Olyan társadalomban élünk, amely a zene megszállottja. Zenére imádkozunk, mesélünk történeteket, ünnepelünk, dolgozunk, sportolunk, valljuk meg szerelmünket, vagy néha utálatunkat, és -- vélhetően a legfontosabb -- zenére táncolunk. És persze zenélünk magunknak, mert jól esik. Nem volt ez másként a zene tekintetében az ókori Görögországban sem, több ezer évvel ezelőtt. Lehet, hogy lantjuk és tunikájuk volt az mp3 lejátszó és farmer helyett, de a régi görögök ugyanúgy a zene rabjai voltak, mint ahogy mi manapság. Sőt, az ókori görögök olyannyira fontosnak tarttoták a zenét, hogy mellettük visszafogottnak tűnhetünk. Hogy megértsük, mennyire áthatotta a zene a régi görög társadalmat, először is ismerkedjünk egy kicsit mitológiájukkal. A görög mitológia szerint az emberi alkotóerő a múzsákként ismert istennők égi inspirációjának eredménye. Míg a tudósok éveken keresztül azon vitatkoztak, hogy hány múzsa van -- 3 és 13 között -- , ma a 9-es szám az elfogadott. Mindegyik múzsa a maga művészeti területét felügyeli, ami a zenétől és tánctól a történelemig és a csillagászatig terjed. Talán furcsának tűnik a történelmet és a csillagászatot alkotó tevékenységként besorolni, de a régi görögök ezeket a diszciplinákat többnek tekintették egyszerű iskolai tantárgyaknál. Ezek voltak számukra a civilizáció ismertetőjegyei az egyébként eléggé barbár világban. Egy tanult, civilizált embertől elvárták, hogy járatos legyen a múzsák által ihletett alkotó gondolkodás minden formájában. A zene volt az az általános közvetítő, amelyen keresztül ezeket a tudományokat tanították és terjesztették. Látjátok, nem véletlen, hogy a múzsa szó nagyon hasonlít a muzsika szavunkra. Innen a szó eredete. A verset, legyen az szerelmes költemény vagy epikus mű a sárkányölő hősről, zenei kísérettel énekelték. A táncot vagy éneket természetes, hogy zenei kísérettel adták elő. A színház mindig is a beszélt szó és a zene egyvelege volt. A krónikát dalban beszélték el. Még a csillagászat és a zene harmóniája is ugyanazokhoz természeti elvekhez kapcsolódott. Sok görög gondolkodó hitte, hogy minden bolygó és csillag saját egyedi hangot bocsájt ki világűrben utaztában, zengve, mint egy hatalmas, több fényévnyi hosszúságú gitárhúr. A zene az élet más területeit is átjárta, nem csupán a nevelést. A régi görögök úgy tekintettek a zenére, mint ami alapul szolgál annak megértésében, hogy a világon minden mindennel összefügg. Az összefüggéseknek ez az elve úgy ismert, mint harmónia, és innen jön a harmónia szavunk. Használták a zenét, mint aféle gyógyszert, betegségek és a testi nyavalyák kezelésére, sportversenyek elengedhetetlen kísérőjeként, és eszközként a monoton vagy alantas munkát végzők számára, hogy tartani tudják az ütemet. A régi görög társadalomban a zene egyik legfontosabb hasznát abban a hidelemben találták, hogy a zene befolyásolja az egyén ethoszát. Az ethosz szót ma is használjuk, az embert vezérlő meggyőződéseket jelenti, vagy a személyes etikát, azt, ahogyan viselkedik valaki önmagával vagy másokkal szemben. Platón görög filozófus, a kor egyik legismertebb és legjelentősebb görög gondolkodója kijelentette, hogy a zenének közvetlen hatása van az ember ethoszára. Bizonyos fajta zenék erőszakra ösztönöznek, míg mások képesek lecsillapítani az embert valami egykedvű, közömbös kábulatba. Platón szerint csak bizonyos fajta zenék lennének előnyösek az ember ethoszára. Csak olyan zenét kellene hallgatni, ami erősíti az intelligenciát, az önfegyelmet, és a bátorságot. Minden egyéb zenét kerülni kell. Sőt, Platón buzgón kárhoztatott minden zenét, ami eltért a szokásos zenei konvencióktól, attól tartva, hogy kultúra lealacsonyodásához vezet. megzavarja a fiatalokat , és végül teljes anarchiát teremt. Bár Platón félelmei túlzottnak tűnhetnek, érvelése a közelmúltban ismét megjelent, hogy olyan zenei műfajokat bíráljon, mint a jazz, a punk vagy a rap. Mit gondoltok, mit mondana Platón arról a zenéről, amit ti hallgattok? Előnyös az ethoszotok számára, vagy dőre, erkölcstelen barbárrá alacsonyít?