Száz évvel ezelőtt 2000 őszibarackfajta, csaknem 2000 különféle szilvafajta, és közel 800 különböző almafajta termett az Egyesült Államokban. Mára ezeknek csak töredéke maradt fenn, és a mezőgazdaság iparosítása, a betegségek, a klímaváltozás ezt a maradékot is fenyegetik. Veszélyeztetett például a Blood Cling, ez egy vörös húsú barackfajta, melyet spanyol misszionáriusok hoztak be, aztán évszázadokon át termesztették az őslakos amerikaiak; vagy egy olyan kajszi, amit kínai bevándorlók hoztak magukkal, akik a Transzkontinentális Vasúthoz jöttek dolgozni; és számtalan közel-keleti eredetű szilvafajta, amelyet olasz, francia és német bevándorlók hoztak be. Egyik fajta sem őshonos. Tulajdonképpen szinte egyetlen gyümölcsfajta sem őshonos nálunk, sem az alma, sem a barack, sem a cseresznyefélék. Ezek a gyümölcsök nemcsak táplálékok, hanem kultúránk részévé is váltak. Azoknak köszönhetően, akik gondozták és termesztették ezeket, akik számára olyan fontosak voltak, hogy magukkal hozták őket, mert általuk kötődtek hazájukhoz. Ily módon adták tovább és osztoztak rajtuk. E gyümölcsök sok tekintetben a történelmünket jelentik. Én pedig elég szerencsés voltam ahhoz, hogy sokat tudjak meg róluk a "Negyvenet termő fa" című műalkotásomon keresztül. Ez egyetlen fa, mely negyven különféle csonthéjas gyümölcsöt terem. Őszibarack, szilva, kajszi, nektarin és cseresznye, mindez egyetlen fán terem. Úgy terveztem, hogy az év nagy részében átlagos külsejű legyen, egészen tavaszig, amikor rózsaszín és fehér virágba borul, aztán nyáron roskadozik a különféle gyümölcsöktől. Eleinte pusztán művészeti szándék vezérelt: meg akartam szépíteni a szürke hétköznapokat, és őszintén szólva létrehozni azt a döbbenetes pillanatot, amikor az emberek megpillantják a többféle színben pompázó virágokat és a különböző gyümölcsöket. Oltványokkal dolgoztam a Negyvenet termő fa létrehozásán. Az oltóvesszőket télen gyűjtöttem, tároltam, aztán tavasszal az ágvégekbe oltottam. Valójában szinte minden gyümölcsfát átoltanak, mert a mag genetikailag különbözik a szülőtől. Így amikor találunk olyan változatot, ami tényleg tetszik, levágunk egy hajtást a fáról és beültetjük egy másikba, így szaporítjuk. Kicsit fura belegondolni, hogy minden egyes Macintosh alma egyetlen fától származik, melynek hajtásait nemzedékek óta tovább és továbboltják. De ez azt is jelenti, hogy a gyümölcsfák nem szaporíthatók magról. Amióta az eszemet tudom, ismerem az oltást, szemzést. A dédapám egy ma is meglévő nemesített őszibarackost hozott létre Délkelet-Pennsylvaniában. Én ugyan sosem találkoztam vele, de valahányszor említette valaki a nevét, mindig gyorsan hozzátette, hogy szinte varázslatos, misztikus képességgel oltotta a fáit. Azért választottam a negyvenes számot, mert a nyugati vallásokban mindenütt szerepet kap, nem a megszokott tucat, de nem is végtelen, hanem valami felfogható, nagy szám. Bőséget és sokaságot jelent. Ám amikor nekiláttam, az a probléma merült fel, hogy honnan szedjek 40 fajtát ezekből a gyümölcsökből, annak dacára, hogy New York államban élek, ami egy évszázada még az egyik legfőbb gyümölcstermesztő vidék volt. Így amikor felszámolták a kutatógazdaságokat és a régi, hagyományos gyümölcsösöket, hajtásokat gyűjtögettem belőlük, melyeket az én gyümölcsfáimba oltottam. Így nézett ki a Negyvenet termő fa kezdetben, és így fest hat évvel később. Kétségtelenül nem az azonnal