Nem olyan régen,
meghívást kaptam,
hogy töltsek pár napot
James Madison egykori otthonában.
James Madison
az USA negyedik elnöke volt,
az ország alkotmányának atyja,
a Jognyilatkozat megalkotója.
Történészként lázba hozott
e történelmi hely meglátogatása,
mert értem és értékelem a hely erejét.
Madison a birtokot Montpelier-nek hívta.
Montpelier vitathatatlanul gyönyörű.
Több ezer hold hullámzó dombból,
szántóföldből és erdőből áll,
a Blue Ridge Mountains
lélegzetelállító látványával.
De ez szívszaggató szépség,
mivel Montpelier
rabszolga-munkatábor is volt.
James Madison az élete során
több mint 100 embert tett rabszolgává.
Soha nem szabadított fel egy lelket sem,
még halálakor sem.
Montpelier fő dísze Madison kúriája.
Ez az a hely, ahol James Madison felnőtt,
ahová visszatért elnöksége után,
ahol végül meghalt.
Madison kúriájának központja a könyvtár.
E második emeleti teremben gondolta ki
és alkotta meg a Jognyilatkozatot.
Első látogatásomkor
az oktatási igazgató, Christian Cotz –
egy laza fehér fószer –
(Nevetés)
szinte azonnal a könyvtárba vitt.
Elképesztő volt azon a helyen állni,
ahol az amerikai történelem
olyan fontos pillanata történt.
De egy kis idő múlva
Christian még a kúria pincéjébe is levitt.
A kúria pincéje volt az a hely,
ahol a háztartást vezető
afroamerikai rabszolgák
a legtöbb idejüket töltötték.
Szintén ezen a helyen hoztak létre
kiállítást az amerikai rabszolgaságról.
Ottlétünkkor Christian megkért valamire,
amit kissé furának véltem.
Azt mondta, hogy tegyem
a kezem a pince téglafalára,
és simítsam végig,
amíg vájatokat vagy kiemelkedéseket
nem érzek a tégla felszínén.
Arra készültem,
hogy ezen az egykori
rabszolgatartó ültetvényen maradok
pár napig,
nem akartam felbosszantani
egy fehér embert sem.
(Nevetés)
Mert biztos akartam lenni,
hogy amikor ennek vége, kijutok.
(Nevetés)
De ahogy végigsimítottam a kezem
a pince falán,
nem tudtam nem gondolni a lányaimra,
különösen a legfiatalabbra,
aki akkor olyan 2-3 éves lehetett,
mert mindig, amikor kiugrott az autónkból,
végighúzta a kezét a külsején,
ami nagyon undorító.
Aztán,
ha nem érek oda idejében,
a szájába veszi a kezét,
ami teljesen megőrjít.
Ez jár a fejemben, mikor épp
történésznek kellene lennem.
(Nevetés)
De aztán határozottan érzem
ezeket a vájatokat a téglában.
Érzem ezeket a kiemelkedéseket a téglában.
Egy pillanat alatt rájövök, mik ezek.
Ezek
apró kéznyomok.
Mivel az összes téglát
James Madison birtokán
rabszolgagyerekek készítették.
Ekkor ébredtem rá,
hogy a könyvtár,
ahol James Madison kigondolta
és megalkotta a Jognyilatkozatot,
azon az alapzaton nyugszik,
melynek tégláit
a rabszolgagyerekek készítették.
Ez kegyetlen történelem.
Kegyetlen történelem,
mert nehéz elképzelni
azt a fajta embertelenséget,
amely gyerekeket tesz rabszolgává azért,
hogy téglát készítsenek
másvalaki jólétéért és kényelméért.
Kegyetlen történelem,
mert nehéz a rabszolgaság
kegyetlenségéről beszélni:
a verésről, a korbácsolásról,
emberrablásról,
a családok erőszakos elválasztásáról.
