Ez itt a The State of Things. Frank Stasio vagyok. Számtalan tudományos kutatás kap állami finanszírozást, de a hozzáférés gyakran korlátozott a nyilvánosság előtt. Mindeközben, néhány tudományos kiadó több profitot termel, mint a Walmart, Google, és az Apple. Azonban egy olyan mozgalom van kialakulóban, amitől fordulhat a kocka. Paywall/Hozzáférési akadály A tudomány üzlete Az egyetemek feladata az emberek képzése, {\an1}és tulajdonképpen semmi ok arra, hogy visszatartsunk információt az emberektől. {\an1}Nincs más haszna, csak a pénz, és a hatalom, és azok a dolgok, amiknek emberként ellen kellene állnunk. Sok pénz? Rengeteg pénz! Rengeteg pénz. Ez egy óriási, óriási üzlet. Több milliárd dolláros üzlet. A tudományos kiadás egy olyan iparág, amely évente 25,2 milliárd dollárt ér. Az Elsevier egyik folyóirata, a Biomaterials évente átlagosan 10,702 dollárt keres az online előfizetőkön. Jó helyre kerül ez az összeg? Nehéz megmondani. A Forbes magazin 1995-ben megjósolta, hogy az internet első áldozatai a tudományos kutatások lesznek. Az akadémikusok progresszívek, és valóban, a folyóiratok veszítenének a bevételeikből a digitális terjesztés megjelenésével. 23 évvel később, ez a kijelentés nem is állhatna messzebb a valóságtól. {\an1}Szerintem, ha egy dolgot megtanulhattunk a történelmünkből, az az, {\an1}hogy az emberek nagyon rosszak abban, hogy megjósolják a jövőt. {\an1}És ez egy olyan dolog, amit a média nagyon szeret csinálni, és az emberek akik követik a médiát, imádnak ilyesmit olvasni. Szórakoztató, és... Elnézést kérünk. Önnek nincs jogosultsága a dokumentumfilm megtekintéséhez. Kérjük, tekintse meg a fizetési lehetőségeket. A tudományos kiadó ipar körülbelül 35-40 százalékos profitot termel. {\an1}És néhány éve, amikor ezt megvizsgáltam, {\an1}tudod, a Walmart kb. 3 százalékkal dolgozik, {\an1}és a Walmart az emberek szemében egy gonosz üzletóriásnak számít. De hasonlítsuk akkor össze a 3 százalékot, meg a 35-öt. Mármint, most én is megváltoztathatnám a hozzállásomat, hogy a Walmart nem is annyira rossz cég, összevetve a többi játékossal más iparágakból. Tudod, a vagyonkezelési iparágban a 21 százalék a jellemző, a Toyotánál kb. 12 százalék. Milyen körülmények között elfogadható az, hogy egy iparág ennyire nyerességes legyen, amikor nem is igazán esik arról szó, hogy a szolgáltatásaikért fizetni kell? {\an3}- Milyen vállalatokat tudsz összevetni {\an3}ezekkel a 32-35 százalékos nyereségekkel? {\an3}- Őszintén, én sohasem hallottam olyan cégekről, amik ennél jövedelmezőbbek lennének. A legtöbb vállalkozás normális esetben, {\an1}ha ennyire nyereséges, valamiféle monopóliumi logikát alkalmazhat. {\an3}Még ha az akadémikusokon kívül az emberek nem igazán olvassák ezeket a cikkeket, {\an3}vagy nem találják őket hasznosnak, attól még fizetnek értük. Az állam az adófizetők pénzéből támogatja az egyetemeket, amelyek a a könyvtárak számára biztosítanak pénzügyi forrást, ami végül a kiadókhoz kerül a folyóirat-előfizetéseken keresztül. A folyóiratok és a kiadók kapják meg a pénzedet. Akár rólad van szó, vagy a szomszédodról, mindenki pénzeli a rendszert. És akik a legjobban járnak, azok a kiadók. Mindenki megérdemli a nyereséget. De hogy lehet folyóiratoknak - újságoknak! - nagyobb bevétele, mint a legnagyobb informatikai vállalatoknak? {\an1}Nos, a könyv- és folyóiratkiadók azért annyira jövedelmezőek, mert a dolgozókat nem fizetik meg. {\an1}Úgy értem, melyik más iparágban van még így, én egyről sem tudok, {\an1}ahol a fő munkavállalók, ebben az esetben a szerzők, a bírálók, nem kapnak semmit a munkájukért? A kiadók esetében sok tekintetben felülmúlhatatlan a bevételek mértéke, és néhány éve, amikor összehasonlítottam a Facebook nyereségességével,rá kellett jönnöm, hogy jóformán ugyanolyan jövedelmező, mint napjaink egyik legsikeresebb szoftver vállalata. És természetesen a Facebooknak nincsenek virtuális határai, és vitathatatlan, hogy az elmúlt öt-tíz évben nincs sikeresebb vállalat. Szóval a kiadói szakma gusztustalanul jövedelmező, emiatt nem is sietnek annyira, hogy változtassanak. {\an3}Az igazi kérdés az az, hogy mire fel ennyire nyereségesek, {\an3}a Google-t 35 százalékkal előzik meg, mi folyik ott? {\an3}Nos, itt minden az árazás erején múlik. Ha mondjuk te vagy az Elsevier, tulajdonosi hozzáféréssel rendelkezel; eladsz egy rakás tartalmat egy egyetemnek. És ez nem olyan, mint a szupermarketben, hogy ha az egyik sör túl drága, választasz egy másikat. Egy egyetemi könyvtáros nem mondhatja azt, hogy "Hmm, az Elsevier folyóiratai túl drágák, idén inkább majd Wiley-t veszünk." Tulajdonképpen mindegyikre szükség van. Szóval igazából annyit kérsz, amennyit akarsz, az egyetemek ritkán fognak nemet mondani. Talán úgy tesznek, mintha, de igazából a karoknak szükségük van a hozzáférésre, szóval a kiadók elég erős pozícióban vannak. {\an3}Vázolom a problémát. {\an3}A piac azt láttatja, hogy van egy erkölcsi kockázat, {\an3}aminek igazából semmi köze a az erkölcsösséghez, ez egy közgazdasági kifejezés. Erkölcsi kokázatról akkor beszélünk, ha a termék megrendelője nem a termék fogyasztója. Szóval mi is itt a termék, a hagyományos kiadói környezetben? Hozzáférés kérlek, olvasói jogosultság. A fogyasztók az olyan emberek, mint én, akik olvassák a cikkeket, a megrendelő viszont nem én vagyok, én nem akarok előfizetni ezekre a folyóiratokra. A Harvard Egyetem Könyvtára óriási összegeket költ folyóiratelőfizetésekre. Tehát én nem vagyok árérzékeny ezekre a folyóiratokra, hiszen nem én kapom a számlát. {\an1}A pénz valódi. Igaz? {\an1}A tudományos kiadók iparága évente 10 milliárd {\an1}dollárt termelnek ki. Azért ez nem egy jelentéktelen összeg. Komoly pénzről van szó. Amikor belegondolsz, hogy ezt a 30-40 százalékos hasznot vissza lehetne forgatni a kutatásokba, akár a tudományt támogatni vele, akár az egyetemeket, mondjuk, több kutatót felvenni, több kart finanszírozni, megfizethetővé tenni a főiskolai tanulmányokat, rájössz, hogy ez a pénzügyi helyzet annak a jele, hogy ez a kereskedelmi modell mennyire kiegyensúlyozatlanul próbál releváns maradni a kutatói munkában. {\an3}Általában bele sem gondolunk, hogy valamilyen kapcsolat van aközött, {\an3}hogy ezek a cégek ennyire kimagaslóan nyereségesek, és aközött, hogy a tandíjak folyamatosan emelkednek, pedig erről nem árt tudni. Nem egy jelentéktelen problémáról beszélünk. Nem is a tudósok belső vitáiról. Egy alapvető társadalmi kérdésről van szó. Mi lesz a társadalmunk jövője? {\an3}A folyóirat előfizetések már rég az infláció és a {\an3}könyvtárak pénzügyi keretei fölé emelkedtek. {\an3}Nem csak az elmúlt évek alatt, évtizedekről beszélünk. Katasztrofális a helyzet. Csak tíz órája, az Anthem College véglegesen bezárta kapuit. A Szent József Főiskola be fog zárni. Adósságokban úszva, a Dowling College arra kényszerül, hogy bezárja kapuit. A hirtelen bezárások sok egyetemi dolgozót hagynak munka nélkül és több ezer hallgatónak kell új iskola után néznie. {\an1}A nagybetűs Akadémia még nem igazán vizsgálta meg {\an1}a