- Pénelopé...
- Te vagy az?
Imáim megválaszoltattak?
Tényleg te állsz ott?
Vagy csak ismét álmodom?
Megváltoztál.
A szemed fáradtabb lett,
A vállad keskenyebb,
A mosolyod megtépázott.
Tényleg te vagy az, szerelmem?
- Már nem az a férfi vagyok, kibe beleszerettél.
Nem az a férfi, kit egykoron imádtál.
Nem vagyok többé a kedves és gyengéd férjed,
Sem a szerelem, kit akkor ismertél.
Belém szeretnél újra,
Ha tudnád, mi mindent tettem,
Mindent, amin már nem változtathatok?
Ugyanúgy szeretnél akkor is?
Tudom, hogy vártál, vártál a szerelemre.
- Mégis miket tettél?
- Vörösre festettem minden szigetet,
Ahogy a barátaimat eszközként feláldoztam.
Többeknek ártottam, mint ahányat meg tudnék számolni,
De mindezt csak azért, hogy hazajöhessek hozzád!
Úgyhogy mondd,
Belém szeretnél újra,
Ha tudnád, mi mindent tettem,
Mindent, amit már nem csinálhatok vissza?
Nem az az ember vagyok, kit ismertél,
De tudom, hogy vártál, vártál!
- Ha valóban így van,
Megtennél nekem egy szívességet?
Csak egy percnyi munka,
Mely nyugalmat hozna nekem.
Látod azt a nászágyat?
El tudnád vinni onnét?
Csak emeld a válladra, és vidd messzi innét!
- Hogy mondhatsz ilyet?
Magam faragtam azt az ágyat, vérrel és verejtékkel.
Az olívafából, mely alatt először megláttalak.
Az örökké tartó szerelmünk szimbóluma,
Tudod te, mit kérsz tőlem?
Csak úgy lehet mozgatni, ha elvágod a gyökereit!
- Ezt csak a férjem tudhatja,
Gondolom, akkor mégis csak te vagy az!
- Pénelopé...
- Beléd fogok szeretni újra és újra,
Nem érdekel hogyan, hol, vagy mikor,
Nem számít, mennyi ideje már, az enyém maradsz,
Ne mondd, hogy nem vagy ugyanaz az ember,
Mindig is a férjem maradsz, én pedig vártam, vártam,
- Pénelopé...
- Vártam, vártam,
- Pénelopé...
- Vártam, vártam
Rád...
Mennyi idő telt el?
- Húsz év.
- Szeretlek!
- Szeretlek!
- Szeretlek!