Ez a rajz az első vizsgálatom
a vetítés helyéről.

Ez a szobor,

egy talapzaton áll.

Ez nagyon fontos volt számomra

hogy elképzeljem, milyen lehet a szobor
vetítéssel animált.

[Krzysztof Wodiczko: Az élők emlékműve]

Emberek összegyűlnek az emlékművek előtt.

Vannak események, tiltakozások.

Néha a vállukon ülünk,
zászlókat lengetünk.

Új narratívával festjük meg őket.

Azok az emlékművek, láttak eseményeket--

néhány közülük, őrnagy.

Azt akarjuk, hogy az emlékművek
észrevesznek és rögzítenek minket

figyelik, amit ma csinálunk

újra.

Annyi éven át,
Próbáltam hangot adni,

vagy felerősíti a nem hallható hangot,

vagy akár elhallgatták.
-- Sok halott vagy haldokló gyereket láttam.

--Szörnyű volt.

-- Beugrottak, nem tudva, hogy az
megmérgezve, nem tudva, hogy kisugárzott.

Több mint hetvenmillió menekült van,

emberek, akik arra kényszerülnek
hagyják el hazájukat

mert ezek az országok háborúkban vesznek,

többnyire polgárháborúk.

A Madison Square Parkban,
van még négy emlékmű.

Ez a legkiemelkedőbb.

Ez pedig határozottan az
polgárháborúval kapcsolatos.

Nem igazán vannak emlékműveink a menekülteknek.

[HANG A KIVETÉSBŐL]
Elhagytam a szüleimet.

-- Elhagytam anyámat,

-- és a testvéreim,

-- búcsú nélkül.

-- Úgy hagytam el, ahogy te látsz.

[MÁSIK HANG A KIVETÉSBŐL]
Tehát tíz éve voltunk ebben a helyzetben

-- sátorban aludni,

--felébredni,

-- egész nap félni,

-- és nem képes megtenni
bármit az életedben.

[MÁSIK HANG]
-- Kínzás volt.

-- Nem volt remény a jobb életre.

- Fiatalságom tizenkilenc éve, életem,
elvitték.

[WODICZKO]
Látni egy menekültet beszélni,

ez egy nagyon ritka lehetőség
a nyilvánosság számára.

[HANG A KIVETÉSBŐL]
Nehéz volt számomra elhagyni a gyerekemet.

Ha valaki el tudja képzelni
gyereket hagyva hátra...

Szerintem senki sem tudja elképzelni
egy-két napra hátrahagyva gyermeküket.

A gyerekemet magam mögött kell hagynom
tíz évre.

Tíz évig!

[WODICZKO] Hogy együtt élhessünk
ilyen traumatikus emlékek,

beszélni, kommunikálni másokkal,

ez nagyon fontos.

Azok számára, akik traumával dolgoznak,

nagyon jól tudják
hogy nincs fájdalmasabb

mint az elsöprő élmény
amit nem közölnek és nem osztanak meg.

Miután megosztotta,

nyitja az utat az egészségesebb élet felé
traumatikus emlékekkel.

Tehát ez az én általános megközelítésem
műemlékek felé.

Segítenünk kell nekik, hogy hasznosak legyenek
az élőknek,

relevánssá téve őket számunkra

hogy jövőt építhessünk...

a szebb jövő...

talán a jövő, amelyben néhány emlékmű,

mint a háborús emlékművek,

soha nem kell építeni,

mert nem lesznek háborúk

sem menekültek.