A mindent megváltoztató új politikai történet

Új helyreállító történet kell, amely kivezet bennünket a zűrzavarból, megmagyarázza a jelent, és utat mutat a jövőbe – figyelmeztet George Monbiot. A pszichológiában, az idegtudományban, régészetben és a fejlődésbiológiában elért eredményekre építve Monbiot a bennünk alapvetően meglévő önzetlenség és együttműködés hatalmas képességére alapozott új látásmódot kínál a társadalomnak. A magával ragadóan optimista előadás közös jövőnk újragondolására késztet bennünket.

Úgy érzik,

hogy rossz gazdasági modell
csapdájában vergődnek?

Amely tönkreteszi élővilágunkat,

és utódaink életét veszélyezteti?

Amely milliárdnyi embert taszít ki,

s közben maroknyi embert
elképzelhetetlenül gazdaggá tesz.

Amely győztesekre
és vesztesekre oszt minket,

aztán balsorsukért
a veszteseket hibáztatja?

Üdvözlöm önöket a neoliberalizmusban,

a láthatólag örök életű zombi doktrínában,

bármennyire lejáratódott is.

Azt képzelhették volna,
hogy a 2008-as pénzügyi válság

a neoliberalizmus összeomlásához
vezethetett volna.

Ám ehelyett rávilágított lényegi vonására:

az üzleti és pénzügyi
szabályozottság csökkenésére,

az állami védelem leépítésére,

hogy kiélezett versenyre
késztet bennünket egymással,

szóval, vannak némi hibái.

Viszont intellektuálisan összeomlott.

De még mindig uralja életünket.

Miért?

Azt hiszem, erre a válasz,

hogy helyette még nem
találtunk ki új történetet.

A világban történetekkel
szoktunk eligazodni.

Segítségükkel értelmezzük
a sokrétű és ellentmondásos jeleket.

Amikor értelmet akarunk adni valaminek,

nem tudományos értelmet keresünk,

hanem a történet hitelességét.

Amit hallunk, tükrözi-e azt,

amit az emberek és a világ
viselkedésétől elvárunk?

Összefér?

Úgy fejlődik,

ahogy a történetnek fejlődnie kell?

Mind narratíva teremtményei vagyunk,

és tények s számok láncolata,
bármilyen fontosak legyenek is, –

empirista vagyok, tényeknek
és számoknak hiszek, –

de a tényeknek s számoknak nincs hatalmuk
meggyőző történet helyébe lépniük.

Egy történet helyébe

csak egy másik történet léphet.

Senkit sem foszthatunk meg a történetétől,

csak ha másikat nyújtunk helyette.

Nemcsak általában történeteket,
melyekre már rá vagyunk hangolódva,

hanem konkrét narratív szerkezeteket.

Van jó pár alapsztori,
amelyeket minduntalan használunk.

A politikában egy alapsztori van,

amely elképesztően hatásos,

ez pedig a "helyreállító történet".

A következőképpen működik.

Az emberiség érdekei ellen fellépő

hatalmas és gonosz erők hatására

súlyos csapás éri a földet.

Ám a hős felkel ellene,

megküzd a hatalmas erőkkel,

esélytelensége dacára legyőzi őket,

és helyreállítja a föld harmóniáját.

Hallották már ezt a történetet.

Bibliai történet.

Harry Potter története.

A Gyűrűk ura története.

A Narnia krónikái.

De ez a történet végigkísért

majd minden politikai
és vallási átalakulást

évezredekre visszamenőleg.

Megkockáztathatjuk,

hogy új helyreállító történet nélkül

egyetlen politikai és vallási átalakulás

sem mehetne végbe.

Ennyire lényeges.

A nagy gazdasági világválságot kiváltó
laissez-faire közgazdaság korszaka után

John Maynard Keynes új gazdaságtant írt,

és helyreállító történetet mesélt.

Körülbelül így hangzott.

Súlyos csapás éri a földet.

(Nevetés)

A gazdasági elit hatalmas és gonosz erői

megkaparintották a világ vagyonát.

De a történet hőse,

a munkásosztály és középosztály
támogatta hatékony állam

megküzd a bajjal,

a gazdagságuk újraosztásával

és a közpénzek közjóra költésével
megvív velük,

jövedelmet és munkahelyeket teremtve

helyreállítja a föld harmóniáját.

