Hogyan terjednek a védőoltásokkal kapcsolatos pletykák – és hogyan építhetjük újra a bizalmat

Miért nem bíznak az emberek az oltásokban? Heidi Larson antropológus arról beszél, hogyan születnek az orvosi pletykák, hogyan terjednek, és táplálják világszerte az oltásokkal szembeni ellenállást. Míg a vakcinák nem tudják elkerülni a politikai és társadalmi zavarokat, amelyek környezetüket uralják, Heidi Larson szerint az első lépés, hogy a járványokat megállítsuk, hogy kommunikálunk az emberekkel, odafigyelünk rájuk, és elnyerjük bizalmukat.

Pletykák tanulmányozásával foglalkozom.

Nem bulvárpletykával,

és nem is azzal a fajta pletykával,
amelytől bedől a tőzsdepiac –

vagy épp szárnyal –,

hanem az egészségüket

és a világ egészségét
befolyásoló pletykákkal.

Mint például, ha sok fokhagymát eszünk

vagy sok vizet iszunk,

az megvéd minket a koronavírustól –

bár úgy lenne!

A pletykáknak rossz hírük van.

Nem ténynek tekintjük őket,

hanem helytelennek,

"csak" pletykának.

Évek óta tanulmányozom a pletykákat,

és egy dolgot megtanultam:
mindnek története van,

és gyakran fontos története.

Az egyik legmegindítóbb és legriasztóbb
pletykasorozat, amelyet vizsgáltam,

Észak-Nigériában jelent meg.

Az UNICEF Világméretű Immunizálási
Programjában dolgoztam.

Nem igazán maguk
a pletykák voltak riasztóak,

hanem a pletykák világméretű hatása.

A pletykák szerint

a gyermekbénulás elleni oltás
valójában fogamzásgátló volt.

Népességszabályozó hatása volt,

esetleg ez okozta az AIDS-t.

Az is lehet, hogy a CIA kémkedik utánuk,
és tartja számon őket.

Ugyan mi másért kopogtatnának
az ajtón újra és újra

ugyanazzal a gyermekbénulás
elleni oltással?

Amikor gyerekek kanyaróban haldokoltak,

senki nem jött kanyaró elleni oltással.

Ez az egész nem a tények
helyreigazításáról szólt,

hanem a bizalomról.

Az eljátszott bizalomról.

Miért ez a sok bizalmatlanság?

Elsősorban nem az anyák voltak
különösen bizalmatlanok,

hanem a helyi vezetők,

a vallási vezetők,

a helyi politikai vezetők.

Kano állam kormányzója döntött úgy,

hogy bojkottálja az államában

a gyermekbénulás megszüntetésére irányuló
egész erőfeszítést

11 hónapon át.

Miért a bizalmatlanság?

Nos, 2003-ban történt.

Két évvel voltunk 9/11 után.

Az észak-nigériaiak meg voltak
győződve róla, hogy a nyugat,

és elsősorban az Egyesült Államok,

háborúban áll a muszlimokkal.

Tudták, hogy a nyugat,

és elsősorban az Egyesült Államok,

hatalmas támogatója

és finanszírozója volt

a gyermekbénulás eltörlését célzó,
világszintű kampánynak.

Megvolt a magyarázatuk.

A bizalom hiánya,

az az "egy-két pletyka"

a gyermekbénulás eltörlését célzó
programnak 500 millió dollárba került,

hogy újrakezdjék nulláról,

és behozzák, amit a 11 hónap alatt
és azon is túl

nem sikerült megvalósítaniuk.

A gyermekbénulást kiváltó vírus nigériai
fajtája további 20 országban terjedt el,

egészen Indonéziáig.

Egy pletyka ára.

A nigériai csak egy volt a számos,
általam vizsgált esemény közül,

míg az UNICEF-nél voltam,

és kiérdemeltem az UNICEF
tűzoltóparancsnoka címet.

