"Van, aki nagynak születik;
van, aki naggyá teszi magát;
és van, akinek tálcán kínálják
a nagyságot" – írta William Shakespeare.
De valóban ő írta?
Néhányan megkérdőjelezik, hogy Shakespeare
írta a műveket, melyek a nevét viselik,
sőt azt is, hogy létezett egyáltalán.
Elméletük szerint
a "Shakespeare" egy másik író, vagy
egy írói csoport által használt álnév.
A Shakespeare-jelöltek között
vannak híres írók, politikusok,
sőt a kor néhány kiváló hölgye is.
Lehetséges, hogy az angol nyelv
legnagyobb írója
épp annyira a képzelet műve,
mint a színdarabjai?
A legtöbb Shakespeare-kutató történelmi
és életrajzi bizonyítékok alapján
elveti ezt az elméletet.
De van más lehetőség is arra,
hogy bebizonyítsuk,
Shakespeare híres sorait
esetleg valaki más is írhatta.
A nyelvészet, az emberi nyelv tudománya
sokat elárulhat arról,
ahogy beszélünk, és ahogy írunk
mondattani, jelentéstani, nyelvi
elemzéssel és a szókészlet vizsgálatával.
Az 1800-as évek végén
Wincenty Lutosławski, lengyel filozófus
dolgozta ki azt a módszert,
amit ma stilometria néven ismerünk,
és melynek segítségével tisztázhatók
a szerzőséggel kapcsolatos kérdések.
Hogyan működik a stilometria?
Az elképzelés azon alapul, hogy minden
írónak megvan a maga egyéni stílusa,
melynek jegyei minden egyes
művében tetten érhetők.
Ilyen jellegzetesség lehet
a sorok átlagos hossza,
a szórend,
vagy akár egyes szavak
előfordulásának gyakorisága is.
Ábrázoljuk a "thee" (te) szó használatát
egy függvény tengelyén.
Shakespeare minden művét
ábrázolhatjuk ezen a tengelyen úgy,
hogy számszerűsítve jelöljük rajta
a szavak előfordulását.
A statisztikában ezen pontok sűrűsége
adja az ún. szórásnégyzetet,
melyből megtudhatjuk, hogy az adatok
milyen gyakorisággal fordulnak elő.
Ez természetesen csak egy jellemző
a számos lehetséges dimenzióból.
Egy csoportosítási eljárás,
a főkomponens-analízis segítségével,
kiválaszthatjuk a sokdimenziós vizsgálati
anyag néhány főbb jellemzőjét,
és ezek alapján elemezhetjük
Shakespeare műveit.
Ezután pedig megnézhetjük,
hogy jelöltjeink munkáiban
mennyire jelennek meg
ezek a főbb jellemzők.
Ha például
a Francis Bacon műveiből nyert adatok,
egybeesnek a shakepeare-i adatokkal,
ez elég erős bizonyíték lenne amellett,
hogy Francis Bacon és Shakespeare
tulajdonképpen ugyanaz a személy.
Mit mutattak hát ezek az elemzések?
Nos, azok, akik a stilometriát végezték,
arra a következtetésre jutottak,
hogy Shakespeare nem más,
mint Shakespeare:
a Dalnok maga a Dalnok.
A jelöltek művei egyszerűen
nem egyeznek az ő jellegzetes stílusával.
Elszánt statisztikusaink azonban
meggyőző bizonyítékot találtak arra,
hogy Shakespeare együttműködött
más szerzőkkel.
Egy friss tanulmány szerint például
Christopher Marlowe-val közösen írta
VI. Henrik c. drámájának
első és második részét.
Shakespeare kiléte csak egy probléma,
melyre a stilometria fényt deríthet.
Segíthet annak meghatározásban is,
hogy mikor íródott egy mű,
hogy eredeti-e egy régi irat
vagy hamisítvány,
hogy egy hallgató plagizált-e,
illetve, hogy az épp most érkezett e-mail
fontos-e vagy egyszerű levélszemét.
De leírhatják-e Shakespeare
költészetének időtlen sorait
számok és statisztikák?
Nem igazán.
A stilometria feltárhatja, mi teszi
Shakespeare műveit szerkezetileg egyedivé,
de nem tudja visszaadni a bennük ábrázolt
érzések és érzelmek szépségét,
ahogy azt sem, miért vannak
ezek a szövegek ilyen hatással ránk.
Legalábbis egyelőre nem.