A technológia megváltoztathatja a természet megértését. Itt vannak például az oroszlánok. Évszázadokon át úgy tartották, hogy a nőstények dolga a vadászat odakinn a szavannán, miközben a hím csak pihenget, míg el nem jön a vacsoraidő. Úgy látom, hallottak már erről. Nos, nemrég vezényeltem le egy légi térképezési akciót a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban. A kollégáim GPS-es nyomkövető nyakörvet tettek a hím és a nőstény oroszlánokra, hogy feltérképezhessük a vadászati viselkedésüket a levegőből. A bal oldali képen egy oroszlán méregeti az impalacsordát a vadász szemével, a jobb oldali ábra pedig az oroszlán látterét mutatja. Azt értem ez alatt, hogy meddig lát el a különböző irányokban, míg a tekintete el nem akad a növényzetben. Nos, azt találtuk, hogy a hímek nem is olyan lusta vadászok, amilyennek hittük őket. Egyszerűen csak más a stratégiájuk. Míg a nőstény oroszlánok a nyílt szavannán vadásznak nagyobb területen és nap közben, addig a hímek lesből támadnak a sűrű növényzetben és gyakran éjjel. Ez a videó a tényleges vadászati láttereket mutatja a balra lévő hímek és a jobbra lévő nőstények esetében. A sötétebb és a piros szín sűrűbb növényzetet jelent, a fehér pedig nyílt terepet. Itt pedig szemmagasságból mutatom azt a látteret, melyet egy hím, ill. egy nőstény érzékel vadászat közben. Egyszeriben világossá válik milyen kísérteties az, ahogy egy hím oroszlán vadászik. Azért hoztam fel ezt a példát bevezetésként, mert rámutat arra, milyen keveset tudunk a természetről. Rengetegen és sokat fáradoztak azért, hogy lelassítsák a trópusi erdők fogyatkozását, mert bizony az erdők gyorsan fogynak, ahogy a kép piros színei is mutatják. Ironikusnak találom, hogy annyi munka ellenére ezek a területek eléggé ismeretlenek a tudomány számára. Mert hogy tudjuk megóvni azt, amit nem ismerünk? Globális ökológiában utazom, Föld-kutató vagyok, tanultam fizikát és kémiát és biológiát és sok más unalmas tárgyat, de mindenekelőtt megszállottja vagyok mindannak, amit nem tudunk erről a mi bolygónkról. Ezért hát létrehoztam ezt -- a Carnegie Légi Obszervatóriumot, a CAO-t [Carnegie Airborne Observatory]. Úgy néz ki, mint egy csicsás repülőgép, de több mint 1000 kiló csúcstech érzékelő és számítógép van a fedélzetén, továbbá motivált művelői a földtudományoknak, plusz a pilóták. Van két egyedülálló berendezésünk: az egyik a képalkotó spektrométer, amely képes meghatározni a növények kémiai összetételét, miközben az ember elrepül felettük. A másik egy lézerkészlet: nagy teljesítményű lézerek, melyek a repülőgép aljából pásztázzák az ökoszisztémát, másodpercenként 500 ezer mérést végezve nagy felbontású 3D-ben. Íme egy kép a Golden Gate hídról San Franciscóban, nem messze onnan, ahol lakom. Noha egyenest átrepültünk a híd felett, 3D-s képet készítettünk, ami színekkel együtt csak néhány másodpercbe telt. De a CAO igazi erőssége az a lehetőség, hogy megragadjuk vele az egyes alkotóelemeket az ökoszisztémában. Ez egy apró város Amazóniában, a CAO felvétele alapján. Az adatokból metszetet készíthetünk, megnézhetjük pl. a 3D szerkezetét a növényzetnek és az épületeknek, vagy felhasználhatjuk a kémiai információt arra, hogy kikövetkeztessük, milyen gyorsan fejlődik a növényzet, mely felett elröpülünk. A legforróbb rózsaszínek a leggyorsabban fejlődő növényeket jelzik. És a biodiverzitást is úgy tudjuk megjeleníteni, ahogy