Olyan társadalomban élünk,
amely a zene megszállottja.
Zenére imádkozunk,
mesélünk történeteket,
ünnepelünk,
dolgozunk,
sportolunk,
valljuk meg szerelmünket,
vagy néha utálatunkat,
és -- vélhetően a legfontosabb --
zenére táncolunk.
És persze zenélünk magunknak,
mert jól esik.
Nem volt ez másként a zene tekintetében
az ókori Görögországban sem,
több ezer évvel ezelőtt.
Lehet, hogy lantjuk és tunikájuk volt
az mp3 lejátszó és farmer helyett,
de a régi görögök ugyanúgy a zene rabjai voltak,
mint ahogy mi manapság.
Sőt, az ókori görögök
olyannyira fontosnak tarttoták a zenét,
hogy mellettük visszafogottnak tűnhetünk.
Hogy megértsük, mennyire áthatotta a zene
a régi görög társadalmat,
először is ismerkedjünk egy kicsit
mitológiájukkal.
A görög mitológia szerint
az emberi alkotóerő
a múzsákként ismert istennők
égi inspirációjának eredménye.
Míg a tudósok éveken keresztül
azon vitatkoztak, hogy hány múzsa van -- 3 és 13 között -- ,
ma a 9-es szám az elfogadott.
Mindegyik múzsa a maga művészeti
területét felügyeli,
ami a zenétől és tánctól
a történelemig és a csillagászatig terjed.
Talán furcsának tűnik a történelmet
és a csillagászatot alkotó tevékenységként besorolni,
de a régi görögök ezeket a diszciplinákat
többnek tekintették egyszerű iskolai tantárgyaknál.
Ezek voltak számukra
a civilizáció ismertetőjegyei
az egyébként eléggé barbár világban.
Egy tanult, civilizált embertől
elvárták, hogy járatos legyen
a múzsák által ihletett alkotó
gondolkodás minden formájában.
A zene volt az az általános
közvetítő, amelyen keresztül
ezeket a tudományokat
tanították
és terjesztették.
Látjátok, nem véletlen, hogy
a múzsa szó nagyon hasonlít
a muzsika szavunkra.
Innen a szó eredete.
A verset, legyen az szerelmes költemény
vagy epikus mű a sárkányölő hősről,
zenei kísérettel énekelték.
A táncot vagy éneket természetes, hogy
zenei kísérettel adták elő.
A színház mindig is a
beszélt szó és a zene egyvelege volt.
A krónikát dalban beszélték el.
Még a csillagászat
és a zene harmóniája is
ugyanazokhoz természeti elvekhez kapcsolódott.
Sok görög gondolkodó hitte,
hogy minden bolygó és csillag
saját egyedi hangot bocsájt ki
világűrben utaztában,
zengve, mint egy hatalmas, több fényévnyi
hosszúságú gitárhúr.
A zene az élet más területeit is átjárta,
nem csupán a nevelést.
A régi görögök úgy tekintettek a zenére,
mint ami alapul szolgál annak megértésében,
hogy a világon minden
mindennel összefügg.
Az összefüggéseknek ez az elve
úgy ismert, mint harmónia,
és innen jön a harmónia szavunk.
Használták a zenét, mint aféle gyógyszert,
betegségek és a testi nyavalyák kezelésére,
sportversenyek elengedhetetlen kísérőjeként,
és eszközként a monoton vagy alantas munkát
végzők számára, hogy tartani tudják az ütemet.
A régi görög társadalomban a zene
egyik legfontosabb hasznát
abban a hidelemben találták,
hogy a zene befolyásolja az egyén ethoszát.
Az ethosz szót ma is használjuk,
az embert vezérlő meggyőződéseket jelenti,
vagy a személyes etikát,
azt, ahogyan viselkedik valaki
önmagával vagy másokkal szemben.
Platón görög filozófus,
a kor egyik legismertebb
és legjelentősebb görög gondolkodója
kijelentette, hogy a zenének közvetlen hatása
van az ember ethoszára.
Bizonyos fajta zenék
erőszakra ösztönöznek,
míg mások képesek lecsillapítani az embert
valami egykedvű, közömbös kábulatba.
Platón szerint
csak bizonyos fajta zenék
lennének előnyösek az ember ethoszára.
Csak olyan zenét kellene hallgatni,
ami erősíti az intelligenciát,
az önfegyelmet,
és a bátorságot.
Minden egyéb zenét kerülni kell.
Sőt, Platón buzgón kárhoztatott
minden zenét, ami eltért
a szokásos zenei konvencióktól,
attól tartva,
hogy kultúra
lealacsonyodásához vezet.
megzavarja a fiatalokat ,
és végül teljes anarchiát teremt.
Bár Platón félelmei túlzottnak tűnhetnek,
érvelése a közelmúltban ismét megjelent,
hogy olyan zenei műfajokat bíráljon,
mint a jazz, a punk vagy a rap.
Mit gondoltok, mit mondana Platón
arról a zenéről, amit ti hallgattok?
Előnyös az ethoszotok számára,
vagy dőre,
erkölcstelen barbárrá alacsonyít?