Gyerekkoromban féltem a sötéttől.

A sötétben tanyáznak a szörnyek.

Egy kis éjjeli fény volt
a hálószobámon kívül,

hogy soha ne legyen túl sötét.

Idővel a félelmem kíváncsisággá alakult.

Mi van ott a nagy sötétben?

Kiderült,

hogy a sötét megértése több ezer éve
foglalkoztatja az embereket,

de lehet, hogy időtlen idők óta.

Ez derül ki az előkerült ősi relikviákból,

melyekkel az eget próbálták feltérképezni.

Ez az agyar több mint 30 000 éves.

Egyesek szerint ez
az Orion kifaragott ábrázolása,

vagy esetleg naptár.

Nem tudjuk.

Fu-hszi csillagtérképe
több mint 6 000 éves,

és ősi kínai neolitikus sírból került elő.

A kis kagylóhalom középen,

a halott férfi lábánál,

állítólag a Göncölszekér.

Talán.

A nebrai korong egyértelmű.

Nem kell csillagászok legyünk,
hogy felismerjük a holdfázisokat

vagy a napfogyatkozást.

Vagy a hét csillag alkotta kis csoport
a Fiastyúkot, a hét nővért ábrázolja.

Mindenesetre, a lényeg világos:

a csillagászok régóta igyekeznek
feltérképezni az eget.

Miért?

A galaxis azon faja vagyunk,

amely elhivatott felfedező.

Ismerjük bolygónkat,

gyógyítjuk betegségeinket,

ételt főzünk,

elhagyjuk a bolygót.

Nem egyszerű.

A világegyetem megismerése küzdelmes.

Kíméletlen, időigényes,

és ebben mindannyian benne vagyunk.

Küzdelem a sötétben a sötétség ellen.

Ezért van Orionnak fegyvere.

Mindenesetre, ha részt veszünk a harcban,

akkor meg kell ismerjük a harcteret.

Alapjában véve,

az égbolt feltérképezése
három fontos elemet tartalmaz.

Vannak fénykibocsájtó objektumok,

vannak távcsöveink,
melyek összegyűjtik ezt a fényt,

és vannak készülékeink,

melyek segítenek megismerni, mi ez a fény.

Sokan feltérképeztük 
a holdfázisokat szabad szemmel,

mert a szemünk az elsődleges távcsövünk.

Ezt felismertük az agyunkkal,

mert az agyunk a legeredetibb eszközünk.

Haverunkkal összeülve

több mint 30 évet tölthetünk el

ezer csillag egészen
pontos feltérképezésével.

A frontvonalba kerülhetünk.

Épp ezt tette Tycho Brahe
és haverja vagy asszisztense,

Johannes Kepler az 1600-as években.

Frontvonalba kerültek,

rájöttek a bolygók mozgására,

hogyan keringenek a Nap körül.

De csak száz éve

fedeztük fel,

hogy a világegyetem nagy.

Úgy tűnik, hogy a világegyetem
végtelen, valóban akkora,

de a felderíthető része véges.

Tehát megnyerhetjük a csatát.

De a világegyetem feltérképezésekor

nem szorítkozhatunk egy-két cimboránkra.

Ehhez egész hadsereg szükséges;

kíváncsi, kreatív, alkotó emberekből álló,

akik együtt vihetik véghez a lehetetlent.

Ilyen kreatív csapatot vezetek:

az SDSS, a Sloan Digitális Égboltfelmérési
Program ötödik nemzedékét.

Így irányítják a csillagászok
az egyedi kíváncsiságot

mai ipari korszakunkban:

lehetőséget adtak
az egyéni felfedezésekre,

de hatalmas technikával
kitolták a frontvonalat.

Az SDSS-ben három részre osztjuk az eget:

egyik részében vannak a csillagok,
másikban a fekete lyukak,

és a harmadikban a galaxisok.

Kutatásomnak két félgömbje van,

öt vagy 11 távcsöve,
attól függően, hogy vesszük,

tíz spektroszkópja

és millió objektuma.

Egy szörnyeteg.

Menjünk végig a térképészeten.

A Tejútrendszerben 250 milliárd
plusz-mínusz pár százmilliárd csillag van.

Ennyit nem lehet fejben tartani.

