A nevem Kate Hartman.
És szeretek olyan eszközöket alkotni
melyek új utakat mutatnak
a kapcsolataink és a kommunikációnk terén.
Tehát, engem leginkább az érdekel, hogy mint emberek
hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, egymáshoz
és a minket körülvevő világhoz.
(Nevetés)
Egy kis bemutatkozásképpen,
ahogy June említette, én művész, tudós és egyben oktató is vagyok.
Fizikai számításokat és
viselhető elektronikát oktatok.
És a legtöbb dolog, amit készítek, vagy hordható
vagy valamilyen más kapcsolatban áll az emberi felépítéssel.
Ezért bármikor szóba kerül, hogy mit is csinálok
szeretem gyorsan körvonalazni
miért is olyan fontos a test.
És ez nagyon egyszerű.
Mindenkinek van egy -- mindegyikőtöknek.
Garantálhatom, hogy mindenkinek a teremben,
nektek ott, a kényelmes székben üldögélőknek,
ott fönt a laptoposoknak
mindannyiunknak van teste.
Nem kell ezt szégyellni.
Ez olyasmi, amivel mindenki rendelkezik
és ez az elsődleges érintkezési felületünk a világgal.
Amikor interakció-tervezőként dolgozunk
vagy művészként, akit a részvétel is foglalkoztat --
olyan dolgokat alkotva, amik az emberi testben, testen és körül működnek --
ez egy nagyon jól használható alap, ami a rendelkezésünkre áll.
Így hát a saját munkáimban
anyagok és eszközök széles skáláját alkalmazom.
Bármin keresztül elkommunikálok, a rádió adó-vevőtől kezdve
a tölcséreken át a műanyag csövekig.
És hogy meséljek egy kicsit az általam létrehozott dolgokról,
a tárgy, amivel minden elkezdődött
egy sapka.
Szóval jópár évvel ezelőtt
késő este ülök a metrón, utazom hazafelé
és gondolkodom.
Hajlamos vagyok rá, hogy túl sokat gondolkodjak és keveset beszéljek.
Ezért arra gondoltam, mekkora dolog lenne
ha csak úgy megfoghatnám az összes zajt --
mint a fejemben cikázó gondolatok hangjait --
ha képes lennék fizikai formát adni nekik,
eltárolni őket valamilyen formában,
hogy így megoszthassam őket másokkal is.
És ahogy hazaértem, elkészítettem a prototípusát ennek a sapkának.
"Mormogó Sapkának" neveztem el,
mert kisugározza ezeket a mormogó zajokat,
amik valahogy hozzánk kapcsolódnak
de így lecsatolhatjuk
és megoszthatjuk őket valaki mással is.
(Nevetés)
Aztán csináltam más sapkákat is.
Ezt "Beszélj Magadhoz Sapkának" hívjuk.
(Nevetés)
Ez igazán önmagáért beszél.
Fizikailag kialakít egy egyszemélyes beszélgető teret.
És ha fennhangon beszélünk
a hangunk rezgései rögtön visszavezetődnek a saját fülünkbe.
(Nevetés)
Miközben ezeket csináltam
nem igazán a tárgyat formáltam
sokkal inkább az azt körülvevő negatív teret.
Tehát, mi is történik, amikor valaki felveszi ezeket?
Milyen tapasztalattal gazdagítanak minket?
És hogyan alakítják át a viselőjüket?
Az eszközök legtöbbje
leginkább arra fókuszál, hogy milyen úton-módon viszonyulunk önmagunkhoz.
Mint ez a különös eszköz, nevezzük "Bél-Figyelőnek".
Ez olyasvalami
ami lehetővé teszi, hogy
kifüleljük a saját zsigereinket.
(Nevetés)
Némely találmányaim azonban
a kifejezés és a kommunikáció módjait célozták meg.
Mint a "Felfújható Szív",
ami mintegy külső szervként
segíthet a viselőiknek kifejezni önmagukat.
Képes arra, hogy felfúvódjon vagy leeresszen
a különböző érzelmek hatására.
Minden kifejezhető a csodálattól és a vágyakozástól kezdve
az aggodalmakig és a szorongásokig.
(Nevetés)
Néhány más eszköz
összekötő kapocsként szolgál.
A "Félrebeszélő" vitáknál lehet nagyon hasznos.
(Nevetés)
Lehetővé teszi az érzelmek intenzív kifejezését
miközben elnyeli
az általa szállított szavak lényegi jelentését.
(Nevetés)
Végül
pár dolgot csak úgy ízelítőnek.
A "Hajlítható Fül" szó szerint arra való
hogy bárki fülön ragadhasson minket
és elmondhassa, amit el kell mondania.
Mindazonáltal, hogy igazán érdekelnek az emberek között
létrejövő kapcsolatok,
azokra a lehetőségekre is figyelmet fordítok
amik a körülöttünk lévő világgal kötnek össze minket.
