Tizenhét éves voltam, 
amikor pályát választottam.

Kinn álltam

egy forró nyári éjszakán Floridában,

csupán néhány mérföldre az óceántól.

Vártam, hogy csoda történjen.

Azon a nyáron abban a kiváltságban volt
részem, hogy gyakornokként dolgozhattam

a NASA Kennedy Űrközpontjában,

és a csoda, amire vártam,

a Columbia űrrepülőgép kilövése volt,

mely a Chandra Űrtávcsövet szállította,

egy teleszkópot, ami tudósoknak engedett
betekintést a fekete lyukak mélyébe.

Az egész eget betöltötte a fényesség.

Olyan volt, mintha nappal lett volna
az éjszaka közepén.

Hamarosan a mellkasunkban érezhettük
a motorok morajlását.

És ez nem csoda volt;

ez egy több ezer emberből álló csapat
együttes erőfeszítése volt,

akik azon dolgoztak,

hogy a lehetetlennek tűnő feladatot
megvalósítsák.

Csatlakozni akartam ehhez a csapathoz.

Elhatároztam, hogy egyetemre jelentkezek,
ahol repülőgépmérnöknek tanulok.

A következő évben

el is kezdtem az MIT-n
a mérnöki képzésemet,

és csatlakoztam egy űrrobotokat építő
diákprogramhoz.

Minden úgy történt, ahogy terveztem,

leszámítva, hogy megzavart
valami nagyon fontos dolog.

A zavarodottságom
a nyári szünetben keletkezett.

Elutaztam egy kenyai iskolába,

ahol önkéntesként angol, matematika
és természettudományi órákat tartottam

öt és tizenhét év közötti lányoknak.

Ők pedig szuahéli nyelven
tanítottak nekem dalokat.

Többnyire azzal töltöttem az időmet,
hogy megismerjem a lányokat,

élvezve a jelenlétüket.

Láttam, hogy ezek a lányok
és közösségük vezetői

jelentős akadályokat küzdöttek le azért,

hogy a lehető legjobb esélyt adják meg
a lányoknak az élethez.

Csatlakozni akartam ehhez a csapathoz.

Részese akartam lenni egy csapatnak,
mely ledönti az akadályokat,

és lányok életét teszi jobbá
az egész világon.

De aggódtam, hogy repülőgépmérnöki
tanulmányaimnak

itt nem sok hasznát veszem.

Aggódtam, hogy ez a kenyai csapat
nem tudná használni a technológiát,

amit az űrről tanultam.

De szerencsére rájöttem, hogy tévedtem.

Újra visszatértem gyakornokként
a NASA-hoz,

és ekkor

egy mentor elmagyarázta nekem,

hogy olyan országok, mint Kenya, már
évtizedek óta használnak űrtechnológiát,

hogy fejlesszék országaik
életkörülményeit.

És akkor már tudtam, hogy egyszerre lehet
karrierem mind az űrtechnológiában,

mind a fejlesztésben.

Ez az ötlet nem új.

Valójában 1967-ben
a világ nemzetei összegyűltek,

hogy megírják az úgynevezett
Világűr szerződést.

Ez a szerződés merészet állított:

"A világűr felfedezése és használata

minden ember előnyére kell, hogy váljon,

függetlenül a gazdasági vagy tudományos
fejlődésben betöltött szerepétől."

Nem igazán feleltünk meg
ennek az eszménynek,

habár sokan évtizedeken át dolgoztak
a megvalósításán.

Olyan erők, mint a gyarmati rendszer,
a rasszizmus

és a nemek közti egyenlőtlenség,

valójában sok embert kizártak
az űr előnyeinek élvezetéből,

és azt hitették el velünk,
hogy az űr csak a kiváltságosaké,

a gazdagoké vagy az elit rétegé.

De mi nem engedhetjük meg
magunknak ezt a hozzáállást,

mert a világ elkötelezett ahhoz
az alapvető küldetéshez,

hogy mindenki életét jobbá tegye.

Az útmutatást a küldetéshez az ENSZ
17 Fenntartható Fejlődési Célja

határozta meg.

Az ENSZ minden tagállama
megegyezett abban,

hogy ezek lesznek mostantól 
a prioritások 2030-ig.

Ezek a célok adják meg nekünk korunk
sorsdöntő pillanatait és lehetőségeit:

lehetőséget, hogy véget vessünk
a mélyszegénységnek,

hogy mindenkinek biztosítsuk a hozzáférést
az élelemhez és a tiszta vízhez.

Globális közösségként követnünk kell
ezeket a célokat.

Az űrből jövő technológiák
támogatják a fenntartható fejlődést.

Valójában van hat űrszolgáltatás,

ami segíthet követni
a Fenntartható Fejlődés Céljait.

A következő néhány percben
fedezzük fel ezt a hat szolgáltatást,

és nézzünk néhány példát a célokra,
melyeket segítenek elérni.

Készen állnak?

Rendben.

A távközlési műholdak telefon- és
internetelérést biztosítanak

a Föld majdnem bármely pontján.

Ez különösen fontos
katasztrófa utáni helyreállítás idején.

Amikor a Haijan tájfun sújtotta
a Fülöp-szigeteket,

helyre kellett állítani a helyi 
kommunikációs hálózatot,

és a mentőalakulatok felfújható,
műholdakhoz csatlakoztatható

távközlési antennákat vittek oda.

Ezek hasznosnak bizonyultak
a javítás és helyreállítás ideje alatt.

A helymeghatározó műholdak
a saját helyzetük alapján mutatják meg,

hogy hol vagyunk.

Ezzel a technológiával nyomon követhető
a veszélyeztetett vadvilág is.

