Szia, Valerie Lapointe vagyok, egy sztoriíró a Pixarnál. Én foglak kalauzolni a történet mesélésről szóló első leckében, amit azért készítettünk, hogy bemutassuk neked, hogyan is mondunk el történeteket a Pixarnál. Az elkövetkező 6 leckében lehetőséged lesz saját történeteket gyártani, és végigmehetsz majd egy alapötletből kiindulva egy valódi storyboardig, amilyeneket mi használunk itt a Pixarnál. Valamennyi lecke bemutat majd sztoriírókat, akik mesélnek a történet fejlesztés folyamatáról. Domee Shi vagyok, sztoriíró. Hello, Sanjay Patel vagyok,. animátor és sztoriboard író. Kristen Lester vagyok, sztoriboard író. Hello, Mark Andrews vagyok, a Pixar Animációs Stúdió igazgatója. Ennek a videónak az a célja, hogy emlékeztessen arra, hogy te magad is már egy történetmesélő vagy. Olyasmi ez, amit természetesen csinálunk már gyerekkorunktól kezdve. Indításként hallgassuk meg, hogy Pixaros sztoriírók hogyan kezdték elmesélni a saját történeteiket. A játszótéren vagy az udvaron kitalálunk meséket, egész világokat építünk fel. Én már akkortól fogva elkezdtem rajzolni saját képregényeket és betegnek tettettem magam, hogy otthon maradhassak az iskolából és rajzolhassam a képregényeimet és bemutathassam a történeteimet. Azt csináltam, hogy mondjuk vettem Bettyt és Veronicat egy képregényből átmásoltam és felöltöztettem őket és úgy hívtam őket, hogy Betty és Veronica Divatja. Valahol anyukám pincéjében megvan még ez az ezer és ezer rajz Bettyről és Veronicaról. Azok a poszter készítési feladatok, amiket a művészet tanáromtól kaptam középiskolában, sőt már korábban is, mindig olyan témáról szóltak, amik az amerikai történelmet érintették, tehát az ötlet, hogy a házi feladatokban valahogy az amerikai történelmet vizuálisan jelenítsem meg, ez volt az első kísérlet, hogy egyetlen képben elmeséljek egy történetet.