Nagyon köszönöm, Chris.
Akik eddig feljöttek ide,

mind azt mondták, hogy féltek.
Én nem tudom, hogy félek-e,

de most először beszélek
ilyen közönség előtt.

És nem készültem semmilyen
látványos, okos technológiával.

Nincsenek diák sem,
szóval be kell érniük velem.

(Nevetés)

Ma délelőtt szeretnék megosztani
néhány történetet,

és beszélni egy másik Afrikáról.

Ma délelőtt már elhangzott 
néhány célzás arra az Afrikára,

amelyről állandóan hallunk:
a HIV/AIDS Afrikája,

a malária Afrikája, a szegénység Afrikája,
a háborúskodás Afrikája,

és a katasztrófák Afrikája.

Bár ezek valós problémák,

van egy másik Afrika,
melyről nem sokat hallani.

És néha tanácstalan vagyok,
mert nem értem, hogy miért.

Ez az Afrika, amely változásban van,
amire Chris is utalt.

Ez a lehetőségek Afrikája.

Ez az Afrika, ahol az emberek
felelősséget akarnak vállalni

a saját jövőjükért és sorsukért.

És ez az Afrika, amelyben az emberek
partnereket keresnek,

hogy megvalósíthassák ezt.
Én erről szeretnék ma beszélni.

És azzal kezdeném, hogy elmesélek

egy történetet ezen változásról Afrikában.

2005. szeptember 15-én
Diepreye Alamieyeseigha-t,

egy gazdag nigériai olajállam
kormányzóját,

egy londoni látogatása alkalmával
letartóztatta a helyi rendőrség.

A letartóztatás oka, hogy átutalt 
nyolcmillió dollárt

néhány alvó számlára,

melyek hozzá és a családjához tartoztak.

A letartóztatás az együttműködésnek
köszönhető,

a londoni rendőrség és a nigériai

Gazdasági és Pénzügyi Bűncselekmények
Bizottsága között -

mely Nuhu Ribadu vezetése alatt áll,
aki egyike legkiválóbb embereinknek.

Alamieyeseigha-t Londonban
helyezték vád alá.

Néhány figyelmetlenségnek köszönhetően
nőnek öltözve meg tudott szökni,

és Londonból elmenekült Nigériába,

ahol az alkotmány értelmében,
akik hivatalban vannak

kormányzói vagy elnöki pozícióban -
ahogy más országokban is -

védettséget élveznek és nem emelhető
ellenük vád. De mi történt?

Az emberek annyira felháborodtak ezen
a viselkedésen, hogy ez lehetővé tette

az állami törvényhozásnak, hogy vádat
emeljen ellene és megfossza a hivatalától.

Most Alams - ahogy mi becézzük - 
börtönben van.

Ez a történet bizonyítja,
hogy az emberek Afrikában

nem hajlandóak többé elviselni
vezetőiktől a korrupt viselkedést.

Ez a történet bizonyítja, hogy az emberek
azt akarják, hogy a saját erőforrásaik

az ő érdekeiknek megfelelően legyenek
kezelve és ne lehessen azokat úgy kivinni,

hogy abból csak az elit
néhány tagja profitálhasson.

És ezért, ha a korrupt
Afrikáról hallanak -

a folyamatos korrupcióról -
akkor tudniuk kell, hogy az emberek

és a közigazgatás keményen
küzdenek ez ellen,

és néhány országban már
sikereket is elérnek.

Ezek szerint megoldódott a probléma?
A válasz: nem.

Még hosszú út áll előttünk,
de erős az elhatározásunk.

És jelentős eredményeket érünk el
ebben a rendkívül fontos küzdelemben.

Ezért amikor korrupcióról hallanak,

ne csak azt érezzék, hogy nem történik
semmi ezzel kapcsolatban -

és bármelyik afrikai országban
lehetetlen működni

a mindent elnyomó korrupció miatt.
Nem ez a helyzet.

Akarunk küzdeni, mint sok másik országban,
ahol éppen folynak a harcok

és ahol éppen győzedelmeskednek.
Más országokban, mint az enyém,

ahol hosszú időn keresztül volt
diktatúra, mint Nigériában,

a harcok még mindig folynak,
és még hosszú út áll előttünk.

De az az igazság, hogy ez folyamatban van.