Ezt a számot

gyakorlatilag senki nem tudja felfogni.

Soha nem tartunk 250 milliárd szem
gumicukorkát a kezünkben, igaz?

Sehol nem tartunk
e csillagok feltérképezésében.

Ki kell válasszuk a legérdekesebbeket.

Az SDSS-V feltérképezett
hatmillió csillagot,

melyeknek meg tudjuk határozni a korát.

Ha meg tudjuk határozni a csillag korát,

akkor ez olyan, mintha lenne hatmillió
óránk kiszórva a Tejútrendszerbe.

Ezzel az adattal

világossá válik a világegyetem
története és őskori összetétele,

és megismerhetjük a keletkezését.

Rögtön a lényegre térek.

A fekete lyukak az univerzum
leginkább zavarba ejtő objektumai.

Miért?

Mert ők csak az anyagban
megtestesült matek,

melyet alig értünk.

Olyan, mintha a nulla megelevenedve
itt kóricálna a folyosókon.

Roppant mód különleges lenne.

Ezek még bizarrabbak.

Nem olyan, mint egy ponttá
zsugorított kosárlabda,

ami nagyon sűrű, és ez furcsa.

Nem, mert az összenyomott
kosárlabdának van felszíne.

A fekete lyukaknak, tudjuk,
hogy nincs felszínük.

Mert láttuk,

hogy hiányzik.

A fekete lyukaknál lenyűgöző

az anyag tanulmányozásakor 
róluk szerzett rengeteg tudás,

amikor az anyag átlépi azt a küszöböt,
ahonnan nem jön vissza semmi információ.

Mert ezen a ponton

rengeteg röntgen-, gamma-, infravörös-
és rádióhullámot bocsát ki.

Megtudhatjuk belőlük,
hogyan nőnek ezek az objektumok.

Az SDSS több mint félmillió szupernehéz
fekete lyukat tanulmányoz.

Próbáljuk megfejteni, hogyan alakultak ki.

Mint már említettem,

a Tejútrendszerben élünk, mind tudjuk ezt.

A Tejútrendszer teljesen átlagos galaxis.

Semmi érdekes nem történik benne.

De a miénk, és ez nagyszerű.

Szerintünk a Tejútrendszernek
és minden tejútrendszernek

ilyen zaklatott múltja van,

hogy szó szerint maguktól robbantak fel.

Olyan, mintha minden átlagos alaknak

punkos-rockos kamaszkora lenne.

Ez nagyon bizarr.

A csillagok felrobbannak
ebben a rendszerben,

fekete lyukak keletkeznek
a középpontjukban,

és hatalmas energiamennyiséget sugároznak.

Hogy megy ez végbe,
milyen átalakulás történik?

Az SDSS behatol a szörnyeteg belsejébe,

és kinagyítja, ami ott van,

hogy megfigyelje
a folyamatok keletkezését,

hogyan alakul át a vad suhanc
komoly felnőtté.

Íme a fegyvertáram!

Ez a két nagy távcsövem.

Az új-mexikói Apache Point
Obszervatóriumban található a Sloan.

A Las Campanas Obszervatóriumban,
Chilében található

a két és fél méteres duPont távcső.

Két és fél méteres a tükör,

mely sokkal nagyobb,
mint Tycho és Kepler idejében.

A mai világban nem számít
különösen nagynak.

Léteznek nagyságrenddel
nagyobb távcsövek a világon.

De az SDSS új eszközökkel
látja el ezeket a régi távcsöveket,

hogy kivételesek legyenek.

Az objektumoktól érkező fényt
összegyűjtjük a távcsövünk rekeszébe,

utána a fókuszsíkjában képpé fókuszáljuk,

és az ott lévő műszereink feldolgozzák.

Az SDSS-V újdonsága,

hogy teljesen automatikusan fókuszál.

Valójában robotokkal!

(Nevetés)

Megmutatom őket önöknek.

De vadak és ijesztőek,

kérem, lélegezzenek mélyen!

(Kilégzés) Figyelem, kész!

Nem mentegetőzöm az önök között
megbújó Szárnyas fejvadászok előtt,

íme itt vannak!

(Nevetés)

Ezer darabom van belőlük,

mindkét távcső fókuszsíkjában,
minden félgömbben van 500.