Ezt a teknőst olyan rendszerrel
szerelték fel,

mely helyinformációkat fogad
helymeghatározó műholdakból,

és távközlési műholdakon keresztül

küldi a helyadatokat a tudósoknak.

Ez a tudás arra is alkalmazható,
hogy a kutatók pontosabb irányelvekkel

segítsenek meghatározni ezeknek
az állatoknak az életben tartását.

Földfigyelő műholdak.

Megmondják, hogy mi folyik
a környezetünkben.

Ebben a pillanatban körülbelül 150 darab,

60 kormányhivatal által üzemeltetett
műhold létezik,

ezek csak a Föld
megfigyelésével foglalkoznak.

Eközben pedig cégek adnak
kiegészítéseket ehhez a listához.

A legtöbb kormány ingyen biztosít
online műholdas adathozzáférést.

Néhány műhold ehhez hasonló képeket nyújt,

melyek megmutatják,
hogy mit látnánk a kamerában.

Ezen a képen Kansas
mezőgazdasági területei láthatók.

Habár a Földfigyelő műholdak többsége

egyáltalán nem készít képeket.

Inkább méréseket végeznek.

Ezeket a méréseket összekapcsolják
komplex számítógépes modellekkel,

gyönyörű, globális felvételeket
készítenek, mint ez itt,

globális szinten jelzik

az óceáni áramlatokat
és azok hőmérsékletét.

Vagy vethetünk egy pillantást a sóra,
füstre és porra az atmoszférában,

vagy a csapadékra és hóesésre, globálisan,

ugyanúgy, ahogy a földi vagy óceáni
éves vegetációs ciklusra is.

A tudósok a csapadékról és vegetációról
szóló információk felhasználásával

kimutathatják,

a Föld mely részeit fenyegeti
éhínség vagy aszály,

és információkkal láthatják el
a segélyszervezeteket,

így fel tudnak készülni élelmiszerekkel,
mielőtt az éhínség súlyossá válna.

Az űrben, a Nemzetközi Űrállomáson
van egy keringő laboratóriumunk.

A jármű és benne minden szabadesésben

kering a Föld körül,

és nem hat rájuk a gravitáció.

Emiatt "mikrogravitációnak" hívjuk.

Amikor az űrhajósok
mikrogravitációs környezetben vannak,

a testük úgy reagál, mintha
gyorsan öregednének.

Csontjaik és izmaik gyengülnek,

szív-és érrendszerük, valamint
immunrendszerük megváltozik.

A tudósok vizsgálják, hogyan őrizzék meg
az űrhajósok egészségét az űrben,

mi pedig átvehetjük ennek
gyakorlatát és technikáit,

és átadhatjuk őket a Föld lakosságának,

hogy mindannyian egészségesebbek legyünk.

Az asztronautáknak, kutatásoknak
vagy űrhajóknak szánt

technológiák fejlesztése során

ezeket a találmányokat át is adhatjuk
a földi élet jobbítására.

Nézzük az egyik kedvencem.

Ez egy vízszűrő rendszer,

és a kulcseleme azon
a technológián alapul,

mellyel a szennyvizet szűrik
az űrállomáson.

Ezt most az egész világon használják.

Az űr az ihlet végtelen forrása,

az oktatástól kezdve,

a kutatáson és asztronómián át

az ősrégi csillagászat tapasztalatáig.

Most világszerte sok ország
elkötelezte magát

saját fejlődése kiaknázására

oly módon, hogy növelik a helyi mérnöki,
tudományos és űrtechnológiai tudásukat.

Ismerjék meg a világ néhány
legújabb távközlési mérnökét.

Ő Elyka Abello Venezuelából.

Elyka távközlési mérnöknek tanul

a nemzeti műholdprogram
részeként Venezuelában.

Olyan szoftveres eszközt alkotott,

mely lehetővé teszi, hogy csapata
hatékonyabb erőműveket tervezhessen.

Ő Adel Castillo-Duran

a Fülöp-szigetekről.

Adel egyszerre meteorológus
és távközlési mérnök,

és az időjárás-jelentéseihez
műholdas adatokat használ.

Végül ismerjék meg Halát.

Hala szudáni,

és amikor villamosmérnök alapszakon tanult

Kartúmban,

számos diákkal együtt úgy döntött,
hogy megépítik saját műholdjukat.

Később Hala elnyert egy ösztöndíjat
a posztgraduális szintű

távközlési mérnökképzéshez.

Ezek a történetek,
amiket megosztottam önökkel,

mind azt illusztrálják, hogy az űr igazán
hasznos a fenntartható fejlődésben,

minden ember javát szolgálja.

De nekünk még sok a feladatunk,

mert akadályok továbbra is vannak,
melyek kirekesztik az embereket az űrből,

és korlátozzák ennek
a technológiának a hatását.

Sok ember számára
a Földmegfigyelési adatok bonyolultak.

A műholdas kommunikációs
rendszerek túl drágák.

A mikrogravitációs kutatások pedig
hozzáférhetetlennek tűnnek.

Ez az, ami motiválja a munkámat
az MIT Media Lab professzoraként.

Nemrégiben alapítottam egy kutatócsoportot
"Space Enabled" [Űrben elérhető] néven.

Azon dolgozunk, hogy lebontsuk
az űr előnyeit korlátozó gátakat.

És azokat a jövőbeli alkalmazásokat
is fejleszteni fogjuk,

melyek a fenntartható fejlődéshez
való hozzájárulást folytatják.

Addig dolgozunk tovább ezen,

amíg igazán elmondhatjuk,
hogy az űr minden ember hasznára van,

és mi mindannyian
"űrben elérhetők" vagyunk.

Köszönöm!

(Taps)