Mostanában nézett valaki szembe kudarccal? Tény, hogy senki nem szeret hibázni. Ami engem illet, 12 évig tartó hosszútávfutó karrierem alatt gyakran feszegettem fizikai tűrőképességem határait. Nagyon megszerettem megküzdeni az elém kerülő új, nehéz helyzetekkel. A megpróbáltatások során izgatott és lelkes voltam. Mivel nagyon szeretek keményen megdolgozni a céljaimért, gyakran nézek szembe kudarchelyzetekkel. Mondok egy példát. Amint meghallottam az 'unikornis' feltűnését, elutaztam egyedül Laoszba. Persze nemcsak hogy unikornist nem találtam, de be is csaptak, és megloptak a szállodában. Kocogás közben pedig egy hosszabb távot terveztem lefutni, és felfedeztem egy új útszakaszt ahol teljesen eltévedtem és a térdem is kificamodott. "Hogy történhetett meg mindez?" - ezen a kérdésen gyakran elgondolkodom. Vagyis azon, hogy mit kéne tennem ahhoz, hogy egy ilyen kudarcon felülkerekedjek. Szerintem a megoldás a kudarcokról való gondolkodásmódban rejlik. Vagyis fontos, hogy tudd, hogy pont akkor kell leginkább dicsérned magad, amikor elbuktál. Szóval biztasd magad, ha hibázol is. Az ilyen fajta gondolkodás visz előre. Két évvel ezelőtt a thaiföldi Bangkokban, cserediákként nagyon sikeres jövőt álmodtam meg magamnak. Egy ilyen jövőkép motivált. Eredetileg külföldön akartam tanulni. Aztán ezt sikerült elérni. Thaiföldön voltunk, mégis én voltam az egyedüli ázsiai az osztályban. Mi több, a többi csoporttársam majdnem anyanyelvi szinten beszélte az angolt. Mivel féltem, hogy nehogy valamit hibásan mondjak ki angolul, nem nagyon beszélgettem az osztálytársaimmal. Ha el is kezdtem beszélni, egy apró kiejtési, vagy nyelvtani hiba után, azonnal elszégyelltem magam, és inkább elhallgattam. Egy ördögi körbe kerültem. Egyik nap történt, hogy kihallgattam, amint a csoporttársaim az éjszakai buliról beszélgetnek. Azelőtt azt hittem róluk, hogy tökéletesen beszélik az angolt. De igazából tele volt hibákkal. Habár egy múltbeli buliról beszélgettek, volt olyan is, aki jelen időben mesélt róla. Ennek ellenére mégis kiválóan megértették egymást, és jól érezték magukat. Ezt hallván az jutott eszembe, hogy: "Nem baj ha hibázunk. Főleg, ha külföldön vagyunk, és egy más ország nyelvét beszéljük, teljesen természetes hibákat ejteni. Ezért ahelyett, hogy a hibák miatt bánkódnánk, miért ne értékeljük inkább a kihívást?" Külföldön, amikor más nyelven kell beszélni, nem az anyanyelvünkön, amikor egy új kihívás elé kerülünk, mindannyiunkkal megesik, hogy hibázik. Ezekben az esetekben anélkül, hogy bánkódnánk a hiba miatt, miért ne dícsérjük magunkat a kitartásunkért, és amiért mertünk szembenézni a kihívással? - én így gondolkoztam. Ezután furcsa módon, már kezdtem kevésbé félni, ha meg kellett szólalni angolul. Emellett, még akkor is ha hibáztam miközben angolul beszéltem, azt mondogattam magamban: "Rendben, most hibáztam, ha ezt a hibát kijavítom egy következő fejlődési szintre léphetek." És sikerült erről meggyőzni magamat. Ez segít elviselni azt, ha hibázunk. És ezáltal az új dolgok megismerése felé is nyitottabbak leszünk. Abban a pillanatban, amikor hibázunk, azonnal le kell jegyezni a hibát. Majd elalvás előtt, vagy pihenés közben, át kell nézni őket. Az ismétlés által magabiztosabbak leszünk az angoltudásunkban. Ennek köszönhetően kezdett egyre több barátom lenni. Ezután odáig fejlődtem, hogy én szerveztem a bulikat a külföldi cserediákoknak. "Sóta, te tényleg sokat változtál az elmúlt fél év alatt." "Hogyan sikerült megváltoznod?" "Tényleg hihetetlen vagy!" Amikor ilyen visszajelzéseket kaptam az osztálytársaimtól, nagyon elégedett lettem. Természetesen a küzdelem folytatódik. Megpróbálnék a jövőben olyan új képzési területeket létrehozni, amelyek az üzleti készségeket fejlesztik. Olyan képzéseket tartanék, amelyből a résztvevő diákok, a tanárok és a helyi közösség is profitálhatna. Ez egy kiváló képzési modell. Ezt az egész világon el szeretném terjeszteni. Persze, amíg ezt elérem sok kudarccal és hibával fogok szembesülni. De én ezeket nem negatívumként fogom felfogni. Mert mindegy milyen kudarc ér és milyen hibát követsz el, ha végül eléred, amit akarsz. Minden egyes tapasztalat egy tanulási lehetőség. Pont ezért minden kihívást értékelni akarok, anélkül, hogy az apró hibáim miatt idegeskednék. És úgy szeretném felfogni az egészet, mint motivációt. A mostani TEDx témája az "Első történet'" Az ittlévők közül bizonyára mindenki nézett már szembe valamilyen új kihívással. E folyamat közben pedig van, hogy elbotlanak, van hogy elbuknak. Ilyenkor, ne szidják, inkább próbálják meg biztatni önmagukat. Aki úgy gondolja, hogy ez nehéz, az tudatosan próbáljon mosolyogva hozzáállni a dologhoz. Próbáljuk ki ezt most. Mindenki, a helyén maradva próbálja meg felemelni a szája sarkait, amennyire csak tudja Így. (Nevetés) Egy kicsit zavarba jöttek, ugye? Egy kicsit mindenki zavarba jött, ugye? Minden helyzetben próbáljanak mosolyogni, büszkén húzzák ki magukat, és próbáljanak előre nézni. Nagyon jó. Köszönöm szépen. Milyen érzés? Nem lett egy kicsit jobb kedvük? Ha ezt sikerül megcsinálniuk a felszínen, belül is pozitívabbakká válnak. Ha ezt így folytatják, a gondolkodásmódjuk is elkezd változni. S a végeredmény az lesz, hogy a következő kihíváshoz pozitívabban állnak majd hozzá. Ezért kérem önöket, hogy vágjanak bele a dolgokba még akkor is, ha úgy gondolják, hogy biztosan elbuknak. Az elbukás mindenki számára félelmetes. Én is félek tőle. Viszont úgy gondolom, hogy a kudarc mindenekelőtt a kihívással való szembenézés és a kemény munka bizonyítéka. Nem arra kéne koncentrálnunk, hogy soha ne hibázzunk, hanem arra, hogy tanuljunk a hibáinkból, És fontosnak tartom, hogy képesek legyünk továbblépni. Épp ezért, biztassák magukat minden kudarcuk után. Miután visszatérek a váróterembe, meg fogom dicsérni magam a mai teljesítményemért, és izgatottan fogom várni következő kihívást. Köszönöm szépen. (taps)