[Gowanus, Brooklyn]
A művészlétnek olyan nagy része
múlik a hétköznapi életen,
a hétköznapi interakciókon, politikán.
És a munkának olyan nagy része szól
az én ábrázolásáról.
["Maryam Hoseini Mindennapi Absztrakciói"]
Először 13 éves koromban jöttem rá,
hogy a rajzolás olyasmi,
amit nagyon szeretek.
Volt egy tanárom az iskolában,
és az ő tanításmódja...
és az, hogy milyen erős ember volt,
nőként egy olyan helyen, mint Irán...
szerintem ezért érdekelt annyira.
Nagyon élénken emlékszek arra,
amikor rájöttem,
"Rajzórákra akarok menni."
"Tovább akarok dolgozni."
És hatalmas papírkupacaim voltak
a szüleim házában.
Mindig azt érzem, hogy én rajzoló vagyok.
Azzal kezdem, aztán festek egy kicsit,
és aztán fölülre is rajzolok.
És így mindig oda-vissza váltogatok.
Szóval, felkértek, hogy alkossak valamit
egy híres versről,
a "Layla és Majnunról."
Egy tiltott szerelemről szól.
Kialakítottam egy sorozatot,
a címe:
"Titkok Közte és az Árnyéka Között."
A női karakter jobban érdekelt,
mivel úgy tűnt, rá senki sem figyel,
mert az egész arról szól, hogy Majnun
hogyan őrült meg.
Annyira kíváncsi voltam Laylahra,
erre a nagyon sebezhető nőre,
akinek megtiltották, hogy beszéljen,
és még azt is, hogy megkívánja azt,
amit igazán akart.
A munkának szerintem nagyon nagy része
a humor és a félelem egyvelege.
Vannak pillanatok,
amikor nevetsz,
pedig igazából sok mindentől félsz.
A korábbi festményeimben
a tér, amelyet az alakok elfoglaltak
sokkal kivehetőbb.
Az utóbbi pár évben
igazán kiaknáztam ezt az olvashatóságot.
A testek fej nélküli ábrázolása mellett
az identitás körüli
politika miatt döntöttem.
Ezek a megtört terek
és töredezett testek,
valahogy ezek tükrözik a saját
személyes tapasztalataimat és életemet
bevándorlóként,
és olyan emberként, aki haza se tud utazni
az országába,
vagy visszatérni a munkámhoz
és az életemhez Amerikában.
Ezekben a testekben szorongás van.
Másrészről viszont nagyon erősek.
Erőt adok nekik.
Folyamatosan a testek interakcióira
gondolok a festményben,
és a test viszonyára
az azt körülvevő fizikai térrel.
A festmény és a rajz közötti tér érdekel,
a nyilvános tér és a magántér.
Ez a köztes tér biztosít
egy bizonyos nyitottságot
a testek folyékony mozgásához
és a nézők értelmezéséhez.
Az emberek jelenléte ebben a köztes térben
szinte beteljesíti...
vagy felépít egy...
előadást.