Az eredmények is mutatják:

a Világbank független ellenőrzései 
és más szervezetek is azt mutatják,

sok tekintetben lefelé ívelő tendencia
figyelhető meg a korrupcióban,

és a közigazgatás fejlődik.

Egy tanulmány, melyet a
Gazdasági Szövetkezet Afrikáért készített,

egy egyértelműen javuló tendenciát mutat 
28 afrikai ország közigazgatásában.

És hadd mondjak még egy dolgot,

mielőtt befejezném a közigazgatással
kapcsolatos részt.

Az emberek folyamatosan
a korrupcióról beszélnek.

Amikor beszélnek róla,

az emberek azonnal mindig
Afrikára gondolnak.

Ez a kép az afrikai országokról.
De hadd kérdezzem meg:

ha Alams képes volt nyolcmillió dollárt
kiutalni egy számlára Londonban -

akkor azok az emberek,
akik megkapták ezt a pénzt,

melyet 20-40 milliárd dollárra becsülnek
a fejlődő országok pénzeiből,

és most is a fejlett országokban
vannak kint -

ha ezt megtehették, mi is ez
pontosan? Ez nem korrupció?

Ebben az országban, ha elfogadunk lopott
javakat, ellenünk nem emelnek vádat?

Ezért amikor erről a korrupcióról
beszélünk, gondoljunk arra is,

hogy mi történik a világ másik felén,

ahova a pénz megy, és mit tehetünk
azért, hogy ezt megállítsuk.

Együtt dolgozom most egy
kezdeményezésen a Világbankkal,

vagyon visszaállítással kapcsolatban,
megteszünk mindent, amit lehet,

hogy visszaszerezzük a külföldre
utalt pénzösszegeket -

a fejlődő országok pénzét -
és visszajuttassuk őket.

Mert ha el tudjuk érni,
hogy a kint lévő húszmilliárd dollárt

visszaszerezzük, az sokkal több lenne
ennek a néhány országnak,

mint az összes segély, amit kapunk.

(Taps)

A második dolog, amiről beszélni akarok:
a reformok iránti akarat.

Az afrikaiak, miután belefáradtak -
belefáradtunk -

hogy mi legyünk a tárgya mindenki
jótékonykodásának és gondoskodásának.

Hálásak vagyunk, de tudjuk,
hogy átvehetnénk az irányítást

a saját sorsunk felett,
ha elköteleződünk a reformok mellett.

És sok afrikai országban most
ismerik fel, hogy helyettünk

senki nem tudja ezt megcsinálni.
Ezt nekünk kell véghez vinnünk.

Hívhatunk partnereket, akik támogathatnak,
de nekünk kell elkezdenünk.

Meg kell reformálnunk a gazdaságunkat,
változtatnunk a vezetésünkön,

demokratikusabbá válnunk, nyitottabbnak
lennünk a változásra, az információkra.

És ez az, amit elkezdtünk

a kontinens egyik legnagyobb
országában, Nigériában.

Tulajdonképpen, ha nem vagyunk Nigériában,
nem is vagyunk Afrikában.

Ezt el kell mondanom önöknek.

(Nevetés)

A Szaharától délre minden
negyedik afrikai ember nigériai,

és 140 millió tetterős emberről
beszélünk - zavart emberekről -

de nagyon érdekes emberekről.
Sohasem fognak unatkozni.

(Nevetés)

Elkezdtük felismerni azt,

hogy át kell vennünk az irányítást
a reformjaink terén.

És egy vezető támogatásával,

aki akkor készen állt
a reformok teljesítésére,

benyújtottunk egy átfogó
reform programot,

amit mi magunk fejlesztettünk ki.

Nem a Nemzetközi Pénzügyi Társaság.
Nem a Világbank,

ahol 21 évig dolgoztam és alelnök lettem.

Senki nem tudja megtenni ezt helyettünk,
nekünk kell megtenni.

Összeállítottunk egy programot,
ami először is:

kivonná az államot az üzletből,
nincs hozzá köze.

Az államnak nem kellene részt vennie

a szolgáltatások és árucikkek
előállításában,

mert nem hatékony és nem ért hozzá.

Ezért úgy döntöttünk, hogy privatizáljuk
több vállalatunkat.