sikerről szól. (Nevetés) Egy év után derül csak ki, hogy sikerült-e az oltás, két-három év múlva, hogy termőre fordul-e; és nyolc évbe is beletelhet, mire egy fát felnevelünk. Az összes fajta, amit a Negyvenet termő fába oltottam, kicsit eltér egymástól alakra és színre. Rájöttem, ha figyelembe veszem, hogy melyik mikor virágzik, és felteszem ezt egy idővonalra, lényegében felvázolhatom, megtervezhetem, hogyan nézzen ki a fa tavasszal. Nyáron pedig ilyen. Júniustól szeptemberig folyamatosan terem. Először a cseresznye, aztán a sárgabarack, a japánszilva, nektarin és őszibarack, és azt hiszem, valamelyiket kifelejtettem... (Nevet) Bár ez egy szabadtéri műalkotás, ahogy a projekt halad, művészi fajtamegőrzés lett belőle. Mivel rendeltek tőlem máshová is ilyen műalkotást, kutatni fogom azokat a fajtákat, melyek az adott területről származnak, vagy hagyományosan ott nőttek. Helyileg fogom beszerezni őket és oltom az alanyba, ami így a terület mezőgazdaságának történetét reprezentálja. Aztán a projekt felbukkant az online világban is, ami egyszerre volt ijesztő és zavarba ejtő Elrémített, hogy a Negyvenet termő fa tetoválásokon jelent meg. (Nevetés) "Mit keres a testeden?" – értetlenkedtem. (Nevetés) Az a sok kérés pedig, amit kaptam lelkészektől, rabbiktól és papoktól némiképp zavarba ejtett: hogy hadd használják a fát szertartásuk központi részeként. Aztán mém is lett belőle. A kérdésre adott válaszom pedig: "Remélem, nem." [Olyan a házasságod, mint a Negyvenet termő fa?] (Nevetés) Mint minden jó mémből, ebből is lett egy interjú az NPR Hétvégi kiadásában, és azt hittem, egyetemi tanárként a csúcsra jutottam – mármint, hogy ez jelentős pont a pályafutásomban – de az ember soha sem tudhatja, ki hallgatja az adást. Aztán pár héttel az interjú után kaptam egy emailt a Védelmi Minisztériumtól. A DARPA – Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynökség – felkért, hogy tartsak előadást az innovációról és kreativitásról, majd ez a beszélgetés gyorsan átcsúszott az élelmiszerbiztonság témájára. Tudják, nemzetünk biztonsága nagymértékben függ az élelmiszerbiztonságtól. Most, hogy létrehoztuk ezeket a monokultúrákat, melyekben terményenként csak néhány fajta növekszik, ha valami baj éri akár csak az egyiket közülük, annak drámai hatása lehet egész élelmiszerellátásunkra. Élelmiszerbiztonságunk fenntartásának kulcsa a biodiverzitás megőrzése. Száz évvel ezelőtt ez természetes volt minden kerttulajdonosnak vagy bárkinek, akinek csak egyetlen fasor is állt az udvarán, és nemzedékről nemzedékre öröklődött a sokféle fajtavariáció. Ez a szilvamennyiség egyetlen augusztusi hét termése a Negyvenet termő fán. Amikor már pár éve tartott a program, azt mondták, nekem van legnagyobb gyűjteményem ezekből a gyümölcsökből az Egyesült Államok keleti részén, és ez engem művészként teljesen elborzasztott. (Nevetés) De sok szempontból azt sem tudtam, mim van. Rájöttem, hogy ezek a változatok többnyire örökségfajták például az 1945 előttiek – ez az időpont tekinthetö a mezőgazdaság iparosítása hajnalának. Vannak köztük olyan fajták, melyek több ezer évesek. És ahogy rájöttem, micsoda ritkaságok, egyre megszállottabban fáradoztam megőrzésükön, és ehhez remek eszköznek bizonyult a művészet. Régi gyümölcsösökbe jártam, még mielőtt kivágták volna őket, és mentettem az eredeti oltványt őrző főszárakat és hajtásokat. Virágokat és leveleket kezdtem