tudományos kommunikáció teljes összegét. Igazából a könyvtárak költségvetése sínylette meg ezt a leginkább, és gyakran megalázkodva kellett mennünk a vezetőséghez kéregetni, hogy egy újabb évre előfizethessünk, különösen tudományos, technológiai és orvosi folyóiratokra, melyeknek hirtelen felment az áruk akármivel is magyarázzák ezt a kiadók. És ahhoz, hogy áremelkedésre legyen szükség, szűkösségnek kell lennie. Üdv a világban, ahol a pénz áll a kutatás útjában. - Ütköztél már hozzáférési akadályokba? - Abszolút. Én is tuti ütköztem már ilyenbe. Gyakran ütközöm hozzáférési akadályba. - Előfordult már, hogy hozzáférési akadályba ütköztél? - Oh, pff, naná. Hozzáférési akadályba ütköztem. Elég gyakran találok ilyet, igen. Hallgató koromban, határozottan találkoztam már ilyen akadállyal. Sokszor ütközöm hozzáférési akadályba. - Hogy érzel ezzel kapcsolatban? - Felmegy bennem a pumpa. {\an1}A hallgatók lediplomáznak, lerakják a mestert is, {\an1}felmarkolják őket ezek a spin-off cégek, {\an1}és hamar rá kell jönniük, {\an1}hogy nem tudnak hozzáférni azokhoz a kutatási eredményekhez, amikre éppen szükségük volna, hiszen már nincs közük az egyetemhez. Visszajönnek, kopogtatnak az ajtómon. És nekem, könyvtárosként, azt kellett mondanom, egy olyan kínos pozícióba kerültem, hogy meg kellett tagadnom a hozzáférést az államilag finanszírozott kutatásokhoz, azoktól, akik nem állnak kapcsolatban az egyetemmel. És ez teljesen ellenkezik egy könyvtár, és egy könyvtáros küldetésével. Szóval ettől azért felnyílt a szemem. Mesélnél egy kicsit magadról? {\an1}Dwight Parker vagyok, {\an1}oktatáspszichológiából PhD-zom, {\an1}és úgy döntöttem, hogy kell egy kis szünet, {\an1}szóval most autókat értékesítek. Amíg részt vettem a programban, sok dologhoz hozzáfértem, de amint kilépsz, azok a források már nem érhetőek el számodra; legalábbis nekem nem voltak, na mindegy. És tudod, az oktatáspszichológia az enyém volt, és a legtöbb kutatás államilag finanszírozott, tehát az adófizetők pénzéből jönnek létre ezek a kutatások, amiért aztán újra fizetnünk kell, aminek semmi értelme. - Teljesen abszurd. - Abszolút. Arról ne is beszéljünk, hogy ez közjónak számít. Mármint, néhány tudományos kutatás. Ettől függetlenül, nekem hozzá kell férnem azokhoz a kutatásokhoz. Nekem nincs 79.99 dollárom, vagy akármennyim..., hogy elérjem. Nem árulok kocsikat. Még a legmenőbb kocsit sem a világon. Ha az Elseviernek dolgoznék, talán megengedhetném magamnak. Ja, vagy akármelyiket. Mármint, ez annyira… Mindegy is. Te tudod. Ti ebben dolgoztok, tisztában vagytok vele, hogy ez… A pénz csak elront mindent, nem igaz? Megvan a pénz, ott az állam, és mindenki annyira... és ez olyan, mintha elveszne a tudomány. Komolyan, egyszerűen eltűnik. {\an1}A feleségemnek egyszer tüdőembóliája volt. {\an1}És az orvosok nem tudják, hogy miért. {\an1}Mai napig, senki nem tudja biztosan, hogy miért kapott tüdőembóliát. Számos tényező kiválthatja, szóval én elkezdtem keresni, ahogy szoktam, felmentem a netre, és elkezdtem kutatni. Aztán beleütközöl ezekbe az orvosi fizetős üzenetekbe, ahol ott van a kutatás a tüdőembóliáról, én meg ugye nem engedhetem meg magamnak, hogy pénzt költsek azért, hogy elolvassak egy kutatásról szóló cikket, csak azért, hogy aztán rájöjjek, nem is releváns a feleségem esetében. Nem ránk vonatkozik. Lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem. De nincs elég információm vásárlás előtt, hogy el tudjam dönteni. Pedig akár megmenthené az életét! {\an3}Az ok, amiért vannak kutatások, az az, hogy megpróbálunk {\an3}megoldásokat keresni a világ problémáira. Megpróbálunk gyógymódot találni a betegségekre; {\an3} megpróbáljuk megismerni a tiszta vizet, megpróbálunk véget vetni a szegénységnek. Megpróbálunk örökre eltörölni betegségeket. És ahhoz, hogy ez sikerüljön, gondoskodnunk kell arról, hogy mindenki hozzáférjen az információhoz. Nem csak a gazdag országok, nem csak a PhD-sok, de bárki elolvashat egy kutatást, gondolj bele, és aztán hozzáteheti a saját gondolatait. És amikor az emberek nagy része nem fér hozzá a kutatásokhoz, annak az esélye, hogy jelentős problémákat oldjunk meg, egyre alacsonyabb lesz. {\an1}A kiadók már évszázadok óta a tudományos kommunikáció {\an1}kiemelkedő támogatói. Ebben a tekintetben tehát nélkülözhetetlenek. Ugyanakkor, a lakosság túlnyomó része nem fér hozzá a tanulmányokhoz az aktuális fejlesztésekről a tudomány, orvoslás, kultúra technológia, vagy a környezettudományok területén. És valahogyan értelmet kell adniuk a világnak anélkül, hogy hozzáférnének a legjobb forráshoz. Ez bizonyos értelemben tragikus. {\an3}A nyugati egyetemek magas összegekkel támogatják a könyvtáraikat, {\an3}szóval nekik... szóval ők megengedhetik maguknak, hogy előfizessenek a folyóiratokra, és hozzáférést biztosítsanak a hallgatóiknak. Viszont a fejlődő országok könyvtárai nagyon szegények. Szóval, végső soron úgyis mindent egyedül fogsz csinálni, az egyetem vagy főiskola támogatása nélkül. És hiába próbálod megközelíteni a karok képviselőit, vagy a professzorokat, úgyis ugyanazt a választ fogod kapni, "mi is így csináltuk, neked is így kell boldogulnod." És ez így megy tovább, és konkrét eredményeink meg nincsenek. A kutatásom inkább a fizika alapjairól szólt. Speciális relativitáselmélet, meg ilyenek. {\an1}És rengeteg ilyen tanulmáy, megint, {\an1}"fizess érte." {\an1}Mondanám, hogy soha nem fizetnék publikációért, főleg ha megnézed Venezuela gazdaságát, sajnos egyre rosszabb. De még ott is, hallgatóként, fogod a hitelkártyádat, és vásárolsz a neten. Tehát a hozzáférhetőségre való igény miatt megjelent egy mozgalom. És ezt a mozgalmat úgy hívják, hogy Open Access. A legegyszerűbben megfogalmazva, az Open Access szabad és térítésmentes hozzáférés az információhoz. Nagyon leegyszerűsítve, az információ demokráciáját jelenti. A különbségek csökkentéséért és az egyenlőség támogatásáért jött létre. {\an1}Sok-sok akadémikus alapozhatna a már korábban létrejött tanulmányokra, {\an1}ha lenne hozzáférése azokhoz. Az is lehet, hogy generációnk legnagyobb elméi valahol a Közép-Afrikai Köztársaságban élnek, ahol nem érik el a szükséges tartalmat. Szóval, hogyan tudnak erre építkezni; hogyan mozdíthatják előrébb a dolgokat? És szerintem az Open Access pont erről szól. Segít az olyan embereknek, akik hozzá szeretnének férni az ismeretekhez, hogy hozzá is férjenek, és magasabb szintre emeljék. {\an1}Szerintem a nyílt hozzáférés iránti szenvedély remek dolog. {\an1}Ami szerintem probléma, {\an1}amikor valaki Open Access iránti szenvedélye miatt nem méri fel annak a tényleges árát olyan szinten, mint az előnyeit. Az az aggasztó, amikor az Open Access vallássá válik, vagy amikor akkora dicsfény övezi, hogy imádod, akármi van belecsomagolva. Ha már nem tudunk, vagy rosszabb, nem akarunk kritikusan gondolkodni, olyan kritikus és analitikus módon gondolni egy Open Access modellre, mind bármely más fizetős szolgáltatásra, akkor már nem mondhatjuk, hogy az értelem és a tudomány keretei között működünk; onnantól kezdve