Könnyű elfelejteni, milyen hatalmas
és mély az óceán valójában.
Körülbelül 60 százaléka
egy hideg és sötét régió,
amit mélyóceánnak nevezünk.
11000 méter mély.
Ez a távoli zóna mégis a Föld egyik
legnagyobb természetes élőhelye,
menedéket nyújtva
egy nagyon sokszínű élővilágnak,
az óriás tintahalaktól és koboldcápáktól
az egy milliméternél is apróbb állatokig.
Hogyan él ilyen sok faj
ebben a vízalatti világban?
Az évtizedek során elszánt tudósok
merészkedtek oda, hogy megtudják.
A vízoszlopokon keresztül utazva
a nyomás növekszik,
a fény pedig egyre fogy.
200 méternél már nincs fotoszintézis,
és a hőmérséklet lecsökken
a felszíni hőmérséklethez képest
akár 20 fokot is.
1000 méternél a természetes
napfény teljesen eltűnt.
Fény nélkül, az általunk ismert
élet lehetetlennek tűnik.
Ezért 1844-ben a természettudós,
Edward Forbes,
megírta Azoic nevű elméletét.
Az Azoic állatok nélkülit jelent.
Forbes biztos volt abban, hogy semmi nem
tud életben maradni 600 méternél mélyebben
a fény hiánya miatt.
Természetesen a mélytengeri lények
felfedezése bizonyította tévedését.
Amit Forbes elfelejtett számításba venni,
az az úgynevezett tengeri hó,
ami sokkal szebben hangzik,
mint amilyen valójában.
A tengeri hó alapvetően szerves anyag,
mint a holt algák, a növények
és az állatok részecskéi,
melyek a mélybe sodródnak
és élelemként szolgálnak
a mélytengeri élőlényeknek.
Nagyrészt ennek köszönhető,
hogy a sötétségben gazdag az élővilág,
a kegyetlen valósághoz alkalmazkodva,
melyet csak a fura és csodálatos él túl.
Halak üreges szájjal,
az állkapcsukból kiálló hegyes fogakkal,
és a fejükből kinyúló
lámpaszerű szerkezetekkel,
mint az ördöghal, mely a félrevezető
izzásával csábítja magához prédáját.
Több tengeri élőlény is
tökéletesítette ezt a fénytechnikát -
ami biolumineszcenciaként ismert -
hogy odacsalják prédájukat,
félrevezessék a ragadozókat,
vagy társat vonzzanak magukhoz.
Egyes lények álcaként használják.
A vízoszlop egyes részeiben,
ahol csak halvány kék fény szűrődik át,
az állatok ezt a technikát alkalmazzák,
hogy illeszkedjenek a fénybe.
Mikor a ragadozók vagy a préda
alulról felnéznek,
megtéveszti őket ez az álca,
mert nem látják az élőlények árnyékát.
Az ilyen másvilági alkalmazkodások
abból a szükségletből alakulnak ki,
hogy megtalálják és megragadják
az élelmet, mielőtt az elsodródik.
Néhány tengeri állat, mint a medúza,
a bordásmedúza és a zsákállatok,
tudnak vándorolni a mélységek közt,
részben azért, mert 90 százalékban
víz halmazállapotúak,
mely lehetővé teszi számukra,
hogy ellenálljanak az óriási nyomásnak.
De ők a kivétel.
A legtöbb mélytengeri élőlény
a vízoszlop egy szűk részébe van bezárva,
ahol kevés a táplálék,
mert a felszínről lesodródó élelem
gyorsan süllyed a tengerfenékre.
Még mélyebbre merülve
újabb egzotikus lényeket találunk.
Egyesek a törpeséget használják,
egy vonás, ami olyan állatok
miniatűr változatává alakítja őket,
melyeket a felszín közelében látunk.
Úgy gondolják, hogy a táplálékok nehezebb
elérhetősége okozza a zsugorodást.
A felszínen termelt élelem csak egy
parányi része éri el a tengerfeneket.
A kicsi méretük tehát
kevesebb táplálékot kíván,
és ez előny az alkalmazkodásban.
A tenger mégis
az óriások földje is.
Itt az óriás tintahalak
a 18 méter hosszt is elérhetik.
Az ászkarákok úgy rohangálnak a
tengerfenéken, mint az óriás fatetűk.
Vannak itt hosszúkarú
óriási japán rákok is,
és szíjhalak, melyek teste
akár 15 méterre is nyúlhat.
Ez a vonás gigantizmusként
ismert, és valamiképp rejtélyes.
Úgy gondolják, hogy a magas oxigénszint
okozhatja az extrém növekedést a fajoknál,
míg a hidegebb hőmérséklet
a hosszabb élettartamot segíti,
ami esélyt ad az állatoknak,
hogy nagyra nőjenek.
Sok ilyen egzotikus tengeri állat
sohasem tapasztalja meg a napfényt.
Egyesek felmerészkednek majd
a vízoszlopokon túlra táplálékért,
és néhányan még a hullámokat is elérik,
emlékeztetve minket a felszínen
az óceán legmélyebben élő lakosainak
hihetetlen túlélési képességeire.
Megdöbbentő, hogy az óceán 95 százaléka
az ember által még mindig felfedezetlen.
Úgyhogy azok a mélységek
továbbra is rejtélyesek maradnak.
Milyen más ismeretlen csodák lehetnek ott
és melyiket fedezzük fel legközelebb?