Mint minden jó helyreállító történet,

ez is végigvisszhangzott
a politikai spektrumon.

Demokraták és republikánusok,
munkáspártiak és konzervatívok,

baloldaliak és jobboldaliak széles
értelemben vett keynesianisták lettek.

Amikor a keynesianizmus

az 1970-es években válságba került,

a neoliberálisok, pl. Friedrich Hayek
és Milton Friedman,

új helyreállító történettel rukkoltak elő.

Körülbelül így hangzott.

Úgysem találják el, mi jön most.

(Nevetés)

Súlyos csapás éri a földet.

A túlhatalmú állam hatalmas és gonosz erői

kollektivizáló tendenciájukkal

fölmorzsolják a gazdaságban a szabadságot,

individualizmust és a lehetőségeket.

Ám a történet hőse, a vállalkozó,

megküzd a hatalmas erőkkel,

visszaszorítja az államot,

gazdagság és lehetőségek megteremtésével

helyreállítja a föld harmóniáját.

E történet is végigvisszhangzott
a politikai spektrumon.

Demokraták és republikánusok,
konzervatívok és munkáspártiak,

széles értelemben véve
neoliberálisok lettek.

Egymásnak homlokegyenest ellentmondó,

de azonos narratív szerkezetű történetek.

Aztán 2008-ban

a neoliberális sztori darabjaira hullott,

és ellenzői előjöttek a...

semmivel.

Nincs új helyreállító történet!

Legjobbként csak
a fölvizezett neoliberalizmust

vagy a megmikrózott
keynesianizmust ajánlgatták.

Ezért feneklettünk meg.

Új történet nélkül

a kudarcot vallott régi sztoriba
vagyunk beleragadva,

amely továbbra is hamis.

Kétségbe esünk,

mikor képzelőtehetségünk cserben hagy.

Mikor nincs sztorink a jelen magyarázatára

és a jövő leírására,

a remény szertefoszlik.

A politikai kudarc alapjában véve

a képzelőtehetség kudarca.

Helyreállító történet nélkül,

amely megszabhatná a követendő irányt,

semmi sem fog változni,

de ilyen helyreállító történettel

majdnem minden megváltozhat.

Olyan történetet kell elmondanunk,

amely az emberek lehető
legszélesebb köréhez folyamodik,

átlépi a politikai törésvonalakat.

Tükröznie kell a mélyreható
igényeket és vágyakat.

Egyszerűnek és érthetőnek kell lennie,

és a valóságon kell alapulnia.

Elismerem, hogy nehéz feladatnak hangzik.

De meggyőződésem,

hogy a nyugati népeknek van ilyen,

csupán elmondásra váró történetük.

Az utóbbi évek alatt

a fölfedezések elképesztő módon

egyfelé mutatnak sok tudományágban:

a pszichológiában, az idegtudományban,
régészetben és a fejlődésbiológiában,

és mindegyikük valami elképesztőt közöl:

az emberi lényben megvan
az önzetlenség hatalmas képessége.

Biztos, hogy mindannyiunkban van
egy kis önzés és kapzsiság,

de legtöbbünk nem ezt
vallja uralkodó értékének.

Sőt, páratlan együttműködőnek
is bizonyulunk.

Túléltük az afrikai szavannákat,

noha gyengébbek és lassabbak vagyunk
a ragadozóknál és legtöbb zsákmányunknál,

tanúságot téve egymás iránti
bámulatos segítőkészségünkről,

és az együttműködés parancsa

a természetes kiválasztódással
agyunkba vésődött.

Ezek az alapvető és sorsdöntő
tények az emberiségről:

bámulatos önzetlenségünk
és együttműködési készségünk.

De valami szörnyű dolog történik.

Súlyos csapás éri a földet.

(Nevetés)

Jó természetünk megnyilvánulását
számos erő akadályozza,

de korunkra legjellemzőbb,

uralkodó politikai narratíva azt sugallja,

hogy szélsőséges individualizmusban

és egymással való versenyben kell élnünk.

Egymással való harcba, egymástól való
félelembe és bizalmatlanságba hajszol.

Atomizálja a társadalmat.

Gyengíti a társadalmi kötődéseket,
amelyek kedvéért pedig élni érdemes.

Ebbe a légüres térbe nőnek bele

ezek a kegyetlen, érzéketlen erők.

Önzetlenek társadalma vagyunk,

de pszichopaták kormányoznak minket.

