A II. világháború
a történelem legnagyobb háborúja volt.
A legnagyobb és legvéresebb konfliktus;
el tudod képzelni,
hogy eléggé összetett téma.
Ennek a videónak a célja, hogy áttekintést
adjon a háborúról,
de ez meg fogja haladni ennek
a videónak a kereteit,
így itt csak a kezdeteket,
a háborúhoz vezető utat tárgyaljuk.
Először Ázsiát és a csendes-óceáni
színteret vesszük szemügyre,
ami nyugati nézőpontból valószínűleg
nem mindig kap elegendő figyelmet.
De ha visszatekintünk az 1900-as
évek kezdetére,
Japán egyre inkább militarizálódik,
egyre nacionalistább lesz.
Az 1900-as évek elején,
1910-től megszállta Koreát,
1931-ben pedig elfoglalta Mandzsúriát.
Elfoglalta Mandzsúriát,
ezt a területet tehát, 1931-ben.
Itt létrehozta Mandzsukuó bábállamot;
a bábállam kifejezés azt takarja,
hogy van kormánya, amely
amely függetlennek tűnik,
de valójában, mint egy bábot,
valaki más irányítja,
esetünkben a Japán Birodalom.
Idézzük csak fel, mi zajlik Kínában
az 1930-as években:
Kína polgárháborúba bonyolódott,
(leírja) Kínában polgárháború zajlik.
Ez a belháború
a nacionalisták, azaz a Kuomintang
és a kommunisták,
a Mao Ce-tung által vezetett
kommunisták között folyt.
A Kuomintangot Csang Kaj-sek
tábornok vezette.
Kína tehát saját polgárháborújával
van elfoglalva,
amit, könnyen elképzelhetitek,
a Japán Birodalom arra használ fel,
hogy Kína egyre több területe felett
szerezzen befolyást.
Ez folytatódik a '30-as évek folyamán,
aztán elérkezik 1937,
és ekkor a japánok egy ürügyet
egy fals indokot felhasználva,
nos, ebbe mélyebben nem mennék bele,
az úgynevezett Marco Polo hídi incidenst
használták fel annak okaként
hogy háborút robbantsanak ki
Kína ellen.
Tehát 1937, háború tör ki,
amit gyakran neveznek
második kínai-japán háborúnak,
(ír) Kínai-japán háború.
Sok történész szerint ezen a ponton
kezdődött a II. világháború;
míg mások szerint a világháború
ázsiai színtere csupán
a kínai-japán háború,
és a II. világháború formálisan
1939-ben kezdődött,
Lengyelország német lerohanásával.
Eltekintve attól, hogy a II. világháború
kezdetének tartjuk-e vagy sem,
a második kínai-japán háború
– a második volt, mivel
az 1800-as évek végén már volt
egy kínai-japán háború,
amelyet az első kínai-japán háborúnak
nevezünk –
elképzelhetetlenül brutális,
véres háború volt,
sok civil áldozattal,
akár egy teljes sorozat videó
készülhetne a témájában.
Ezen a ponton tehát a konfliktus
nyílt háborúba torkollt,
ezzel az egyidejűleg zajló polgárháború
kissé háttérbe szorult,
hogy legyőzzék az agresszor Japánt 1937-ben.
Ez a csendes-óceáni területeken zajló
események váza a világháború előestéjén.
Idézzük most fel,
mi történt
eközben Európában.
Az 1930-as éveken keresztül
Hitler Németországa, a náci párt
egyre jobban militarizálódott.
A náci Németország,
itt van.
A Benito Mussolini által vezetett
Olaszország a szövetségesük.
Mindkét állam szélsőségesen nacionalista
és kommunistaellenes.
Talán emlékeztek rá, hogy 1938-ban
lezajlott az Anschluss
– biztosan rosszul ejtem ki –,
és a cseh Szudéta-vidék német elfoglalása.
Az Anschluss az Ausztriával történő
egyesülést jelentette,
ezután zajlott a csehszlovákiai Szudéta-
vidék német elfoglalása,
ami az egyik példája volt
annak a hírhedt erélytelenségnek
amivel a szövetséges hatalmak
a Hitlernek tett engedményekkel
azt remélték, hogy elejét veszik
egy újabb háború kitörésének.
Még élénken emlékeztek az I. világháború borzalmaira.
A szövetségesek békíteni próbálják Hitlert
– ő viszont egyre agresszívabban lép fel.
Így lezajlik 1938-ban az Anschluss
Ausztriával,
...és a Szudéta-vidék...
német megszállása,
aztán 1939-re,
1939 márciusában Csehszlovákia egésze
német megszállás alá kerül,
Csehszlovákia egésze
német megszállás alá kerül,
és a szövetséges hatalmak ismét, nos,
kényelmetlenül érzik magukat,
egy hasonló folyamat már egyszer lejátszódott,
halogatnak, és nem akarnak
egy újabb háborúba sodródni,
így reménykednek, hogy a németek
nem követelőznek tovább.
Hadd írjam ezt le...
Tehát Csehszlovákia egésze...
...Csehszlovákiát... megszállják a németek
1939 márciusában.
Aztán augusztusban a németek
– már valóban készülődve arra,
ami elkerülhetetlenül közeledik,
az újabb nyílt háború kitörése –