korábban elképzelhetetlen lett volna. Így festene egy esőerdő, ha egy hőlégballonból nézné az ember. És ilyennek látjuk mi az esőerdő kaleidoszkopikus színeit, melyek elárulják, milyen sok faj él együtt benne. Ne feledjék azonban, hogy ezek a fák nagyobbak, mint egy bálna, ami azt jelenti, hogy lehetetlen őket megismerni egyszerűen csak úgy, hogy az ember elsétál alattuk. Tehát a mi 3D-s képeink kémiaiak és biológiaiak is egyben, melyek nemcsak azokat a fajokat tárják fel, amelyek a koronaszintben élnek, hanem ismeretet adnak az esőerdőben élő többi fajról is. Tehát létrehoztam a CAO-t, hogy választ kapjak olyan kérdésekre, melyek rendkívül nehezen megválaszolhatónak bizonyultak más megfigyelési pontokból, pl. a talajszintről nézve, vagy műholdas érzékelőkkel vizsgálva. Három ilyen kérdésről fogok önöknek beszélni. Az első kérdés: Hogyan menedzseljük a széntartalékokat a trópusi erdőkben? A trópusi erdők fái hatalmas mennyiségű szenet tartalmaznak, és azt a sok szenet ott kell tartanunk azokban az erdőkben, ha el akarjuk kerülni a további globális melegedést. Sajnos, a globális szénkibocsátás, mely az erdőirtás következménye, eléri már a gépjármű-közlekedését. Tehát a hajókét, repülőgépekét, vonatokét és gépkocsikét egybe véve. Érthető tehát, hogy a politikai egyeztetők mért küzdenek olyan keményen az erdőirtás ellen, ám ők olyan vidékekről vitáznak, amelyekről alig vannak tudományos ismereteink. Ha nem tudod egész pontosan, hol van az a szén, akkor honnan tudod, hogy mennyi a veszteség? Lényegében egy csúcstech könyvelési rendszerre van szükség. A mi rendszerünkkel láttatni tudjuk a szénkészleteket a trópusi erdőkben a legapróbb részletekig. A piros a zárt koronaszintű trópusi erdőket mutatja, és a sütikivágások, vagyis az erdőkivágások sárga és zöld színűek. Olyan ez, mint a sütiszaggatás, csakhogy ez a tészta itt bálnavastagságú. De rá tudunk zoomolni, hogy a fákat is lássuk, ne csak az erdőt. És az az elképesztő, hogy noha magasan az erdő felett repültünk, a későbbi analízis során belemehetünk, és valósággal érzékelhetjük a fakoronákat, levélről levélre, gallyról gallyra, mint ahogy az erdőben élő többi faj érzékeli, a fákat is beleértve. Arra használtuk ezt a technológiát, hogy felderítsük és ténylegesen létrehozzuk az első nagy felbontású széntérképeket olyan távoli helyekről, mint az Amazonas-medence, valamint kevésbé távoli helyekről, mint az Egyesült Államok és Közép-Amerika. Most pedig elviszem önöket az első nagy felbontású túrára Peru, majd Panama széntérképén. A színek pirostól a kékig terjednek. A piros rendkívül magas széntartalékot jelent -- ezek a legnagyobb őserdők, amit el lehet képzelni -- a kék pedig alacsony széntartalékot. Egyet mondhatok: Peru bámulatos egy hely, teljesen ismeretlen karbongeográfiával, egészen mostanáig. Ha az ember elrepül Peru északi részébe, igen nagy szénkészleteket talál, ez a piros, melyet az Amazonas folyó és árterülete hasít ketté. Találunk teljesen lepusztult területeket is az erdőirtás miatt, ez a kék, míg az erdőirtás vírusának terjedését a narancsszín jelzi. De elrepülhetünk az Andok déli részére is, ahol látjuk az erdőhatárt, és azt, hogy pontosan hogy ér véget a széntérkép, miközben feljebb haladunk a hegységrendszerben. És elmehetünk a legnagyobb mocsárhoz is az Amazonas nyugati részénél. Vízi álomvilág ez, Jim Cameron "Avatar"-jáéhoz hasonló. Elmehetünk az egyik legkisebb