Négy évvel azután, hogy az Egyesült Államokba érkeztem, elmentem, mint minden 16 éves, hogy jogosítványt szerezzek. Megmutattam az ügyintézőnek bevándorlási papírjaimat, zöld kártyámat, és ő megállapította, hogy hamisak. "Ne gyere vissza" – ezt mondta. Így tudtam meg, hogy illegálisan vagyok Amerikában. Azóta is illegálisan vagyok itt. Újságírással és filmkészítéssel foglalkozom. Történetek között élek. Megtanultam, hogy amit az emberek többsége nem ért a bevándorlással kapcsolatban, azt nem tudja saját múltjáról sem: családja régi történeteit az út és az ügyintézés viszontagságairól még a zöldkártya és falak előtti korból, és hogy mi alakította állampolgári öntudatukat. A Fülöp-szigeteken születtem. 12 éves voltam, amikor édesanyám a szüleihez küldött, hogy náluk éljek, a nagyszüleimhez, ahogy tagalog nyelven mondjuk: lolóhoz és lolához. Lolo eredeti neve Teofilo volt. Amikor legálisan Amerikába emigrált, és állampolgár lett, Teofilóról Tedre változtatta nevét – Ted Danson után a "Cheers" tv-sorozatból. Ennél amerikaibbat nem is találhatott volna. Lolo kedvenc száma "A magam módján", a My Way volt Frank Sinatrától. Tehát amikor ki kellett találnia, hogyan hozza ki egy szem unokáját Amerikába, úgy döntött, ő is a maga módján cselekszik. Lolo úgy gondolta, nem lesz könnyű és egyszerű kihoznia engem magukhoz, így összegyűjtött 4.500 dollárt – ez rengeteg pénz egy biztonsági őrnek, aki óránként 8 dollárt keres –, hogy kifizesse a hamis zöldkártyát és az embercsempészt, aki kihoz az Egyesült Államokba. Így kerültem ide. Hányszor mondják az emberek, hogy őseik a "helyes úton" kerültek ide! Emlékeztetem őket, hogy a "helyes út" definíciója folyamatosan változik azóta, hogy az első telepesek hajója horgonyt vetett. Mai fogalmaink szerint Amerika több, mint egy darabka föld, már csak azért is, mert a mai Amerikai Egyesült Államok földje valaha más országokhoz, más népekhez tartozott. Amerika – ahogy ma ismerjük – több mint a bevándorlók nemzete. Van két olyan csoportja az amerikai népnek, akik nem bevándorlók: az indiánok – ők a kontinens őslakói, akiket a népirtások során halomra gyilkolásztak; és az afroamerikaiak – őket elrabolták, hajóra rakták és eladták rabszolgának, hogy felépítsék ezt az országot. Amerika mindenekelőtt egy eszme – noha tökéletlen és beteljesületlen –, de csak azért létezik, mert az első telepesek szabadon jöhettek, nem kellett törődniük holmi állampolgársággal. Tehát, honnan érkeztek? Mi módon? Ki fizetett ezért? Feltettem ezeket a kérdéseket szerte Amerikában a legkülönfélébb hallgatóságnak – haladóknak és konzervatívoknak, diákoknak és időseknek. Színes bőrűként mindig megkapom a kérdést, aminek a lényege, hogy hova való vagyok. Így hát megkérdeztem én is a fehér bőrűeket, hogy ők honnan jöttek. Megkérdeztem a University of Georgia egyik diákját, hogy hova való, és miután azt válaszolta: "amerikai vagyok", folytattam: "Tudom, de honnan való vagy?" "Fehér vagyok" – válaszolta. "De a fehér nem egy ország"– mondtam. "Honnan jöttek az őseid?" Erre megvonta a vállát. Azt mondtam: "Honnan jöttél? Mi módon? Ki fizette az utat?" Nem tudott válaszolni. Nem hiszem, hogy lehetne Amerikáról úgy beszélni, hogy nem tudunk válaszolni erre a három kérdésre. Amerikának lételeme a bevándorlás, ettől tud megújulni évszázadok óta, az eredeti 13 gyarmatot benépesítő telepesektől és forradalmároktól kezdve a többségében Európából érkező sok millió bevándorlóig, akik feltartóztathatatlanul telepedtek meg a területen. Noha az őslakosok mindig is itt éltek, és megvolt a maguk törzsi identitása, egészen 1924-ig nem tekintették őket amerikai állampolgárnak. A nevezetes 1964-es polgárjogi törvény, amiért a fekete amerikaiak harcoltak, ösztönözte az 