A tengeri élőlények bizarr szexuális élete

Az óceán különös, vad, vízi szexpartik helyszínéül szolgál, amelyek talán bizarrabbak (és pajzánabbak), mint gondolnánk. De vajon gátolja az emberi magatartás ezeket a huncut nemi aktusokat? Ugorjunk fejest a tengerbiológus Marah J. Hardttal, és fedezzük fel, hogy pontosan mi is folyik mélyen a víz alatt – és miért függ mindannyiunk jólléte a halak egészséges szexuális életétől.

Jelen pillanatban

a csillogó, kék tenger felszíne alatt

halak milliói szexelnek.

(Éljenzés)

Ennek a módozatai, illetve a stratégiák,
amelyeket alkalmaznak,

nem hasonlítanak semmihez,
amit a szárazföldön láthatunk.

Vegyük például a papagájhalat.

Ennek a fajnak minden egyede
nősténynek születik,

és így néz ki.

Aztán a későbbiekben

képes átalakulni hímmé,
és így fog kinézni.

Ez azonban nem csak
egy látványos átöltözés.

Petefészkei felszívódnak,
és helyettük heréket növeszt.

Néhány hét leforgása alatt

az ikratermeléstől eljut
a spermatermelésig.

Igazán bámulatos,

és az óceánban ez meglehetősen gyakori is.

Fogadok, hogy mindannyian ettek már
olyan tenger gyümölcseiből készült ételt,

amelyben előfordult olyan egyed,
amely bizonyos neműként kezdte az életét,

majd átalakult a másikba.

Osztriga?

Sügér?

Garnéla?

Látom, jelentkeznek,
bólogatnak páran, igen.

De nem minden nemváltó hal
kezdi nőstényként.

A Némó nyomában című filmből
ismert bohóchal megvan?

Ők mindannyian fiúnak születnek.

Vagyis a való világban,

amikor Némó anyukája meghalt,

Némó apukája, Marlin,
átalakult volna Marlene-ná,

(Nevetés)

és Némó valószínűsíthetően párosodott
volna az anyukájává alakult apukájával.

(Nevetés)

Így már értik ...

(Nevetés)

Igen.

Már értik, hogy a Pixar

miért vitt egy kis kreatív szabadságot
a cselekménybe, ugye?

(Nevetés)

Nos, a nemváltás az óceánban
bármely irányban megtörténhet,

és néha még oda-vissza is,

és ez csak egyike annak
a számos, bámulatos stratégiának,

amiket az óceánban élő állatok
szaporodásuk érdekében alkalmaznak.

Higgyenek nekem, amikor azt mondom,

hogy ez egyike
a legkevésbé meglepő dolgoknak.

A tengeri szex elképesztő,

egyúttal nagyon fontos is,

és nemcsak az olyan kocka tengerbiológusok
számára, amilyen én is vagyok,

akiknek az a mániájuk,
hogy megértsék ezeket a sós viszonyokat.

Mindannyiunk számára jelentőséggel bír.

Napjainkban rá vagyunk utalva
a kifogott, vadon élő halakra,

hogy jóllakassunk
több mint kétmilliárd embert

a bolygón.

Osztrigák, korallok millióira van szükség,
hogy felépítsék az óriási zátonyokat,

melyek védik a tengerpartokat az emelkedő
tengerszinttől és a viharoktól.

Rá vagyunk utalva a tengeri állatokból
nyert gyógyszerekre,

amelyekkel harcolhatunk
a rák és más betegségek ellen.

És sokunk számára

az óceánok sokfélesége és szépsége az,
ami feltöltődést kínál,

ahol pihenhetünk -
ez kulturális örökségünk része.

Annak érdekében, hogy továbbra is
élvezhessük azt a bőséget,

amit a tengeri élővilág kínál,

a ma élő halaknak, koralloknak és rákoknak

képesnek kell lenniük létrehozni
a jövő halait, rákjait és koralljait.

Ehhez nagyon-nagyon sokat kell szexelniük.

És nem sokkal ezelőttig

nem igazán tudtuk,
hogy miként zajlik a szex a tengerben.

Elég nehéz tanulmányozni.

De hála a modern tudománynak
és technológiának,

ma már sokkal többet tudunk,
mint akár csak pár évvel ezelőtt,

és ezek az új felfedezések
két dologra mutattak rá.

Egyrészt a vízi szex nagyon izgalmas.

Másrészt az emberi tevékenység súlyos
csapást mér minden állat szexuális életére

a rákoktól a lazacig.

Tudom. Nehéz elhinni.

Ezért ma elmesélek önöknek ezt-azt:
hogy mit művelnek az állatok a mélyben,

hogy mi hogyan avatkozunk be
ezekbe az intim viszonyokba,

és mit tehetünk, hogy ezen változtassunk.

