Jack Horner: Alakváltó dinoszauruszok

Hova lettek a kis dinoszauruszok? A TEDxVancouver lenyűgöző előadásán Jack Horner paleontológus elmeséli, hogyan derített fényt legkedvesebb dinoszauruszaink egy meglepő titkára a fosszilis koponyák felszeletelésével.

Megkérhetném önöket, hogy tegyék fel a kezüket

vagy tapsoljanak

a különböző generációk?

Kíváncsi vagyok, hogy hány

három és 12 év közötti van jelen.

(Nevetés)

Egy sem?

Rendben.

A dinoszauruszokról fogok beszélni.

Emlékeznek még a dinoszauruszokra a gyerekkorukból?

(Taps)

Tudják, a dinoszauruszok elég viccesek.

(Nevetés)

Mi most egy kicsit más irányba fogunk elindulni.

Remélem ez már mindenki számára világossá vált.

Úgyhogy már most elmondom a lényeget:

Ha tehetik, ne haljanak ki.

(Nevetés)

Ennyi.

(Nevetés)

Az emberek sokszor kérdezik tőlem --

sőt, az egyik legtöbbször feltett kérdés az,

hogy miért szeretik annyira a gyerekek a dinoszauruszokat?

Miért bűvölik el őket?

És én általában azt felelem, hogy

"Hát, a dinoszauruszok nagyok voltak,

mások voltak és már nem léteznek."

Mind kihaltak.

Ez nem teljesen igaz,

de azonnal a tárgyra térek.

Tehát ennyi a lényeg:

nagy, más és kihalt.

Az előadásom címe:

Alakváltó dinoszauruszok:

a korai kihalás okai.

Feltételezem, hogy emlékszünk a dinoszauruszokra.

Rengeteg különböző formájú akad.

Rengeteg fajta.

Nagyon régen,

az 1900-as évek elején

a múzeumok dinoszauruszokat kerestek.

Mentek, és összegyűjtötték őket.

És ez egy érdekes történet.

Minden múzeum egy kicsit nagyobbat és jobbat akart,

mint ami másoknak volt.

Tehát ha egy torontói múzeum

begyűjtött egy Tirannoszauruszt, egy jó nagyot,

akkor az ottawai múzeum egy még nagyobbat

és jobbat akart.

És ez történt minden múzeumnál.

Így mindenki elindult és kereste

ezeket a nagyobb és jobb dinoszauruszokat.

Ez az 1900-as évek elején történt.

Körülbelül 1970-re

néhány tudós összeült

és azt gondolták, "Mi a fene?

Vessünk egy pillantást ezekre a dinoszauruszokra.

Mind nagyok.

De hol vannak a kicsik?"

Elkezdtek ezen gondolkodni,

és még tanulmányokat is írtak róla:

"Hol vannak a kis dinoszauruszok?"

(Nevetés)

Menjenek el egy múzeumba és nézzék meg,

hány bébi dinoszauruszt találnak.

Az emberek feltételezték -- és ez volt a probléma --

feltételezték,

hogy ha lennének kis dinoszauruszaik,

ha lennének fiatal dinoszauruszaik,

akkor könnyű lenne azonosítani őket.

Lenne egy nagy dinoszaurusz,

és lenne egy kicsi.

De nekik csak nagy dinoszauruszaik voltak.

És ennek több oka is volt.

Először is, a tudósok önérzetesek,

és szeretnek neveket adni a dinoszauruszoknak.

Mindennek szeretnek nevet adni.

Mindenki szereti, ha van egy saját állata, amit ő nevezett el.

(Nevetés)

Így hát minden alkalommal, amikor találtak egy kicsit másképp kinéző dolgot,

más nevet adtak neki.

És a végén persze

lett egy csomó különböző dinoszauruszunk.

1975-ben

valakinek világosság gyúlt a fejében.

Dr. Peter Dodson

a Pennsylvaniai Egyetemen

rájött,

hogy a dinoszauruszok úgy növekednek,

ahogy a madarak,

ami különbözik

a hüllők növekedésétől.

Példaképpen

a kazuárt említette.

És ez elég király -- ha a kazuárt nézzük,

vagy bármely más madarat, amelynek csonttaréj van a fején,

ők mind

a felnőtt méretük 80 százalékára nőnek

mielőtt a taréj elkezd nőni.

Gondolkodjunk el ezen.

Ők az egyedfejlődés során nagyon későn szerzik meg

a fiatalkori jellegzetességeiket.

Az allometrikus koponya-egyedfejlődés

a relatív koponyanövekedést jelenti.

