Négy lépés a mélyszegénység ellen

Világszerte legalább négyszázmillió ember él nyomorban, ami a reménytől és emberi méltóságtól megfosztó súlyos anyagi és társadalmi kiszolgáltatottság rettenetes állapota. A szegénység leküzdésére koncentráló nemzetközi szervezetnél, a BRAC-nél, Shameran Abed a csapatával olyan fenntartható, sokoldalú programot fejlesztett ki, amely már több millió embernek segített a szegénységből kiemelkedni és lehetőségekkel teli életet építeni. Vakmerő tervük, hogy kormányokkal összefogva további 21 millió emberhez juttatják el ezt a mindent megváltoztató programot a következő hat év során. (Ez az ambiciózus terv a globális változások előmozdításához ihletet és támogatást nyújtó TED kezdeményezés, az Audacious Project része.)

Hatalmas emberi fejlődésnek vagyunk tanúi.

Az elmúlt évtizedekben
a világpiac terjeszkedése

a világ népességének egyharmadát
emelte ki a mélyszegénységből.

Ugyanakkor döbbenetes
kudarcnak is tanúi lehetünk.

Miközben felemeljük az embereket,

vannak, akik a legmélyebb szegénységben
élők közül ebből kimaradnak.

Ők a nyomorgók.

Hogy mit jelent ez,
az túlmutat a pénzügyi definíción,

amelyet mindannyian ismerünk:

napi két dollárnál kevesebből megélni.

De még annál is többet jelent,
hogy valakinek semmije sincs,

állatai se, földje se.

Nyomorban élni annyit tesz,

mint emberi méltóság,
célok és önbecsülés nélkül élni.

Elszigeteltségben,

mert a közösségük terhére vannak.

A nyomorgók nem képzelhetnek szebb jövőt

önmaguk vagy a családjuk számára.

2019 végére

körülbelül 400 millió ember élt
nyomorban szerte a világon.

Ez több, mint az USA
és Kanada lakossága együtt.

És amikor beüt a mennykő,

mondjuk egy világjárvány,
egy természeti vagy mesterséges csapás,

ezek a számok az egekbe szöknek.

Fazle Abed, az édesapám,
feladta a karrierét,

hogy megalapítsa a BRAC szervezetet
1972-ben, itt, Bangladesben.

Akkoriban Banglades romokban hevert,

egy pusztító ciklon

és egy brutális függetlenségi háború
volt a hátunk mögött.

A legszegényebbek közt munkálkodva
édesapám felismerte,

hogy a szegénység sokkal több
mint a jövedelem vagy az ingóságok hiánya.

A szegénység a remény hiánya is.

Az emberek azért vergődnek
a szegénység csapdájában,

mert nem hiszik,
hogy a helyzetükön változtatni lehet.

Számukra a szegénység olyan,
akár a Nap és a Hold,

mint valami istentől kapott dolog.

A szegénység csökkentését
célzó programok sikerességéhez

elengedhetetlen, hogy reményt
és önbecsülést sugalmazzanak,

hogy egy kis segítséggel

önmagukat emeljék ki
a szegénységből az emberek.

A BRAC utat mutatott
a fokozatos fejlődésre alapozó programmal,

és olyan megoldást kínált a nyomorra,

amely a bevétel és a remény
hiányával is foglalkozott.

Ezt a megközelítést
elsősorban nőknél használjuk,

hiszen a nyomor leginkább a nőket sújtja,

ugyanakkor ők képesek a legvalószínűbben
kiemelni önmagukat és családjukat

ebből a helyzetből.

Egy kétéves ciklus során

alapvetően négy dolgot teszünk.

Először is, gondoskodunk
a nő alapszükségleteiről.

Kap ételt vagy készpénzt,

a legszükségesebbeket
az életben maradásához.

Másodszor, elindítjuk
a tisztességes megélhetés felé.

Kap valamiféle ingó vagyontárgyat,
mondjuk, állatot.

Megtanítjuk, hogyan húzhat hasznot belőle.

Harmadszor, megtanítjuk
megtartani, beosztani

és befektetni az újdonsült vagyonát.

S végül negyedszer, segítünk neki
beilleszkedni a társadalomba.

Először hozzá hasonló nők társaságába,

majd a tágabb közösségbe.

