A másik kellemetlen igazság

Az élelmiszerek iránti felfutó igény azt jelenti, hogy mára a mezőgazdaság vált a klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése és a környezetrombolás legfőbb okozójává. A TEDxTC rendezvényén Jonathan Foley megmutatja, hogy mennyire sürgető egy új szemlélet, a "terrakultúra" bevezetése a gazdálkodásban, amely bolygónk egészéről egyben gondolkodik.

Ma este szeretném, ha erről beszélnénk, ami

hihetetlen mértékben érinti az egész világot,

közös része a földhasználatnak, a táplálkozásnak és a környezetvédelemnek,

ami mindannyiunkra kihat,

és amit én úgy hívok, hogy a másik kellemetlen igazság.

De előbb elviszem Önöket egy kis utazásra.

Először látogassuk meg bolygónkat,

de éjszaka, és a világűrből.

Így néz ki a bolygónk a világűrből éjnek idején.

Ha egy műholddal körülutaznánk,

az első, amit észrevennénk,

természetesen az, hogy mennyire eluralja

bolygónkat az emberi jelenlét.

Látunk városokat, olajmezőket,

még halászhajórajok is kivehetők a tengeren,

szóval a bolygónk nagy részét uraljuk,

és többnyire energiát használva,

amit látunk itt éjszaka.

De menjünk csak vissza, ereszkedjünk lejjebb,

és nézzünk körül nappal.

Amit napközben látunk, azok a tájaink.

Ez egy darab az Amazonas-medencéből, az a hely, amit Rondôniának hívnak,

az Amazonas brazíliai szakaszának közép-déli részén.

Ha figyelmesen nézzük, akkor a jobb felső sarokban

látunk egy vékony fehér vonalat.

Az egy út, ami az 1970-es években épült.

Ha most visszatérünk ugyanoda 2001-ben,

akkor azt találjuk, hogy ezekből az utakból

kiágaznak további utak, és azokból is továbbiak,

amiknek a végén egy kis irtás van az esőerdőben,

ahol valószínűleg van néhány szarvasmarha.

Ezeket a marhákat a húsukért tartják. Ezeket meg fogjuk enni.

Alapvetően Dél-Amerikában eszik meg őket,

Brazíliában és Argentínában. Ezeket nem rakják hajóra.

Sok ilyen halszálkaszerű erdőírtást

látunk a trópusokon,

különösen a világnak ezen a részén.

Ha egy kicsit délebbre megyünk a világ körüli utunk során,

akkor eljuthatunk az Amazonas bolíviai határához,

ez itt szintén 1975-ös állapot, és ha tényleg nagyon figyelemesen nézzük, akkor

van itt keresztben egy vékony, fehér vonal.
Olyan, mint egy varrat,

és ott egy magányos farmer,

az ősi dzsungel kellős közepén.

Térjünk vissza ide néhány évvel később, 2003-ban,

és látni fogjuk, hogy a táj most sokkal inkább hasonlít

Iowa államra, mint egy esőerdőre.

És tényleg, amit itt látunk, azok szójaültetvények.

A szóját Európába és Kínába exportálják takarmányként,

különösen a kb. tíz évvel ezelőtti kergemarhakór-mizéria óta,

oda, ahol már nem akarják állati fehérjével etetni

az állatokat, mert az terjesztheti a betegséget, helyette

több növényi fehérjét akarunk használni takarmányként.

A szója termelése felfutott,

rámutatva, hogy a kereskedelem és a globalizáció

csakugyan tehet arról, ami az esőerdőkkel és az

Amazonasszal történik -- ez egy

hihetetlenül furcsa és összetett világ, amiben ma élünk.

Tehát újra és újra csak azt találjuk világ körüli

kis sétánkon, ha körülnézünk

egyik tájon a másik után, hogy lecsupaszították,

átalakították, hogy élelmiszert és egyéb terményeket

termeljenek.

Az egyik kérdés tehát, amit feltettünk, hogy

mennyit használnak fel a világból, hogy élelmiszert

termeljenek, hol vannak ezek a területek pontosan,

hogyan tudunk ezen majd változtatni, és mit jelent ez.

A csapatunk ezt a kérdést világméretekben vizsgálta.

Használtunk műholdadatokat és olyan földi adatokat, amelyek

a globális földhasználatot követik nyomon.

És ezt találtuk, ami nagyon meglepő.

Ez a térkép a mezőgazdaság jelenlétét

mutatja be a bolygón.

A zölddel jelölt terület az, ahol olyan haszonnövényeket

termelünk, mint a búza, szója, kukorica, rizs, vagy akármi.

