Nem olyan régen, meghívást kaptam, hogy töltsek pár napot James Madison egykori otthonában. James Madison az USA negyedik elnöke volt, az ország alkotmányának atyja, a Jognyilatkozat megalkotója. Történészként lázba hozott e történelmi hely meglátogatása, mert értem és értékelem a hely erejét. Madison a birtokot Montpelier-nek hívta. Montpelier vitathatatlanul gyönyörű. Több ezer hold hullámzó dombból, szántóföldből és erdőből áll, a Blue Ridge Mountains lélegzetelállító látványával. De ez szívszaggató szépség, mivel Montpelier rabszolga-munkatábor is volt. James Madison az élete során több mint 100 embert tett rabszolgává. Soha nem szabadított fel egy lelket sem, még halálakor sem. Montpelier fő dísze Madison kúriája. Ez az a hely, ahol James Madison felnőtt, ahová visszatért elnöksége után, ahol végül meghalt. Madison kúriájának központja a könyvtár. E második emeleti teremben gondolta ki és alkotta meg a Jognyilatkozatot. Első látogatásomkor az oktatási igazgató, Christian Cotz – egy laza fehér fószer – (Nevetés) szinte azonnal a könyvtárba vitt. Elképesztő volt azon a helyen állni, ahol az amerikai történelem olyan fontos pillanata történt. De egy kis idő múlva Christian még a kúria pincéjébe is levitt. A kúria pincéje volt az a hely, ahol a háztartást vezető afroamerikai rabszolgák a legtöbb idejüket töltötték. Szintén ezen a helyen hoztak létre kiállítást az amerikai rabszolgaságról. Ottlétünkkor Christian megkért valamire, amit kissé furának véltem. Azt mondta, hogy tegyem a kezem a pince téglafalára, és simítsam végig, amíg vájatokat vagy kiemelkedéseket nem érzek a tégla felszínén. Arra készültem, hogy ezen az egykori rabszolgatartó ültetvényen maradok pár napig, nem akartam felbosszantani egy fehér embert sem. (Nevetés) Mert biztos akartam lenni, hogy amikor ennek vége, kijutok. (Nevetés) De ahogy végigsimítottam a kezem a pince falán, nem tudtam nem gondolni a lányaimra, különösen a legfiatalabbra, aki akkor olyan 2-3 éves lehetett, mert mindig, amikor kiugrott az autónkból, végighúzta a kezét a külsején, ami nagyon undorító. Aztán, ha nem érek oda idejében, a szájába veszi a kezét, ami teljesen megőrjít. Ez jár a fejemben, mikor épp történésznek kellene lennem. (Nevetés) De aztán határozottan érzem ezeket a vájatokat a téglában. Érzem ezeket a kiemelkedéseket a téglában. Egy pillanat alatt rájövök, mik ezek. Ezek apró kéznyomok. Mivel az összes téglát James Madison birtokán rabszolgagyerekek készítették. Ekkor ébredtem rá, hogy a könyvtár, ahol James Madison kigondolta és megalkotta a Jognyilatkozatot, azon az alapzaton nyugszik, melynek tégláit a rabszolgagyerekek készítették. Ez kegyetlen történelem. Kegyetlen történelem, mert nehéz elképzelni azt a fajta embertelenséget, amely gyerekeket tesz rabszolgává azért, hogy téglát készítsenek másvalaki jólétéért és kényelméért. Kegyetlen történelem, mert nehéz a rabszolgaság kegyetlenségéről beszélni: a verésről, a korbácsolásról, emberrablásról, a családok erőszakos elválasztásáról. Kegyetlen történelem, mert nehéz a fehérek felsőbbrendűségét, a rabszolgaságot igazoló ideológiát tanítani. A kegyetlen történelemmel való szembenézés helyett hajlamosak vagyunk a témát inkább kerülni. Ez néha azt jelenti, hogy csak mindenfélét kitalálnak az emberek. Annyiszor hallottam: a polgárháború fő oka az volt, hogy az USA-államoknak önálló jogaik voltak. Ez igazán meglepő lehet azoknak, akik a polgárháborúban harcoltak. (Nevetés) Néha megpróbáljuk racionalizálni a kegyetlen történelmet. Mikor valaki elmegy Montpelier-be – itt a "valaki"-n fehér embert értek –, mikor elmegy Montpelier-be, és megtudja, Madison rabszolgákat tartott, gyakran felteszi a kérdést: "De nem volt jó gazdájuk?" Jó gazda? Jó gazda nem létezik. Csak rossz és még rosszabb van. Néha csak úgy teszünk, mintha a múlt meg sem történt volna. Nem tudom elmondani, hányszor hallottam: "Nehéz elképzelni a rabszolgaságot a déli ültetvényeken kívül." Nem, nem az! A rabszolgaság létezett minden amerikai gyarmaton, létezett New York államban is, ahonnan jövök, még 50 évig az amerikai forradalom után. Miért is csináljuk ezt? Miért kerüljük a kegyetlen történelemmel való szembenézést? Regie Gibson irodalmi előadóművésznek és pedagógusnak igaza van, mikor azt mondja: nekünk, amerikaiknak az a bajunk, hogy utáljuk a történelmet. Amit szeretünk, az a nosztalgia. Nosztalgia. Szeretjük a múltbéli történeteket, melyektől úgy érezzük, hogy kellemes a jelenünk. De nem csinálhatjuk ezt folyton. George Santayana spanyol író és filozófus ezt