préselni, így egy herbáriumot hoztam létre. DNS-szekvenálásba fogtam. De végül ezeknek a rézkarcoknak és nyomtatott leírásoknak a segítségével vágtam bele a történet megőrzésébe. Hogy elmeséljem a IV. György őszibarackfajta történetét, ami New Yorkban két ház között nőtt ki, valaki arra járt, megkóstolta, a 19. században elég népszerű lett, mivel igen jóízű fajta volt. Aztán teljesen kipusztult, mert nem jól tűrte a szállítást, és nem volt helye a modern mezőgazdaságban. Én meg rájöttem, ezt a történetet mindenkinek ismernie kell. Mégpedig úgy kell elmesélni, hogy közben kézbe is vehessük, megszagolhassuk és meg is kóstolhassuk. Ezért nekiálltam egy gyümölcsös telepítésének, hogy bárki számára elérhető legyen ez a barackfajta, és azt a célt tűztem ki, hogy a lehető legsűrűbben lakott helyen honosítom meg. Először természetesen New Yorkban kerestem egy zsebkendőnyi földet –, (Nevetés) ami visszagondolva elég nagy merészségnek tűnik, és valószínűleg emiatt nem válaszolt senki az emailjeimre és hívásaimra –, (Nevetés) míg végül négy év múlva választ kaptam a Governors-szigetről. Ez a sziget egykor katonai támaszpont volt, 2000-ben New York tulajdonába került. Megnyitották az egész területet, a várostól komppal alig ötperces út. Felkérést kaptam, hogy valósítsam meg a Nyílt gyümölcsös nevű programot, ami visszahozza azokat a gyümölcsfajtákat, melyek több mint egy évszázada kivesztek New Yorkból. Jelenleg folyamatban van, a Nyílt gyümölcsösben 50 ily módon oltott fa lesz, ezeken 200 örökségfajta és ősi gyümölcsváltozat terem majd. Ezek tehát olyan változatok, melyek innen származnak, vagy itt termettek valaha. Az Early Strawberry almafajta például a 13. utca és a Harmadik sugárút környékéről származik. Mivel a gyümölcsfa tulajdonságai nem örökíthetők magról, a Nyílt gyümölcsös élő génbankot is jelent egyben, azaz gyümölcsarchívummá válik. Akárcsak a Negyvenet termő fa, ez is kísérleti program, és szimbolikus is. Ami a legfontosabb, az embereket a fajtamegőrzésben való részvételre szólítja fel, és hogy minél többet tudjunk meg táplálékunkról. A Negyvenet termő fának köszönhetően több ezer emailt kaptam már, olyan alapkérdésekkel, mint: Hogyan ültessek fát? A népesség alig 3 százaléka kötődik közvetlenül a mezőgazdasághoz, a Nyílt gyümölcsös tárt karokkal vár mindenkit, hogy részt vegyen nyílt programjainkon, workshopjainkon, hogy megtanulja az oltást, a termesztést, a metszést és a betakarítást; hogy részt vegyen a kóstolókon és virágnéző túrákon; tanulja meg helyi séfektől e gyümölcsök elkészítési módját, próbáljon ki olyan több évszázados recepteket, melyek kifejezetten ezekből a fajtákból készülnek. A gyümölcsöskert fizikai valóságán túl a program szakácskönyv is, mely összegyűjti ezeket a recepteket. Fajtaismertető is egyben, mely bemutatja gyümölcseink jellemzőit és ismertetőjegyeit, eredetüket és történetüket. Mivel farmon nőttem fel, azt hittem, értek a mezőgazdasághoz, és semmi célom nem volt vele. Úgyhogy művész lettem – (Nevetés) De meg kell mondanom, lehet valami a DNS-eimben. És szerintem más is így van ezzel. Száz éve még mindannyian sokkal inkább kötődtünk a gazdálkodáshoz, a földműveléshez és étkeink történetéhez, mára messzire kerültünk ettől. A Nyílt gyümölcsös megteremti a lehetőségét, hogy újra kapcsolódjunk ehhez az elfelejtett múlthoz, és hogy átgondoljuk, milyen táplálékaink lehetnek a jövőben. Köszönöm. (Taps)