Nézzük meg, hogy át tudjuk-e alakítani a 0,15-öt közönséges törtté!
Itt az a fontos, hogy megnézzük
melyik helyen vannak ezek a számjegyek.
Ez az 1-es itt fent – ez a tized helyi értéken van.
úgyhogy ezt vehetnéd úgy is, mint 1-szer 1/10.
Ez az 5-ös itt a század helyi értéken van,
tehát ezt vehetjük úgy, mint 5-ször 1 per 100-at.
Ha másképp írnánk ezt,
akkor felírhatnám összegként – ez az 1-es 1-szer 1/10-ot jelent,
úgyhogy ez valójában 1/10 lenne,
plusz, ez az 5-ös 5-ször 1/100-ot jelent,
úgyhogy ez plusz 5/100 lenne.
És ha össze akarjuk adni őket,
akkor meg kell találnunk a közös nevezőt.
A közös nevező 100.
A 100 a 10-nek és a 100-nak a legkisebb közös többszöröse.
Így ezt tehát át tudjuk úgy írni,
mint valami per 100 plusz valami per 100.
Ez nem fog megváltozni. Ez már eleve 5 osztva 100-zal volt.
Ha megszorozzuk a nevezőt itt 10 -zel
ez az, amit tettünk – megszoroztuk ezt 10-zel
Utána meg kell szoroznunk ezt a számlálót is 10-zel.
És ez ugyanaz lesz, mint 10 osztva 100-zal.
És most már készen állunk az összeadásra.
Ez ugyanaz, mint – 10 plusz 5 az 15 – osztva 100-zal.
És ezt egy kicsit gyorsabban is megoldhattuk volna
ha ezt megvizsgáltuk volna.
Azt mondhatnánk: Nézd csak!
A legkisebb érték a százas helyi értékén helyezkedik el.
Ahelyett, hogy ezt egy tizednek neveznénk, hívhatnánk inkább 10 századnak,
Vagy, azt is mondhatnánk, ez az egész egyenlő 15 századdal.
És most, ha egyszerűsíteni akarjuk,
akkor – lássuk csak!
Mind a számláló, mind a nevező osztható 5-tel.
Úgyhogy osszuk is el mindkettőt 5-tel!
Így a számláló – 15 osztva 5-tel az 3.
A nevező – 100 osztva 5-tel az 20.
És ez már a lehető legegyszerűbb alakja.