már vallásról beszélünk. És én alapvetően egy vallásos ember vagyok, nem tudok semmit felhozni a vallás ellen, de az fontos, hogy a tudományba ne keverjük bele. {\an3}Értem én, hogy a másik oldalról, {\an3}igencsak vallásosnak tűnhet. Hinni biztosan kell benne, nem? {\an3}Sok ember értelmezésében ez egy hiten alapuló mozgalom. Viszont a mozgalom egy erőteljes hányada az orvosbiológiai irodalom területéről jön. Olyan szülőktől, akiknek nincs hozzáférésük, igaz? Olyan családtagoktól, akiknek szintén nincs. És ők azok, akik fennhangon vesznek tanubizonyságot, hogy ez egy vallás, nem igaz? És van hatalom a tanubizonyságban, az evangélikus mozgalom része. Lehet megszállott szakmai beszélgetéseket folytatni a fejlődésről, vagy elmondhatok egy megható történetet; melyik lesz a felkapottabb? Egy mozgalomba mindennek bele kell férnie. A mozgalmak nagyobbak a szervezeteknél; nagyobbak az embereknél, ha dolgoznak, igaz? Tulajdonképpen ezért dolgoznak; felveszik ezt a zuhanó lavina módot. {\an3}Részemről, én azért csinálom ezt, mert jó hatással van {\an3}a kutatások hatékonyságára. {\an3}Azt akarom, hogy a kutatások hatékonyabbá váljanak. {\an3}Nekem ez a legfőbb célom. Ha azt mondanád, ennek a módja ha korlátozzuk a tudományhoz való hozzáférést, akkor azt támogatnám. De a kutatások hatékonyságának növelése hozza magával a minőségbeli javulást, a könnyebb befogadhatóságot, sokszínűséget és a fejlődést. Már csak az előnynek számít, hogy több ember tehet valamit. Óriási problémáink vannak, amire megoldást kell találni. {\an1}Mélyen, mélyen érdekelt voltam {\an1}amikor az Open Access belépett az élettudományok területére. Azt reméltük, hogy az Open Access nem csak a hozzáférésben hoz jelentős változást, őrültségnek tűnt, hogy a legtöbb kutatás nem érhető el a legtöbb ember számára, akiknek szüksége lenne rá. Néhány éve volt szerencsém ellátogatni a Belgrádi Egyetemre és az órám előtt összefutottam néhány végzős hallgatóval, {\an3}ott járkáltunk a teremben {\an3}és arról beszélgettünk, ki miről végez kutatást, {\an3}a diplomamunkájukon dolgoztunk. És a teremben majdnem mindenki az implicit tanulást vizsgálta. És számomra ez annyira szokatlan volt, hogy ennyi hallgató pont ugyanazon a területe kutat, szóval megkérdeztem: "Miért csináljátok mind ezt? Hogy lett most ez a terület ilyen népszerű?" Rögtön csak annyit mondtak, hogy "Ehhez az irodalomhoz férünk hozzá." "Hogy érted?" kérdeztem. "Nos, az Ön területén dolgozó vezető kutatók között ez a szokás, minden publikáció elérhető online. Mi pedig megtaláljuk. Ezen a területen tudjuk követni az irodalmat, Más tudományágak esetében viszont nem." Egyszerűen lehidaltam, érted? Hogy az alapján választották ki, hogy miről tanulmányozzanak, hogy mihez találnak anyagot. {\an1}Amikor a könyvtár igazgatója voltam, {\an1}és csökkentenünk kellett a folyóirat-előfizetéseinket pénzügyi megszoriítások miatt, sok könyvtár jár így, és egy sor fókuszcsoportot összeállítottunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan viszonyulnak ehhez az emberek. Az egyik orvosi PhD hallgató megragadta a figyelmemet, amikor a témavezetőjével beszélgettek. Azt mondta a témavezetője: "Ezek nagyon érdekes területek. Olvass sokat a témában." A hallgató meg azt felelte, "Szóval olvassak, tájékozódjak, de erre a lehetőségem korlátozott a hozzáférhetőség miatt. Szóval a szakdolgozatom témáját az fogja meghatározni, hogy mit tudok megvenni, mert nem olvashatom el ezt a másik anyagot, mert az egyetem már nem fér hozzá." {\an3}A világ legnagyobb kihívásait {\an3}valószínűleg nem egyetlen {\an3}kutatócsoport fogja megoldani. És abban pedig biztosak lehetünk, hogy az interdiszciplináris kutatások és az együttműködés lesz a módja annak, hogy gyorsabban találjunk megoldásokat. És mivel ezeknek a kihívásoknak a nagyrésze igencsak jelentős, - a tiszta víz, élelmiszerbiztonság, globális felmelegedés, közegészségügy - annyi problémára kell megoldást találni, hogy nem találok rá okot, miért ne tennénk meg mindent, amit csak tudunk, hogy tudatosan együttműködjünk, céljaink eléséréért. Az orvostudomány és hihetetlen szakértelem a világ bármely szegletében megtalálható; csak gyakran nem jó helyen keresgélünk. Az egyik barátom egy gyermek szívsebész a Stanfordon. Amikor Indiában járt, sok dolgot megfigyelt az intézménynél, amihez ellátogatott, ami már tízszer több beteget kezel, mint ő, és csaknem olyan kimagaslóan jó eredményeket érnek el, mint ő a Stanfordon, csak ők ezt 5-10 százalékos költséggel teszik. És számomra ez zseniális! Zseniális! Az ember azt gondolná, hogy a nyugati világ legalább annyira kíváncsi arra, hogy mi történik Indiában, mint arra, hogy mire vagyunk képesek a tehcnika csodáival. Egyszerű következtetés, hogy a tudománynak nyitottnak kell lennie, azért, hogy a tudomány érvényesülhessen. És tulajdonképpen egy bizonyos kíváncsiság az, ami nem teljesen nyitott. Voltaképpen ez a történelmünk miatt van, az út miatt, amit idáig kitapostunk. A 17. század közepe óta, amióta létezik tudományos folyóirat, a szerzők fizetés nélkül publikáltak, a hatás miatt írtak, nem a pénzért. Azért, hogy jobban megértsük a kutatási folyamatot, elutaztunk a tudományos folyóiratok szülőhazájába: A The Royal Society of London székházába. Stuart Taylor vagyok, a Royal Society Kiadó igazgatója. A The Royal Society Nagy-Britannia Nemzeti Tudományos Akadémiája. 1660-ban alapította egy korai kutatókból álló társaság, mint Robert Hook vagy Christopher Wren. Néhány évvel később, 1665-ben Henry Oldenburg, a Társaság első titkára, megjelentette a világ első tudományos folyóiratát Philosophical Transactions címmel. Ez volt az első alkalom, hogy a fiatal kutatók {\an3}tudományos felfedezésit és eredményeit hivatalosan rögzítették. {\an3}Lényegében ez a folyóirat alapozta meg mindazt, {\an3}amit ma a tudományos folyóiratokról tudunk. Megfogalmazta az archiválás négy alapelvét, a regisztrációt, disszeminációt és hitelesítést. Tehát a felfedezésedet ma a nevedhez és egy bizonyos dátumhoz kötheted, szakmai bírálat alá vetheted, terjesztheted a társkutatóid körében, és archiválhatod a jövő generációi számára. A digitális hálózatok megjelenésével a tudósok azonnal elkezdték megosztani a munkáikat. Egészen a 90-es évek elejétől az akadémikusok jelentős mértékben támogatták az Open Accesst. Nem csak használják a a tudomány és a kutatások terjesztésére, de komolyan népszerűsítik és a többiekre is ösztönzően hatnak. Lehet úgy hangzik, mintha kitalálnám, de {\an3}akkor tényleg így éreztem, és nem voltam vele egyedül, {\an3}hogy ha van egy remek ötleted, vagy egy áttörést érsz el, jó azt hinni, hogy valami inspirált, vagy keményebben dolgoztál bárki másnál, de nem szereted azt gondolni, hogy csak azért sikerült, mert kiváltságosan te hozzáfértél az információkhoz. 