Eszközeinkkel együtt fejlődtünk, az eszközök pedig velünk együtt. Őseink készítették ezeket a kőbaltákat 1,5 millió évvel ezelőtt, úgy alakítva őket, hogy ne csak a feladathoz illeszkedjenek, hanem a kezükbe is. De az évek során eszközeink egyre inkább specializálódtak. Ezek a szobrászszerszámok a használatuk során fejlődtek, mindegyikük különböző formájú, hogy rendeltetésére alkalmas legyen. Kihasználják kézügyességünket, hogy sokkal nagyobb pontossággal bánhassunk a dolgokkal. Viszont ahogy az eszközök egyre bonyolultabbá válnak, úgy egyre bonyolultabb kezelőszervek is szükségesek hozzájuk. Ezért a tervezők ügyesebben készítenek kezelőfelületeket, amelyek lehetővé teszik, hogy egyszerre több mindennel foglalkozhassunk, így egyes paramétereket, pl. fotózáskor a fókuszt vagy a rekeszt állíthassuk. A számítógép gyökeresen megváltoztatta eszközeinkről való elképzelésünket, mert a számítógépek világa dinamikus. Ezért a gép milliónyi dologra képes, és milliónyi különböző alkalmazás futhat rajta. De a számítógépeknek az egyes alkalmazások során nem változtatják alakjukat, sem a kezelőfelületük elemeit. Úgy vélem, ez egy alapvető probléma, mert nem teszi lehetővé, hogy kezünkkel hassunk rá, és hogy kihasználjuk testünk bámulatos ügyességét. Szerintem épp ezért kellenek újfajta kezelőfelületek, amelyek kihasználják e meglévő gazdag képességeinket, és képesek fizikailag alkalmazkodni hozzánk, újfajta kezelési módokat téve lehetővé. Pont ezzel foglalkoztam az MIT Media Labnál, és most a Stanfordon. Daniel Leithinger és Hiroshi Ishii munkatársaimmal létrehoztuk az inFORM-ot, melynél a kezelőfelület nem képernyőhöz kötött, és tapintással tudunk hatni rá. Vagy a 3D információt fizikailag jeleníthetjük meg, megérinthetjük, érezhetjük és újfajta módon értelmezhetjük. De kezelhetjük kézmozdulatokkal, vagy közvetlenül formálhatjuk is, mint egyfajta digitális agyagot. Vagy a kezelőfelület elemei emelkednek ki a felszínből, és változnak igény szerint. Az alapötlet az, hogy minden egyes alkalmazásnál az alak igazodjon az alkalmazáshoz. Ez egy új módszer, amellyel úgy kezelhetjük az információt, hogy kézzel foghatóvá tesszük. A kérdés tehát az, hogy hogyan használhatjuk mindezt. Hagyományosan, a várostervező és az építész maketteket épít városokról és épületekről, hogy jobban elképzelhessük őket. Tony Tanggel a Media Labnál az inFORM-ra alapozva létrehoztunk egy interfészt, amivel a tervezők egész városokat vázolhatnak fel és nézhetnek meg. A makett körbejárható, de dinamikus is, és kézzelfogható, közvetlenül alakítható. De akár más nézetből, pl. a népesség, vagy közlekedés szemszögéből is vizsgálható, de az egész fizikailag létezik. Hisszük, hogy e dinamikus kijelzők képesek teljesen átformálni az egymástól távol élő emberek közti együttműködést. Amikor személyesen dolgozunk együtt, akkor nemcsak az arcodat nézem, hanem gesztikulálok, és tárgyakat is manipulálok, de ez, mondjuk a Skype használata közben nagyon nehezen megoldható. Amikor az inFORM-ot használjuk, kinyúlhatunk a képernyőből, és távolból manipulálhatunk tárgyakat. Úgy használtuk a kijelző pontjait, mintha kezek lennének, melyekkel ténylegesen tapinthatunk és manipulálhatunk távoli tárgyakat. 3D adatsorokat szintén kezelhetünk vele. Ehhez kézmozdulatokat is használhatunk, és alakíthatjuk őket. Így emberek közösen dolgozhatnak ezzel az új típusú 3D információval, sokkal változatosabb módon, mint ami hagyományos eszközökkel lehetséges. Behozhatunk létező tárgyakat, melyeket egyik oldalon leképezünk, és megjelenítünk a másikon. Lehet olyan tárgyunk, amely össze van kötve a két helyszínen. Ahogy mozgatom a labdát az egyik oldalon, a labda mozog a másik oldalon is. Ennek módja, hogy befogjuk a távoli felhasználót egy mélységérzékelő kamerával, mint pl. a Microsoft Kinect. Fúrhatja az oldalukat, hogy ez hogyan működik. Nos, a berendezés lényegében 900 lineáris motorból áll, melyek ehhez a mechanikai rendszerhez