trópusi országba is, Panamába, ahol szintén hatalmas mértékű a szén változatossága: a pirossal jelzett magastól, a kékkel jelölt alacsonyig. Sajnos, a szén legnagyobb része eltűnt az alacsony fekvésű területekről, és ami megmaradt -- a magas széntartalmat itt a zöldek és pirosak jelzik -- az mind fent van a hegyekben. Egy érdekes kivétel jobbra középen látszik a kivetítőn. Amit itt látunk, az a Panama-csatorna körüli pufferzóna. Ezt látjuk pirosban és sárgában. A csatornahatóságok erő bevetésével védik itt a vízgyűjtő területet és a nemzetközi kereskedelmet. Ez a fajta szénfelmérés átformálta a természetvédelmi és erőforrás-gazdálkodási politikát. Közelebb visz ahhoz, hogy megóvhassuk erdőinket és megfékezzük a klímaváltozást. A második kérdés: Hogyan készüljünk fel a klímaváltozásra olyan helyeken, mint az amazonasi esőerdők? Egyet mondhatok: elég sokat járok ezekre a helyekre, hogy lássam, a klímaváltozás már megkezdődött. A hőmérséklet emelkedik, és ami nem vélekedés, hanem tény, az a sok aszály, a visszatérő aszály. A 2010-es mega-aszály nyoma itt látszik pirosban, egy akkora területen, mint Nyugat-Európa. Az Amazonas annyira kiszáradt 2010-ben, hogy még a folyó fő ága is kiszáradt részben, ahogy a fotó mutatja a kép alsó részén. Azt találtuk, hogy a nagyon távoli területeken ezek az aszályok igen negatív hatással vannak a trópusi erdőkre. Például itt pirosban látszanak azok a halott fák, melyek a 2010-es aszályt követően pusztultak el. A terület épp a határnál fekszik Peru és Brazília között; teljesen feltáratlan, csaknem teljesen ismeretlen tudományos szempontból. Mi, a földtudományok művelői úgy véljük, hogy a fajok fognak elvándorolni a klímaváltozás hatására Brazília keleti részéről egészen az Andokig, fel, a hegyek közé, hogy csökkentsék a klímaváltozás hatását magukra nézve. Az egyik probléma ezzel az, hogy mi, emberek, épp most daraboljuk szét Amazónia nyugati részét. Nézzék csak itt ezt a 100 négyzetkilométeres sebet, melyet az aranybányászok vágtak. Az erdő zöldjét 3D-ben látjuk, és látjuk azt a hatást is, melyet az arany kitermelése okoz, mely a felszín alatt folyik. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszerben nincs hová elvándorolni a fajoknak. Ha még nem jártak volna Amazóniában, látogassanak el oda. Elképesztő élmény mindig, bárhová megy is el az ember. Ha ellátogatnak oda, valószínűleg ezt fogják látni, a folyóról. De sokszor van úgy, hogy a folyók eltakarják azt, ami az erdőben zajlik. Átröpültünk a folyó fölött, és 3D-s felvételt készítettünk ugyanarról. Balra látszik az erdő. De később digitálisan eltávolíthatjuk az erdőt, hogy lássuk, mi történik a koronaszint alatt. Ebben az esetben aranybányászat jeleire bukkantunk: illegális volt az egész, távolabb a folyóparttól, ott, ahol ezek a furcsa himlőhelyek látszanak a kivetítő jobb oldalán. Ne aggódjanak: együttműködünk a hatóságokkal, hogy megoldódjon ez a probléma, ahogy sok másik is ebben a régióban. Ahhoz, hogy kialakítsunk egy természetvédelmi tervet az ilyen különleges és fontos folyosók számára, amilyen az Amazónia nyugati részét az Andokkal összekötő is, hozzá kell látnunk a geográfiai tervezéshez. De hogy láthatnánk neki, ha nem ismerjük a régió biodiverzitásának geográfiáját, ha nincsenek róla tudományos ismereteink? Bevetettük tehát a CAO lézervezérelt spektroszkópiáját, hogy elsőként térképezzük fel a biodiverzitást az