1991-ben annyi volt a szándékom, hogy egy kicsit magasabb szintre emeljük a játékot, azzal, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy hozzáférjen az információhoz, és ne legyenek meg ezek az egyenlőtlenségek a hozzáférésnél. A New England Journal of Medicine-ben megjelent cikkek 40 százaléka, - és vitathatatlan, hogy a New England Journal of Medicine a világ legnagyobb hatással bíró folyóirata - de a szerzők 40 százaléka Boston 150 mérföldes körzetében élt, ott, ahol a New England Journal of Medicine központja található. A publikálás voltaképpen a bennfentesek játéka. Azok akik már a belső kör része vagyunk, sokkal szélesebb körben férünk hozzá a publikációkhoz, tanulmányokhoz, mivel a tehetősebb intézmények dolgozói vagyunk. {\an3}Rengeteg embernek vannak nehézségei {\an3}az egyetemek jelenlegi rendszere miatt. Sok orvosunk van, akiknek rendkívül hasznos lenne, ha a legfrissebb információkkal rendelkezhetnének, hogy a megmegfelelőbb ellátást biztosíthassák a betegeiknek. Megannyi kutatást végeztünk már el. Nevetséges, amikor megpróbálunk elérni egy 1975-ös cikket. És még mindig fizetni kéne érte. Semmi értelme. A tudományos folyóiratok rengeteget fejlődtek 1665 óta. Ma már képesek vagyunk sokakat elérni egy időben, csaknem ingyen, és ez a tudomány hatalmas előnye. Sok szerző azon a véleményen van, hogyha hagyományos folyóiratban publikálnak, ami egy nívós, magas presztízsértékkel és nagy hatással bíró, minőségi, megszokott folyóirat, a munkájuk eljut minden olyan emberhez, aki érdekelt a témában. Tévednek. Elérnek minden olyan szerencsést, akik egy olyan intézménynél dolgozhatnak, amelynek elég jól megy ahhoz, hogy előfizessenek arra a folyóiratra. És még akkor is, ha olyan relatíve bestseller folyóiratokról beszélünk, amikre szükség van, és minden könyvtár igyekszik előfizetni rá, még akkor is mindig lesznek olyan intézmények, amik nem engedhetik meg maguknak. A könyvtárak már régóta rákényszerülnek, hogy megszüntessék az előfizetéseiket egy-egy fontos folyóiratra, csak mert nincs elég pénzük. Tehát a szerzők nagyobb célközönséghez érhetnek el, a nagyobb célközönség segítségével tudományos munkájuk hatása nő, mert a munkádnak nincs hatása, és nem lehet rá építkezni, vagy idézni, vagy átvenni, ha az emberek nem ismerik. A legtöbb tudós valamilyen hatással akar lenni, azért ír. Az akadémikusok munkájuk során részben kérdéseket vizsgálnak, megpróbálják alaposan megismerni a jelenséget, amit éppen tanulmányoznak hogy aztán majd ha megosztják az eredményeiket másokkal, azt mondják nekik, hogy "Hé ezzel mi van? Na és azzal mi a helyzet? Ez biztos?" vagy azt, hogy "Wow, hadd próbáljam meg egy újfajta szemszögből." Tulajdonképpen a tudomány egy párbeszéd, és a párbeszéd csak akkor működik, ha tudod, miről beszél a másik és ismered a mondanivalója alapjait. A nyitottság pedig elengedhetetlen a tudományos tevékenység megfelelő működéséhez. {\an1}Az Open Accessről szóló tévhitek közül az egyik, {\an1}hogy nincs peer review, rossz minőségű, és így tovább. {\an1}És nagyon jól tudjuk, amikor közszemlére teszed a munkádat, az embereknek feltűnik, ha süketelés az egész, nagyon hamar megjegyeznek. Ha kifelejtesz valami nagyon fontosat a bizonyítás szempontjából, valaki jelezni fogja. Ha nem elég biztos az érvelésed, vagy kihagytál egy fontos irodalmat, valaki erre fel fogja hívni a figyelmedet. És neked, mint kutatónak, javadra válnak ezek a megfigyelések, kritikák és egyéb dolgok. Így ennek eredményeként a kutatásod több lesz és nem rosszabb minőségű! {\an1}Ha nem dolgozol ebben a környezetben, nincsenek kapcsolataid {\an1}fogalmad sincs ezekről a drámai hatásokról, {\an1}amit ez a feszültség ki tud váltani az emberekből. Tudod, amikor az EPA [Environmental Protection Agency] [Környezetvédelmi Hivatal] leveszi a klímaváltozás szekciót az oldaláról, akkor válik ám valóssá, akkor lesz konkrét jelentősége annak, hogy nem elérhető egy információ. Nagyon sok ingyenes információ érhető el, és mind tudjuk, hogy ez milyen problémákat okoz. Csak mert valami ingyenes, nem biztos, hogy jó is; csak mert fizetni kell valamiért nem biztos, hogy rossz, és ez az a feszültég amivel ennek a közösségnek mindig meg kell birkóznia Persze az Open Access mozgalom és az Open Access folyóiratok megjelenésének kezdetén az az elképzelés, hogy az Open Access kiadás nem túl jó minőségű meghatározó volt, de mára ez a nézet megváltozott. Az Open Access számunkra, egyáltalán nem feketíti be a szakmai lektorálás szintjét. Ha mást nem, tudod, ez még jobb is lesz. {\an3} Az ösztönzési rendszer a legtöbb országban, sok fejlődő országban, {\an3}még a miénket tükrözi, az Egyesült királyságét és az USA-ét. Nemrégiben készítettünk felmérést; a kutatóink észrevételeit kértük ki az Open Accessről, és sokuk úgy nyilatkozott, "Nagyszerű, pontosan az Open Accessre van szükségünk, el kell mondanunk az egész világnak a kutatási eredményeinket. Mindenkienk hozzá kell férnie. Ez nagyszerű." Habár, amikor megkérdeztük a kutatókat, hogy mik a prioritásaik egy folyóirat esetén, amelyben publikálni akarnak, a legfontosabb az impact factor volt, az indexelés, és a lista végén szerepelt az Open Access. Tehát hiába mondtak magyszerű dolgokat az Open Accessről, az ösztönzési rendszer miatt sajnos mégis alulra került, mert a karrierjükben fontos az előrehaladás. {\an1}Egy ideje már létezik az Open Access. {\an1}A hatása nem nem volt olyan gyors mint vártam, és egy kicsit aggódom, hogy a következő 5 évben milyen ütemben haladunk majd előre. {\an3}Van valami oka annak, hogy a tudományos folyóiratok {\an3}ennyire lassan változnak? {\an3}Nos, mondhatnánk rugalmasnak is. Úgy gondolom, hogy van egy bizonyos mértékű lassúság. Mint ahogyan tudod, az akadémikusok talán a legkonzervatívabb emberek a földön. Tudod.., igen... Talán ők a leginnovatívabbak a kutatásaikban, de az akadémiai struktúra nagyon lassan változik. {\an3}A tudományos közösség nagyon nagyon konzervatív. {\an3}Nagyon nehéz változtatni, jelentős változásokat elérni a rendszerben az akadémiai berkeken belül. Most minden ugyanúgy működik mint 150 évvel ez előtt. A szerzők tisztában vannak vele, hogy a fejlődési esélyeik, hogy a munkájukat folytathassák, támogatást kapjanak, a karrirejük minden aspektusa attól függ, hogy hol publikálnak. És ez a szükséglet egyfajta kelepcét hozott létre, amelyben a szerzőknek nincs alternatívájuk máshol publikálni csak azokban a folyóiratokban, amelyek leginkább előremozdíthatják a karrierjükt. Valójában az egyik legnagyobb akadály az Open Access számára a jelenlegi erőforrás értékelés és használat és az ehhez kapcsolódó doglok. Mivel még mindig hajlamosak azt mondani, hogy oké, ha a magasabb besorolású kiadványokban publikálsz, akkor eredményesebben kutatsz. Meglehet, hogy azokat a lapokat soha nem idézik vagy olvassák majd. De a folyóirat impact factorát veszik alapul a minőség megítéléshez. És tudjuk mindannyian, hogy az egész manipulálható. {\an1}Valójában az impact factor azon hivatkozások átlaga, {\an1}amit a folyóirat 2 év alatt kap. Az impact factor egy ördögi mérőeszköz, amely valahogyan beleásta magát az értékelési rendszerbe éa abba, ahogyan a kutatókat értékelik világszerte. Sokkal többet kérhetsz egy Gucci táskáért mint egy olyanért, amit a piacon szereztél. {\an3}Az