Félsz a fekete macskától? Kinyitnál egy esernyőt a házban? És mi a véleményed a 13-as számról? Akár hiszel bennük, akár nem, valószínűleg ismersz néhány ilyen babonát. Hogyan lehetséges hát, hogy az emberek szerte a világon "lekopognak" dolgokat, vagy vigyáznak, nehogy a járda repedéseire lépjenek? Nos, bár minden tudományos alapot nélkülöznek, ezek a fura, sajátos hiedelmek és szokások sokszor hasonlóan furcsa és sajátságos eredetűek. Mivel természetfeletti okokra épülnek, nem meglepő, a vallásban gyökeredznek. Például a 13-as számot a bibliai utolsó vacsorához kapcsolták, amelyet Jézus Krisztus tizenkét tanítványával költött el, éppen azelőtt, hogy elfogták és keresztre feszítették volna. Az ebből következő elképzelés, hogy 13 fő egy asztalnál balszerencsét hoz, végül azzá nőtte ki magát, hogy a 13-as szám általában véve szerencsétlen. Manapság ez a 13-astól való félelem, más néven triszkaidekafóbia, annyira gyakori, hogy világszerte rengeteg épületben kihagyják a 13. emeletet, a számozás során a tizenkettőről egyszerűen a tizennégyre ugorva. Természetesen sok ember tartja igaznak az utolsó vacsora történetét, de más babonák olyan vallási hagyományokból fakadnak, amelyekben alig hisz valaki, vagy alig emlékszik rájuk. A fán való lekopogásról úgy vélik, az ősi indoeurópaiak néphagyományából ered, vagy lehetséges, hogy még az ők őseitől, akik hite szerint a fák különféle szellemek otthonai voltak. Egy fa megérintése kiváltotta a benne lévő szellem védelmét és áldását. És valami módon ez a hagyomány még jóval az e szellemekbe vetett hit eltűnése után is tovább él. Oroszországtól Írországig, számos ma megszokott babonáról úgy gondolják, a kereszténység elterjedése előtti pogány vallások maradványai. Ám nem minden babona vallásos eredetű. Néhányuk csupán szerencsétlen egybeesések és képzettársítások szülötte. Például az olaszok közül sokan tartanak a 17-es számtól, mivel a római XVII számjegy átrendezhető, úgy, hogy a VIXI szót formálja, amely azt jelenti, vége az életemnek. Hasonlóképp a négyes számot kifejező szó majdnem pontosan úgy hangzik, mint a halál a kantoni nyelvben, akárcsak a japánban vagy a koreaiban, melyek átvették a kínai számjegyeket. Ráadásul az 1-es szám neve meg hasonlít a "kell" jelentésű szóhoz, emiatt a 14-es szám úgy hangzik, mint a "meg kell halni" kifejezés. Elég sok számot kéne így a liftekben és a nemzetközi hotelekben kihagyni. Ha hiszed, ha nem, némely babonának még értelme is van, vagy legalábbis volt, amíg az eredeti céljukat el nem felejtettük. Mondjuk az óriási festett hátterekből álló színházi díszletek esetében, amiket a díszletmunkások egymásnak füttyel jelezve mozgattak fel és le. Más emberek ész nélküli füttyögése épp ezért balesetet is okozhatott. A színfalak mögötti fütyülés tilalma azonban még ma is él, sokkal azután, hogy a díszletmunkások rádiós fejhallgatókat kezdtek használni. Ehhez hasonlóan, három cigarettát ugyanazzal a gyufával meggyújtani valódi szerencsétlenséget okozhatott, ha egy fedezékben lévő katona voltál, ahol ha túl sokáig égett egy gyufa, felfigyelhetett rá egy ellenséges lövész. A legtöbb dohányosnak nem kell többé lövészek miatt aggódnia, de a babona továbbra is létezik. Miért ragaszkodnak hát az emberek elfeledett vallások, véletlenek és idejétmúlt tanácsok darabkáihoz? Nem teljesen ésszerűtlenül viselkednek? De igen, viszont sokak számára a babona inkább egy kulturális szokáson, mintsem tudatos hiten alapszik. Végtére is, senki sem születik úgy, hogy tudja, nem szabad létra alatt átsétálni, vagy fedett helyen fütyörészni, de ha úgy nősz fel, hogy a családod megtanítja neked ezeket a dolgokat, esélyes, hogy kínosan érzed magad miattuk, még akkor is, ha logikusan felfogtad, semmi rossz nem fog történni. Sőt, mert olyasmi mint a "lekopogás", nem igényel különösebb erőfeszítést, babonásan cselekedni gyakran egyszerűbb, mint tudatosan ellenállni neki. Mindazonáltal, a babonák sok esetben működni látszanak. Talán eszedbe jut egy nyerő ütésed, amikor a szerencsezoknid volt rajtad. Ilyenkor a pszichés csúsztatás munkál bennünk. Jóval kevésbé valószínű, hogy emlékszel minden érvénytelen ütésedre, mikor ugyanazt a zoknit viselted. Bár ha hiszel abban, ez nálad működik, valóban jobb játékossá lehetsz, mert elhiszed, hogy nagyobb befolyásod van az események alakulására. Szóval az olyan helyzetekben, ahol számít a magabiztosság, mint pl. a sportoknál, azok a bolond babonák lehet, mégsem bizonyulnak akkora őrültségnek.