Ez 16 millió négyzetkilométernyi föld.

Ha ezt összeraknánk,

dél-amerikányi méretű lenne.

A második terület, a barnával jelölt, a világ

legelői, vadászterületei, ahol állataink élnek.

Ez a terület kb. 30 millió négyzetkilométer,

kb. egy afrikányi terület,

hatalmas földterület, és persze itt a legjobb a talaj,

amint látják. Ami kimaradt, azok olyanok,

mint a Szahara közepe, vagy Szibéria,

vagy az esőerdők belseje.

Használatba vettük már bolygónk legértékesebb területeit.

Ha ezt figyelmesen nézzük, azt találjuk, hogy a

Föld felszínének 40%-a a mezőgazdaságnak van szánva,

és ez hatvanszor nagyobb,

mint az összes olyan terület, amiről kesergünk,

ahol külvárosaink és városaink terpeszkednek és ahol általában élünk.

Manapság az emberiség fele városokban él,

de ezeknél hatvanszor nagyobb területet használunk fel élelmiszertermelésre.

Ez tehát meglepő eredmény,

és sokkolt minket, amikor megláttuk.

Tehát hatalmas mennyiségű földet használ mezőgazdaságunk,

de ugyancsak rengeteg vizet használunk fel.

Ez a fotó Arizonába menet készült a repülőúton, megnézve

elcsodálkoznak, hogy

"Mi a csudát termelnek itt?"

Kiderül, hogy salátát termelnek a sivatag közepén,

vizet permetezve rájuk.

Ironikus, hogy ezeket talán a mi

szupermarketjeink polcain árulják Minneapolis-Saint Paulban.

De ami valóban érdekes, hogy ez a víz

jön valahonnan, és hát innen jön,

a Colorado folyóból, Észak-Amerikában.

Ez a Colorado az 1950-es években, egy átlagos napon

-- amikor nincs áradás, nincs szárazság --

egy amolyan átlagos napon, valahogy így néz ki.

De ha ma visszamegyünk pont ugyanoda, átlagos

körülmények között, ez maradt belőle.

A különbség jórészt a sivatagot locsolja, hogy legyen élelem,

vagy esetleg a golfpályákat Scottsdale-ben -- választhatnak.

Ez tehát rengeteg víz, és megismétlem, kinyerjük a vizet,

és arra használjuk, hogy élelmet termeljünk.

Ha ma tovább utazunk lefelé a Coloradón,

teljesen kiszárad, és nem folyik már az óceánba.

Szó szerint elhasználunk egy teljes folyót Észak-Amerikában,

öntözésre.

De nem ez a legrosszabb példa a világon.

A legrosszabb valószínűleg az Aral-tó.

Bizonyára sokan emlékeznek rá a földrajzórákról.

Ez a valamikori Szovjetunió területén van,

Kazahsztán és Üzbegisztán között,

egyike a világ legnagyobb beltengereinek.

Van itt valami ellentmondás, mert úgy néz ki,

mintha sivatag venné körül. Miért van itt ez a tenger?

Azért van ez itt, mert jobb kéz felől látunk

két kis folyót, olyat ami átfolyik a homokon,

és ellátja ezt a medencét vízzel.

Azok a folyók a hegyekből, ide, messzire elszállítják

a hólevet keletről, onnan, ahol elolvad. A folyón csorog le,

át a sivatagon, és kialakítja a nagy Aral-tavat.

Az 1950-es években a szovjetek eltérítették a vizet,
hogy locsolhassák a sivatagot

-- akár hiszik, akár nem -- azért, hogy Kazahsztánban

gyapotot termeljenek, amit eladhatnak a nemzetközi piacon,

hogy a Szovjetunió külföldi valutához jusson.

Tényleg szükségük volt a pénzre.

El tudják képzelni, mit történt.

Elzárjuk az Aral-tó vízpótlását, mi fog történni?

Ez itt ugyanaz 1973-ban.

1986-ban,

1999-ben,

2004-ben,

és ez kb. 11 hónappal ezelőtt.

Egészen fantasztikus.

Sokan a hallgatóság közül itt élnek, Közép-Nyugaton.

Képzeljék el, ha ez a Felső-tóval történik.

Képzeljék el, ha a Huron-tóval.

Óriási változás.

Nemcsak a víz és a partvonal

változott meg, hanem a régió

tájképe általában.

Kezdjük ezzel. A szovjeteknek,

mondjuk így, nem voltak igazán

környezetvédelmi hagyományaik.

Tehát amit az Aral-tó fenekén találunk, az nem valami szívet melengető.

Rengeteg mérgező hulladék van ott,

sok minden kerül napvilágra és ezeket elfújja a szél.

