"Hová megy a papa azzal a baltával?"
- kérdezte Fearne az anyját, amint
a reggelihez terítették az asztalt.
Az anyja azt mondja,
egy malac csenevésznek született,
és nem valószínű, hogy megmarad.
Fearne apja meg akarja őt ölni.
Fearne kiszalad.
"Kérlek, ne öld meg őt. Ez igazságtalan!
Ő nem tehet róla,
hogy kicsinek született, ugye?
Ha én születéskor nagyon kicsi
lettem volna, megöltél volna?"
"Nem, persze. Egy dolog egy kislány,
és egy másik egy csenevész malac."
"Én nem látok különbséget.
Ez a legszörnyűbb igazságtalanság,
amit valaha hallottam."
Talán a Charlotte's Web [Malac a pácban]
e sorai hatottak rám gyerekként.
Ahogy Charlotte hálója azért szövődött,
hogy megmentse Wilbur életét,
elkezdtem gondolkodni azon,
hogyan kötődünk mind egymáshoz.
Vagy talán Disney hibája volt,
hogy láttam és hallottam
Bambi félelmét, miután egy vadász miatt
elveszítette az anyját.
Vagy a Dumbo arcán lecsorgó könnyeket,
ahogy anyja egy cirkuszi kocsihoz
láncolva az ormányával simogatta őt.
Talán mert Texasban nőttem fel,
és mikor láttam a teheneket a mezőkön,
elképzeltem: "milyen lenne,
ha egyikük nem térne haza
a hamburgerem miatt?"
Az aggodalom, a félelem,
amit mások érezhetnek.
Vagy talán szüleim válása volt.
Nem mondhatom, hogy csak egy dolog miatt
kezdett el foglalkoztatni
minden érző lény családja,
de ez része annak, aki vagyok,
és segít életem során döntéseket hozni.
A gondolat, hogy elveszítem
anyámat vagy egyik nővéremet,
valódi félelemmel töltött el
gyerekkoromban.
Még az is fájdalmat okozott,
amikor nővéreim főiskolára mentek.
Ez volt a családom.
Nem akartam, hogy elváljunk.
Bármi is az oka, fiatalon elhatároztam,
hogy segíteni fogok
olyan döntéseket hozni, melyek csökkentik
az érző lények szenvedését.
Mint például azt,
hogy nem bőrcsizmát hordasz.
Ha egy dologra emlékszel a beszédemből,
akkor az legyen ez: az ételről hozott
tájékozatlan döntések hozzájárulhatnak
az érző lények szenvedéséhez.
Ezért az ételválasztásaid
megváltoztathatják a világot.
Fiatalkoromban lettem
először vegetáriánus.
Anyám mondta nekem, hogy a csirke,
amit eszek, nos, az egy csirke.
Emlékszem, hogy sorban álltam
a menzán az általános iskolában,
és kértem a kiszolgálót, hogy ne tegyen
húst a sajtos enchiladámra.
Kérdezte, vegetáriánus vagyok-e.
Csodálkoztam, miért gondolja,
[veterinarian=állatorvos]
hogy elég nagy vagyok ahhoz, hogy
beteg kutyákat és cicákat gondozzak.
(Nevetés)
Mondtam neki, hogy nem.
Kamaszkoromban jobban ki tudtam tartani
a döntésem mellett.
Anyám külön ételt készített nekem,
például kukoricával töltött enchiladát.
Amikor gimnazista voltam,
megtanult quiche-t készíteni.
És akkor vegán lettem.
Azt mondta: "feladom".
Azt mondtam, hogy mogyoróvajas és lekváros
szendvicset fogok enni minden nap,
ha ez kell ahhoz, hogy kitartsak
vegán elkötelezettségem mellett.
Az idő során sokat tanultam ezen állatok
szétválasztásának tragédiájáról,
és a kötelékről, ami fennáll köztük,
amikor együtt vannak.
Döntéseimet úgy alakítottam,
hogy én ebben ne vegyek részt.
A tejiparban használt
anyatehenek borjait
születésük után elveszik tőlük.
Mert ezek a nagy, méltóságteljes anyák
küzdeni fognak a kicsinyeikért.
Dél-Georgiában megadatott nekem
a szívszaggató lehetőség,
hogy videóra vegyek egy anyatehenet,
amikor a borjától elválasztva bőg.
A borja bőgött, ő pedig válaszolt neki.
(Tehénbőgés)
Egy összejövetelen találkoztam
egy háztáji tehenészgazdával
Washingtonból, aki egy sztorit mesélt
egy tehénről, akinek elege lett abból,
hogy ő elveszi a borjait.
A gazda szerint a tehén ikreket ellett,
és amikor a gazda egyiküket
nem találta, elkezdett keresgélni.
Végül rájött, hogy a tehén
egyiküket eldugta.
A gazda szerint a tehén
próbálta védeni a kicsinyét.
Azóta megtudtam,
hogy ez gyakran megtörténik.
De nem csak teheneknél.
Vemhes kocák természetesebb környezetben
fészket építenek ellés előtt,
a szájukkal összegyűjtve az ágakat.
Kotlóstyúkok különböző hangokat adnak,
hogy kiscsibéiket
megvédjék a ragadozóktól.