Kegyetlen történelem, mert nehéz
a fehérek felsőbbrendűségét,
a rabszolgaságot igazoló
ideológiát tanítani.
A kegyetlen történelemmel
való szembenézés helyett
hajlamosak vagyunk a témát inkább kerülni.
Ez néha azt jelenti, hogy csak
mindenfélét kitalálnak az emberek.
Annyiszor hallottam:
a polgárháború fő oka az volt,
hogy az USA-államoknak
önálló jogaik voltak.
Ez igazán meglepő lehet azoknak,
akik a polgárháborúban harcoltak.
(Nevetés)
Néha megpróbáljuk racionalizálni
a kegyetlen történelmet.
Mikor valaki elmegy Montpelier-be –
itt a "valaki"-n fehér embert értek –,
mikor elmegy Montpelier-be,
és megtudja, Madison rabszolgákat tartott,
gyakran felteszi a kérdést:
"De nem volt jó gazdájuk?"
Jó gazda?
Jó gazda nem létezik.
Csak rossz és még rosszabb van.
Néha csak úgy teszünk,
mintha a múlt meg sem történt volna.
Nem tudom elmondani, hányszor hallottam:
"Nehéz elképzelni a rabszolgaságot
a déli ültetvényeken kívül."
Nem, nem az!
A rabszolgaság létezett minden
amerikai gyarmaton,
létezett New York államban is,
ahonnan jövök,
még 50 évig az amerikai forradalom után.
Miért is csináljuk ezt?
Miért kerüljük a kegyetlen történelemmel
való szembenézést?
Regie Gibson irodalmi előadóművésznek
és pedagógusnak igaza van,
mikor azt mondja:
nekünk, amerikaiknak az a bajunk,
hogy utáljuk a történelmet.
Amit szeretünk,
az a nosztalgia.
Nosztalgia.
Szeretjük a múltbéli történeteket,
melyektől úgy érezzük,
hogy kellemes a jelenünk.
De nem csinálhatjuk ezt folyton.
George Santayana spanyol író
és filozófus ezt mondta:
"Akik nem képesek emlékezni a múltra,
a megismétlődésére ítéltetnek."
Történészként sokat gondolkodom
ezen az állításon,
amely bizonyos értelemben ránk,
amerikaiakra vonatkozik.
Bizonyos tekintetben pedig nem.
Mert hozzátartozik
az állításhoz az a hiedelem,
hogy valamikor már
felhagytunk azokkal a dolgokkal,
melyek leginkább egyenlőtlenséget okoznak.
De a nyers valóság az,
hogy nem hagytunk fel velük.
Gondoljanak a faji vagyoni különbségekre!
A vagyont erőforrások felhalmozásával
termelik egy nemzedék alatt,
és a következő nemzedékeknek adják tovább.
Egy fehér háztartás vagyonának mediánja
147 000 dollár.
Egy fekete háztartás vagyonának mediánja
4000 dollár.
Hogyan magyarázható
ez a növekvő különbség?
A kegyetlen történelemmel.
Az ükapám rabszolgaként született
Georgia államban, Jasper megyében
az 1850-es években.
Rabszolgasága alatt soha
nem gyűjthetett össze semmit,
és felszabadulásakor semmije sem volt.
Soha sem kárpótolták
a téglákért, melyeket készített.
A dédapám is Georgia államban, Jasper
megyében született az 1870-es években,
és elég szép darab földre
tudott szert tenni.
De aztán az 1910-es években
a Jim Crow-törvények
elvették tőle ezt a földet,
majd elvették az életét is.
A nagyapám, idősebb Leonard Jeffries,
Georgia államban született,
de semmi nem maradt ott számára,
így tehát Newarkban,
New Jersey államban nőtt fel.
Élete nagy részében gondnokként dolgozott.
Munkahelyi diszkrimináció,
iskolai szegregáció
és egyéb korlátozások akadályozták,
hogy betörjön a középosztályba.