Ezen elemek mindegyike elengedhetetlen
a többi sikerességéhez,

ám igazi varázsereje annak a reménynek
és a lehetőségfelfogásnak van,

amelyet e nők elkezdenek érezni
a közvetlen mentorálás során.

Hadd meséljem el Jorina történetét!

Jorina Észak-Banglades
egy félreeső falucskájában született.

Sosem járt iskolába,

és 15 évesen hozzáadták egy férfihoz,
aki rendszeresen bántalmazta,

majd végül el is hagyta.

Jorina így magára maradt, pénz nélkül

két gyermekével, akik nem jártak iskolába,
és súlyosan alultápláltak voltak.

Mivel senkihez sem fordulhatott,

teljesen reményvesztett volt.

Jorina 2005-ben csatlakozott
a BRAC fokozatossági programjához.

Kapott heti egy dollárt,

két tehenet,

vállalkozói képzést,

és egy mentor hetente foglalkozott vele.

Elindult a gyarapodás útján,

de ami ennél is fontosabb,

már el tudott képzelni jobb jövőt
önmaga és a gyermekei számára.

Ha ma ellátogatnának Jorina falujába,

azt látnák, hogy övé
a környék legnagyobb vegyesboltja.

Büszkén megmutatná önöknek
a földet, amit vett,

és a házat, amit épített.

Amióta 2002-ben
elindítottuk ezt a programot,

kétmillió bangladesi nő

emelte ki önmagát s családját a nyomorból.

Ez összesen majdnem
kilencmillió embert jelent.

A háztartásonként 500 dollárba
kerülő program

csak két évig fut,

ám a hatása ennél sokkal tovább tart.

A Londoni Közgazdasági Egyetem
kutatói kimutatták,

hogy még a programba
belépés után hét évvel is

a résztvevők 92%-a megtartotta

vagy növelte a jövedelmét,
az ingó vagyonát és a fogyasztását.

Esther Duflo és Abhijit Banerjee,

az MIT közgazdászai,
a 2019. év Nobel-díjasai,

több országon átívelő elemzésbe fogtak,

amely kimutatta, hogy a szegénység
csapdájából való kitörésre

a fokozatosság
az egyik leghatékonyabb mód.

Ám édesapám nem érte be azzal,

hogy talált egy megoldást,
ami néhányaknak bevált.

Mindig is tudni szerette volna,

hogy vajon nagyobb léptékben
is működik-e a modell.

Ezért, miután Bangladesben
már országszerte bevezettük,

azon tűnődött,
vajon működhet-e világszerte is.

Ám ehhez kormányoknak
kell szerepet vállalniuk.

Sok ország már így is
dollármilliárdokat költ

a szegénység visszaszorítását
célzó programokra.

De abból a pénzből nagyon sok kárba vész,

mert a programok
vagy el sem érik a legszegényebbeket,

vagy ha mégis,
nincs jelentős hosszú távú hatásuk.

Mi úgy próbáljuk bevonni a kormányokat,

hogy elősegítjük átvenniük
és bővíteniük a fokozatossági programokat,

ezzel maximalizálva

a már így is a nyomor leküzdésére
szánt dollármilliárdok hatékonyságát.

Tervünk, hogy további 21 millió embernek

segítsünk kiemelni önmagukat a nyomorból

további nyolc országban
az elkövetkezendő hat év során

az egyes országokban jelen lévő
BRAC csapatok segítségével.

2019 júliusában apámat gyógyíthatatlan
agydaganattal diagnosztizálták,

mindössze négy hónapot adtak neki.

Miközben 47 év után
fokozatosan átadta a BRAC-vezetését,

emlékeztetett bennünket,
hogy egész életében tanúja volt,

ahogy a derűlátás győzedelmeskedik
a kétségbeesés felett,

hogy amikor hinni kezdenek
önmagukban az emberek,

még a legszegényebbek is képesek
megváltoztatni az életüket.

Édesapám elhunyt decemberben.

Ő több millió ember számára
csillantotta fel a reményt,

és utolsó napjaiban kérlelt bennünket,

hogy további millióknak segítsünk.

Meg kell ragadnunk az alkalmat!

Többé ne fantáziáljunk
nyomor nélküli világról,

hanem kezdjünk el együtt
felépíteni ilyen világot!

Köszönöm.