Miért épülnek mindig pont egymás
mellé a benzinkutak?
Miért vezethetek egy kilométert
anélkül, hogy kávézót találnék,
majd ugyanazon a sarkon
háromba is beleszaladok?
Miért csoportosulnak
a vegyesboltok, a szerelőműhelyek
és az éttermek egy helyre,
ahelyett, hogy egyenletesen
helyezkednének el egy területen?
Ugyan számos tényező
befolyásolhatja döntésüket,
hol helyezik el az üzletüket,
de a hasonló cégek csoportosulása
egy egyszerű történettel elmagyarázható,
amit Hotelling elhelyezkedési
modelljének hívunk.
Képzeljék el, hogy jégkrémet
árulnak a strandon.
A part egy kilométer hosszú,
és nincs versenytársuk.
Hová helyeznék a kocsijukat,
hogy a legtöbb terméket értékesítsék?
Középre.
Az a fél kilométeres séta
talán sok néhány ember számára
a part két végéről,
de a kocsijuk annyi embert
szolgál ki, amennyit csak lehet.
Egy nap munkakezdéskor
Teddy unokatestvérük is
megérkezik a partra
saját jégkrémes kocsijával.
Mi több,
pontosan ugyanolyan
jégkrémet árul, mint önök.
Megegyeznek, hogy két részre
osztják a partot.
Azért, hogy egyik vásárlónak
se kelljen túl messzire mennie,
mindketten 250 méterre
helyezkednek el a strand közepétől,
pontosan a saját területük közepén.
Teddy a centrumtól 250 méterre északra,
saját területének közepén áll.
Ezzel az egyezséggel délről
mindenki önnél vásárol jégkrémet.
Északról mindenki Teddytől vásárol,
és a strandolók 50%-a középen
a legközelebbi kocsihoz sétál.
Senki sem sétál 250 méternél többet,
és mindkét árus
a strandolók felének értékesít.
A játékelméleti szakértők szerint
ez a társadalmilag optimális megoldás.
Minimalizálja a legnagyobb távolságot,
amit a vásárlóknak meg kell tenniük,
hogy elérjék a jégkrémes kocsit.
A következő nap, mikor munkába mennek,
Teddy a strand közepén
helyezi el a kocsiját.
Ön visszatér a saját helyére,
a központtól 250 méterrel délre,
és a vásárlók 25%-a megy önhöz,
akik délre vannak.
Teddy még mindig megkapja az összes
északi vásárlót a saját területén,
de most már a vásárlóknak csak a 25%-át
osztják meg a két kocsi között.
A jégkrémháború harmadik napján
ön korán kimegy a partra,
és Teddy területének kellős közepén
helyezkedik el.
Feltételezi, hogy így majd a strandolók
75%-át tudja kiszolgálni,
a vásárlók mindössze 25%-át hagyva
az unokatestvérének.
Amikor Teddy megérkezik, öntől
egy kicsivel délebbre helyezkedik el
elhalászva az összes déli vásárlót,
és az északi vásárlók kis csoportját
hagyva önnek.
Ön átköltözik Teddytől 10 lépéssel
délebbre, hogy visszanyerje vásárlóit.
Amikor ebédszünetet tart,
Teddy 10 lépéssel délebbre megy öntől,
és ismét visszanyeri a part
távolabbi végén lévő vásárlókat.
A nap folyamán
mindketten folytatják a délre vándorlást,
a jégkrémvásárlók nagyobb része felé,
amíg végül mindketten
a strand közepén kötnek ki,
egymásnak háttal, a jégkrémre éhes
strandolók 50%-át kiszolgálva.
Ezen a ponton ön és versengő unokatestvére
eléri a játékelméleti szakértők által
Nash-egyensúlynak nevezett pontot,
ahol egyikük sem javíthat a helyzetén
aktuális stratégiáját követve.
Az eredeti stratégia,
hogy mindketten 250 méterre
helyezkedtek el a strand közepétől
nem tartott sokáig,
mert nem volt Nash-egyensúly.
Bármelyikük több jégkrémet adott el,
ha a másik irányába tolta el a kocsiját.
Most, hogy mindketten
a strand közepén vannak,
nem tudják közelebb helyezni a kocsit
a távolabbi vásárlókhoz anélkül,
hogy jelenlegi vásárlóik
rosszabbul ne járnának.
Ugyanakkor ez a megoldás
társadalmilag nem optimális,
mivel a strand két végén lévő vásárlóknak
többet kell sétálniuk a szükségesnél
egy kis édességért.
Gondoljunk a gyorsétterem láncokra,
a ruhaüzletekre, a mobiltelefon-
boltokra a plázában.
A vásárlóknak kedvezőbb lenne
a szolgáltatások elosztása,
egy adott területen,
de ez kiszolgáltatottá teszi az üzleteket
az agresszív versenynek.
A való életben a vásárlók
több irányból érkeznek,
és az üzletek szabadon versenghetnek
marketingstratégiájukkal,
termékválasztékukkal,
vagy árleszállítással,
de stratégiájuk legmélyén,
a cégek szeretik a versenytársakat
olyan közel tartani, amennyire csak lehet.