impakt faktor velejétől romlottá tette {\an3}a tudományos kommunikációs rendszert. Még az alapítója is, Eugene Garfield is úgy tartja, nem lenne szabad ilyen módon alkalmazni. Ilyenkor el kell gondolkodnod azon, hogy tudod, valami nincs rendben. És ebben rejlik az áltudományos jellege, az a tény, hogy három tizedesjegy pontosságúak, amikor nyilvánvalóan nem így van, csak ezt az áltudományos érzetet hordozza magában. A The Royal Society néhány éve aláírta az úgynevezett San Franciscó-i nyilatkozatot a kutatások értékeléséről, vagy röviden a DORA-t, ami lényegében arra ösztönzi az intézményeket és a finanszírozókat, hogy a kutatókat olyan módon bírálják, amely nem használ impakt faktort. Szóval több figyelmet fordítva a szakmai lektorálásra, és ténylegesen az elvégzett munka vizsgálata lenne a fontos, ahelyett, hogy egy mérésre hagyatkoznánk, ami nagyon sok ember szerint hibás. {\an1}De a probléma megoldását ott kellene {\an1}elkezdenünk, hogy szakítunk azzal a normával, miszerint egy akadémikus megítélése attól függ, hogy mely folyóiratokban publikál. És ha képes vagy egy akadémikust a kutatása alapján megítélni, amit maga állított elő, ahelyett, hogy az a kutatás hol jelent meg, azt hiszem, megengedhetjük a kutatóknak, hogy olyan folyóiratokban publikáljanak, amelyek, jobb szolgáltatást nyújtanak, jobb hozzáférhetőséget, alacsonyabb költségeket, stb. Az igencsak szelektív folyóiratok sok tanulmányt utasítanak el, amik amúgy tökéletesen publikálhatók és alkalmasak a megjelentetésre, de visszautasítják, mert nem jelent akkora jelentős előrelépést, vagy nem címoldalra való, mint egy cikk egy betegségről vagy az őssejtkutatásról. Szóval elutasítják, aztán beküldöd egy másik folyóirathoz, egy újabb kör szakmai bírálaton esik át, és aztán futhatod a köröket. Tehát a PLOS One elindulásának legfőbb oka pontosan az volt, hogy megpróbáljunk véget vetni ezeknek a felesleges köröknek, amik a tudósok, a bírálók és a szerkesztők idejét is csak rabolja, a tudomány és a társadalom kárán. {\an1}Az idő, amit felemészt, hogy megközelíted az elsőrangú folyóiratokat és nem jársz sikerrel, aztán egy másik folyóiratnál ezt elölről kezded, a kutatás egy bizonyos részét egy időcsavarba zárja el. Tulajdonképpen ez a finanszírozók érdeke, akik milliókat vagy inkább millárdokat fizetnek évente a kutatástámogatásért, hogy az a kutatás nyíltan elérhető legyen. {\an1}Rengeteg megközelítésből próbálkoztunk már, {\an1}és sokan javasolták, hogy legyünk növekedő, fejlődő szervezet. {\an1}Először is alkossuk meg az open access zöld utat, ahol csak a tartalom megtekintéséhez biztosítasz nyílt hozzáférést, a használathoz nem. A Gates Alapítvány szerint, "Ez talán "jobb, mint a semmi", de mi nem vagyunk ilyenek, ha belekezdesz valamibe, mindent beleadsz." És tényleg, elismerésem, hogy nem csinálnak semmit félgőzzel. Vannak annyira előrelátóak, és az igazat megvallva befolyásosak is, hogy elvárják, hogy elsőre is jól sikerüljön. {\an1}Az Alapítvány szemsözgéből szerencsénk volt {\an1}a támogatások segítségével, együtt dolgozva a pályázókkal azt mondani, {\an1}hogy "Igen, adunk nektek pénzt és igen, azt akarjuk hogy bizonyos tudományos és technikai kutatásokat végezzetek, és valami különleges jöjjön ki belőle, de úgy, ahogy mi mondjuk." És az egyik dolog, amit kértünk a munkájukban az az, hogy a kutatás eredményeit tegyék nyilvánossá és hozzáférhetővé. Emellet pedig meg akarunk bizonyosodni arról, hogy nem csak a pénz amit közvetlenül a befektetésre és a tudományos és technológiai újításokra költünk, teremt kézzelfogható előnyöket, hanem szeretnénk látni a sokszorosító hatását is. Tehát az információ, és az eredmények, amelyeket mi alapoztunk meg a tudományos közösség szélesebb körét éri el, amire építkezhetnek, és felgyorsíthatják, kiterjeszthetik az elért eredményeinket. - Mi jut eszedbe az Elsevierről? Oh istenem. He-he. Igen. Az Elsevier igazi púp a hátunkon Afrikában, mert túl drágák nekünk, és nem akarják csökkenteni az áraikat. {\an1}Én úgy gondolom, hogy az Elsevier {\an1}alapvetően jól közreműködik a publikációs közösséggel. - Elsevier. Mi jut az eszedbe? {\an1}Hát, egy olyan magas szintű profit, {\an1}ami véleményem szerint már sajnos ízléstelen. És az egyetemek szempontjából elfogadhatatlan, hiszen mindezt közpénzekből érik el. A licenszhasználatuk, ami határozottan javult az idő múlásával. Ha megnézzük az Elsevier újrafelhasználását vagy a kereskedelmi gyakorlatát az elmúlt 10 évben, szerintem nagyon sok változást vezettek be, ami miatt ma kevésbé szerző vagy kutatóbárat tevékenységet folytatnak. Szóval a fejlődés határozottan jelen van. {\an1}Ezeket a kiadókat, akármikor megjelentetünk náluk valamit, {\an1}a saját tanszékünk pénzeli. Jóformán közpénzből. Tehát mi fizetünk, ők meg korlátoznak. Soha nem állítanám be őket negatív szereplőként. Szerintem sokat tesznek a fejlődés támogatásáért és az ágazatközi kezdeményezésekért. {\an3}Sok oka van annak, hogy az emberek {\an3}negatívan tekintenek az Elsevierre. Csak nézd meg az éves jelentésüket; az egész fenn van a neten. A teljesítményük magas; az osztalék szintén; nagyon jól megy az üzlet; jó pár milliárd fontot kerestek tavaly. Összességében véve az ágazatunk jól bánik a kutatatókkal? Hatásosan és felelősségteljesen végezzük a munkánkat a tudományos ötletekkel kapcsolatosan, hozzáférhetővé tesszük őket, terjesztjük és befektetünk a közösségbe? Azt mondanám, igen. {\an3}Személyes véleményem szerint {\an3}az Elsevier olykor rászolgált a rossz sajtóra. Ugyanakkor nagyszerű fejlesztéseket vittek véghez a kiadói munkafolyamatokban amiből mind sokat tanulhattunk. Emlékszem, amikor a UC Presshez kerültem, 20 év kereskedelmi könyv- és folyóiratkiadásban töltött év után belecsöppentem az egyetemi kiadói munka világába, és rá kellett jönnöm, hogy az ott dolgozók legnagyobb félelme az volt, hogy a UC Presst majd Elsevierré fogom változtatni. Ez természetesen nem így történt. De komolyra fordítva a szót, mi, akik a non-profit szférában tevékenykedünk, sokat tanulhatunk a nagy kereskedelmi cégektől. Egy évig dolgoztam az Elseviernél, ezért vállalnom kell a felelősséget; ugyanakkor 15 évig non-profit, tudományos társaságoknál. Mindkét környezetben folyóiratkiadással foglalkoztam. Mindkét környezet különböző. És számomra, a kereskedelmi kiadókról alkotott képemet a tapasztalatom formálta, miután elhagytam azt a tudományos közösséget. Dolgoztam az Amerikai Asztronómiai Társaságnak, ahol a fő küldetésünk az volt, hogy a tudományt a tudósok irányítása alá vegyük, amikor és ahogyan ők akarták. Elmentem egy kereskedelmi kiadóhoz. Fel is vettek; Azt hittem körülbelül ugyanazt kell majd csinálnom. De ez nem így lett. A feladatom a folyóiratok profithoz való illesztése volt. És ez nekem annyira nem tetszett, nem fért össze az értékrendemmel. Szóval visszatértem a not-for-profit kiadáshoz. Nem gondolnám, hogy alapvetően rosszak, de a céljuk az az, hogy a pénzt visszajuttassák a részvényeseikhez. Ezek nem küldetésvezérelt szervezetek. És ez rendben is van, ezek