Nézzük meg, hogy át tudjuk-e alakítani a 0,15-öt közönséges törtté! Itt az a fontos, hogy megnézzük melyik helyen vannak ezek a számjegyek. Ez az 1-es itt fent – ez a tized helyi értéken van. úgyhogy ezt vehetnéd úgy is, mint 1-szer 1/10. Ez az 5-ös itt a század helyi értéken van, tehát ezt vehetjük úgy, mint 5-ször 1 per 100-at. Ha másképp írnánk ezt, akkor felírhatnám összegként – ez az 1-es 1-szer 1/10-ot jelent, úgyhogy ez valójában 1/10 lenne, plusz, ez az 5-ös 5-ször 1/100-ot jelent, úgyhogy ez plusz 5/100 lenne. És ha össze akarjuk adni őket, akkor meg kell találnunk a közös nevezőt. A közös nevező 100. A 100 a 10-nek és a 100-nak a legkisebb közös többszöröse. Így ezt tehát át tudjuk úgy írni, mint valami per 100 plusz valami per 100. Ez nem fog megváltozni. Ez már 5 osztva 100-zal. Ha megszorozzuk a nevezőt itt 10 -zel ez az, amit tettünk – megszorozzuk ezt 10-zel Utána meg kell szoroznunk ezt a számlálót is 10-zel. És ez ugyanaz lesz, mint 10 osztva 100-zal. És most már készen állunk az összeadásra.. Ez ugyanaz, mint – 10 plusz 5 az 15 – osztva 100-zal. És ezt egy kicsit gyorsabban is megoldhattuk volna csak ha ezt felfedeztük volna. Azt mondhatnánk: nézd csak! A legkisebb érték a százas helyi értékén helyezkedik el. Ahelyett, hogy 1 osztva 10-nek neveznénk ezt, hívhatnánk 10 osztva 100-nak is. Vagy, azt is mondhatnánk, ez az egész egyenlő 15 osztva 100-zal. És most ha egyszerűsíteni akarjuk a legalacsonyabb értékig, Ezt megoldhatjuk – lássuk csak! Mind a számláló, mind a nevező osztható ugyebár 5-tel. Akkor osszuk el mindkét tagot 5-tel! Így a számláló – 15 elosztva 5-tel az 3 lesz. A nevező- 100 osztva 5-tel az 20 lesz. És ez így már annyira egyszerűsített, amennyire csak lehetséges!