Nos, emlékeznek azokra a nemváltó halakra?

Sok helyen a világon

léteznek halászati szabályok, melyek
meghatározzák a minimális fogási méretet.

A halászok nem foghatnak ki apró halakat.

Így a bébihalak növekedhetnek
és szaporodhatnak, mielőtt kifogják őket.

Ez jó dolog.

Így hát a halászok
a nagyobb halakra gyúrnak.

De például a papagájhal,
vagy bármely más nemváltó faj esetében

a nagy halak halászata azt jelenti,
hogy kifogják az összes hímet.

Ez megnehezíti a nőstény halak számára,

hogy párt találjanak,

vagy arra kényszerülnek,
hogy korábban váltsanak nemet,

amikor még kisebbek.

Mindkettőnek az az eredménye,
hogy kevesebb halbébi születik.

Annak érdekében, hogy megfelelően
gondoskodjunk ezekről a fajokról,

tudnunk kell,
hogy megváltoztatják-e a nemüket,

valamint mikor és hogyan.

Csak így hozhatunk olyan szabályokat,
amelyek segítik e szexuális stratégiákat.

Ilyen például, ha nemcsak a minimális,
hanem a maximális mérethatárt is kikötjük.

A kihívás nem az, hogy figyelembe vegyük
ezeket a szexbarát megoldásokat.

A kihívás az, hogy melyik fajnál
melyik megoldást kell alkalmazni,

mert még az általunk jól ismert állatok is

meglepnek minket,
amikor a szexuális életükről van szó.

Nézzük például a homárt.

Nem látszanak túl romantikusnak,

vagy épp pajzánnak.

Pedig azok.

(Nevetés)

A párzási időszakban

a nőstény homárok a legnagyobb,
legmacsósabb hímmel akarnak párosodni,

ám ezek a pasik rettentő agresszívek,

és megtámadnak minden homárt,
aki közelít feléjük, akár fiú, akár lány.

Ugyanakkor a nőstény számára
az a legkedvezőbb,

ha rögtön a vedlést követően
párosodik a hímmel,

miután elvesztette kemény páncélját.

Vagyis legsérülékenyebb állapotában kell
megközelítenie ezt az agresszív csávót.

Mit tesz ilyenkor egy csaj?

Hogyan reagál?

Szembepisili a pasit. Többször is.

(Nevetés)

A tengerben a pisi
rendkívül erőteljes bájitalnak számít.

Praktikus módon a homárok hólyagja
közvetlenül az agyuk fölött van,

és van két "fúvókájuk"
a szemkocsányuk alatt,

amelyekkel ki tudják
spriccelni a vizeletüket.

Szóval a nőstény megközelíti a hím odúját,

és amikor az kiront,
kilő rá egy vizeletsugarat,

majd gyorsan elhúzza a csíkot.

Ezt pár napig kell adagolnia,

hogy az illatának
jellemformáló hatása legyen.

A hím agresszorból gyengéd szerető lesz.

A hétvégére már meg is hívja
a csajt az odújába.

Ezután már könnyen megy a szex.

És hogyan avatkozunk mi bele
ebbe a csábító udvarlásba?

Nos, a nőstény vizelete tartalmaz
egy döntő fontosságú kémiai anyagot,

amely azért tudja kifejteni a hatását,
mert át tud hatolni a tengervízen,

a homároknak pedig van
egy szaglóreceptora,

amely képes észlelni
és befogadni ezt az üzenetet.

A klímaváltozás az óceánokat
savasabbá teszi.

Ez a tengervízbe kerülő
túl sok szén-dioxid eredménye.

Ez a változó kémhatás
összezavarhatja az üzenetet,

vagy károsíthatja
a homárok szaglóreceptorait.

A szárazföldről érkező szennyezésnek
hasonló hatásai lehetnek.

Képzeljék csak el a következményeket
a nőstény számára,

ha a szerelmi bájitala kudarcot vall.

Ezek azok az alig észrevehető,
de jelentős hatások,

amelyeknek kitesszük
a tengeri élőlények szerelmi életét.

És ez egy olyan faj, amelyet jól ismerünk:

a homárok a part közelében élnek,
a sekély vizekben.

Ha lejjebb merülünk,
a szex még furcsábbá válik.

A púpos horgászhal
a felszín alatt kb. 900 méterrel él,

koromsötét vizekben,

és a hím a táplálkozás
képessége nélkül születik.

Hogy életben maradjon,
gyorsan találnia kell egy nőstényt.

Mindeközben a nőstény,

aki tízszer nagyobb, mint a hím –

tízszer –,

egy nagyon erőteljes feromont bocsát ki,
amellyel magához vonzza a hímet.