Az egyik távoli és elérhetetlen kis sziget

volt a szovjet biológiai fegyverek

kipróbálásának a helyszíne.

Ma ide gyalog el lehet jutni.

Megváltozott az időjárás jellege.

Abból a 20 halfajból, amelyek csak az Aral-tóban éltek,

mára 19 eltűnt a Föld színéről.

Ez egy nyilvánvaló környezeti katasztrófa.

De okuljunk belőle!

Ezt a képet Al Gore-tól kaptam néhány éve,

akkor készítette, sok évvel ezelőtt,

amikor a Szovjetunióban járt,

az Aral-tó halászflottáit mutatja.

Látják a csatornát, amit ástak?

Kétségbeesetten igyekeztek csónakjaikat

a megmaradt vízre bocsájtani, de végül fel kellett

hogy adják, mert a gátak és a kikötők egyszerűen

nem bírtak el a visszahúzódó partvonallal.

Talán Önök is, mint én attól félnek,

hogy ezt kiássák a jövő régészei, és amikor korunk

történelméről írnak, azt kérdik, mégis, hogyan gondoltuk?

Hát ezzel a jövővel kell szembenézzünk.

A Föld megújuló édesvízkészletének már 50%-át használjuk,

és csak a mezőgazdaság

elhasználja ennek 70%-át.

Tehát sok vizet és sok földet elhasználunk a mezőgazdaság számára.

Szintén sokat felhasználunk a légkörünkből is.

Ha a légkörre gondolunk, a klímaváltozás

és az üvegházhatásért felelős gázok jutnak eszünkbe,

és többnyire az energiával kapcsolatosan.

Ám a mezőgazdaság is egyike az üvegházhatásért

felelős gázok nagy kibocsájtóinak.

Ha most azt a széndioxidot tekintjük, ami

trópusi esőerdők égetése alkalmával keletkezik,

vagy a szarvasmarháktól és rizsföldekről származó metánt,

vagy a túlzott trágyahasználatból keletkező dinitrogén-oxidot,

akkor kiderül, hogy a mezőgazdaságból származik az emberi

tevékenység során a légkörbe jutó üvegházhatású gázok 30%-a.

Ez több mint a közlekedés összkibocsájtása,

vagy az összes villamos erőművé.

Több mint az összes egyéb kisipari termelésünké.

Ez az emberi tevékenység során keletkező üvegházhatású gázok

páratlanul legnagyobb kibocsájtója.

És még csak nem is beszélünk róla olyan nagyon sokat.

Tehát napjainkban a mezőgazdaságnak hihetetlenül nagy a

túlsúlya a bolygónkon,

akár a földfelszín 40%-ának használatát tekintjük,

akár a vízhasználat 70%-át,

akár az üvegházhatású gázok kibocsájtásának 30%-át.

Csupán a trágyahasználattal megdupláztuk

a nitrogén és a foszfor kibocsájtását világszerte,

nagy problémát okozva ezzel a folyók, a tavak, sőt, az óceán

vízminőségében. Ez a biodiverzitás

csökkenésének fő oka is.

Nem kétséges, a mezőgazdaság

az egyetlen legerősebb, megzabolázatlan hatalom a bolygón,

a jégkorszak vége óta. Ez nem kérdés.

Jelentősége a klímaváltozáséval vetekszik.

És mindkettő egyszerre történik.

De amit mindenképp észben kell tartani, hogy ez nem

egyértelműen kártékony. Nincs arról szó, hogy a mezőgazdaság

rossz dolog lenne.
Sőt, teljesen függünk tőle.

Nincs alternatívája. Nem luxus. Abszolút szükséges.

El kell hogy lássunk élelemmel, takarmánnyal,

textilalapanyaggal, sőt, biotüzelővel a mai világban

7 milliárd embert, és ha valamire,

hát a mezőgazdasági termékekre még

növekszik is majd a kereslet. Nem fog eltűnni semmiképp.

Sokkal nagyobb lesz a népesség növekedése miatt.

Jelenleg 7 milliárdan vagyunk,

és a végére 9 milliárd,

vagy inkább 9 és fél milliárdan leszünk.

Még fontosabb, hogy másképp táplálkozunk.

Ahogyan a világ tehetősebb és népesebb lesz,

azt látjuk, hogy növekszik a táplálkozásban a hús fogyasztása,

ami jóval több forrást igényel, mint a vegetáriánus étrend.

Tehát többen, többet, és értékesebb dolgot esznek,

és persze -- mivel közben energiaválság is van,

amelyben az olajat más energiaforrással kell helyettesíteni --

ennek végül még magában kell foglalnia bizonyos

bioüzemenyagokat és energiaforrásokat is.