kereskedelmi vállalatok. A következő kérdésem, hogy jelenleg, a 21. században amikor rendelkezésünkre állnak ezek az egyéb mechanizmusok amik előmozdíthatják a tudomány áramlását, segítenek, vagy inkább ártanak? És szeretném, ha kicsit változtatnának a modelljeiken, olyan módon, hogy az inkább segítsen mint hogy hátráltasson. A kritikák abszolút jogosak az Elsevier ellen. A PLOS-szal szemben is állíthatók fel jogos kritikák. Jogosan lehet kritizálni bárkit, és bármit. Próbálom nem aszerint megítélni a kritika jogosságát, hogy ki ellen szólnak. Próbálok a tartalom alapján ítélni. Oh, igen, tökjó, már vártam, hogy valaki ezt elmondja. Beszélnünk kell arról, milyen cég is az Elsevier valójában. Az a sok rosszindulat, amit kapnak, nem csak a pénzről szól; hanem arról, hogy milyenek igazából, nem? A lépéseik alapján ítélve egyetem-ellenesek. Például amikor tartalom visszavonási felhívást küldtek az academia.edu-nak, ahová az akadémikusok feltöltöttek néhány PDF-et a kutatásaikról, aztán pedig arra utasították őket, hogy szedjék le őket. Nyilvánvalóan a 2015-ös Sci-Hub elleni per is ilyen. És oké, mindkét eset illegális volt, de a tudományos társadalmat nem érdekli; számukra nem is tűnik annyira rossznak. {\an1}Amikor megkaptam a tartalomvisszavonási felhívást, {\an1}azt nem közvetlenül az Elseviertől kaptam, {\an1}hanem a Princeton egyik titkárának küldték. A felhívás csak egy pár cikket említ, 2 szerzőtől. Most a Princeton oldalán több száz, ha nem több ezer Elsevier folyóiratban publikált PDF szerepel. Szóval miért ilyen kevés cikket céloztak meg, miért csak két kutatót? Nem tudom biztosan, de szerintem csak tesztelik a reakciókat. Az Elseviert semmi nem tartja vissza attól, hogy egy webes robotot használjon, ami megtalálja a neten az összes náluk megjelent cikket, aztán küldik ki a felhívásokat mindenkinek, aki megsértette a szerzői jogi megállapodást, pedig nem ezt teszik. Nem csinálnak ilyet, próbálnak óvatosak lenni. Nem akarják magukra haragítani az ingyen munkaerőt, akikre nap mint nap számítanak. Szóval, kritikus szemmel nézve bár, de hálás voltam a Princetonnak hogy szembeszállt az Elsevierrel, és végül érvénytelenítették a felhívást. És szerintem megérezték az ízét annak, hogy milyen is lenne szembeszállni a tudományos közösség egészével. Az ahogy az Elsevier gondolkodik szervezetként, szöges ellentéte annak, amit az akadémikus gondolnak a tevékenységükről. A UK összes egyetemének küldtünk Információszabadsági kérelmeket. Tehát 2016-ban az Elsevier 42 millió fontot szedett be a brit egyetemektől. A következő legnagyobb kiadó a Wiley; 19 milliónál tart. Az Elsevier, a Wiley, a Springer, a Taylor and Francis, és a Sage között van a pénz fele, a többi meg szétszórva a többieknél. Az Elsevier különösen nagy lobbierővel bír. Az Unióban és a Washingtonban is. Sokan teljes munkaidőben ezzel foglalkoznaknáluk. Rendszeresen folytatnak tárgyalásokat kormányképviselőkkel a világ bármely tájáról, hogy érvényesítsék a nézeteiket. A kiadóknak van egy elképzelésük, miszerint hogy a könyv-és folyóiratkiadás drága üzlet, és szükség van publicistákra, szerkesztőkre, PR ügynökökre, vezető szerkesztőkre és így tovább. Annyi tudományos intézmény döntött úgy, a költségterhek csökkentése érdekében, hogy a kutatási folyóiratokra nem csomagban fizet elő, hanem csak meghatározott folyóiratcímeket jelöl meg. {\an3}Minden intézmény ideje javarészében tárgyal a kiadókkal, {\an3}arról, hogy mihez kaphatnak hozzáférést, {\an3}a kiadó egész folyóiratgyűjteményéhez, vagy a teljes gyűjtemény egy nagyobb részéhez, amit big-deal-nek nevezünk. {\an1}Szóval a könyvtárak {\an1}folyóiratelőfizetési csomagjai, {\an1}a spórolás miatt, {\an1}határozottan hasonlítanak a kábeltévés előfizetésekre. Sok tartalmat kapsz; bár lehet nem leszel mindig megelégedve az összeállítással. De, ha egyesével válogatod a címeket, amikre előfizetnél, az ára egyenesen arányosan megnő, azt meg már nem tudod megfizetni. Szóval meg van kötve a kezünk olyan tartalommal, amire vagy szükségünk van, vagy nem, csak azért, hogy alacsonyan tartsuk a költségeket. Ugyanakkor, ők egy szó nélkül vonhatnak vissza tartalmat a csomagból. Szóval ha a kiadó nem akarja, hogy egyes terjesztők rendelkezzenek egy adott tartalommal, bármikor, azonnal visszavonhatják. Ez nem jelenti azt, hogy a szerződést is visszavonják; csak annyit, hogy többé nincs hozzáférésed, és nem tudsz ezen változtatni. Jóllehet, a legtöbb intézményi folyóiratelőfizetés úgy működik, mint egy kábeltévé csomag, találtunk egy könyvtárat, ami kiállt az igazáért. Találnunk kellett egy olyan tényezőt, amitől értékessé válunk a kutatói társadalom számára. Hogyan kínálhatunk számukra valami értékeset, még akkor is, ha nem tudjuk megfizetni {\an3}az egyre dráguló elektronikus folyóiratokat? {\an3}Rájöttünk, hogy ezt csak úgy érhetjük el, {\an3}ha a könyvtárunkban csak nyomtatott tartalom lesz elérhető. - A kézzelfogható tartalmakat nem vehetik el tőlünk. - Nem, tényleg nem. Ha elmegy az áram, egy elemlámpa segítségével még akkor is elérhetőek a tartalmak. Nálunk nincs szükség bejelentkezésre, vagy egyetemi affiliációra a könyvtárhasználathoz. Kapuink nyitva állnak bárki számára, bár magánfinanszírozásúak vagyunk, elérhetőek a nyilvánosság számára. Nem kell bejelentkezni, bárki számára elérhető. A modern világban hirtelen a nyomtatott tartalom tűnik újszerűbbnek. Lehet, hogy a problémánk fele csak annyi, hogy belerángattak minket ezekbe tárgyalásokba. Csak képzelj el egy olyan kábeltévés piacot, ahol nem tudod megmondani, hogy a szomszédod mennyit fizet ugyanazért a csomagért, ami neked is van. - "Neked mennyibe kerül az HBO?" - "Arról nem beszélhetek, aláírtam a titoktartásit a Comcasttel." A könyvtárak és az egyetemek ugyanezt csinálják. A kereskedelmi kiadók nagyon értenek ahhoz, hogy megfogják az úgynevezett fogyasztói többletet. Nem kell meghatározniuk legmagasabb árat, ami maximalizálja a bevételüket vagy a profitot az egész piacon. Megtárgyalják a megfelelő árat minden intézménnyel. És ez azért fontos, mert például ha egészségügyi ellátásra szorulsz, az orvos megnézi a pénzügyeid, és azt mondja, "Óh, nahát, ha ezt a kezelést szeretné," és tudod, látja rajtad, hogy milliomos vagy, "akkor Önnek 500.000 dollár lesz." Ha meg olyan ember lennél, akinek nincs sok pénze, akkor valamivel kevesebbet kérne, de még akkor is jól járna. Úgy érzem, sok esetben tényleg így működik a kiadói piac. A kiadó ránéz a felhozatalra, látja mennyire tehetős az intézmény, mennyivel fizettek többet a korábbi években, aztán a lehető legmagasabb árat szabják meg. {\an3}A könyvtáraknak számos választási lehetőségük van. {\an3}Nem kötelező aláírniuk a szerződéseket. Az állami könyvtárak, mint a Michigani Egyetem sokkal átláthatóbbá tették, a dolgok finanszírozását. És a Big Ten Akadémiai Szövetség, amelynek mi is részesei vaggyunk, rengeteg nyílt tevékenységet folytat egymással. Szóval kezdeményeztem ezen tevékenységek tesztelését. Sajnos, többé-kevésbé ugyanazokat véltem felfedezni. Mindig szimpatikusak