Szóval ez az apró hím
keresztülúszik a sötét vizeken,

kiszagolva a nőstényhez vezető utat,

és amikor megtalálja,

szerelmesen megharapja.

És itt kezdenek a dolgok
tényleg bizarrá válni.

Ez a szerelmes harapás
olyan kémiai reakciót vált ki,

amelytől a hím állkapcsa
elkezd szétmállani.

Az arca beleolvad a nőstény húsába,

és kettőjük teste elkezd eggyé válni.

A keringési rendszerük összefonódik,

és a hím belső szervei lassan feloldódnak,

kivéve a heréit.

(Nevetés)

A heréi elég érettek,
és elkezdenek spermát termelni.

Végül tulajdonképpen
egy tartósan rögzített,

igény szerinti spermagyárrá válik
a nőstény számára.

(Nevetés)

Ez nagyon hatékony rendszer,

de nem az a fajta párosodási stratégia,

amelyet egy farmon láthatunk, igaz?

Úgy értem, ez bizarr.

Nagyon különös.

De ha nem tudjuk,
hogy ezek a stratégiák léteznek,

illetve azt, hogyan működnek,

akkor nem tudhatjuk, milyen hatással
lehetünk még a mélytengerek világára is.

Mindössze három évvel ezelőtt

fedeztünk fel egy mélytengeri polipfajt,

amelynek a nőstényei sziklákhoz
tapadt szivacsokra rakják le a petéiket,

több mint 4000 méteres mélységben.

Ezek a sziklák ritkaföldfémeket
tartalmaznak,

és egyes vállalatok
olyan buldózereket építenek,

amelyek képesek lesznek kitermelni
ezeket a sziklákat a mélytengerek alján.

A buldózerek azonban összekaparnák
az összes szivacsot is,

és velük együtt az összes petét.

Tudatosan – és sok esetben nem tudatosan –

megakadályozzuk a sikeres párosodást
és szaporodást a mélységben.

És legyünk őszinték,

a randizás és a párosodás anélkül is
elég nehéz, hogy valaki beleütné az orrát,

és állandóan félbeszakítaná, nem igaz?

Ezzel tisztában vagyunk.

Most pedig – miközben remélem,
hogy úgy fognak innen távozni,

hogy megtudtak pár izgi
kocsmai pletykát a halszexről –

(Nevetés)

kérem önöket, hogy ne feledjék:

sokkal szorosabban kötődünk
az óceánokhoz, mint sejtenénk,

bárhol is élünk.

Az ilyen szintű összefonódás megköveteli,

hogy egy újfajta kapcsolatot
alakítsunk ki az óceánnal.

Olyat, amely elismeri
és tiszteletben tartja

az élet rendkívüli
változatosságát és korlátait.

Nem gondolhatunk
továbbra is úgy az óceánra,

mint egy rajtunk kívül álló dologra,

mert nap mint nap rá vagyunk utalva
az élelmiszer-ellátás biztonsága miatt,

az egészségünk és a jóllétünk miatt,

és minden egyes levegővételünk miatt.

Ez kétirányú kapcsolat,

és az óceán csak akkor lesz képes
továbbra is ellátni minket,

ha megvédjük a vízi élővilág
alapvető mozgatórugóját:

a szexet és a szaporodást.

Nos, mint minden kapcsolatban,
eszközölnünk kell néhány változtatást,

hogy a szövetségünk működjön.

Legközelebb,
ha tenger gyümölcseit ennének,

keressenek fenntartható módon
kifogott vagy tenyésztett fajokat,

amelyek helyben honosak, és a táplálkozási
lánc alján foglalnak helyet.

Például az osztriga, kagyló, kékkagyló,

és az olyan kis halak, mint a makréla.

Ezek őrült módra szaporodnak,

és megfelelő gazdálkodás esetén
kibírják a halászat jelentette terhelést.

Érdemes átértékelni azt is,
hogy mivel mosakszunk,

mivel takarítunk,

és mivel gondozzuk a pázsitunkat.

Ezek a kemikáliák előbb-utóbb
bemosódnak a tengerbe,

és tönkreteszik az óceán

természetes kémiai összetételét.

Az iparnak is szerepet kell vállalnia,

és az elővigyázatosság elvét követnie,

hogy megvédjük
a fajfenntartási folyamatokat

azokon a helyeken, ahol ezekről tudunk,

és elkerüljük a károkozást ott,
ahol még nincs elegendő ismeretünk,

például a mélytengerekben.

A lakóközösségünkben,

a munkahelyünkön,

és az országban, ahol szavazunk,

azonnali, bátor lépéseket kell tennünk
a klímaváltozás kezelésével kapcsolatban.

(Közönség) Igen!

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)