(Taps)

Ennek következtében eldöntöttük,
hogy liberalizáljuk több piacunkat is.

El tudják képzelni, hogy a reform előtt -

ami 2003 végén kezdődött,
amikor eljöttem Washingtonból,

hogy betöltsem
a pénzügyminiszteri posztot -

egy olyan telekommunikációs cégünk volt,
ami összesen arra volt képes,

hogy 4500 vezetékes hálózatot építsen ki
a harmincéves működése alatt?

(Nevetés)

A telefon az országomban
hatalmas luxus volt.

Képtelenség volt szerezni.
Le kellett fizetni valakit.

Mindent meg kellett tenni,
hogy lehessen telefonunk.

Amikor Obasanjo elnök
támogatta és elindította

a telekommunikációs szektor
liberalizációját,

a 4500 vezetékes vonalból 32 millió
GSM vonal lett, és az a szám azóta nő.

Nigéria telekommunikációs piaca a második
leggyorsabban növekvő piac a világon

Kína után. Megközelítőleg évi egy milliárd
dolláros beruházásokat kapunk

a telekommunikációba. És ezt senki nem
tudja, néhány zsenit leszámítva.

(Nevetés)

A legokosabb, aki legelsőnek jött be,

a dél-Afrikai MTN cég volt.

A pénzügy miniszterként eltöltött
három évem alatt

átlagosan évi 360 millió dollár
profitot termeltek.

360 millió egy szegény ország piacán,

ahol az átlagfizetés 500 dollár alatt van.

Úgyhogy a piac létezik.

Próbálták titokban tartani,
de hamarosan mások is megtudták.

Nigériaiak is elkezdtek alapítani

vezeték nélküli telekommunikációval
foglalkozó cégeket,

melyekhez 3-4 további cég is csatlakozott.

De van egy hatalmas piac,

és az emberek nem tudnak róla,
vagy nem akarnak tudni róla.

Szóval a privatizáció az egyik dolog,
amit véghez vittünk.

A másik pedig az, hogy jobban
kezeljük a pénzügyeinket.

Mert senki nem fog segíteni és támogatni,

ha nem kezeljük jól a pénzügyeinket.

És Nigéria az olaj iparágával
hírnevet szerzett,

miszerint korrupt és nem kezeli
jól a pénzügyeit.

Ezért mit csináltunk?
Bevezettünk egy költségvetési törvényt,

ami függetlenítette az állami
költségvetést az olaj árától.

Azelőtt attól függően terveztük meg
a költségvetést, mennyi olajat termeltünk,

mert az olaj a legnagyobb, legjelentősebb
jövedelmet termelő szektor a gazdaságban:

bevételünk 70 százalékát az olaj adja.

Ezért ezeket függetlenítettük és elkezdtük
úgy tervezni a költségvetést,

hogy egy olyan árral számoltunk,
ami kissé az olaj ára alatt volt

és megtakarítottunk mindent,
ami ezen ár felett volt.

Nem tudtuk, képesek vagyunk-e
húzni az árat, ez nagyon vitatott volt.

De azonnal áringadozást okozott,

ami jelen volt
a gazdasági fejlődésünkben -

még akkor is, ha az olajárak magasak
lennének, nagyon gyorsan fejlődtünk volna.

Amikor lezuhant, mi is lezuhantunk.

És alig tudtunk bármit is fizetni,
akár a fizetéseket a gazdaságban.

De ezek az ingadozások kisimultak.
Mire a pénzügyminiszterként távoztam,

27 milliárd dollárt tudtunk félretenni.
És az mind a megtakarításainkba ment.

Amikor 2003-ban érkeztem, 7 milliárd
dollárunk volt megtakarításokban.

Mire távoztam, ez az összeg
majdnem 30 milliárd dollárra nőtt.

Mostanra pedig 40 milliárd dollárunk
van megtakarításokban

a pénzügyeink megfelelő kezelésének
köszönhetően.

És ez támasztja alulról a gazdaságunkat,
stabilizálja.

Az árfolyamunk, mely régebben
folyamatosan ingadozott,

mostanra meglehetősen stabil
és irányított, így az üzletemberek számára

az árak kiszámíthatóak a gazdaságban.

Lecsökkentettük az inflációt
28 százalékról 11 százalékra.