az olyan könyvtárak, amelyek szembeszállnak az Elsevierrel, de mindig azt mondom nekik, "Mondd le az előfizetést." Úgysem teszed meg. "Nem mondhatjuk le." Lemnondhatnád, de ehhez kell egy elhatározás, de ha ezt senki nem teszi meg, ők egyre erősebbek lesznek. {\an1}Véleményem szerint az egész {\an1}tárgyalási folyamat {\an1}egyfajta hagyomány, {\an1}ami a könyvtárak folyóiratgyűjteményéhez tartozik, és vannak vele problémák. De inkább a tárgyalási oldalról. Nem igazán látom benne a változást, mert... - Megtehetné egy egyetem, például a Rutgers, hogy közli mennyit fizetett? - Nem, soha nem tennénk ilyet. Nem. - Azért, mert szerződést kötött, hogy nem teheti? - Igen, úgy értem, ez így működik. Szóval nekem nem tisztem kommentálni ezt az egész helyzetet, de ez így működik, és a kiadók is pont ilyenek. Nem azok, akikről hallani szoktál. De, nem is tudom mihez hasonlítsam. Ennek ez a bevett módja, és nem hinném, hogy mostanában ez megváltozna. Én teljesen megértem miért szeretne egy könyvtár előnyt szerezni a versenyben, miért akarják megmutatni a gazdasági előnyeiket, hogy több tartalommal rendelkeznek. Az intézményi könyvtárak rendkívül különböznek egymástól, néhányuknak fontos demonstrálni az értékeiket, de ez egy lehetőség. A könyvtáraknak nem kell aláírniuk titoktartási szerződéseket. Gyakran azért teszik, mert versenyelőnynek tűnik rövidtávon, de hosszútávon sajnos nem az. Az árváltozások kiszámíthatatlanok lesznek, megnő a drágulás kockázata, és lehetőség szerint az árak csökkenése. Hétpecsétes titok, igaz? Minden üzleti titoknak számít. Mennyibe került, ki mennyit fizetett, milyen feltételekkel. És ez teljesen szándékos. Ezzel akadályozzák meg a kollektív alkudozást, igaz? Ezek a tényezők végül egy teljesen igazságtalan piacot tartanak fenn. Vannak, akik úgy gondolják, hogy jelenleg van elég pénz a tudományos kiadói szakmában, amit forgatni kell; és nincs szükségünk több pénzre. Csak a rendszerben való felhasználási módját kell megváltoztatnunk. Egyre több olyan folyóirat születik, melyek szerint előnyös elfordulni a profitorientált paradigmától. {\an1}A Lingua/Glossa esetében tehát {\an1}annyi történt, hogy az egész kutatói {\an1}társaság úgy döntött, hogy elég volt, lemondott az egész szerkesztőbizottság. Aztán elindítottak egy új folyóiratot non-profit platformon, Open Access, satöbbi. Nem sok ilyen megmozdulás történt, de ennek az esetnek a példája azt mutatja, hogy működhet. Szóval az egész közösség, vagy a közösség vezetői -mert tulajdonképpen ez a szerkesztőbizottság- a kutatói közösség vezetői döntött úgy, hogy lemond; az egész bizottság lemondott. Aztán elindított egy teljesen megegyező témájú folyóiratot, ugyanolyan minőségben, mert ugye mi határozza meg a folyóirat minőségét? Nem a kiadói befolyás. Igazából a főszerkesztő, és a szerkesztőbizottság, akik a tudományos döntéseket hozzák. {\an1}A nevem Johan Rooryck, {\an1}A French Linguistics egyik professzora vagyok {\an1}a Leideni Egyetemen. {\an1}Emellett egy folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja vagyok. Ezt megelőzően, 16 évig dolgoztam szerkesztőként az Elsevier Lingua folyóiratának bizottságában. 2015-ben úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk az Elseviert, és alapítottunk egy Open Access folyóiratot, a Glossa-t tulajdonképpen a latin elnevezés görög megfelelője, a folytonosság demonstrálásáért. A Lingua annyira kicsi volt, öten voltunk az egész szerkesztői csapatban. Négy társszerkesztő, és én, mint vezető szerkesztő. Aztán hirtelen harmincan lettünk a szerkesztőbizottságban. Két évig készültem erre, az Elsevier a felmondásunkig semmiről sem tudott. Tehát két évig, 2013 és 2015 között már számos emberrel beszéltem a bizottságból, természetesen feltűnésmentesen. A csapatom minden tagját megkerestem, és elmondtam nekik, hogy "Figyelj, erre készülök. Ha ezt megcsináljuk, velem vagy, vagy nem, muszáj tudnom. Mert vagy együtt csináljuk, vagy sehogy." Mindannyiuknak a szemébe néztem, és mind azt mondták, hogy igen, ha sikerül, csináljuk. Az, hogy az Elsevier Lingua szerkesztősége hirtelen Open Access-re váltott, precedenst teremtett arra, hogy egy sikeres nagynevű folyóirat meg tudja változtatni anélkül, hogy elveszítené a szakterület-specifikus hitelességét, a bírálat minőségét, és az alapvető hatását. Olyan kultúrában élünk, amely előnyben részesíti a start-upokat, a fejlődést, és a vállalkozói szellemet. És az az igazság, hogy jelenleg egyetlen cég tudja fejleszteni a tudományos irodalmat, ez pedig a Google. És ez tök jó, a Google nagyon hasznos, én is mindenre a Google-t használom, mint oly sokan, de azért jó lenne, ha mondjuk száz másik cég versenyezne vele. Nekem tetszene, ha a non-profitok versenybe tudnának szállni, létre tudnának hozni alternatívákat, és tudnák azt mondani, hogy "Ennek talán nem kellene kereskedelmi terméknek lennie, legyen inkább köztulajdon." És ez a verseny nem jöhet létre a nyílt hozzáférés nélkül. Ehhez a versenyhez elengedhetetlen a nyílt hozzáférés. És ezt láthatod a nagy kereskedelmi kiadóktól is, úgy tűnik, megértik, hogy ez fontos érvelés. Olyan, mintha kis szívószálak segítségével kiszipkáznák a tartalmat, ami alkalmas lesz a szövegbányászatra. Képesek vagyunk önvezető autókat gyártani. Komolyan azt mondod nekem, hogy az irodalmat meg nem tudjuk jobban feldolgozni? Ha a jelenleg elérhető processzorteljesítményen egy önvezető autó elboldogul, és egyre több cég foglalkozik önvezető autók gyártásával, akkor ott van a millió orvosbiológiai irodalom, melynek feldolgozásával könnyebben eldönthetjük, melyik gyógyszer alkalmazása a helyes. Ez az irodalom korlátozásának egy közvetlen következménye. Ez az egész rohadt probléma alapja. Javaslatot tettünk a Kongresszusban, hogy az adófizetők hozzáférhessenek az adófizetők pénzéből létrejött kutatási eredményekhez. Legtöbbszor azt a választ kaptuk, hogy "Miért? Ők ehhez jelenleg nem férnek hozzá?" A döntéshozók hitetlenkedve álltal előttünk. Számukra ez, feldolgozhatatlan információ volt. {\an3}A kutatók célja, hogy olvassák a cikkeiket. {\an3}Céljuk a felfedezés és az innováció elősegítése. {\an3}És hiába töltök annyi időt a küzdelemmel, {\an3}hogy a kutatói munka nyitott legyen-e vagy zárt, végül mindig az a kérdés, hogy akarunk innovációt vagy nem? Szerintem van egy nyilvánvaló ok a nyitottságért. Megnyitni az utat az innováció előtt. A tradícionális kiadók nagyon találékony módon állnak ellen. De szerintem a generációs szemlélet is számít. Úgy gondolom, hogy a fiatal tudósok, hallgatók és akadémikusok számára a tradícionális modellnek egyszerűen nincs értelme. Az embereknek szégyellniük kellene magukat, hogy engedik tovább működni ezt a rendszert. Korunk számos eszközt kínál az eredményeink megosztására, amire 20 éve nem volt lehetőségünk. Látszik az elköteleződésünkben a tudományos szektor felé és itt a támogatottjainkra gondolok elsősorban, tehát támogatjuk a tudományos intézményeket, és az ott tevékenykedő akadémikusok végzik az igazi munkát. Az Open Access szerepe sokkal erősebb a saját