Így mozognak az égen.

Ezek az objektumaink és a csillagmező,

vannak csillagok, galaxisok,
fekete lyukak.

A robotjaink rámozdulnak az objektumokra,
ahogy elhaladunk mellettük,

így összegyűjtik a fényt

a csillagoktól, galaxisoktól,
fekete lyukaktól.

Különösen hangzik, hogy fényt
gyűjtünk a fekete lyukaktól,

de tegyük túl magunkat azon,
hogy a fekete lyukak furák.

Még valami!

Folyton felrobbannak csillagok,

mint ez itt 1987-ben a világűr mélyén.

Folyton keletkeznek fekete lyukak.

Minden este megújul az égbolt.

Ez azt jelenti, hogy nem elég
egyszer végigpásztázni az eget.

Többször meg kell ismételjük.

Az SDSS-V többször visszatér
az ég minden részéhez,

hogy megfigyeljük az objektumok
időbeni változását.

E változások
fizikai jelenségeket tükröznek,

rögzítik, hogyan nőnek és változnak
ezek az objektumok.

Pásztázzák az eget.

Foglaljuk hát össze!

Globális felmérés, két félgömb,

öt távcső, tíz spektroszkóp,
millió objektum, ég pásztázása,

kreatív hadsereg, robotok, ilyesmi.

Most azt hiszik: "Nahát!

A nőnek mozgásba kell hoznia
ezt az ipari gépezetet,

semmi tere az egyéni, kíváncsi,
magányos farkas zsenialitásnak", igaz?

Ebben 100%-osan tévednek!

Bemutatom Hanny Voorwerpjét.

Hanny van Arkel holland tanárnő volt,

aki elemezte az SDSS adatbázis
nyilvános verzióit.

Ekkor bukkant rá erre 
a hihetetlenül ritka objektumtípusra,

amelyet most alaposabban tanulmányozunk.

Sikerült neki,

mert az SDSS a kezdetek óta
és a Sloan Alapítvány előírása szerint

nyilvánosan elérhetővé tette az adatait

a széles közönség számára.

Hanny városi nő... igen, tapsolják meg.

Tapsolják meg.

(Taps)

Hanny civil tudós,

vagy szeretem őket

"városi harcosok"-nak nevezni.

Igazolja, hogy nem kell elismert
asztrofizikusnak lenni, hogy belevágjunk.

Egyszerűen kíváncsiak kell legyünk.

Pár éve négyéves fiam azt kérdezte:

"A holdaknak lehetnek holdjai?"

El kellett gondolkozzam a válaszon,

mert bár az idők folyamán

több négyéves valószínű 
már feltette ezt a kérdést,

sok tudós nem tudta
a választ, köztük én sem.

Ezek a Naprendszerünk holdjai,
melyeknek lehetnek holdjai.

Ez mutatja,

hogy még rengeteg alapkérdést
kell tisztázni.

Ez vezetett az SDSS alapkérdéséhez.

Igaz, hogy a csillagok,
galaxisok, fekete lyukak

nagyon szuper dolgok.

De a legszuperebb mindebből mégis az,

hogy inci-finci teremtmények
valami törmelék tetején,

egy teljesen átlagos csillag körül,
egy egészen átlagos galaxisban

megismerhetik-e a világukat?

Ebben a videóban minden pont egy galaxis.

Egytől egyig.

(Ujjongás) (Taps)

Megmutatom a csillagászok által

1980 óta feltérképezett galaxisok számát.

Az SDSS kétezer körülire tette.

Ha így folytatjuk,

akkor 2060-ig feltérképezhetjük
az észlelhető összes nagyobb galaxist.

Gondolkozzanak el ezen!

Gondoljanak bele: pár ezer év alatt
eljutottunk a kagylórendezéstől

az általános relativitásig és az SDSS-ig,

és ha kitartunk még 40 évig,

akkor feltérképezzük az összes galaxist.

De folytatnunk kell.

Van választásunk?

Sötét erők vannak világunkban,

teljes fajunktól elvehetik
a világegyetemünk megismerésének jogát.

Ne féljenek a sötéttől!

Harcoljanak ellene!

Csatlakozzanak hozzánk!

Köszönöm.

(Taps)