kapcsolódnak, amely átviszi a mozgást a fenti tűkre. Ahhoz képest, ami a CERN-ben történik, ez nem is olyan bonyolult, de azért így is sokáig tartott megépíteni. Egyetlen motorral kezdtünk, egyetlen lineáris motorral, aztán meg kellett terveznünk egy vezérlő áramkört. Sokat le kellett belőlük gyártanunk. Az a baj, hogyha van 900 valamink, akkor minden lépést 900-szor kell ismételni. Úgyhogy nem unatkoztunk. Felállítottunk egy kis "kuliüzemet" a Media Lab-ban, majd egy pár diákot rávettünk, hogy "kutassanak" – (Nevetés) volt éjszakai filmvetítés, pizzaevés és több ezer csavar becsavarozása. Tudják – kutatás. (Nevetés) Bárhogy is, elég izgatottak voltunk attól, amit az inFORM nyújtott számunkra. Egyre kiterjedtebben használunk mobil eszközöket, menet közben kommunikálunk. De a mobil eszközöket, csakúgy mint a számítógépeket, sok különféle alkalmazással használjuk. Használjuk őket telefonálásra, az internet böngészésére, játékokra, fényképezésre, s még milliónyi más dologra. De megint csak, az alakjuk állandó függetlenül az alkalmazástól. Izgatott minket, hogyan érhetjük el ugyanazt a hatást, amit az inFORM-nál kidolgoztunk, hogy áthozhassuk őket mobil eszközökre. A Stanfordon megcsináltuk a peremérintésre érzékeny kijelzőt, ami egy mobil eszköz, lineáris motorok sorozatával, amely képes alakot váltani. Így a kezünkkel érezhetjük, hogy hol tartunk a könyvolvasásban. Vagy zsebünkben érzékelhetünk egy újfajta tapintásos visszajelzést, ami több mint a rezgés. Vagy a gombok előjöhetnek oldalt, ahol csak akarjuk. Vagy a játékokat igazi gombokkal játszhatjuk. Ezt úgy oldottuk meg, hogy az eszközbe beépítettünk 40 apró lineáris motort, ezeket nemcsak megérinthetjük, hanem vissza is nyomhatjuk őket. Vizsgáltuk bonyolultabb alakváltások lehetőségeit is. Például pneumatikus működtetést használtunk egy alakváltó eszközhöz, amely egy telefonszerű formából ... karpereccé alakul át. Ken Nakagakival a Media Labnál létrehoztuk ezt az új, nagy felbontású változatot, amelyet egy sornyi szervomotor alakít át interaktív karperecből érintésre érzékeny beviteli eszközzé, telefonná. (Nevetés) Olyan irányokban is kutatunk, ahol a felhasználók átformálhatják az eszközt, olyan alakúvá, amilyen eszközt használni akarnak. Csinálhatunk belőle játékvezérlőt, aminek a formáját felismerve a rendszer átvált a megfelelő üzemmódra. Szóval, hol tartunk most? Hogyan fejlődünk innen tovább? Azt hiszem, ahol most tartunk, ez a dolgok internetjének új korszaka, ahol számítógépek vannak mindenhol, a zsebünkben, a falainkon, a következő 5 évben megveendő majdnem minden eszközben. De mi a helyzet, ha többé nem eszközökben gondolkodunk, hanem inkább környezetben? Hogyan lehet okos bútorunk, vagy okos szobáink, okos környezetünk vagy városaink, melyek fizikailag idomulnak hozzánk, újfajta együttműködési módokat és újfajta feladatok elvégzését téve lehetővé. A Milánói Tervezői Hétre létrehoztuk a TRANSFORM-ot, amely asztalméretű interaktív verziója a formálható kijelzőnek, amely tárgyakat tud mozgatni a felületen, pl. emlékeztet, hogy vidd magaddal a kulcsaid. De egyúttal képes különböző használati módokhoz igazodni. Pl. ha dolgozni akarunk, képes munkahellyé alakulni. Ha ráhelyezünk egy eszközt, mindent létrehoz, amire szükségünk lehet, létrehozza a célunk eléréséhez kellő egyéb tárgyakat is. Összefoglalva tehát, teljesen új módszereket kell találnunk számítógépeink irányítására. Olyan számítógépek kellenek, melyek fizikailag alkalmazkodnak hozzánk, igazodnak ahhoz, ahogy használni akarjuk őket, igazán kihasználják kézügyességünket és térbeli gondolkozási képességünket azzal, hogy kézzelfoghatóvá teszik az információt. Továbbgondolva, túl kell lépnünk az eszközökön, hogy új módokat találjunk az emberek összehozására, és az információnak a világba való eljuttatására. Okos, hozzánk fizikailag alkalmazkodó környezetekben kell gondolkodnunk. E gondolatokkal búcsúzom önöktől. Nagyon szépen köszönöm. (Taps)