Láthatják,

hogy ha találnak egy példányt,

amely a növekedés 80 százalékánál tart

és nem tudják, hogy kazuár lesz belőle, ha felnő,

akkor azt gondolnák, hogy két különböző állatról van szó.

Tehát ez volt a probléma,

és Peter Dodson rámutatott erre

egy pár kacsacsőrű dinoszaurusz példáján keresztül,

amelyeket Hipakroszaurusznak hívtak.

Megmutatta,

hogy ha veszünk egy kicsit és egy felnőttet,

és kiszámítjuk az átlagos kinézetet,

ha egyenes arányban növekedik,

akkor egy felnőtthöz képest

feleakkora taraja lenne.

De a valódi fiatal egyednek

65 százaléknál

egyáltalán nem volt taraja.

Ez érdekes volt.

Tehát itt történt,

hogy az emberek ismét tévedtek.

Úgy értem, ha egyszerűen elfogadták volna ezt,

elfogadták volna Peter Dodson munkáját és ez alapján gondolkodtak volna,

akkor sokkal kevesebb dinoszauruszunk lenne,

mint amennyi most van.

De a tudósok önérzetesek;

szeretnek nevet adni a dolgoknak.

Így tehát továbbra is neveket adtak a dinoszauruszoknak,

mert különbözőek voltak.

Most már van rá egy módszerünk, hogy teszteljük,

hogy egy dinoszaurusz vagy bármilyen állat

fiatal vagy idősebb egyed.

És ez a csontjaik kettévágásával történik.

De gondolhatják, hogy egy dinoszaurusz

csontjainak a kettévágása nem könnyű feladat,

mivel a múzeumokban

a csontok értékesek.

Ha bemennek egy múzeumba, láthatják, hogy nagyon vigyáznak rájuk.

Habszivacs közé és kis tárolókba teszik őket.

Nagyon vigyáznak rájuk.

Nem szeretik, ha valaki bemegy

és ketté szeretné fűrészelni őket, hogy beléjük nézzen.

(Nevetés)

Így általában nem engedik, hogy bárki ilyet tegyen.

De van egy múzeumom,

és dinoszauruszokat gyűjtök,

és a sajátjaimat kettéfűrészelhetem.

Meg is teszem.

(Taps)

Ha kettévágunk egy kis dinoszauruszt,

akkor nagyon szivacsos belül, mint az A ábrán.

És ha egy öregebb dinoszauruszt vágunk fel,

nagyon tömör lesz.

Látható, hogy ez a csont fejlett.

Nagyon könnyű megkülönböztetni őket.

Most szeretném

megmutatni önöknek ezeket.

Észak-Amerikában, az Egyesült Államok Észak-Alföldjén,

valamint Alberta és Saskatchewan Dél-Alföldjén

van egy Hell Creek Képződmény nevű sziklatömb,

amely a Földön élt utolsó dinoszauruszokat rejti.

12 van belőlük,

amelyeket mindenki felismer --

A 12 elsődleges dinoszauruszra gondolok,

amelyek kihaltak.

Ki fogjuk értékelni őket.

És lényegében ez az, amit én csinálok.

A tanítványaimmal és a munkatársaimmal

őket vagdossuk fel.

Képzelhetik,

hogy egy dolog kettévágni egy lábszárcsontot,

de ha bemegyünk egy múzeumba

és azt kérdezzük, "Nem bánná, ha kettévágnám

a dinoszaurusza koponyáját?",

akkor azt a választ kapjuk, hogy "Menjen innen."

(Nevetés)

Itt van 12 dinoszaurusz.

És ezt a hármat szeretnénk először szemügyre venni.

Ezek mind Pachycephaloszaurusznak nevezett dinoszauruszok.

És mindenki tudja,

hogy ezek az állatok rokonságban állnak.

Az a feltevés,

hogy úgy viszonyulnak egymáshoz,

mint az unokatestvérek.

De soha senki nem gondolt bele,

hogy akár közelebbi rokonságban is állhatnak.

Más szóval

az emberek rájuk néztek és látták a különbségeket.

És mind tudjuk,

hogy ha meg szeretnénk határozni,

hogy rokonságban állunk-e a testvérünkkel,

akkor nem a különbségek alapján tudjuk megállapítani.

A rokoni szálakat csakis a hasonlóságok

vizsgálatával lehet megállapítani.

Az emberek tehát látták ezeket a fajokat

és arról beszéltek, milyen különbözőek.

A Pachycephaloszaurusznak nagy, tömör boltozat van a fején,

van pár kis dudor a feje hátulján,

és van egy tucatnyi csomós dudor az orra hegyén.

