[Őszentsége Ferenc pápa
Forgatás helye: Vatikánváros
Bemutatva a TED Countdown
Globális Visszaszámlálásán, 2020 október]
Üdvözlök mindenkit!
Történelmi pillanat ez,
kihívásokkal teli korban élünk,
ezt mindannyian tudjuk.
A világot megrázta a válság,
amit a COVID-19 járvány okozott,
és ezáltal még inkább kidomborodik
egy másik globális kihívás:
a társadalmi és környezeti válság.
Ez mindenkit választás elé állít.
El kell dönteni, hogy mi az, ami számít,
és mi az, ami nem.
Továbbra is figyelmen kívül hagyjuk
a legszegényebb emberek szenvedését,
és tovább sanyargatjuk közös otthonunkat,
bolygónkat,
vagy pedig mindent megteszünk
annak érdekében,
hogy máshogy cselekedjünk.
A tudomány egyre nagyobb
bizonyossággal állítja,
hogy sürgősen cselekednünk kell –
és most nem túlzok,
ez a tudomány álláspontja –,
ha meg akarjuk őrizni a reményt
a radikális és katasztrofális
klímaváltozás elkerülésére,
sürgősen cselekednünk kell.
Ez tudományos tény.
Lelkiismeretünk azt diktálja,
hogy ne maradjunk közömbösek
a legszegényebb emberek szenvedése,
a növekvő gazdasági egyenlőtlenségek
és a társadalmi igazságtalanságok iránt.
És a gazdaság nem korlátozódhat
termelésre és elosztásra.
Feltétlenül figyelembe kell venni
a környezetre és az emberi méltóságra
gyakorolt hatását is.
Azt is mondhatjuk,
hogy a gazdaságnak,
módszereinek és tevékenységeinek
kreatívnak kellene lennie
Kreativitás.
Tartsanak velem egy utazásra!
Lépjünk együtt a változás
és a cselekvés útjára.
Ezt az utat nem igazán szavak,
sokkal inkább egyértelmű
és sürgős tettek kövezik ki.
Utazásnak nevezem,
hiszen szemléletváltást, változást kíván.
Ebből a válságból egyikünknek sem kell
változatlanul kikerülnie.
Nem is lehet anélkül, hogy megváltoznánk:
egy válságból
sosem jöhetünk ki változatlanul –
és időbe és fáradságba kerül
kilábalni belőle.
Lépésről lépésre kell haladni:
segíteni a gyengéket,
meggyőzni a kételkedőket,
új megoldásokat találni,
és vállalni megvalósításukat.
Célunk világos:
a következő évtizedben
felépíteni egy olyan világot,
amely képes biztosítani
a jelen generációk szükségleteit –
mindenkiét –
anélkül, hogy a jövő nemzedékeinek
lehetőségeit veszélyeztetnénk.
Meghívok minden hívőt –
keresztény vagy sem –
és minden jóakaratú embert,
hogy vegyen részt ezen az utazáson.
A hitéből,
vagy ha nem hívő, akkor a szándékából,
a saját jóakaratából kiindulva.
Mindannyian, mint egyének
és mint csoporthoz tartozók –
családok, vallási közösségek,
vállalkozások, társaságok, intézmények –,
jelentős mértékben hozzájárulhatunk
a világ alakulásához.
Öt évvel ezelőtt megírtam
az Áldott légy enciklikát,
melyet közös otthonunk
gondozásának szenteltem.
Az átfogó ökológia fogalmát
ajánlja figyelmünkbe ahhoz,
hogy meghalljuk a Föld
és a szegények segélykiáltását.
Az átfogó ökológia meghívás arra,
hogy az életet átfogóan szemléljük.
Kezdve attól a meggyőződéstől,
hogy a világon mindenki összekapcsolódik,
és ahogy arra a járvány
emlékeztetett bennünket,
kölcsönösen függünk
egymástól és a Földanyától.
Ebből a nézetből ered annak szükségessége,
hogy más módszereket keressünk ahhoz,
hogy megértsük és mérni tudjuk
a haladást anélkül,
hogy a gazdasági, technológiai, pénzügyi
és a bruttó termék
dimenzióira korlátozódnánk.
A társadalmi, etikai
és nevelési dimenzióknak kell,
a központi szerepet betölteniük.
Három cselekvési utat szeretnék ajánlani.
Ahogy azt az Áldott légyben írtam,
a változás és a helyes irányultság
az átfogó ökológia útja felé
mindenekelőtt
nevelés jellegű lépést kíván.
