fogadják

a szakemberektől érkező információkat.

Milyen megoldást találtak
az igazán gyanakvók esetében,

amely a gyanakvástól
a bizalom felé mozdítja őket?"

GB: Mondjunk igazat!

Ha hibáztunk, valljuk be,
majd hozzuk azonnal helyre!

Legyünk következetesek.

Ne beszéljünk hülyeséget.

Ez túlságosan gyakran megtörténik.

Az érdekességek egyike,

hogy a maszk kitárgyalása kapcsán
már átestünk ezen.

A hagyományos szemlélet az volt:

"Csak azok hordjanak maszkot,
akik fertőzöttek,

vagy az egészségügyben dolgoznak,

ahol a fertőzésveszély nagyobb."

Aztán azt mondtuk:

"Helyénvaló, ha mindenki hord maszkot."

Azért, mert végül
tudományosan bizonyítottuk,

és sokkal hihetőbbé vált,

hogy a vírus tünet nélkül is terjed.

Ám nem kommunikáltunk jól.

Előálltunk azzal, hogy már
másképp gondoljuk,

mindenki hordhat maszkot,

miután előtte azt mondtuk, ne hordjanak.

Majd nem fordítottunk elegendő időt
az okok elmagyarázására.

Így elveszítettük az emberek bizalmát.

Ezt jobban kell csinálnunk.

A vezetőinknek pedig

nagyon óvatosan kell fogalmazniuk,
ha kiállnak a nyilvánosság elé.

Egyébként én is hibáztam,

mondtam a TV-ben olyan dolgokat,
amelyekről kiderült, hogy rosszak,

mert tévedtem.

Keményen próbálkoztam
helyrehozni e hibákat,

olyan gyorsan, ahogy csak tudtam.

Mind ezt tesszük,

ám elég erősnek kell lennünk,

erős személyiség szükséges ahhoz,
hogy kimondjuk: tévedtünk,

majd helyrehozzuk.

Mert végső soron
ha elveszítjük a bizalmat,

mindent elveszítünk.

CA: Ha szabad ezt mondanom,

ahogy éppen most beszél,

számomra ez testesíti meg

a bizalmat keltő kommunikációt.

Nem tudom, mi a titkos adaléka,

de igen lenyűgöző hallgatni önt.

Köszönöm.

David, tartogatsz valami végszót?

GB: Sokat hibáztam.

DB: Nem, tényleg öröm volt,

hogy itt voltak velünk, köszönet érte.

Ha szabad viszont egy utolsó kérdést:

Csinálja ezt már egy ideje,

mi ad reményt önnek a jövőre nézve?

GB: Hadd mondjak valamit.

Az egyetlen, ami reményt ad,

ha látom, ahogy az emberek
a barátaikkal, családtagjaikkal törődnek.

Például az autós szülinapi köszöntések,

amit pont ma láttam a hírekben.

Emberek, akik felhívják a barátaikat.

Olyanokkal beszéltem,
akik felől évek óta nem hallottam,

egyszerűen felhívnak azzal, hogy:

"Rég nem beszéltünk. Jól vagy?"

Ezt folytassák tovább.

Az egymásba vetett bizalom,

az egymás iránt mutatott szeretet
egyszerűen csodálatos,

szóval ez ad reményt nekem.

DB: Az emberiség végül győzni fog.

GB: Igen.

DB: Nos, ezer köszönet Dr. Benjamin,

hogy itt volt ma,
és megosztotta velünk bölcsességét.

GB: Örülök, hogy itt lehettem.

CA: Igen, köszönöm.

GB: Vigyázzanak magukra.

Vigyázzanak a családjukra.

DB. Köszönöm, önök is.