Félsz a fekete macskától?
Kinyitnál egy esernyőt a házban?
És mi a véleményed a 13-as számról?
Akár hiszel bennük, akár nem,
valószínűleg ismersz néhány ilyen babonát.
Hogyan lehetséges hát,
hogy az emberek szerte a világon
"lekopognak" dolgokat,
vagy vigyáznak, nehogy a járda
repedéseire lépjenek?
Nos, bár minden tudományos
alapot nélkülöznek,
ezek a fura, sajátos hiedelmek és szokások
sokszor hasonlóan
furcsa és sajátságos eredetűek.
Mivel természetfeletti okokra épülnek,
nem meglepő, a vallásban gyökeredznek.
Például a 13-as számot a bibliai
utolsó vacsorához kapcsolták,
amelyet Jézus Krisztus
tizenkét tanítványával költött el,
éppen azelőtt, hogy elfogták
és keresztre feszítették volna.
Az ebből következő elképzelés, hogy 13 fő
egy asztalnál balszerencsét hoz,
végül azzá nőtte ki magát, hogy a 13-as
szám általában véve szerencsétlen.
Manapság ez a 13-astól való félelem,
más néven triszkaidekafóbia,
annyira gyakori, hogy világszerte rengeteg
épületben kihagyják a 13. emeletet,
a számozás során a tizenkettőről
egyszerűen a tizennégyre ugorva.
Természetesen sok ember tartja igaznak
az utolsó vacsora történetét,
de más babonák olyan vallási
hagyományokból fakadnak,
amelyekben alig hisz valaki,
vagy alig emlékszik rájuk.
A fán való lekopogásról úgy vélik, az ősi
indoeurópaiak néphagyományából ered,
vagy lehetséges, hogy még az ők őseitől,
akik hite szerint a fák különféle
szellemek otthonai voltak.
Egy fa megérintése
kiváltotta a benne lévő szellem
védelmét és áldását.
És valami módon ez a hagyomány
még jóval az e szellemekbe vetett hit
eltűnése után is tovább él.
Oroszországtól Írországig,
számos ma megszokott babonáról
úgy gondolják, a kereszténység elterjedése
előtti pogány vallások maradványai.
Ám nem minden babona vallásos eredetű.
Néhányuk csupán szerencsétlen
egybeesések és képzettársítások szülötte.
Például az olaszok közül sokan
tartanak a 17-es számtól,
mivel a római XVII számjegy átrendezhető,
úgy, hogy a VIXI szót formálja,
amely azt jelenti, vége az életemnek.
Hasonlóképp a négyes számot kifejező szó
majdnem pontosan úgy hangzik, mint a halál
a kantoni nyelvben,
akárcsak a japánban
vagy a koreaiban, melyek átvették
a kínai számjegyeket.
Ráadásul az 1-es szám neve meg
hasonlít a "kell" jelentésű szóhoz,
emiatt a 14-es szám úgy hangzik,
mint a "meg kell halni" kifejezés.
Elég sok számot kéne így a liftekben
és a nemzetközi hotelekben kihagyni.
Ha hiszed, ha nem,
némely babonának még értelme is van,
vagy legalábbis volt, amíg az eredeti
céljukat el nem felejtettük.
Mondjuk az óriási festett hátterekből álló
színházi díszletek esetében,
amiket a díszletmunkások egymásnak
füttyel jelezve mozgattak fel és le.
Más emberek ész nélküli füttyögése
épp ezért balesetet is okozhatott.
A színfalak mögötti fütyülés tilalma
azonban még ma is él,
sokkal azután, hogy a díszletmunkások
rádiós fejhallgatókat kezdtek használni.
Ehhez hasonlóan, három cigarettát
ugyanazzal a gyufával meggyújtani
valódi szerencsétlenséget okozhatott,
ha egy fedezékben lévő katona voltál,
ahol ha túl sokáig égett egy gyufa,
felfigyelhetett rá egy ellenséges lövész.
A legtöbb dohányosnak nem kell többé
lövészek miatt aggódnia,
de a babona továbbra is létezik.
Miért ragaszkodnak hát az emberek
elfeledett vallások,
véletlenek
és idejétmúlt tanácsok darabkáihoz?
Nem teljesen ésszerűtlenül viselkednek?
De igen, viszont sokak számára
a babona inkább egy kulturális szokáson,
mintsem tudatos hiten alapszik.
Végtére is, senki sem születik úgy, hogy
tudja, nem szabad létra alatt átsétálni,
vagy fedett helyen fütyörészni,
de ha úgy nősz fel, hogy a családod
megtanítja neked ezeket a dolgokat,
esélyes, hogy kínosan érzed magad miattuk,
még akkor is, ha logikusan felfogtad,
semmi rossz nem fog történni.
Sőt, mert olyasmi mint a "lekopogás",
nem igényel különösebb erőfeszítést,
babonásan cselekedni gyakran egyszerűbb,
mint tudatosan ellenállni neki.
Mindazonáltal, a babonák
sok esetben működni látszanak.
Talán eszedbe jut egy nyerő ütésed,
amikor a szerencsezoknid volt rajtad.
Ilyenkor a pszichés csúsztatás
munkál bennünk.
Jóval kevésbé valószínű, hogy emlékszel
minden érvénytelen ütésedre,
mikor ugyanazt a zoknit viselted.
Bár ha hiszel abban, ez nálad működik,
valóban jobb játékossá lehetsz,
mert elhiszed, hogy nagyobb befolyásod
van az események alakulására.
Szóval az olyan helyzetekben, ahol számít
a magabiztosság, mint pl. a sportoknál,
azok a bolond babonák lehet,
mégsem bizonyulnak akkora őrültségnek.