"Hová megy a papa azzal a baltával?" - kérdezte Fearne az anyját, amint a reggelihez terítették az asztalt. Az anyja azt mondja, egy malac csenevésznek született, és nem valószínű, hogy megmarad. Fearne apja meg akarja őt ölni. Fearne kiszalad. "Kérlek, ne öld meg őt. Ez igazságtalan! Ő nem tehet róla, hogy kicsinek született, ugye? Ha én születéskor nagyon kicsi lettem volna, megöltél volna?" "Nem, persze. Egy dolog egy kislány, és egy másik egy csenevész malac." "Én nem látok különbséget. Ez a legszörnyűbb igazságtalanság, amit valaha hallottam." Talán a Charlotte's Web [Malac a pácban] e sorai hatottak rám gyerekként. Ahogy Charlotte hálója azért szövődött, hogy megmentse Wilbur életét, elkezdtem gondolkodni azon, hogyan kötődünk mind egymáshoz. Vagy talán Disney hibája volt, hogy láttam és hallottam Bambi félelmét, miután egy vadász miatt elveszítette az anyját. Vagy a Dumbo arcán lecsorgó könnyeket, ahogy anyja egy cirkuszi kocsihoz láncolva az ormányával simogatta őt. Talán mert Texasban nőttem fel, és mikor láttam a teheneket a mezőkön, elképzeltem: "milyen lenne, ha egyikük nem térne haza a hamburgerem miatt?" Az aggodalom, a félelem, amit mások érezhetnek. Vagy talán szüleim válása volt. Nem mondhatom, hogy csak egy dolog miatt kezdett el foglalkoztatni minden érző lény családja, de ez része annak, aki vagyok, és segít életem során döntéseket hozni. A gondolat, hogy elveszítem anyámat vagy egyik nővéremet, valódi félelemmel töltött el gyerekkoromban. Még az is fájdalmat okozott, amikor nővéreim főiskolára mentek. Ez volt a családom. Nem akartam, hogy elváljunk. Bármi is az oka, fiatalon elhatároztam, hogy segíteni fogok olyan döntéseket hozni, melyek csökkentik az érző lények szenvedését. Mint például azt, hogy nem bőrcsizmát hordasz. Ha egy dologra emlékszel a beszédemből, akkor az legyen ez: az ételről hozott tájékozatlan döntések hozzájárulhatnak az érző lények szenvedéséhez. Ezért az ételválasztásaid megváltoztathatják a világot. Fiatalkoromban lettem először vegetáriánus. Anyám mondta nekem, hogy a csirke, amit eszek, nos, az egy csirke. Emlékszem, hogy sorban álltam a menzán az általános iskolában, és kértem a kiszolgálót, hogy ne tegyen húst a sajtos enchiladámra. Kérdezte, vegetáriánus vagyok-e. Csodálkoztam, miért gondolja, [veterinarian=állatorvos] hogy elég nagy vagyok ahhoz, hogy beteg kutyákat és cicákat gondozzak. (Nevetés) Mondtam neki, hogy nem. Kamaszkoromban jobban ki tudtam tartani a döntésem mellett. Anyám külön ételt készített nekem, például kukoricával töltött enchiladát. Amikor gimnazista voltam, megtanult quiche-t készíteni. És akkor vegán lettem. Azt mondta: "feladom". Azt mondtam, hogy mogyoróvajas és lekváros szendvicset fogok enni minden nap, ha ez kell ahhoz, hogy kitartsak vegán elkötelezettségem mellett. Az idő során sokat tanultam ezen állatok szétválasztásának tragédiájáról, és a kötelékről, ami fennáll köztük, amikor együtt vannak. Döntéseimet úgy alakítottam, hogy én ebben ne vegyek részt. A tejiparban használt anyatehenek borjait születésük után elveszik tőlük. Mert ezek a nagy, méltóságteljes anyák küzdeni fognak a kicsinyeikért. Dél-Georgiában megadatott nekem a szívszaggató lehetőség, hogy videóra vegyek egy anyatehenet, amikor a borjától elválasztva bőg. A borja bőgött, ő pedig válaszolt neki. (Tehénbőgés) Egy összejövetelen találkoztam egy háztáji tehenészgazdával Washingtonból, aki egy sztorit mesélt egy tehénről, akinek elege lett abból, hogy ő elveszi a borjait. A gazda szerint a tehén ikreket ellett, és amikor a gazda egyiküket nem találta, elkezdett keresgélni. Végül rájött, hogy a tehén egyiküket eldugta. A gazda szerint a tehén próbálta védeni a kicsinyét. Azóta megtudtam, hogy ez gyakran megtörténik. De nem csak teheneknél. Vemhes kocák természetesebb környezetben fészket építenek ellés előtt, a szájukkal összegyűjtve az ágakat. Kotlóstyúkok különböző hangokat adnak, hogy kiscsibéiket megvédjék