kutatási eredményeikre vonatkozóan. Látják, hogy számukra ez előnyökkel járhat, hozzáférhetnek az információhoz és az adatokhoz, amiket mások generáltak, és megnyugtató számukra az elképzelés, hogy az információ és az adatok nyitottak és hozzáférhetők. {\an1}Sose tudom, mi lenne a legjobb megoldás. {\an1}Amikor a kiadókkal tárgyalok, az jut eszembe, {\an1} "Ezt megtehetem, vagy nem szabad?" Tudod, annyi kérdés merül fel a szerzői jogokkal kapcsolatosan; annyi a kérdés a szellemi tulajdonról; annyi a kérdés, mit és mit nem tehetnek a szerzők ha egy adott folyóiratban szeretnének publikálni. Annyira sok a kérdés. Az egyik újítás, amely felgyorsította a tudomány áramlását, a Sci-Hub amely összeköti a felhasználókat a tudományos tartalommal, amire szükségük van, amikor éppen kell, ingyen. {\an3}Mi, akik a tudományos kommunikációval foglalkozunk, {\an3}nagybetűvel, igaz, komolyan meg kell vizsgálnunk a Sci-Hubot. {\an3}mert arra hívja fel a figyelmünket, hogy {\an3}"Jobbnak kell lennünk." A Sci-Hubot más szemmel kell vizsgálnunk, "Mit változtathatunk a kiépített infrastruktúránkon a cikkek terjesztéséért, a tudomány terjesztéséért?" Mert a Sci-Hub már megfejtette, igaz? És nem bonyolították túl. Szerintem fontos lenne megvizsgálni min ment keresztül a Sci-Hub, hogyan fejlődött, kik használják, kit érdekel, és legyen ez egy lecke számunkra, ismerjük fel, mit kellene máshogy csinálnunk. {\an8}Hello, Alexandra Elbakyan vagyok {\an8}a Sci-Hub projekt alapítója. {\an8}Úgy gondolom, hogy az olyan kifejezések, mint az "oldalbökés", {\an8}vagy, ahogy mások mondják, annak a jele, hogy valami nem működik jól {\an8}alábecsülik a Sci-Hub fontosságát. {\an8}A Sci-Hub előtt a legtöbb tudományos publikáció, ami több tíz milliót jelent, {\an8}el volt zárva előlünk. {\an8}A Sci-Hub hihetetlen mennyiségű tudáshoz adott hozzáférést, és tette őket nyíltan hozzáférhetővé. {\an8}A Sci-Hub volt az első olyan projekt, ami {\an8}tömegek számárí biztosított hozzáférést a tudományos forrásokhoz. Az olyan embereket, akik a Sci-Hubhoz hasonló oldalakat használnak, a tudomány kalózainak tekintik. A Sci-Hub olyan, mint a tudományos kiadók Napstere. Ismerem a jogi huzavonát, amivel az Elsevier megpróbálta őket lekapcsolni de ők csak átköltöztek egy másik oldalra. Még mindig fut, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Szóval ha végzősöknek, vagy intézménytől független embereknek kellene tanácsot adnom, hogy hol férhetnek hozzá sok tudományos folyóirathoz, azt mondanám, a Sci-Hub nagyszerű ingyenes forrás. Sokan bűntudat nélkül használják ezeket az oldalakat, pont mint amikor a Napster megjelent, hiszen ez az ágazat annyi pénzt emészt fel azoktól, akik a tényleges kutatói munkát végzik, kihasználják őket. Így a kiadók kihasználása, és a cikkekhez való ingyenes hozzáférés, melyeket oktatásra és fejlesztésekre használhatnak, amit a közjóra használhatnak, egy olyan csere, amire sokan hajlandók. És nem vagyok én sem teljesen ellene. {\an8}2017-ben 150 millió körül mozgott a tudományos publikációk letöltésének száma a Sci-Hubon. {\an8}A statisztikát Kína vezette 25 millió letöltéssel. {\an8}Ezt követte India, 13 millió letöltéssel. {\an8}Az Egyesült Államok, Brazília, Irán, és Franciaország területén mind 4 és 10 millió közötti a letöltési arány. Kedvelem az effajta civil engedetlenséget. Szerintem fontos. Úgy gondolom, ezek olyan mozzanatok, amiről fontos lenne beszélnünk, és attól félek, hogy a beszélgetés oly nyitott, árnyalás nélküli. Vagy, ahogy hallottuk, a Sci-Hub egyenlő a gonosszal. Mármint, muszáj neki. A Sci-Hub alapvetően illegális. Amit csinálnak, az bűnözés, és miért gondolná bárki is, hogy helyénvaló mások szellemi tulajdonát, csak úgy ellopni? Ez nagyon zavar. Nem csak azokról szól, akiknek nincs hozzáférésük. Még azok is használják, akik intézményi szinten teljes hozzáféréssel rendelkeznek, mert egyszerű és hatékony módon működik. A Sci-Hub megmutatja az akadémikus frusztrációját, akárhányszor fizetésre kényszerítik őket a hozzáférésért. {\an8}Legtöbbször azt látom, hogy az embereknek az a legnagyobb problémája a Sci-Hubbal, {\an8}hogy illegális. Nem azzal van bajuk, hogy a tudományos kiadók lopás {\an8}áldozatai lesznek, hanem a törvényszegéssel. {\an8}És néhányuk szerint a törvényszegés általánosságban helytelen, {\an8}még akkor is, ha a törvény maga abszurd. Úgy érzem, éppen ebben a közbülső időszakban vagyunk, és mindenki mást akar, közben meg annyit lehet mondani, hogy "Tudod mit, egyikünk sem tudja, mi fog történni a következő 15-20 évben." Annyit tudunk, hogy a szakadék szélén állunk, mint a zene a Napster esetében. Ezt látom a Sci-Hubon. A Sci-Hubra nem lenne igény, ha sikerrel jártunk volna vagy ha a kiadói ágazat sikerrel járt volna, érted? Vitathatatlan, mi megteremtettük a feltételeket mindkét oldal számára, magunk és a kiadói iparág számára, ami elvezetett ehhez a pillanathoz És most, hogy látod a lehetőséget a rendszerben, amivel minden cikket elérhetsz. A Sci-Hubot arra használtam, hogy összegyűjtsem édesapám cikkeit. Idén halt meg, Nobel-díjat nyert a klímaváltozásról végzett munkájáért. Próbáltam létrehozni egy archívumot a cikkeiből, hogy majd a fiamnak adhassam. És nem sikerül! Több tíz-, százezer dollárba kerülne. Így igaz. Nem én vagyok az egyetlen akinek szüksége van a cikkekre. Nem én vagyok az egyetlen, aki így csinálja. Én nem próbálom újra felhasználni ezeket a cikkeket. Csak kinyomtatom őket egy könyvbe. Csak be szeretném köttetni a fiamnak, tudod? Hogy megismerhesse a nagyapját, hogy megismerhesse a munkáját, mert nem fog rá emlékezni. Ez egy igazi piaci kudarc. Egy óriási hiba. Meg fognak változni a prioritások. Én hiszem, hogy az Elsevier tele van olyan emberekkel, akik a felfedezésekért élnek, de nincs jobb ötletük, hogy közben hogyan lehetne ebből pénz. Sajnos, számukra az internet lebontja a falakat. Ők azok, akik gyakran a kutatás és a felfedezés útjában állnak. {\an8}Nos, az Elsevier mindig a legnépszerűbb kiadók közé tartozot a Sci-Hubon. {\an8}Ez azt jelenti, hogy a legtöbb letöltött cikk forrása {\an8}az Elsevier oldala, a Science Direct. {\an8}A vállalattal kapcsolatban, nagyon szeretem a szlogenjüket. {\an8}"A ritka tudást tesszük közösségivé", nagyon tetszik. {\an8}De amennyire én tudom, az Elsevier ennek a feladatnak nem tett eleget. {\an8}De a Sci-Hub segítségével úgy tűnik, elérhetik a céljukat. Ha nem férek hozzá valaki kutatásához, és én ezért egész életemben nem tudom befejezni a kutatásomat a területen, hány életet kell várnunk hogy valaki más képes legyen megtenni az evolúciós lépést? Néha az innovációhoz csak a megfelelő ember kell a megfelelő helyen és időben, és a hozzáférési falak csak csökkentik annak az esélyét, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyen és időben legyen, és tegyen valamit. Többször megkerestük az Elseviert, visszautasították a felkérésünket, hogy szerepeljenek a filmben. Szöveg: Elena Milova, Joshua Conway, névtelen lifespan.io tag Szinkron: Giannis Tsakonas Magyar felirat: DEENK CC BY-SA 4.0