(Nevetés)

Akkor jöttem rá, sosem volt
igazán elég időm.

Túlságosan elfoglalt a tűzoltás,
és nem jutott időm megérteni,

mi állt az egyes események hátterében,

és mi váltotta ki járványszerű
terjedésüket világszerte.

Otthagytam az UNICEF-et, kutatni kezdtem –

alkalmazott kutatás –,

és 2010-ben belevágtam az oltások iránti
bizalmat növelő kampányba

a higiéniát és trópusi betegségek
gyógyítását oktató londoni intézetben.

Antropológusokat, járványügyi szakértőket,

pszichológusokat,

digitális médiaszakértőket

és matematikai modellezőket hívtam össze.

Azt a feladatot tűztük ki magunknak,

hogy múltbeli pletykákat

és azok hatását vizsgájuk meg,

megpróbáljuk meglelni a korai jeleket,

kideríteni, mi erősítette fel őket,

és milyen hatásuk volt,

hogyan terjedtek,

hogy aztán elkezdhessük megérteni,
mit is keresünk valójában,

hogyan segíthetjük a kormányokat

és az immunizációs programokat,
hogy a problémák korai jeleire

éberebben és jobban reagáljanak.

Egy korai riasztási rendszert
hoztunk létre.

2015-ben kifejlesztettünk
egy vakcina bizalmi indexet.

Ez egy olyan felmérés,
amely arra próbál fényt deríteni,

milyen mértékig értenek
vagy nem értenek egyet az emberek azzal,

hogy az oltások fontosak,
biztonságosak, hatásosak –

működnek –,

és összeegyeztethetőek
vallásos nézeteinkkel is.

A világ minden táján, több százezer embert
vontunk be a felmérésbe,

igyekezve mindent megérteni
a meggyőződésről és bizalomról,

és ami még fontosabb: megérteni,
hogyan változik a bizalom mértéke,

mivel látni akarjuk, ha csökkenni kezd,

és ideje közbelépni,

mielőtt a nigériaihoz hasonló
krízis alakulna ki.

Nonstop elkezdtük figyelni világszerte
a médiát és közösségi médiát is –

több nyelven is –,

hogy miről beszélnek
az emberek az oltások kapcsán,

így próbálva észlelni a kétely
korai szikráját és a véleményváltozást,

amelyekre oda kell figyelnünk.

Különböző típusú adatok
ökoszisztémáját hoztuk létre,

hogy megértsük:

milyen a közvélemény,
és hogyan tudnánk befolyásolni.

Korai jeleket keresünk.

Ha rábukkanunk egyre,

sokországos együttműködési hálózatunk

helyi hírszerzői

segítenek megérteni,

vajon e jel téves információ-e,

vagy készülődik valami,
amiről tudnunk kellene.

Londonban átfogóan látjuk.

Nemcsak a pletykák
helyi terjedését figyeljük,

de az országok köztit is.

Láttuk már, hogy Japán után
egyszer csak Kolumbiában tűnik fel,

Európán át és Európa-szerte.

Terjednek.

Rendkívül összekapcsolt
környezetben élünk.

Az egyik dolog, ami lenyűgözött minket,

és sok mindent tanultunk
az elmúlt tíz évben –

ez fennállásunk 10. évfordulója,

a pletykákkal kapcsolatos probléma
nem tegnap kezdődött –,

és az egyik, amire rájöttünk

a világméretű monitorozás során,

hogy Európa a világ leggyanakvóbb régiója.

Tulajdonképp Franciaország nyert.

(Nevetés)

Sokkal.

E pletykák közül néhány eljutott
a világ más részeire is.

Ám mi Európát akartuk megérteni.

Hogy miért Európa?

Azt hittem,

az Egyesült Államok a leginkább kételkedő,

de hát, nagyot tévedtem.