Tehát az első javaslat,
hogy minden szinten elő kell mozdítani
közös otthonunk gondozásának oktatását,
segítve annak megértését,
hogy a környezeti problémák
összefüggenek az emberi szükségletekkel.
Át kell látnunk már a kezdetektől:
A környezeti problémák összefüggenek
az emberi szükségletekkel.
Tudományos adatokon
és etikus megközelítésen alapuló oktatás.
Mindkettő nagyon fontos.
Örömmel tölt el, hogy sok fiatal
máris egy új környezeti
és társadalmi tudatosságot mutat,
és közülük többen is harcolnak
a környezetvédelem és az igazság oldalán.
Második javaslatként
nagyobb hangsúlyt kell fektetni
a vízre és az élelmezésre.
A biztonságos ivóvízhez való hozzáférés
alapvető és egyetemes emberi jog.
Elengedhetetlen,
hiszen meghatározza az emberek túlélését,
és ezért feltétele minden egyéb jog
és felelősség gyakorlásának.
Az élelmiszertermelés és -elosztás
teljes folyamatának
az alapvető céljává kell, hogy váljon
a mindenki számára megfelelő
élelmezés biztosítása,
fenntartható földművelési
módszereken keresztül.
A harmadik javaslat
az energetikai átállás.
A fosszilis energiahordozókról való
fokozatos, de késlekedés nélküli váltás
tiszta energiaforrásokra.
Kevés időnk van,
a tudósok úgy becsülik,
hogy nem egészen 30 évünk.
Kevesebb mint 30 év arra,
hogy drasztikusan lecsökkentsük
az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Ennek az átmenetnek
nem csak gyorsnak kell lennie,
kielégítve a jelen és jövőbeli
energiaszükségleteket,
de figyelembe kell vennie
a szegényekre,
a helyi lakosságokra
és az energiatermelésben dolgozókra
gyakorolt hatását is.
A változás elősegítése érdekében
a vállalatokat
abba az irányba kell vezetni,
hogy mindent megtegyenek otthonunk
átfogó gondozása érdekében.
Zárják ki a befektetésből
azokat a társaságokat,
melyek nem felelnek meg
az átfogó ökológia kritériumainak,
és jutalmazzák azokat,
akik határozottan azon igyekeznek,
hogy ebben az átmeneti szakaszban
tevékenységük központjába helyezzék
a fenntarthatóságot,
a társadalmi igazságosságot
és a közjó előmozdítását.
Sok szervezet,
katolikus és más vallásúak,
már elkötelezte magát,
hogy ebbe az irányba tart.
Dolgozni kell a Földön,
gondozni, művelni és védeni kell;
nem facsarhatjuk úgy ki,
mint egy narancsot.
És azt mondhatjuk,
hogy gondját viselni a Földnek emberi jog.
Ezt a három javaslatot
úgy kell értelmezni,
mint cselekvések halmazának egy részét,
melyet átfogóan végig kell vinnünk ahhoz,
hogy tartós megoldást
nyújthassunk a problémákra.
A jelenlegi gazdasági rendszer
fenntarthatatlan.
Erkölcsi kötelességgel és azzal
a sürgető ténnyel állunk szemben,
hogy sok mindent újra kell gondolnunk:
hogyan termelünk és fogyasztunk,
pazarló életmódunkat,
rövid távú gondolkodásmódunkat,
a szegények kizsákmányolását
és irántuk mutatott közömbösségünket,
a növekvő egyenlőtlenségeket
és a káros energiaforrásoktól
való függőségünket.
Jelentős kihívások.
Muszáj őket átgondolnunk.
Az átfogó ökológia
egy új szemléletet tanácsol
a természet és a köztünk lévő
kapcsolatot illetően.
Ez új gazdasághoz vezet,
melyben a javak termelése
az ember szerves jólétére
és a javulásra irányul,
nem pedig otthonunk pusztítására.
Egyben megújult politikát is jelent,
mint az emberszeretet
egyik legmagasabb formája.
Igen,
a szeretet személyes,
de közéleti is.
Felöleli az összes népet és a természetet.
Ezért mindenkit meghívok erre az utazásra.
Ahogy ezt már megtettem
az Áldott Légy
és az új enciklika,
a Mindnyájan testvérek lapjain is.
Miként azt
a Countdown kifejezés is sugallja,
gyorsan kell cselekednünk.
Mindannyian értékes szerepet játszhatunk,
ha elindulunk ezen az úton,
még ma, nem holnap, ma.
Hiszen a jövőt ma alkotjuk meg,
de nem egyedül,
hanem közösségben és összhangban.
Köszönöm!