Amikor a 90-es évek elején meghalt,
a két fiára nem hagyott mást,
mint egy életbiztosítási kötvényt,
melyből alig futotta a temetésre.
Jelenleg a szüleim szociális munkások,
a 80-as években sikerült lakást venniük
New York állam Brooklyn
Crown Heights részében
55 ezer dollárért.
Crown Heights akkoriban
feketék lakta környék volt,
és durva hely.
A fivérem és én gyakran feküdtünk le
a 80-as évek közepén
lövések hangjára.
De a szüleim megvédtek bennünket,
és 40 éve ragaszkodnak
ahhoz a lakáshoz.
Még mindig ott élnek.
De valami jellemzően amerikai történt
kb. 20 évvel ezelőtt.
Kb. 20 évvel ezelőtt
este lefeküdtek aludni
a teljesen feketék lakta környéken,
és másnap reggel
fehérek lakta környéken ébredtek.
(Nevetés)
A dzsentrifikáció eredményeként
nemcsak az összes szomszéd
tűnt el rejtélyes módon,
hanem a lakásaik ára is
az egekbe szökött.
Az 55 ezer dollárért vett lakás –
egyébként 29%-os kamatra –
most harmincszor többet ér,
mint amennyit fizettek érte.
Harmincszor. Számoljanak velem!
55 ezerszer 30, tegyék
a végére a nullákat!
Ez nagyon sok pénz!
(Nevetés)
Ez azt jelenti,
hogy az egyetlenegy vagyontárgyukként,
amikor eljön az idő, hogy a fivéremnek
és nekem átadják a lakást,
az lesz az első alkalom
a családom történetében,
több mint 150 évvel
a rabszolgaság vége után,
hogy jelentős vagyonátadás fog
történni a családomban.
Nem azért, mintha a családtagok
ne spóroltak volna,
ne dolgoztak volna keményen,
ne becsülték volna a tanulást.
A kegyetlen történelem miatt van.
Amikor a múltra gondolok,
a felejtés miatti aggodalmam oka nem az,
hogy megismételjük, ha nem emlékezünk rá.
Az aggodalmam, a félelmem oka az,
hogy ha nem emlékezünk a múltra,
folytatni fogjuk.
Folytatni fogjuk azokat a dolgokat,
melyek egyenlőtlenséget és elsősorban
igazságtalanságot teremtettek.
Az a teendőnk,
hogy megszakítsuk a kegyetlen
történelem folytonosságát.
Ezt az igazság keresésével tehetjük meg.
A kegyetlen történelemmel való
közvetlen szembenézéssel.
Felnagyítani a kegyetlen történelmet,
hogy az egész világ láthassa.
Ezt igazmondással tehetjük meg.
A kegyetlen történelmet tanító tanárokkal.
Aki mást tesz, az visszaélést
követ el az oktatásban.
A szülőknek igazat kell
mondaniuk a gyerekeiknek,
hogy megértsék,
nemzetként honnan származunk.
Végül, mindannyiunknak
az igazság szerint kell eljárnunk.
Egyénileg és közösen,
nyilvánosan és személyesen,
kicsiben és nagyban.
Meg kell tennünk azokat a dolgokat,
melyek az erkölcsöt
az igazságosság felé billentik.
A tétlenség cinkosság
az egyenlőtlenségben.
A történelem emlékeztet,
hogy nemzetként,
politikai óriások vállán állunk,
olyanokén, mint James Madison.
De a kegyetlen történelem
emlékeztet, hogy nemzetként
afroamerikai rabszolgagyerekek
vállán is állunk.
Fekete kisfiúkén és kislányokén,
akik puszta kézzel gyártották a téglákat,
melyek e nemzet alapjául szolgálnak.
Ha komolyan tisztességes
és igaz társadalmat akarunk létrehozni,
akkor jobb lenne emlékeznünk erre,
és jobb lenne emlékeznünk rájuk.
Köszönöm.
(Taps) (Ujjongás)