Amikor pár évvel ezelőtt először kerültem New Yorkba
sokat gondolkoztam azokon
a megszokott építészeti formákon, amik körülvesznek,
és hogy hogyan kerülhetnék jobb kapcsolatba velük.
Akkor arra gondoltam: "Hé!
Talán, ha közelebbi kapcsolatba akarok kerülni a falakkal,
akkor talán magamat kellene sokkal falszerűbbé tennem."
Úgyhogy csináltam egy hordható falat
amit, mint egy hátizsákot tudtam viselni.
Amikor ezt felveszem,
ezzel a fajta testi átváltozással
a része lehetek vagy épp kritizálhatom is
azt a teret, ami épp körülvesz.
(Nevetés)
Ebből kiindulva
a mesterséges környezeten túl gondolva a természetes világra,
van egy most is zajló projectem, a Botanicalls --
ami lehetővé teszi a szobanövényeknek
hogy nyomot hagyjanak az emberi kommunikációs protokollokban.
Így hát, ha egy növény szomjas,
kezdeményezhet telefonhívást
vagy üzenetet küldhet egy Twitter-szerű szolgáltatáson.
És ez igencsak megváltoztatja az ember-növény együttműködést,
elvégre egy szimpla szobanövény
ki tudja fejezni a szükségleteit
egyszerre akár több ezer ember felé.
És hogy a gondolat mennyire átfogó lehet,
a legújabb mániám
a gleccserekkel kapcsolatos -- naná.
A gleccserekkel, ezekkel a fenséges lényekkel
kapcsolatban számos ok van, amiért imádhatjuk őket,
de ami engem igazán vonz
azok az ember-gleccser kapcsolatok.
(Nevetés)
Elvégre ez fontos témának tűnik.
A gleccserek lassan elhagynak minket.
Egyre csak zsugorodnak és visszahúzódnak --
és néhányuk már teljesen eltűnt.
Én mostanság Kanadában élek,
és meg szoktam látogatni a saját, helyi gleccseremet.
És ő azért is rendkívül figyelemreméltó
mert, Észak-Amerika gleccserei közül,
ő viseli el a legnagyobb emberi érdeklődést egy év alatt.
Folyamatosan érkeznek buszok az oldalsó morénára és fölé
hogy kiárasszák magukból az embereket a gleccser felszínére.
És ez igazán elgondolkodtatott
az első benyomás tapasztalatairól.
Amikor legelőször találkozom egy gleccserrel
mégis mit kell tennem?
Erre nincs semmiféle illemszabály.
Igazán fogalmam sincs róla,
hogyan üdvözölhetném.
Véssek egy üzenetet a hóba?
Vagy talán alkossak egyet
pont és vonal alakú jégkockákból? --
a Morse kód jégkocka változata
Vagy sajátkezűleg kellene csinálnom egy beszélgető eszközt
például egy jeges hangszórót,
ami közvetítené a hangomat
mikor a jég felé irányítom.
De tapasztalataim szerint a legkielégítőbb megoldás
a hallgatás képessége,
amire minden jó kapcsolatban szükség van.
Igazán mélyen érintett, ahogy hatással volt rám.
Ez a rendkívül egyszerű megváltoztatása a fizikai elhelyezkedésemnek
segített új nézőpontot találni
a gleccserekhez fűződő kapcsolatom tekintetében.
És mert napjainkban eszközöket használunk
hogy kitaláljuk, hogyan is kapcsolódunk a világhoz
elkészítettem az eszközt, amit Gleccser Ölelő Öltözéknek neveztem el.
(Nevetés)
Ez olyan hőszigetelő anyagból készült
amely arra szolgál, hogy áthidalja a hőmérséklet különbséget
az emberi test és a fagyos jég között.
Nos, még egyszer, ez egy felkérés
az emberek felé, hogy feküdjenek el a gleccseren
és öleljék magukhoz.
Hát, igen, ez tényleg csak a kezdet.
Ez mind a kezdeti álmodozás.
És mint ahogy a falnál, ahol sokkal falszerűbbé akartam válni
ezzel a projekttel szeretnék tenni a gleccserek fennmaradásáért.
A szándékom
hogy az elkövetkezendő 10 évben
folytassam azt az együttműködésen alapuló munka-sorozatot
amikben a legkülönbözőbb típusú emberekkel dolgozom együtt --
művészekkel, technológia szakértőkkel, tudósokkal --
ahhoz hasonló projektekben
mint hogy, hogyan javíthatnánk az ember-gleccser kapcsolatokat.
Mindezeken túl, zárásként
szeretném elmondani, hogy jelen pillanatban
a kommunikáció és a technológiai eszközök túlburjánzásának korában,
ami igazán óriási, izgalmas és szexi,
azt hiszem, igazán fontos lenne
elgondolkodni azon, hogyan tudnánk párhuzamosan
fenntartani mind a rajongó, mind a kritikai érzékünket
azon eszközök, és módszerek felé, amik jelenleg összekapcsolnak a világgal.
Köszönöm.
(Taps)