Aztán a Stygimolochnak, egy másik dinoszaurusznak

ugyanabból a korból, ugyanakkor élt,

tüskék állnak ki a feje hátuljából.

Kicsi, apró fejboltozata van,

és egy tucat csomós dudor van az orrán.

És még itt van ez a Dracorex nevű példány,

Hogwart Szeme.

Találják ki, honnan származik a neve? Sárkány.

Tehát itt egy dinoszaurusz,

amelynek tüskék állnak ki a fejéből, nincs boltozata

és csomós dudorok vannak az orrán.

Senki sem vette észre, hogy a csomós dudorok hasonlóak.

De megnézték ezt a három fajt

és azt mondták, "Ez három különböző dinoszaurusz,

és a Dracorex feltehetőleg a legprimitívebb közülük.

És az egyik még primitívebb, mint a másik.

Számomra érthetetlen,

miért pont ezt a hármat választották ki.

De ha sorba állítjuk őket,

ha vesszük csak ezt a három koponyát és sorba állítjuk őket,

akkor így következnek egymás után.

A Dracorex a legkisebb,

a Stygimoloch a közepes,

és a Pachycephaloszaurusz a legnagyobb.

És az ember azt gondolná,

hogy ennek sugallnia kellene valamit.

(Nevetés)

De ez nekik nem sugallt semmit.

Mert, hát tudjuk miért.

A tudósok szeretnek nevet adni mindennek.

Ha kettévágunk

egy Dracorexet --

én kettévágtam a mi Dracorexünket --

és megnézzük, akkor belül szivacsos lesz,

nagyon szivacsos.

Úgy értem ez egy fiatal egyed,

és nagyon gyorsan nő.

Tehát idővel nagyobb lesz.

Ha kettévágunk egy Stygimolochot,

ugyanazt látjuk.

A boltozat, az a kicsi boltozat

nagyon gyorsan növekszik.

Nagyon gyorsan terebélyesedik.

Az az érdekes, hogy a Dracorex feje hátulján levő tüske

szintén nagyon gyorsan növekszik.

A Stygimoloch feje hátulján levő tüskék

tulajdonképpen visszahúzódnak,

ami azt jelenti, hogy egyre kisebbek lesznek,

miközben a fejboltozat egyre nagyobb lesz.

És ha a Pachycephaloszauruszt nézzük,

a Pachycephaloszaurusznak tömör a boltozata,

és a feje hátulján levő kis dudorok

szintén visszahúzódnak.

Tehát csak ezzel a három dinoszaurusszal

könnyedén -- mint egy tudós --

könnyedén feltételezhetjük,

hogy ez csak ugyanazon állat

növekedési sorozata.

Ami persze azt jelenti,

hogy a Stygimoloch és a Dracorex

kihalt.

(Nevetés)

Rendben.

Ami persze azt jelenti,

hogy már csak 10 elsődleges dinoszaurusszal van dolgunk.

Egy kollégám a Berkley egyetemen,

ő és én a Triceratopszot vizsgáltuk.

És a 2000-es év előtt --

emlékezzenek csak,

a Triceratopszot az 1800-as években fedezték fel először --

2000 előtt soha senki nem látott még

fiatal Triceratopszot.

A világon minden múzeumban van egy Triceratopsz,

de soha senki nem gyűjtött be egy fiatal példányt.

És mi tudjuk miért van ez, igaz?

Mert mindenki egy nagyot szeretne.

Tehát mindenkinek lett egy nagy.

Mentünk és begyűjtöttünk egy csomó dolgot,

és rengeteg kicsit találtunk.

Mindenhol vannak. Mindenhol lehet találni.

Tehát van egy csomó belőlük a múzeumunkban.

(Nevetés)

És mindenki azt mondja, hogy ez azért van, mert kicsit a múzeumunk.

Ha kicsi a múzeumod, kicsik a dinoszauruszaid is.

(Nevetés)

Ha a Triceratopszot nézzük,

láthatjuk, hogy változik, hogy alakot vált.

Ahogy a fiatalok felnőnek,

a szarvaik hátrafelé görbülnek.

Aztán ahogy öregszenek,

a szarvak előrefelé nőnek.

És ez elég király.

Ha a csontgallér szélét nézzük,

apró, háromszögletű csontocskák vannak rajta,

amelyek háromszög alakban nőnek meg,

majd hozzákopnak a gallér ívéhez,

akárcsak a tüskék

a Pachycephaloszauruszon.

Mivel a fiatalok az én gyűjteményemben vannak,

kettévágtam őket

és beléjük néztem.

És a kicsi tényleg nagyon szivacsos.

