[Hogyan vált Drakula a világ leghíresebb vámpírjává?] Megalkotója több mint 100 éve tért nyugalomra, de Drakula azóta is a történelem leghíresebb vámpírjaként él tovább. De ez az erdélyi nemes – aki nem az első kitalált vámpír, de még csak nem is korának leghíresebbje – talán örökre az ismeretlenség homályába vész, ha a sors nem szól közbe. Drakula először Bram Stoker 1897-es azonos című regényében jelent meg. De messze nem itt kezdődött a vámpírok mítosza. A vérszívó szörnyek már legalább nyolcszáz éve képezték a folklór részét. A szláv néphagyományból ered a vámpír szó, vagyis upir óoroszul. A szóról a 11. századból van az első írásos emlékünk. A vámpírhit már a kereszténység előtt létezett a térségben, és az egyház sem tudta ezt a pogány hiedelmet felszámolni. A vámpírtörténetek olyan betegségek félreértelmezéséből erednek, mint a veszettség, pellagra vagy bomlás. Utóbbi esetben a gázok miatt felpüffed a test, és vér szivárog a szájból, amitől a holttest úgy néz ki, mintha nemrég még élt és lakmározott volna. A leírásokban a vámpírok felfúvódnak, hatalmas fogaik és körmeik vannak. Ez számos rituálé kialakulását idézte elő, hogy megelőzzék a halottak feltámadását, mint a tetemek fokhagymával és mákkal való eltemetése, karóra húzása, elégetése vagy megcsonkítása. A vámpírhit a 18. századig helyi jelenség maradt, ekkor Szerbiát két nagyhatalom harca fogta közre, a Habsburg Monarchia és a Török Birodalom közti háború. Osztrák katonák és kormányzati tisztviselők megfigyelték és dokumentálták a helyiek furcsa temetkezési szokásait, és beszámolóikat széles körben publikálták. Emiatt a vámpírok körüli hisztéria annyira elszabadult, hogy 1755-ben az osztrák császárnő kénytelen volt a saját orvosát odaküldeni, aki nyomozásba kezdett és véget vetett a rémhíreknek, egy alapos, tudományos cáfolat publikálásával. A pánik alábbhagyott, de a vámpírhit már gyökeret vert a nyugat-európaiak fantáziájában, és olyan művek keletkeztek, mint A vámpír 1819-ben, vagy Joseph Sheridan Le Fanu Carmilla című műve 1872-ben. Ez a könyv nagy hatással volt a fiatal ír drámakritikusra, Bram Stokerre. Stoker 1847-ben született Dublinban, és egy ismeretlen betegség miatt hétéves koráig ágyhoz volt kötve. Ez idő alatt édesanyja népmeséket és igazi horrortörténeteket mesélt neki, például az 1832-es kolerajárványt érintő élményeiről is beszélt. Elmondta azt is, hogy az áldozatokat élve temették el a tömegsírokban. Későbbi élete során Stoker fantázia-, romantikus és kalandregényeket írt, majd 1897-ben a Drakulát. Bár úgy vélik, hogy a könyv fő gonoszának névadója egy történelmi személy, III. Vlad Dracul fejedelem, más néven Karóbahúzó Vlad, a hasonlóság főként csak névazonosságon alapszik. Közvetve és közvetlenül a könyv más elemeit és karaktereit is különböző viktoriánus kori művek inspirálták, mint A titokzatos idegen. A regény megjelenésekor csak mérsékelt sikert ért el, és nem is volt Stoker legismertebb műve, az 1912-es gyászjelentésében is csupán röviden említették. De egy kritikus szerzői jogról szóló vita teljesen megváltoztatta Drakula végzetét, és a karakter irodalmi hírnévre tett szert. 1922-ben egy német stúdió jogdíjfizetés nélkül dolgozta fel a regényt a ma már klasszikusnak számító Nosferatu című csendesfilmjében. Habár kicsit változtattak a történeten és a karakterek nevén, a párhuzam egyértelmű volt, és a stúdió tönkrement a pereskedés során. Hogy megelőzzék a további plágiumkísérleteket, Stoker özvegye úgy döntött, szerzői jogot alapít a Dracula színpadi verziója felett, ezért engedélyezte a produkciót Hamilton Deane-nek, a család barátjának. Jóllehet Deane feldolgozásában drasztikusan megvágta a történetet, az klasszikussá vált, főként Lugosi Béla broadway-i előadásának köszönhetően. A Universal stúdió által készített filmverzióban is Lugosi volt a sztár, főbb jellemvonásait kölcsönözve a karakternek. Drakula azóta számtalan feldolgozást élt meg, így találva örök életet születésének szerény lapjai után.