1965-ös bevándorlási és állampolgársági törvény megalkotását. Ez vetett véget Amerika 40 éven át fennálló, faji alapú megkülönböztető rendszerének. Folytathatnám és folytathatnám, de ami engem érdekel, ami számomra a lényeg: Mennyit tud bármelyikünk – legyünk akár a múlt vagy a jelen bevándorlói – az amerikai történelemnek erről a fontos időszakáról? A jelenlegi állampolgársági vizsga mennyiben foglalkozik ezzel a korszakkal? Látták ezt valaha? Ez többnyire szóbeli vizsga; a kormánytisztviselők a 100 kérdésből 10-et tesznek fel a jelöltnek. Ahhoz, hogy megfeleljen, legalább 6-ra helyes választ kell adnia. Megnéztem a mostani tesztet, és elképedtem a feltett kérdésektől, hogy milyen válaszokat várnak az elnagyolt kérdéssorra. Van egy kérdés a Szabadság-szoborról, és hogy hol található. Nincs kérdés az Ellis-szigetről, az Egyesült Államokról mint bevándorló nemzetről és a számtalan bevándorlásellenes törvényről, amelyet elfogadtak. Nincs semmi az amerikai őslakosok történelméről. Van egy kérdés Martin Luther Kingről, hogy mit csinált, de jórészt nem odaillő és félrevezető szövegek vannak benne az afroamerikaiakról. Egy példa: amerikai történelem, 74-es számú kérdés: nevezzen meg a jelölt egy olyan problémát, amely a polgárháborúhoz vezetett. Három választ tartanak elfogadhatónak: a rabszolgaság, a tagállamok jogai, gazdasági okok. Vajon Lola és Lolo ezt a kérdést kapták? Ha igen, értették egyáltalán a történelmi hátteret? És a bácsikáim, nénikéim, más rokonaim, és bevándorlók milliói, akiknek le kellett tenni ezt a vizsgát, hogy amerikaiak legyenek? Mit tudnak a bevándorlók Amerika korábbi történetéről? Miféle állampolgárságért folyamodnak? Ez az az állampolgárság, amire valóban vágyunk? Gondolkodjanak el rajta – én sokat gondolkoztam ezen –, milyen egy megtisztelő állampolgárság? Hogy is kérhetnék én ilyet az itt töltött 26 évemmel, amikor a feketék és az indiánok évszázadok óta élnek Amerikában, és még mindig a magukéra várnak? Egyik kedvenc íróm Toni Morrison. 1996-ban, egy évvel az előtt, hogy rájöttem, illegálisan vagyok az országban, kötelező olvasmányunk volt nyolcadikban Morrison első könyve, a "Nagyonkék" . A könyv egyből arra késztetett, hogy súlyos kérdéseket tegyek fel. Vajon miért akart Pecola Breedlove, az a fiatal fekete lány kék szemeket a könyv közepén? Ki mondta neki, hogy ilyenre vágyjon? Miért hitt neki? Morrison azt mondta, azért írta a könyvet, hogy megmutassa, mi történik, ha valaki lemond arról, amit ő mesternarratívának nevez. Azt mondta: "A definíciók a definiálóhoz, nem a definiálthoz tartoznak." Ha már egyszer tudom, hogy illegálisan vagyok itt, eldöntöttem, ha nem vagyok állampolgár születésem jogán vagy a törvény szerint, akkor van másmilyen lehetőségem is állampolgárnak lenni. Állampolgárság, mint részvétel. Elköteleződöm. Elköteleződöm mindenféle amerikai iránt, azok iránt is, akik nem akartak engem ide. Állampolgárság, mint hozzájárulás: Törlesztek közösségemnek, ahogy tudok. Papírok nélküli vállalkozóként – igen, ez a dolog létezik – sok amerikainak adtam már munkát. Állampolgárság, mint oktatás: Nem várhatunk másokra, hogy ők tanítsanak múltunkra, és hogy hogyan érkeztünk el a jelenhez. Képeznünk kell önmagunkat és köreinket. Állampolgárnak lenni hatalom: Mi mindannyian – egyénileg és együttesen, újraírjuk Amerika mesternarratíváját. Most azok definiálnak, akiket korábban mások definiáltak. Ők teszik fel a kérdéseket, amiket fel kell tenni. Az újradefiniálás lényege, hogy nem csak azt mondjuk meg, ki amerikai, de azt is, hogy mi az állampolgárság. Ez számomra az egymás iránt érzett felelősség. Vegyék saját személyes történetüket, kérdezzék meg önmagukat: Honnan jöttem? Hogy kerültem ide? Ki fizetett ezért?