Az előző videót 1922-nél hagytuk félbe, októberben, mikor többszázezer fasiszta Rómába menetel, melynek eredményeként a király Benito Mussolinit helyezi hatalomra, és ez a kép itt Mussolinit ábrázolja, amint hatalomra kerül a Római menetelés folyományaként, és nem csak miniszterelnőkké nevezik ki, hanem diktátorá, egy egész évre. Ezt a diktátori hatalmat támogatták a Feketeingesek, ez a lazán szervezett brigád, egy afféle félkatonai szervezet. Hatalmát és azt, hogy saját karhatalma fölött rendelkezik arra használja fel, hogy egyre nagyobb hatalmat biztosítson magának az elkövetkező években. 1923-ra a Feketeingeseket hivatalos nemzetőrséggé, tulajdonképpen egy fajta önkéntes nemzetőrséggé nyilvánítja, az ország védelmére. Olaszul nevük rövidítése MVSN. Tehát a Feketeingeseket hivatalossá teszik, MVSN néven. Azt is eléri, hogy a parlament, a törvényhozás elfogadja az úgynevezett Acerbo törvényt. Acerbo törvény, biztos rosszul ejtem ki, Az Acerbo törvényt. És ez egy érdekes dolog, mert ez a törvény megengedi, hogy bármelyik párt szerez is parlementi többséget, mindegy melyik párt a legjelentősebb a miniszertanácsban, a parlementben, az a párt, ha a választásokon csak a szavazatok több, mint 25%-át megszerzi, akkor a parlamentben 2/3-os többséget kap. Ami furcsa, mert rendszerint a parlamentáris rendszerben, ha mondjuk, tiéd a legnagyob párt, és a szavazatok 26%-át szerzed meg, az még mindig nem ad elég parlamenti szavazatot a többségi kormányzáshoz. Koalícióra kell lépni más pártokkal, hogy kormányt alapíthass. De ez a törvény azt mondta ki, aki megszerzi a szavazatok többségét, bárki megszerzi a szavazatok többségét, anélkül, hogy parlamenti többséget is szerezne vele, az alapból megkapja a parlamenti többséget.