Tekintsük ezeket együtt. Valóban nehéz látni,

hogy hogyan vészeljük át a század hátralevő részét

anélkül, hogy legalábbis meg ne dupláznánk a világ mezőgazdasági termelését.

Hogyan tegyük meg mindezt?

Hogyan duplázzuk meg a világ mezőgazdasági termelését?

Megpróbálhatunk nagyobb területet megművelni.

Van itt egy elemzés, amit készítettünk,

a bal oldalon szerepel az, ahol ma termelnek, és a jobb oldalon, hogy

hol lehetne a talaj és a klíma alapján -- feltéve, hogy

a klímaváltozás nem zavar be túlságosan,

ami nem egy megalapozott feltevés.

Megművelhetünk nagyobb területet, de az

az eddig műveletlen földek kényes helyeken vannak.

Nagy a biodiverzitásuk, jó a széndioxid megkötésük,

olyan dolgok ezek, amiket meg akarunk védeni.

Tudnánk a termőterület növelésével több élelmiszert termelni,

de jobb lenne ezt nem megtenni,

mert ez ökológiai szempontból nagyon, nagyon veszélyes.

Helyette törekedhetnénk arra, hogy a mezőgazdaság

környezeti hatásait ne növeljük,
használjuk okosabban a meglévő termőterületeket.

Megpróbáljuk tehát felhívni a figyelmet azokra

a helyekre a Földön, ahol a termelést növelni lehetne

anélkül, hogy a környezet sérülne.

A zöld területek mutatják, ahol magas a kukorica

hozama -- a kukoricát csak példaként mutatom --,

ez már tényleg magas, talán a legnagyobb a Földön

ehhez a klímához és talajhoz,

de a barna és a sárga területek olyan helyek,

ahol a lehetséges termésnek

csak a 20 vagy 30%-át érjük el.

Sok ilyet látni Afrikában, még Latin-Amerikában is,

de érdekes módon Kelet-Európa, a valamikori Szovjetunió

és a keleti blokk országainak területe is

még mindig elég zavaros mezőgazdasági szempontból.

Nos, ez tápanyagot és vizet igényelne.

Ez lehet akár biogazdálkodás, akár hagyományos,

vagy a kettő valamilyen keveréke.

A növényeknek vízre és tápanyagra van szükségük.

De ezt meg tudjuk oldani, és van rá lehetőség, hogy ezt működtessük.

De ezt oly módon kell tegyük,

hogy megfeleljen a jövő élelmiszer-biztonsági

és környezetvédelmi követelményeinek.

Ki kell dolgozzuk, hogy hogyan egyeztethetjük össze

a növekvő élelmiszer-termelést az egészséges környezettel.

Ez egy amolyan mindent vagy semmit javaslat.

A háttérben egy szójaültetvény van,

növénytermelésre alkalmas terület.

Ez a diagram szempontjaink meglétét
vagy hiányát mutatja: e szerint

sok élelmiszert termelünk, de kevés a tiszta vizünk,

nem köt meg sok széndioxidot, alacsony a biodiverzitás.

Az előterében itt a préri,

ez eszményi környezeti szempontból,

de itt nincs mit ennünk. Mi van itt ehető?

Ki kell dolgozzuk, hogyan hozhatjuk össze a kettőt

egy újfajta mezőgazdaságban, ami mindezeket egyesíti.

Nos, amikor erről beszélek, sokszor mondják,

"Nem nyilvánvaló?" -- bioélelmiszer,

helyi termék, genetikailag módosított élelmiszer, új gazdasági szubvenciók, új mezőgazdasági törvény

és igen, van egy csomó jó ötlet itt,

de ezek egyikére sem mondanám, hogy aduász lenne,

inkább csak amolyan adukirály.

És én szeretem az adukirályt. Összerakjuk,

és kapunk valamit, ami tényleg nagyon erős,

de össze kell, hogy rakjuk.

Tehát azt hiszem, hogy egy új fajta mezőgazdaságot

kell kifejlesztenünk, amely vegyíti a legjobb ötleteket:

a mezőgazdaság kereskedelmi szempontjait és a zöld forradalmat

a biogazdálkodásra és a helyi élelmiszerre vonatkozó legjobb ötletekkel,

a környezet megőrzésére vonatkozó legjobb ötletekkel.

Nem ütköztetjük őket egymással, hanem

együttműködésre bírjuk, hogy
közösen hozzanak létre egy új mezőgazdaságot,

amit én "terrakultúrának" nevezek, vagy egyetemes gazdálkodásnak.

