A nevem Kate Hartman. És szeretek olyan eszközöket alkotni melyek új utakat mutatnak a kapcsolataink és a kommunikációnk terén. Tehát, engem leginkább az érdekel, hogy mint emberek hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, egymáshoz és a minket körülvevő világhoz. (Nevetés) Egy kis bemutatkozásképpen, ahogy June említette, én művész, tudós és egyben oktató is vagyok. Fizikai számításokat és viselhető elektronikát oktatok. És a legtöbb dolog, amit készítek, vagy hordható vagy valamilyen más kapcsolatban áll az emberi felépítéssel. Ezért bármikor szóba kerül, hogy mit is csinálok szeretem gyorsan körvonalazni miért is olyan fontos a test. És ez nagyon egyszerű. Mindenkinek van egy -- mindegyikőtöknek. Garantálhatom, hogy mindenkinek a teremben, nektek ott, a kényelmes székben üldögélőknek, ott fönt a laptoposoknak mindannyiunknak van teste. Nem kell ezt szégyellni. Ez olyasmi, amivel mindenki rendelkezik és ez az elsődleges érintkezési felületünk a világgal. Amikor interakció-tervezőként dolgozunk vagy művészként, akit a részvétel is foglalkoztat -- olyan dolgokat alkotva, amik az emberi testben, testen és körül működnek -- ez egy nagyon jól használható alap, ami a rendelkezésünkre áll. Így hát a saját munkáimban anyagok és eszközök széles skáláját alkalmazom. Bármin keresztül elkommunikálok, a rádió adó-vevőtől kezdve a tölcséreken át a műanyag csövekig. És hogy meséljek egy kicsit az általam létrehozott dolgokról, a tárgy, amivel minden elkezdődött egy sapka. Szóval jópár évvel ezelőtt késő este ülök a metrón, utazom hazafelé és gondolkodom. Hajlamos vagyok rá, hogy túl sokat gondolkodjak és keveset beszéljek. Ezért arra gondoltam, mekkora dolog lenne ha csak úgy megfoghatnám az összes zajt -- mint a fejemben cikázó gondolatok hangjait -- ha képes lennék fizikai formát adni nekik, eltárolni őket valamilyen formában, hogy így megoszthassam őket másokkal is. És ahogy hazaértem, elkészítettem a prototípusát ennek a sapkának. "Mormogó Sapkának" neveztem el, mert kisugározza ezeket a mormogó zajokat, amik valahogy hozzánk kapcsolódnak de így lecsatolhatjuk és megoszthatjuk őket valaki mással is. (Nevetés) Aztán csináltam más sapkákat is. Ezt "Beszélj Magadhoz Sapkának" hívjuk. (Nevetés) Ez igazán önmagáért beszél. Fizikailag kialakít egy egyszemélyes beszélgető teret. És ha fennhangon beszélünk a hangunk rezgései rögtön visszavezetődnek a saját fülünkbe. (Nevetés) Miközben ezeket csináltam nem igazán a tárgyat formáltam sokkal inkább az azt körülvevő negatív teret. Tehát, mi is történik, amikor valaki felveszi ezeket? Milyen tapasztalattal gazdagítanak minket? És hogyan alakítják át a viselőjüket? Az eszközök legtöbbje leginkább arra fókuszál, hogy milyen úton-módon viszonyulunk önmagunkhoz. Mint ez a különös eszköz, nevezzük "Bél-Figyelőnek". Ez olyasvalami ami lehetővé teszi, hogy kifüleljük a saját zsigereinket. (Nevetés) Némely találmányaim azonban a kifejezés és a kommunikáció módjait célozták meg. Mint a "Felfújható Szív", ami mintegy külső szervként segíthet a viselőiknek kifejezni önmagukat. Képes arra, hogy felfúvódjon vagy leeresszen a különböző érzelmek hatására. Minden kifejezhető a csodálattól és a vágyakozástól kezdve az aggodalmakig és a szorongásokig. (Nevetés) Néhány más eszköz összekötő kapocsként szolgál. A "Félrebeszélő" vitáknál lehet nagyon hasznos. (Nevetés) Lehetővé teszi az érzelmek intenzív kifejezését miközben elnyeli az általa szállított szavak lényegi jelentését. (Nevetés) Végül pár dolgot csak úgy ízelítőnek. A "Hajlítható Fül" szó szerint arra való hogy bárki fülön ragadhasson minket és elmondhassa, amit el kell mondania. Mindazonáltal, hogy igazán érdekelnek az emberek között létrejövő kapcsolatok, azokra a lehetőségekre is figyelmet fordítok amik a körülöttünk lévő világgal kötnek össze minket. Amikor pár évvel ezelőtt először kerültem New Yorkba sokat