És a közepes méretű is nagyon szivacsos.

De ami érdekes, az az,

hogy a felnőtt Triceratopsz is szivacsos volt.

És ez egy két méter hosszú koponya.

Ez egy nagy koponya.

De van egy másik dinoszaurusz,

amely ebben a képződményben található

és úgy néz ki, mint a Triceratopsz, leszámítva, hogy ez nagyobb,

és ez a Toroszaurusz.

És a Toroszaurusznak, amikor kettévágtuk,

felnőtt csontjai voltak.

De vannak ezek a nagy lyukak a gallérján.

És mindenki azt mondja, "Egy Triceratopsz és egy Toroszaurusz

nem lehet ugyanaz az állat,

mert az egyik nagyobb, mint a másik."

(Nevetés)

"És lyukak vannak a gallérján."

És én azt mondtam, "Miért, vannak fiatal Toroszauruszaink?"

És ők azt mondták, "Hát, nincsenek,

de lyukak vannak a gallérján."

Úgyhogy az egyik végzős tanítványom, John Scannella

átnézte az egész gyűjteményünket,

és felfedezte, hogy

a lyuk elkezd megformálódni

a Triceratopsznál,

és természetesen már nyitott a Toroszaurusznál --

tehát megtalálta az átmeneti egyedeket

a Triceratopsz és a Toroszaurusz között,

ami elég király.

Tehát most már tudjuk,

hogy a Toroszaurusz

tulajdonképpen egy felnőtt Triceratopsz.

Mikor nevet adunk a dinoszauruszoknak,

amikor nevet adunk bárminek,

az eredeti név megragad

és a másodlagos név elfelejtődik.

Tehát a Toroszaurusz kihalt.

A Triceratopsznál, ha figyelik a híreket,

rengeteg bemondó rosszul tudta.

Azt gondolták, hogy a Toroszaurusz kellene megtartani és a Triceratopszot elfelejteni,

de ez nem fog megtörténni.

(Nevetés)

Rendben, tehát ezt még egy csomó dinoszaurusszal megtehetjük.

Úgy értem itt van az Edmontoszaurusz

és az Anatotitan.

Anatotitan: óriás kacsa.

Ez egy óriási kacsacsőrű dinoszaurusz.

Itt egy másik.

Megnézzük a csontszövettant.

A csontszövettan szerint

az Edmontoszaurusz egy fiatal,

vagy legalábbis kora felnőttkori egyed,

a másik pedig egy felnőtt,

és van egy egyedfejlődésünk.

Úgyhogy megszabadulunk az Anatotitantól.

Ezt folytathatjuk tovább.

És az utolsó

a T. Rex.

Itt van ez a két dinoszaurusz,

a T. Rex és a Nanotyrannus.

(Nevetés)

Újfent elgondolkodtató.

(Nevetés)

De felvetődött egy jó kérdés.

Ránéztek a koponyákra

és azt mondták, "Az egyiknek 17 foga van, a legnagyobbnak pedig csak 12.

És ennek semmi értelme,

mert nem tudunk olyan dinoszauruszról,

amelyiknek az öregedés során új fogai nőnének.

Tehát ez igaz lehet --

ez két külön faj lehet."

Tehát kettévágtuk őket.

És bizony,

a Nanotyrannus csontjai fiatalok,

a nagyobbik csontjai pedig öregebbek voltak.

Úgy tűnik, hogy még nagyobbra tudott nőni.

És a Rockies múzeumban, ahol dolgozunk,

négy T. Rexem van,

úgyhogy egy csomót kettévághatok.

De igazából nem is kellett kettévágnom egyiket sem,

mert csak sorba raktam az állkapcsaikat,

és kiderült, hogy a legnagyobbnak 12 foga volt,

az eggyel kisebbnek 13,

a következőnek pedig 14.

A Nanonak pedig 17.

Elindultunk, és megnéztük mások gyűjteményeit is,

és találtunk egyet, amelyiknek nagyjából 15 foga van.

Ismételten könnyen kijelenthetjük,

hogy a Tyrannoszaurusz egyedfejlődésnek

része volt a Nanotyrannus,

és így még egy dinoszauruszt kihúzhatunk.

(Nevetés)

Tehát összegezve

a krétakor végét,

hét darab marad.

És ez egy jó szám.

Ez egy jó szám a kihalásra, azt hiszem.

Képzelhetik, hogy

ez az elmélet nem népszerű a negyedikesek körében.

A negyedikesek imádják a dinóikat,

bemagolják őket.

És ennek nem örülnek.

(Nevetés)

Nagyon köszönöm.

(Taps)