Egy politológus, egy kolléga,
akivel együtt dolgozunk,

Jon Kennedy,

fogta 28 európai országból
származó adatainkat,

átnézte,

és összefüggéseket keresett
a politikai véleményformálással.

Hogy mire bukkant?

Kiderült, hogy akik egy populista párt
legvalószínűbb szavazói,

azok egyben a legvalószínűbben tagadják

a vakcinák fontosságát,
biztonságát és hatékonyságát.

Hogy ez mit jelent?

A vakcinák nem kerülhetik el
a politikai és társadalmi zavarokat,

amelyek környezetüket uralják.

A tudósok nem készültek fel a kétely,
kérdések és bizalmatlanság

eme cunamijára.

Miért fogadjuk
ekkora ellenállással az oltásokat?

Azonosítottunk néhány tényezőt,

először is:

nagyon fontos a kormány közvetítése,

mert a kormány kötelezővé tehet,
szabályozhat és ajánlhat oltásokat –

vagyis gyakran ajánl,
néha pedig kötelezővé tesz.

Az oltásokat nagyvállalatok készítik,

és a kettő közül egyik sem,
sem a kormányok, sem a nagyvállalatok

nem élveznek nagy bizalmat manapság.

Aztán ott vannak a tudósok, akik
felfedezik és kifejlesztik a vakcinákat,

elit tudós réteg,

és a nagyközönség számára
megközelíthetetlenek,

legalábbis a nyelvezet, amit használnak.

Harmadrészt manapság közösségi média
kapcsolatokkal átszőtt környezetben élünk,

az emberek korlátlanul
oszthatják meg nézeteiket,

aggályaikat, szorongásukat és félelmeiket,

és sok hozzájuk hasonlóan
gondolkodóra lelnek,

és azt hiszik, aggályaik
figyelmet érdemelnek.

Végül

a vakcinák minden élettel
kapcsolatba kerülnek a bolygón.

A vízen kívül

mely más egészségügyi hatás

érint mindannyiunkat?

Ha tehát olyasvalamit keresnek,
amit feldúlhatnak,

ez tökéletes.

Ez lehet az egyik ok, amelynek több
figyelmet kell szenteljünk,

hogy visszanyerjük az emberek bizalmát.

Mindenféle kérdés felmerül.

Azt kérdezik például,

mire valók a vakcinák –

ezek olyasfajta dolgok, amikről sok szó
esik a közösségi médiában –,

miért nem részesülhetnek gyerekek
egyedi oltási rendben?

Miért bölcs dolog az a rengeteg oltás?

Mi a helyzet a segédanyagokkal
és tartósítókkal?

Nem bolondok,

nem iskolázatlanok
teszik fel e kérdéseket,

hanem aggódó anyukák.

Páran megkerestek, és elmondták,
mellőzve érzik magukat,

úgy érzik, elítélik őket, ha kérdeznek,

sőt: gonosznak állítják be őket,

mintha valami oltásellenes csoport
tagjai lennének.

Figyelnünk kell tehát.

Talán ezért lehetett,

hogy egy tavalyi kutatás
arra derített fényt,

hogy 2019-ben, hat hónap alatt,

online,

százmillió

közösségi médiafelhasználó bevonásával –

annak ellenére, hogy sokan
nyilatkoztak az online csoportokban

pozitívan –,

maguk a csoportok,

azok a csoportok, melyek
a legnegatívabbak voltak,

maguk mellé állították a középutasokat,

vagyis azokat, akik még
nem döntöttek arról, akarnak-e oltást.

Az igazán negatívak –

hívhatjuk őket oltásellenes csoportoknak –

a bizonytalanokat

500 százalékkal gyorsabban győzték meg,

mint az oltást pártoló csoportok.

500 százalékkal gyorsabban.

Fürgébbek, gyorsabbak voltak,

odafigyeltek.

A legtöbben úgy hiszik, az oltások jók,

és hisznek a fontosságukban.

Ám ez a hit ostrom alatt áll.