Mint bármelyik anya, óvni akarják
kicsinyeiket a veszélyektől.
Csakúgy, mint az emberi állatok,
ezek az állatok is éreznek fájdalmat.
Társadalmunkban teljesen
elszakadtunk az állatoktól,
akárcsak azoktól a folyamatoktól,
amelyek révén az ételünket előállítják.
Végül úgy döntöttem,
hogy energiámat
ételválasztásainkra összpontosítom,
és arra, hogy ezzel
hogyan érhető el változás.
Naponta többször eszünk,
és minden ételválasztásunk
elmond valamit rólunk.
Hiszem, hogy egyedi ételválasztásaink
és közös hangunk hatásos lehet.
Vegánná válva tudtam,
hogy megteszem, ami tőlem telik,
hogy ne járuljak hozzá a más fajhoz
tartozó állatok szenvedéséhez.
De mi a helyzet az én ételemmel?
Mi a helyzet a mezőgazdasági dolgozókkal?
Egyszerűen abba tudom hagyni
az állatok megevését,
hogy ezáltal ne járuljak hozzá
a szenvedésükhöz.
De ez nem oly könnyű
a mezőgazdasági dolgozókkal.
Mindenkinek szüksége van
a gyümölcseikre és zöldségeikre.
Az USA-ban mezőgazdasági dolgozók
milliói szedik az élelmiszerünket.
Nemcsak a vegánokét,
hanem mindannyiunkét.
Becslések szerint e mezőgazdasági
dolgozók közül 400 ezer a gyermek.
Kaliforniában sok mezőgazdasági dolgozó él
rossz körülmények között munkatáborokban,
vagy hajléktalanként
a patakok és folyók mellett.
Nem keresnek eleget,
hogy tetőt húzzanak saját fejük fölé,
és mégis ételt tesznek a tányérunkra.
Extrém hőmérsékleteken,
növényvédő szereknek kitéve dolgoznak,
és sokuknak nem telik,
vagy nem jutnak hozzá
az olyan gyümölcshöz
és zöldséghez, amit szednek.
Becslések szerint Kaliforniában
az eperszedők átlagos
várható élettartama 49 év.
Az olyan csoportok,
mint az Immokalee Dolgozók Koalíciója
nagy erőfeszítéseket tesznek e téren
a fogyasztók nyomását használva, hogy
a vállalatokat a változtatásra késztessék.
Például hogy rávegyék
a paradicsomvásárlókat, hogy kilónként
csak pár centtel többet adjanak
a paradicsomért, amit ők szednek.
Az én Food Empowerment Project szervezetem
iskolákat ellátó kampányt szervez,
hogy segítse a mezőgazdasági dolgozók
gyermekeinek oktatását.
Hogy könnyebb életet választhassanak.
Még mindig küzdök azzal,
hogy még mit tehetnék.
Amikor az emberek csokoládét esznek,
mintha a húsomat ennék.
Ezt az egyik mezőgazdasági rabszolga
mondta egy riporternek,
amikor azt kérdezték tőle,
hogy mit mondana a nyugatiaknak,
akik csokoládét esznek.
Nyugat-Afrikában, Ghánában
és Elefántcsontparton 1,8 millió gyerek
az áldozata a gyerekmunka
legrosszabb formáinak.
[Hawa] kakaót szed
a csokoládéipar számára.
Itt arra kényszerítik őket,
akár hétéves gyerekeket is,
hogy veszélyes eszközökkel,
például bozótvágó késekkel dolgozzanak.
Sok gyereknél dokumentáltak
sebhelyeket a kezükön és a lábukon.
Ha nem mozognak elég gyorsan, amíg
ezeket a nehéz kakaóterméseket viszik,
akkor verik őket.
Sok gyereket bezárnak éjszakára,
és ha megpróbálnak szökni,
megverik vagy megölik őket.
Mindannyiunknak van családja,
biológiailag vagy másképp.
Ezért hozzunk olyan döntéseket,
melyek tisztelik a családokat
és a bennük lévő kötelékeket.
Hogyan tehetjük ezt meg?
Ha hozzájutsz friss terményhez,
legyél vegán.
Támogasd a mezőgazdasági dolgozók jogait
törvényhozási
és vállalati kampányok révén!
És hagyd abba a csokoládéevést!
Jó, jó, jó!
A csokievést nem kell abbahagynod.
De kérlek, csak olyan csokoládét vegyél,
ami nem a nyugat-afrikai gyerekmunka
legrosszabb formáiból ered.
Használd a listánkat itt:
foodispower.org.
A lehető legtudatosabban
választom meg az ételeimet,
mert csökkenteni akarom
az érző lények szenvedését.
A fájdalmat, amit éreztem,
erővé akartam átalakítani.
Eddig főleg a veszteségekről volt szó,
de én nyertem is valamit: azt az érzést,
hogy változást tudok elérni.
Remélem, csatlakozol hozzám
az etikus táplálkozás felé vezető úton.
Számomra ezek a kérdések annyira
összefüggenek, mint Charlotte hálója.
Te és az ételválasztásaid
megváltoztathatják a világot,
és enyhíthetik a szenvedést
szerte a világon.
Köszönöm.
(Taps)