[Kerry James Marhshall: Múzeumokról]

Amikor belép a múzeumba,
a kialakítása--

különösen a nagy 
enciklopédikus múzeumoknál,

belépéskor a művészet világának
való bemutatkozás

az ősi primitív
gyűjteményeken át történik.

Majd továbbhalad, fel a lépcsőn, be..

egyenesen a középkori európai művekhez.

Aztán tovább át a 14. századból
a 15. századba,

a 16.-17. századba,
majd a 18. és 19. századba.

Ezek mind varázslatosak.

Jó dolgok. Mindannyian szeretjük.

De aztán..

egy ponton éles felismerésre jut arról,
hogy mennyire hiányosan

van jelen ebben a történelmi idővonalban,
mely feltárja ezt a tudást.

Biztosra vesszük, hogy ez az, 
ahogyan a művészettörténet kialakult.

Tehát az emberek alkotnak valamit--

és azok, akik a legjobbat alkotják..

Tudjuk, hogy európaiak.

Mind európaiak.

És mikor képesek mások is
erre a pályára kerülni?

Nos, akkor, ha az európaiak
legyőzik és gyarmatosítják őket

Aztán mit csinálnak?

Elkezdték utánozni Európát.

Ha több olyan létesítmény létezne,
mint a Modern Művészeti Múzeum,

a Whitney vagy a Metropolitan Múzeum,

ha tolonganának az olyan
létesítményekbe,

melyeket feketék vagy kínaiak vezetnek,

akkor nem lenne probléma.

Azért probléma, mert azok a létesítmények,

melyeket mindenki a legjobbnak tart,

és tudja, nem ön vezeti őket,

kérlelni kell a vezetőket,
hogy beengedjék.