GDP növekedést értünk el:
az előző évtized átlagos 2,3 százaléka

most 6,5 százalék körül van.

Ezért minden változás és reform,
amit véghez tudtunk vinni

mérhető eredményekben
jelenik meg a gazdaságban.

És ami még fontosabb, mert el akarunk
szakadni az olajtól és diverzifikálódni -

és erre számos lehetőségünk van

ebben a nagy országban,
mint sok más afrikai országban -

és figyelemfelkeltő volt, hogy ezen
növekedés jelentős része

nem kizárólag az olaj szektorból jött,
hanem a többi szektorból.

A mezőgazdaság több mint
nyolc százalékkal nőtt.

Ahogy nőtt a telekommunikációs szektor,
azzal együtt nőtt az építőipar,

és folytathatnám. És ezzel szemléltetném,

hogy amint a makroökonómia egyenesbe jön,

óriási lehetőségek lesznek
a különböző szektorokban is

Van lehetőségünk a mezőgazdaságban,
ahogy említettem.

Vannak lehetőségeink az ásványi
anyagokban. Rengeteg ásványunk van,

amibe még senki sem fektetett be
vagy fedezett fel.

Felismertük, hogy a megfelelő törvényhozás
nélkül, ami ezt lehetővé teszi,

ez nem fog megtörténni.
Ezért van egy bányászati szabályozásunk,

ami a világ legjobbjaihoz hasonlítható.
Rengeteg lehetőség rejlik

az építőiparban és az ingatlanpiacban.

Semmi nem volt ebben az országban,
amit 140 millióan laknak -

nem voltak bevásárlóközpontok,
mint amilyeneket itt látunk.

Ez egy befektetési lehetőség
volt valakinek,

aki felkeltette az emberek érdeklődését.

Most ott tartunk, hogy ebben
a bevásárlóközpontban az üzleteknek

négyszer akkora forgalmuk,
mint azt korábban becsülték.

Hatalmas lehetőségek vannak
az építőiparban, ingatlanpiacon,

a jelzálogpiacon. A pénzügyi
szolgáltatásokkal kapcsolatban:

89 bankunk volt. Több közülük
nem is a valódi feladatát végezte.

Konszolidáltuk a bankok számát
89-ről 25-re azzal, hogy megköveteltük

a tőke emelését - a részvénytőkét.

Így ez megemelkedett 25 millió dollárról
150 millió dollárra.

A bankok konszolidációja
és a bankrendszer megerősítése

rengeteg külső befektetést vonzott.

A Barclays Bankot az Egyesült
Királyságból 500 millió dollárral.

A Standard Charteredet 140 millióval.

És folytathatnám.
Folyamatosan jön be a pénz a rendszerbe.

Ugyanezt hajtjuk végre
a biztosítási szektorban is.

Ezért a pénzügyi szolgáltatások terén
hatalmas lehetőségek vannak.

A turizmusban is hatalmas lehetőségek
vannak sok afrikai ország esetében.

És a legtöbb ember
erről ismeri Kelet-Afrikát:

az állatvilág, az elefántok,
és sorolhatnám.

De nagyon fontos,
hogy úgy szervezzük a turizmust,

hogy valóban az emberek
profitáljanak belőle.

Hogy mit próbálok mondani?

Azt, hogy a kontinensen
egy új hullám alakult ki.

Egy új hullám, melyet a nyitottság
és demokratizálódás határoz meg.

Aminek következtében 2000 óta az afrikai
országok több mint kétharmadában

több-párti demokratikus
választások zajlanak.

Nem mindegyikük tökéletes,
és talán nem is lesznek azok,

de a tendencia nagyon világos.

Azt próbálom elmondani,
hogy az elmúlt három évben

a kontinens évi átlagos növekedési rátája

2,5 százalékról 5 százalékra változott.

Ez jobb teljesítmény, mint rengeteg
másik OECD országé.

Azaz világos, hogy változnak a dolgok.

A kontinensen egyre kevesebb a konfliktus;

egy évtizeddel ezelőtt még 12 harc folyt,

ez lecsökkent mostanra
három-négyre -

és az egyik legszörnyűbb közülük Darfur.

És mint tudjuk, sokan általánosítanak:

ha történik valami
a kontinens egyik felén,

mintha az egész kontinenst érintené.