mondta: "Akik nem képesek emlékezni a múltra, a megismétlődésére ítéltetnek." Történészként sokat gondolkodom ezen az állításon, amely bizonyos értelemben ránk, amerikaiakra vonatkozik. Bizonyos tekintetben pedig nem. Mert hozzátartozik az állításhoz az a hiedelem, hogy valamikor már felhagytunk azokkal a dolgokkal, melyek leginkább egyenlőtlenséget okoznak. De a nyers valóság az, hogy nem hagytunk fel velük. Gondoljanak a faji vagyoni különbségekre! A vagyont erőforrások felhalmozásával termelik egy nemzedék alatt, és a következő nemzedékeknek adják tovább. Egy fehér háztartás vagyonának mediánja 147 000 dollár. Egy fekete háztartás vagyonának mediánja 4000 dollár. Hogyan magyarázható ez a növekvő különbség? A kegyetlen történelemmel. Az ükapám rabszolgaként született Georgia államban, Jasper megyében az 1850-es években. Rabszolgasága alatt soha nem gyűjthetett össze semmit, és felszabadulásakor semmije sem volt. Soha sem kárpótolták a téglákért, melyeket készített. A dédapám is Georgia államban, Jasper megyében született az 1870-es években, és elég szép darab földre tudott szert tenni. De aztán az 1910-es években a Jim Crow-törvények elvették tőle ezt a földet, majd elvették az életét is. A nagyapám, idősebb Leonard Jeffries, Georgia államban született, de semmi nem maradt ott számára, így tehát Newarkban, New Jersey államban nőtt fel. Élete nagy részében gondnokként dolgozott. Munkahelyi diszkrimináció, iskolai szegregáció és egyéb korlátozások akadályozták, hogy betörjön a középosztályba. Amikor a 90-es évek elején meghalt, a két fiára nem hagyott mást, mint egy életbiztosítási kötvényt, melyből alig futotta a temetésre. Jelenleg a szüleim szociális munkások, a 80-as években sikerült lakást venniük New York állam Brooklyn Crown Heights részében 55 ezer dollárért. Crown Heights akkoriban feketék lakta környék volt, és durva hely. A fivérem és én gyakran feküdtünk le a 80-as évek közepén lövések hangjára. De a szüleim megvédtek bennünket, és 40 éve ragaszkodnak ahhoz a lakáshoz. Még mindig ott élnek. De valami jellemzően amerikai történt kb. 20 évvel ezelőtt. Kb. 20 évvel ezelőtt este lefeküdtek aludni a teljesen feketék lakta környéken, és másnap reggel fehérek lakta környéken ébredtek. (Nevetés) A dzsentrifikáció eredményeként nemcsak az összes szomszéd tűnt el rejtélyes módon, hanem a lakásaik ára is az egekbe szökött. Az 55 ezer dollárért vett lakás – egyébként 29%-os kamatra – most harmincszor többet ér, mint amennyit fizettek érte. Harmincszor. Számoljanak velem! 55 ezerszer 30, tegyék a végére a nullákat! Ez nagyon sok pénz! (Nevetés) Ez azt jelenti, hogy az egyetlenegy vagyontárgyukként, amikor eljön az idő, hogy a fivéremnek és nekem átadják a lakást, az lesz az első alkalom a családom történetében, több mint 150 évvel a rabszolgaság vége után, hogy jelentős vagyonátadás fog történni a családomban. Nem azért, mintha a családtagok ne spóroltak volna, ne dolgoztak volna keményen, ne becsülték volna a tanulást. A kegyetlen történelem miatt van. Amikor a múltra gondolok, a felejtés miatti aggodalmam oka nem az, hogy megismételjük, ha nem emlékezünk rá. Az aggodalmam, a félelmem oka az, hogy ha nem emlékezünk a múltra, folytatni fogjuk. Folytatni fogjuk azokat a dolgokat, melyek egyenlőtlenséget és elsősorban igazságtalanságot teremtettek. Az a teendőnk, hogy megszakítsuk a kegyetlen történelem folytonosságát. Ezt az igazság keresésével tehetjük meg. A kegyetlen történelemmel való közvetlen szembenézéssel. Felnagyítani a kegyetlen történelmet, hogy az egész világ láthassa. Ezt igazmondással tehetjük meg. A kegyetlen történelmet tanító tanárokkal. Aki mást tesz, az visszaélést követ el az oktatásban. A szülőknek igazat kell mondaniuk a gyerekeiknek, hogy megértsék, nemzetként honnan származunk. Végül, mindannyiunknak az igazság szerint kell eljárnunk. Egyénileg és közösen, nyilvánosan és személyesen, kicsiben és nagyban. Meg kell tennünk azokat a dolgokat, melyek az erkölcsöt az igazságosság felé billentik. A tétlenség cinkosság az egyenlőtlenségben. A történelem emlékeztet, hogy nemzetként, politikai óriások vállán állunk, olyanokén, mint James Madison. De a kegyetlen történelem emlékeztet, hogy nemzetként afroamerikai rabszolgagyerekek vállán is állunk. Fekete kisfiúkén és kislányokén, akik puszta kézzel gyártották a téglákat, melyek e nemzet alapjául szolgálnak. Ha komolyan tisztességes és igaz társadalmat akarunk létrehozni, akkor jobb lenne emlékeznünk erre, és jobb lenne emlékeznünk rájuk. Köszönöm. (Taps) (Ujjongás)