Sokkal több kommunikációs
lehetőséget kell biztosítanunk.

Ennek több módja is van.

Néhány egészségügyi szakembernek
nehézséget okoz úgy beszélgetni,

hogy tekintélyüket megkérdőjelezik.

Kényelmetlenül érzik magukat.

Túl elfoglaltak, hogy mindezekre
a kérdésekre odafigyeljenek.

Tennünk kell ennek kapcsán valamit,

mert sok aggódó szülőt veszítünk el,

akik csupán beszélgetni szeretnének.

Képzett önkéntesekre van szükségünk,
akik ott ülhetnének a várókban,

hotline vonalak végén,

online beszélgetőfórumokban,

chat ablakokban.

Fiatalabb gyerekeknek

az iskolában beszélhetnek
az immunrendszerről,

beszélhetnek arról az oltásról,

amelyet épp a kisebb testvérük kap.

Elmondhatják, hogy az oltás
a természetes immunrendszert ösztönzi.

Elmondhatják, hogy miért nagyszerű dolog.

Bizalmat kell kiépítenünk,

és figyelnünk kell.

Bár rengeteg a hitetlenkedő –

noha én valószínűleg

többel találkozom, mint mások –,

optimista vagyok.

Az optimizmusom
a fiatalabb generáción alapul.

A fiatalabb generáción,
mely egyre inkább tisztában van

a közösségi média kockázataival,

az álhírekkel,

a hamis személyazonossággal,

és egyre jobban felkarolja a tudományt.

Néhányan közülük olyan gyerekek,
akiknek az anyja elutasította beoltásukat.

2019 tavaszán

a 18 éves Ethan Lindenberger

közzétett a Redditen egy bejegyzést.

"Az anyám nem hisz az oltásokban.

Attól tart, autizmust válthat ki.

Nagyon komolyan hisz ebben.

Ám 18 vagyok.

Végzős a gimiben.

Vezethetek autót, szavazhatok,

kérhetem, hogy beoltsanak.

Elmondaná valaki, hol kaphatnék oltást?"

A bejegyzés elterjedt a neten.

Egy egész mozgalom
indult be a poszt nyomán.

Láttam Ethant felszólalni tavaly ősszel

az Unióban, a Globális
Védőoltás Csúcstalálkozón.

Ékesszólóan beszélt

egy teljes fórum előtt,

lenyűgözőnek találtam.

Beszélt saját történetéről,

majd azt mondta a közönségnek:

"Tudják, mindenki
a félretájékoztatásról beszél,

ám én egy egészen másfajta
téves információról szólnék,

arról, amely szerint az olyanok,
mint az anyám is,

aki szerető édesanya,

rossz ember, mert nem adatott
be nekem oltást.

Nos, elmondanám, azért nem adatott
be nekem oltást,

mert szeret,

és mert azt hitte, ez a legjobb nekem.

Én másképp gondolkodom,

és sosem leszek képes megváltoztatni őt,

de ettől még ő nem rossz ember."

Ez egy kamasz üzenete.

Empátia, kedvesség és megértés.

Tudományos adatok
tömkelege áll rendelkezésünkre,

hogy leleplezzük a hamis híreszteléseket.

Ezzel nem kell foglalkozzunk.

A kapcsolattartással vannak gondjaink,

nem a téves információkkal.

A téves információ a tünet,

nem az ok.

Ha van bizalom,

az emberek elfogadják a kisebb kockázatot,
hogy megelőzzenek egy sokkal nagyobbat.

Egyet szeretnék, egyben reménykedem,

hogy orvosi és egészségügyi közösségként

megvan az erkölcsi bátorságunk
és alázatosságunk,

hogy hatékonyan szembeszálljunk,

Ethan-höz hasonlóan,

azokkal, akik nem értenek egyet velünk.

Ezt remélem.

Köszönöm.

(Taps és éljenzés)