De tudniuk kell, hogy ez a kontinens

rengeteg ország kontinense,
és nem egy ország.

Ha a konfliktusok száma
lecsökkent három-négyre,

akkor rengeteg befektetési lehetőség van

ezekben a stabil, növekvő,
izgalmas gazdaságokban.

Rengeteg lehetőség.

És egy valamit szeretnék kiemelni
a beruházásokkal kapcsolatban.

Az afrikai emberek segítésének
most az legjobb módja,

ha segítenek nekik a saját lábukra állni.

És ennek a legjobb módja, ha segítenek
munkahelyeket teremteni.

Nem azzal van gond, ha pénzt kapunk
arra, hogy megküzdjünk a maláriával

és megmentsük gyerekek életét.
Nem ezt mondom. Ez nagyszerű.

De képzeljék el a hatást egy családra:
ha a szülők dolgozhatnak

és biztosítani tudják,
hogy a gyerekük iskolába járjon,

akkor képesek megvenni maguknak
a szükséges gyógyszereket.

Ha befektethetünk úgy is, hogy mindenki
magának keresse meg a pénzét,

ha munkahelyeket teremtünk és segítünk
az embereknek a saját lábukra állni,

az nem egy csodálatos lehetőség?
Nem ez az út, amin haladnunk kéne?

És el akarom mondani,
hogy a kontinensen néhányan,

akikbe a leginkább
érdemes befektetni: a nők.

(Taps)

Van nálam egy CD.
Sajnálom, hogy nem szóltam időben.

Ettől függetlenül szerettem volna,
ha látják.

Az áll rajta: "Afrika: Nyitott az Üzletre"

Ráadásul ez a film megnyerte

az év legjobb dokumentumfilmje díjat.

Képzeljék el, hogy a nő, aki készítette,

Tanzániában lesz,
ahol az ülésezést tartják júniusban.

De bemutat afrikaiakat,
leginkább afrikai nőket,

akik a nehézségek ellenére cégeket hoztak
létre, néhány közülük világklasszis.

A nők egyike a filmből, Adenike Ogunlesi,

gyermekruhákat készít -

amit hobbiként kezdett,
majd üzletté nőtte ki magát.

Kombinálva az afrikai anyagokat,

máshonnan származó anyagokkal.

Így készít kis kezeslábasokat
és kordnadrágokat,

afrikai anyagokat felhasználva.
Annyira kreatívak voltak a munkái,

hogy a Walmarttól kapott megrendelést.

(Nevetés)

Tízezer darabra.

Ez is mutatja, hogy az embereink
ragyogó képességekkel bírnak.

És a nők szorgalmasak.
Céltudatosak és keményen dolgoznak.

Folytathatnám a példák sorolását:

Beatrice Gakuba Ruandából,
aki virágüzletet nyitott

és most már az amszterdami aukcióra
szállít minden reggel

és 200 másik nőt és férfit alkalmaz,
hogy vele dolgozzanak.

Mindemellett rengetegnek van szüksége 
tőkére, hogy terjeszkedhessenek,

mert az országunkon kívül senki nem hiszi,
hogy meg tudjuk tenni

a szükséges lépéseket.
Senki nem gondolkozik a piacunkban.

Senki nem gondolja,
hogy itt vannak lehetőségek.

De azért mondom el ezt, hogy akik
most kihagyják ezt a lehetőséget,

azok örökre kihagyják.

Szóval ha Afrikában akarnak lenni, 
befektetésben gondolkodjanak.

Gondoljanak arra, hogy mennyi
Beatrice és Adenike van a világban,

akik hihetetlen dolgokat tesznek,

mellyel bekapcsolódnak a globális
gazdaságba, miközben azt is biztosítják,

hogy a többi férfi- és nőtársaiknak
munkájuk legyen,

és a gyermekeiket taníttathassák,

mert a szüleik megfelelő
bevételre tehetnek szert.

Ezért hívom önöket,
hogy fedezzék fel a lehetőségeket.

Amikor Tanzániába mennek,
legyenek figyelmesek,

mert biztos vagyok benne, hogy hallani
fognak a különböző megnyitókról,

melyeken megismerik, hogyan vehetnek
részt abban, ami egyaránt jó

a kontinensnek, az embereknek
és önöknek.

Köszönöm szépen.

(Taps)