(Taps)

De nem kéne ennek így lennie.

Tényleg nem,

mert elképesztő a képességünk a valahová
tartozásra és az összetartozásra.

E képességünk mozgósításával

helyreállíthatjuk emberiességünk
csodálatos alkotóelemeit:

önzetlenségünket
és együttműködési készségünket.

Atomizáltság helyébe gazdag
részvételen alapuló kultúrájú

virágzó polgári létet építhetünk.

Ahelyett, hogy a piac
és az állam közt őrlődnénk,

az embert és a bolygót is tisztelő
közgazdaságot hozhatunk létre.

Közgazdaságot teremthetünk
az óriási elhanyagolt terület,

a köztulajdon köré.

A köztulajdon sem piaci, sem állami,
nem kapitalizmus és nem kommunizmus,

hanem három fő elemből áll:

bizonyos forrás,

a forrást kezelő bizonyos közösség

a közösség által a források kezelésére
kialakított szabályok és alkuk.

Gondoljunk a közösségi szélessávra
vagy a közösségi energiaszövetkezetekre,

vagy a gyümölcs- és zöldségtermesztésre
használt közös földekre,

melyet a britek konyhakertnek hívnak.

A köztulajdon nem adható el,
nem ajándékozható el,

jótéteményeit a közösség tagjai
egyenlő mértékben élvezik.

Ahol semmibe vettek
és kizsákmányoltak minket,

felvirágoztathatjuk politikánkat.

Visszaszerezhetjük a demokráciát
azoktól, akik elorozták tőlünk.

Új választási szabályokat
és módszereket alkalmazhatunk,

hogy pénzügyi hatalom ne játszhassa ki
ellenünk a demokratikus hatalmat.

(Taps)

A képviseleti demokráciát részvételi
demokráciával kell mérsékelni,

hogy politikai döntéseinket finomíthassuk,

és minél inkább helyben dönthessünk.

Ha valamiről helyben dönthetünk,
azt nem szabad országosan megszabni.

Ezt az odatartozás politikájának hívom.

Úgy vélem, ebben megvan a lehetőség,

hogy széles körhöz szóljon,

és ennek oka,

hogy a bal- és jobboldal
kevés közös értéke között

az odatartozás és a közösség szerepel.

Talán kissé másként értelmezzük őket,

de legalább közös nyelven kezdjük.

Sok politika az odatartozást keresi.

Még a fasiszták is közösséget keresnek,

jóllehet ijesztően homogént,

amelyben mindenki ugyanúgy néz ki,
ugyanazt az egyenruhát hordja,

és ugyanazokat a jelszavakat szajkózza.

Áthidaló hálózatokon alapuló közösségre,

és nem köteléken alapuló
közösségre van szükség.

A köteléken alapuló hálózat csupán
homogén csoport tagjait köti össze,

míg az áthidaló hálózat
más-más csoportok tagjait fogja össze.

Hiszem, hogy ha elég gazdag

s élénk áthidaló hálózatokat hozunk létre,

meggátolhatjuk, hogy az emberek

homogén köteléken alapuló
közösségbe ássák be magukat

az egymástól való védelem reményében.

Összegezve:

új történetünk valami ilyesmi lehet.

Súlyos csapás éri a földet.

(Nevetés)

Hatalmas és gonosz emberi erők,

amelyek azt hajtogatják,
hogy társadalom nem létezik,

azt mondogatják, hogy legfőbb
életcélunk a küzdelem,

mint ahogy kóbor ebek
harcolnak szemetesedény körül.

Ám a történet hősei: mi,

felkelünk ellene.

Úgy küzdünk a gonosz erők ellen,
hogy gazdag, vonzó, befogadó

és nagylelkű közösségeket építünk,

és íly módon

újra megteremtjük a föld harmóniáját.

(Taps)

Akár helyesnek vagy helytelennek
tartják ezt a történetet, remélem,

egyetértünk, hogy szükségünk van rá.

Új helyreállító történet kell,

amely kivezet bennünket a zűrzavarból,

amely megmondja, miért vagyunk benne,
és azt is, hogyan evickéljünk ki belőle.

Amennyiben helyesen meséljük el,

megfertőzi a politikai spektrum minden
részében helyet foglalók elméjét.

A dolgunk: jobb jövő felé vezető utat
megvilágító történetet mesélni.

Köszönöm.

(Taps)