Miért épülnek mindig pont egymás mellé a benzinkutak? Miért vezethetek egy kilométert anélkül, hogy kávézót találnék, majd ugyanazon a sarkon háromba is beleszaladok? Miért csoportosulnak a vegyesboltok, a szerelőműhelyek és az éttermek egy helyre, ahelyett, hogy egyenletesen helyezkednének el egy területen? Ugyan számos tényező befolyásolhatja döntésüket, hol helyezik el az üzletüket, de a hasonló cégek csoportosulása egy egyszerű történettel elmagyarázható, amit Hotelling elhelyezkedési modelljének hívunk. Képzeljék el, hogy jégkrémet árulnak a strandon. A part egy kilométer hosszú, és nincs versenytársuk. Hová helyeznék a kocsijukat, hogy a legtöbb terméket értékesítsék? Középre. Az a fél kilométeres séta talán sok néhány ember számára a part két végéről, de a kocsijuk annyi embert szolgál ki, amennyit csak lehet. Egy nap munkakezdéskor Teddy unokatestvérük is megérkezik a partra saját jégkrémes kocsijával. Mi több, pontosan ugyanolyan jégkrémet árul, mint önök. Megegyeznek, hogy két részre osztják a partot. Azért, hogy egyik vásárlónak se kelljen túl messzire mennie, mindketten 250 méterre helyezkednek el a strand közepétől, pontosan a saját területük közepén. Teddy a centrumtól 250 méterre északra, saját területének közepén áll. Ezzel az egyezséggel délről mindenki önnél vásárol jégkrémet. Északról mindenki Teddytől vásárol, és a strandolók 50%-a középen a legközelebbi kocsihoz sétál. Senki sem sétál 250 méternél többet, és mindkét árus a strandolók felének értékesít. A játékelméleti szakértők szerint ez a társadalmilag optimális megoldás. Minimalizálja a legnagyobb távolságot, amit a vásárlóknak meg kell tenniük, hogy elérjék a jégkrémes kocsit. A következő nap, mikor munkába mennek, Teddy a strand közepén helyezi el a kocsiját. Ön visszatér a saját helyére, a központtól 250 méterrel délre, és a vásárlók 25%-a megy önhöz, akik délre vannak. Teddy még mindig megkapja az összes északi vásárlót a saját területén, de most már a vásárlóknak csak a 25%-át osztják meg a két kocsi között. A jégkrémháború harmadik napján ön korán kimegy a partra, és Teddy területének kellős közepén helyezkedik el. Feltételezi, hogy így majd a strandolók 75%-át tudja kiszolgálni, a vásárlók mindössze 25%-át hagyva az unokatestvérének. Amikor Teddy megérkezik, öntől egy kicsivel délebbre helyezkedik el elhalászva az összes déli vásárlót, és az északi vásárlók kis csoportját hagyva önnek. Ön átköltözik Teddytől 10 lépéssel délebbre, hogy visszanyerje vásárlóit. Amikor ebédszünetet tart, Teddy 10 lépéssel délebbre megy öntől, és ismét visszanyeri a part távolabbi végén lévő vásárlókat. A nap folyamán mindketten folytatják a délre vándorlást, a jégkrémvásárlók nagyobb része felé, amíg végül mindketten a strand közepén kötnek ki, egymásnak háttal, a jégkrémre éhes strandolók 50%-át kiszolgálva. Ezen a ponton ön és versengő unokatestvére eléri a játékelméleti szakértők által Nash-egyensúlynak nevezett pontot, ahol egyikük sem javíthat a helyzetén aktuális stratégiáját követve. Az eredeti stratégia, hogy mindketten 250 méterre helyezkedtek el a strand közepétől nem tartott sokáig, mert nem volt Nash-egyensúly. Bármelyikük több jégkrémet adott el, ha a másik irányába tolta el a kocsiját. Most, hogy mindketten a strand közepén vannak, nem tudják közelebb helyezni a kocsit a távolabbi vásárlókhoz anélkül, hogy jelenlegi vásárlóik rosszabbul ne járnának. Ugyanakkor ez a megoldás társadalmilag nem optimális, mivel a strand két végén lévő vásárlóknak többet kell sétálniuk a szükségesnél egy kis édességért. Gondoljunk a gyorsétterem láncokra, a ruhaüzletekre, a mobiltelefon- boltokra a plázában. A vásárlóknak kedvezőbb lenne a szolgáltatások elosztása, egy adott területen, de ez kiszolgáltatottá teszi az üzleteket az agresszív versenynek. A való életben a vásárlók több irányból érkeznek, és az üzletek szabadon versenghetnek marketingstratégiájukkal, termékválasztékukkal, vagy árleszállítással, de stratégiájuk legmélyén, a cégek szeretik a versenytársakat olyan közel tartani, amennyire csak lehet.