gondolkoztam azokon a megszokott építészeti formákon, amik körülvesznek, és hogy hogyan kerülhetnék jobb kapcsolatba velük. Akkor arra gondoltam: "Hé! Talán, ha közelebbi kapcsolatba akarok kerülni a falakkal, akkor talán magamat kellene sokkal falszerűbbé tennem." Úgyhogy csináltam egy hordható falat amit, mint egy hátizsákot tudtam viselni. Amikor ezt felveszem, ezzel a fajta testi átváltozással a része lehetek vagy épp kritizálhatom is azt a teret, ami épp körülvesz. (Nevetés) Ebből kiindulva a mesterséges környezeten túl gondolva a természetes világra, van egy most is zajló projectem, a Botanicalls -- ami lehetővé teszi a szobanövényeknek hogy nyomot hagyjanak az emberi kommunikációs protokollokban. Így hát, ha egy növény szomjas, kezdeményezhet telefonhívást vagy üzenetet küldhet egy Twitter-szerű szolgáltatáson. És ez igencsak megváltoztatja az ember-növény együttműködést, elvégre egy szimpla szobanövény ki tudja fejezni a szükségleteit egyszerre akár több ezer ember felé. És hogy a gondolat mennyire átfogó lehet, a legújabb mániám a gleccserekkel kapcsolatos -- naná. A gleccserekkel, ezekkel a fenséges lényekkel kapcsolatban számos ok van, amiért imádhatjuk őket, de ami engem igazán vonz azok az ember-gleccser kapcsolatok. (Nevetés) Elvégre ez fontos témának tűnik. A gleccserek lassan elhagynak minket. Egyre csak zsugorodnak és visszahúzódnak -- és néhányuk már teljesen eltűnt. Én mostanság Kanadában élek, és meg szoktam látogatni a saját, helyi gleccseremet. És ő azért is rendkívül figyelemreméltó mert, Észak-Amerika gleccserei közül, ő viseli el a legnagyobb emberi érdeklődést egy év alatt. Folyamatosan érkeznek buszok az oldalsó morénára és fölé hogy kiárasszák magukból az embereket a gleccser felszínére. És ez igazán elgondolkodtatott az első benyomás tapasztalatairól. Amikor legelőször találkozom egy gleccserrel mégis mit kell tennem? Erre nincs semmiféle illemszabály. Igazán fogalmam sincs róla, hogyan üdvözölhetném. Véssek egy üzenetet a hóba? Vagy talán alkossak egyet pont és vonal alakú jégkockákból? -- a Morse kód jégkocka változata Vagy sajátkezűleg kellene csinálnom egy beszélgető eszközt például egy jeges hangszórót, ami közvetítené a hangomat mikor a jég felé irányítom. De tapasztalataim szerint a legkielégítőbb megoldás a hallgatás képessége, amire minden jó kapcsolatban szükség van. Igazán mélyen érintett, ahogy hatással volt rám. Ez a rendkívül egyszerű megváltoztatása a fizikai elhelyezkedésemnek segített új nézőpontot találni a gleccserekhez fűződő kapcsolatom tekintetében. És mert napjainkban eszközöket használunk hogy kitaláljuk, hogyan is kapcsolódunk a világhoz elkészítettem az eszközt, amit Gleccser Ölelő Öltözéknek neveztem el. (Nevetés) Ez olyan hőszigetelő anyagból készült amely arra szolgál, hogy áthidalja a hőmérséklet különbséget az emberi test és a fagyos jég között. Nos, még egyszer, ez egy felkérés az emberek felé, hogy feküdjenek el a gleccseren és öleljék magukhoz. Hát, igen, ez tényleg csak a kezdet. Ez mind a kezdeti álmodozás. És mint ahogy a falnál, ahol sokkal falszerűbbé akartam válni ezzel a projekttel szeretnék tenni a gleccserek fennmaradásáért. A szándékom hogy az elkövetkezendő 10 évben folytassam azt az együttműködésen alapuló munka-sorozatot amikben a legkülönbözőbb típusú emberekkel dolgozom együtt -- művészekkel, technológia szakértőkkel, tudósokkal -- ahhoz hasonló projektekben mint hogy, hogyan javíthatnánk az ember-gleccser kapcsolatokat. Mindezeken túl, zárásként szeretném elmondani, hogy jelen pillanatban a kommunikáció és a technológiai eszközök túlburjánzásának korában, ami igazán óriási, izgalmas és szexi, azt hiszem, igazán fontos lenne elgondolkodni azon, hogyan tudnánk párhuzamosan fenntartani mind a rajongó, mind a kritikai érzékünket azon eszközök, és módszerek felé, amik jelenleg összekapcsolnak a világgal. Köszönöm. (Taps)