Nos, ez a beszélgetés valóban fárasztó volt, akárcsak

ezeknek a lényeges szempontoknak a bemutatása

az embereknek, hogy csökkentsük az ellentmondásokat,

növeljük az együttműködési készséget.

Be szeretnék mutatni Önöknek egy rövid videót, ami

bemutatja az erőfeszítéseinket, hogy összehozzuk

ezeket az oldalakat egyetlen beszélgetésben.
Hadd mutassam ezt most meg!

(Zene)

"Minnesota Egyetem, Környezettudományi Intézet, Driven to Discover" [Fedezzük fel! program]"

(Zene)

"A világ népessége 75 millióval

növekszik évente.

Ez majdnem egy németországnyi ember.

Mára megközelítjük a 7 milliárd főt.

Ezzel a növekedési rátával 2040-re 9 milliárdnyian leszünk.

Mindannyiunknak ennie kell.

De hogyan? Hogyan élelmezzük

a növekvő népességet anélkül, hogy elpusztítanánk bolygónkat?

Tudjuk már, hogy a klímaváltozás nagy probléma.

De nem ez az egyetlen.

Szembesülnünk kell más, kellemetlen igazsággal is,

a mezőgazdaság általános válságával.

Népesség növekedése + húsfogyasztás + tejfogyasztás + energiaköltség + bioenergiatermelés = nyomás a természetes erőforrásokon.

Bolygónk 40%-án kiirtották a természetes növényzetet a mezőgazdaság miatt.

A globális termőterület 16 millió km².

Ez egy majdnem Dél-Amerika méretű terület.

A legelők összterülete 30 millió km².

Ez egy afrikányi méret.

A mezőgazdaság 60-szor nagyobb területet használ fel, mint a városi és elővárosi területek összesen.

Az öntözés a legnagyobb vízhasználó a bolygón.

2800 köbkilométernyi vizet használunk el évente locsolásra.

Ez elegendő lenne 7305 Empire State Building megtöltésére naponta.

Mára több nagy folyó vízhozama lecsökkent.

Néhány teljesen kiszáradt.

Gondoljunk az Aral-tóra, ami sivataggá változott.

Vagy a Colorado folyóra, ami már nem éri el az óceánt.

A trágyázással több mint megduplázódott a foszfor és a nitrogén a környezetben.

Mi következik ebből?

Terjed a vízszennyezés

és a tavak, folyók hatalmas pusztulása.

Meglepő módon a mezőgazdaság van a legnagyobb hatással a klímaváltozásra.

Az üvegházhatásért felelős gázok 30%-át ez generálja.

Ez több mint az elektromosság és az ipar,

vagy a világ összes repülőgépének, vonatának és autójának összes kibocsájtása.

A legtöbb mezőgazdasági kibocsájtás a trópusi erdőirtásokból jön,

a metán az állatoktól és a rizsültetvényekről,

és dinitrogén-oxid a túlzott trágyahasználattól.

Semmilyen tevékenység nem változtatja meg jobban a világot, mint a mezőgazdaság.

És nincs semmi, ami kritikusabb lenne túlélési esélyünk szempontjából.

Itt a dilemma:

Ahogyan a világ több milliárd emberrel gyarapszik,

meg kell hogy duplázzuk, sőt, triplázzuk az élelmiszer-termelésünket.

Hogyan tovább?

Több párbeszéd kell a témáról, nemzetközi szinten is.

Valódi megoldásokba kell fektetnünk:

ösztönzés a termelőknek, precíziós mezőgazdaság, új termékféleségek, csepegtető öntözés,

a szennyvíz visszaforgatása, jobb szántóföldi technológiák, okosabb táplálkozás.

Mindenkinek helye van az asztal körül.

A mezőgazdasági tömegtermelés,

az környezetvédelem,

és biotermelés szakembereinek,

együtt kell dolgozniuk.

Nem lehet egyedül megoldani.

Szükség van az együttműködésre,

elképzelésre,

eltökéltségre,

mert a tévedést nem engedhetjük meg magunknak."

Hogyan lakassuk jól a világot anélkül, hogy elpusztítanánk?

Igen, tényleg az egyik legnagyobb feladat áll előttünk

az emberiség történelmében:

9 milliárd embert kell etetni,

és mindezt fenntarthatóan, méltányosan és igazságosan, tisztességesen,

és eközben meg kell védeni a bolygót

a jelen, és a jövő generációk számára.

Ez az egyik legnehezebb dolog lesz,

amit valaha tettünk történelmünkben,

és jól kell tegyük,

és rögtön az első és egyetlen próbálkozásra.

Tehát nagyon köszönöm. (Taps)