a ragadozóktól. Mint bármelyik anya, óvni akarják kicsinyeiket a veszélyektől. Csakúgy, mint az emberi állatok, ezek az állatok is éreznek fájdalmat. Társadalmunkban teljesen elszakadtunk az állatoktól, akárcsak azoktól a folyamatoktól, amelyek révén az ételünket előállítják. Végül úgy döntöttem, hogy energiámat ételválasztásainkra összpontosítom, és arra, hogy ezzel hogyan érhető el változás. Naponta többször eszünk, és minden ételválasztásunk elmond valamit rólunk. Hiszem, hogy egyedi ételválasztásaink és közös hangunk hatásos lehet. Vegánná válva tudtam, hogy megteszem, ami tőlem telik, hogy ne járuljak hozzá a más fajhoz tartozó állatok szenvedéséhez. De mi a helyzet az én ételemmel? Mi a helyzet a mezőgazdasági dolgozókkal? Egyszerűen abba tudom hagyni az állatok megevését, hogy ezáltal ne járuljak hozzá a szenvedésükhöz. De ez nem oly könnyű a mezőgazdasági dolgozókkal. Mindenkinek szüksége van a gyümölcseikre és zöldségeikre. Az USA-ban mezőgazdasági dolgozók milliói szedik az élelmiszerünket. Nemcsak a vegánokét, hanem mindannyiunkét. Becslések szerint e mezőgazdasági dolgozók közül 400 ezer a gyermek. Kaliforniában sok mezőgazdasági dolgozó él rossz körülmények között munkatáborokban, vagy hajléktalanként a patakok és folyók mellett. Nem keresnek eleget, hogy tetőt húzzanak saját fejük fölé, és mégis ételt tesznek a tányérunkra. Extrém hőmérsékleteken, növényvédő szereknek kitéve dolgoznak, és sokuknak nem telik, vagy nem jutnak hozzá az olyan gyümölcshöz és zöldséghez, amit szednek. Becslések szerint Kaliforniában az eperszedők átlagos várható élettartama 49 év. Az olyan csoportok, mint az Immokalee Dolgozók Koalíciója nagy erőfeszítéseket tesznek e téren a fogyasztók nyomását használva, hogy a vállalatokat a változtatásra késztessék. Például hogy rávegyék a paradicsomvásárlókat, hogy kilónként csak pár centtel többet adjanak a paradicsomért, amit ők szednek. Az én Food Empowerment Project szervezetem iskolákat ellátó kampányt szervez, hogy segítse a mezőgazdasági dolgozók gyermekeinek oktatását. Hogy könnyebb életet választhassanak. Még mindig küzdök azzal, hogy még mit tehetnék. Amikor az emberek csokoládét esznek, mintha a húsomat ennék. Ezt az egyik mezőgazdasági rabszolga mondta egy riporternek, amikor azt kérdezték tőle, hogy mit mondana a nyugatiaknak, akik csokoládét esznek. Nyugat-Afrikában, Ghánában és Elefántcsontparton 1,8 millió gyerek az áldozata a gyerekmunka legrosszabb formáinak. [Hawa] kakaót szed a csokoládéipar számára. Itt arra kényszerítik őket, akár hétéves gyerekeket is, hogy veszélyes eszközökkel, például bozótvágó késekkel dolgozzanak. Sok gyereknél dokumentáltak sebhelyeket a kezükön és a lábukon. Ha nem mozognak elég gyorsan, amíg ezeket a nehéz kakaóterméseket viszik, akkor verik őket. Sok gyereket bezárnak éjszakára, és ha megpróbálnak szökni, megverik vagy megölik őket. Mindannyiunknak van családja, biológiailag vagy másképp. Ezért hozzunk olyan döntéseket, melyek tisztelik a családokat és a bennük lévő kötelékeket. Hogyan tehetjük ezt meg? Ha hozzájutsz friss terményhez, legyél vegán. Támogasd a mezőgazdasági dolgozók jogait törvényhozási és vállalati kampányok révén! És hagyd abba a csokoládéevést! Jó, jó, jó! A csokievést nem kell abbahagynod. De kérlek, csak olyan csokoládét vegyél, ami nem a nyugat-afrikai gyerekmunka legrosszabb formáiból ered. Használd a listánkat itt: foodispower.org. A lehető legtudatosabban választom meg az ételeimet, mert csökkenteni akarom az érző lények szenvedését. A fájdalmat, amit éreztem, erővé akartam átalakítani. Eddig főleg a veszteségekről volt szó, de én nyertem is valamit: azt az érzést, hogy változást tudok elérni. Remélem, csatlakozol hozzám az etikus táplálkozás felé vezető úton. Számomra ezek a kérdések annyira összefüggenek, mint Charlotte hálója. Te és az ételválasztásaid megváltoztathatják a világot, és enyhíthetik a szenvedést szerte a világon. Köszönöm. (Taps)