amazonasi esőerdőben. Itt vannak a kapott adatok, melyek eltérő színnel mutatják a különböző fajokat. A pirosak egy adott fajtípust jelentenek, a kékek egy másikat, a zöldek egy harmadikat. Ha ezekkel megvagyunk, akkor összeállítjuk belőlük a régióra vonatkozót, és kapunk egy teljesen új geográfiát a biodiverzitásról -- olyant, amilyen nem volt még azelőtt. Ez megmutatja, hol fordulnak elő nagy változások a biodiverzitásban egyik élőhelyről a másikra, ami azért olyan fontos, mert sokat elárul arról, hogy a fajok merre vándorolnak, illetve merről vándorolnak, ahogy a klíma változik. Erre a kulcsfontosságú információra azért van szükség, hogy a döntéshozók a védett területek fejlesztését beleilleszthessék a regionális fejlesztési tervekbe. A harmadik és egyben utolsó kérdés: Hogyan menedzseljük a biodiverzitást egy bolygón, melyen védett ökoszisztémák vannak? Az elején említett példa az oroszlánok vadászatáról olyan vizsgálat volt, melyet egy védett terület kerítésén belül végeztünk Dél-Afrikában. És a helyzet az, hogy az afrikai természet megőrzése a jövő számára jobbára az olyan védett területekre hárul, amilyent a kivetítő kékjei mutatnak. Ez hatalmas terhet és felelősséget tesz a parkmenedzselők vállára. Olyan döntéseket kell hozniuk, ami hasznára van az összes fajnak, amelyet a védelmükre bíztak. Némelyik döntés hatalmas horderejű. Például az, hogy hol és milyen mértékben használjanak égetést mint menedzselési eszközt- Vagy mi a teendő a nagy testű fajokkal, mint az elefánt, amelyek túlszaporodva negatív hatással vannak az ökoszisztémára és más fajokra. Annyit mondhatok, hogy ez a fajta dinamika mély nyomot hagy a tájképen. Az előtérben olyan vidéket látunk, ahol sok volt az égetés, és sok az elefánt: a szavanna kék térségében csak elszórtan látni fát. A kerítés vonalát átlépve elérünk egy olyan területet, melyet óvnak a tűztől, és ahol nincsenek elefántok: sűrű növényzet -- gyökeresen eltérő ökoszisztéma. És az olyan helyeken, mint a Kruger, az emelkedő elefántsűrűség igazi probléma. Tudom, ez érzékenyen érint itt sokakat, és nem könnyű válaszokat adni. De nézzük a jót: a technológia, melyet kifejlesztettünk, és amellyel pl. Dél-Afrikában is dolgozunk, lehetővé teszi, hogy minden egyes fát feltérképezzünk a szavannán, hogy aztán a repülést megismételve lássuk, mely fákat döntöttek ki az elefántok -- ez pirossal látszik a kivetítőn --, és milyen gyakran történik ez a szavanna különböző típusú részein. Ez a parkmenedzserek számára először ad lehetőséget olyan finom taktikai megoldásokra a menedzselési stratégián belül, hogy elkerülhetők legyenek az imént mutatott drámai következmények. Ma úgy tekintünk a védett területekre, hogy az élet körforgását kell vigyázni, melybe belefér a tűz felügyelete, az elefántoké, és ezek hatása az ökoszisztéma szerkezetére, és ezek a hatások mindent érintenek, a rovaroktól a csúcsragadozókig, mint az oroszlán. Előretekintve, azt tervezem, hogy lényegesen bővítem a légi obszervatóriumot. Remélem, hogy végleg pályára állítom ezt a technológiát, hogy az egész bolygót kezelni tudjuk ehhez hasonló technológiákkal. Addig is ott fogok röpködni valahol egy olyan helyen, amelyről még csak nem is hallottak. Csak annyit tennék még hozzá, hogy a technológia abszolút kritikus bolygónk menedzselése szempontjából, aminél már csak az fontosabb, hogy elég bölcsek legyünk az alkalmazás során. Köszönöm. (Taps)