[Hogyan vált Drakula a világ
leghíresebb vámpírjává?]
Megalkotója több mint 100 éve
tért nyugalomra,
de Drakula azóta is a történelem
leghíresebb vámpírjaként él tovább.
De ez az erdélyi nemes –
aki nem az első kitalált vámpír, de még
csak nem is korának leghíresebbje –
talán örökre az ismeretlenség homályába
vész, ha a sors nem szól közbe.
Drakula először Bram Stoker
1897-es azonos című regényében jelent meg.
De messze nem itt kezdődött
a vámpírok mítosza.
A vérszívó szörnyek már legalább
nyolcszáz éve képezték a folklór részét.
A szláv néphagyományból ered a vámpír szó,
vagyis upir óoroszul.
A szóról a 11. századból
van az első írásos emlékünk.
A vámpírhit már a kereszténység
előtt létezett a térségben,
és az egyház sem tudta
ezt a pogány hiedelmet felszámolni.
A vámpírtörténetek olyan betegségek
félreértelmezéséből erednek,
mint a veszettség,
pellagra
vagy bomlás.
Utóbbi esetben a gázok miatt felpüffed
a test, és vér szivárog a szájból,
amitől a holttest úgy néz ki, mintha
nemrég még élt és lakmározott volna.
A leírásokban a vámpírok felfúvódnak,
hatalmas fogaik és körmeik vannak.
Ez számos rituálé kialakulását idézte elő,
hogy megelőzzék a halottak feltámadását,
mint a tetemek fokhagymával
és mákkal való eltemetése,
karóra húzása,
elégetése
vagy megcsonkítása.
A vámpírhit a 18. századig
helyi jelenség maradt,
ekkor Szerbiát két nagyhatalom
harca fogta közre,
a Habsburg Monarchia
és a Török Birodalom közti háború.
Osztrák katonák és kormányzati
tisztviselők megfigyelték és dokumentálták
a helyiek furcsa temetkezési szokásait,
és beszámolóikat
széles körben publikálták.
Emiatt a vámpírok körüli hisztéria
annyira elszabadult,
hogy 1755-ben az osztrák császárnő
kénytelen volt a saját orvosát odaküldeni,
aki nyomozásba kezdett
és véget vetett a rémhíreknek,
egy alapos, tudományos
cáfolat publikálásával.
A pánik alábbhagyott,
de a vámpírhit már gyökeret vert
a nyugat-európaiak fantáziájában,
és olyan művek keletkeztek,
mint A vámpír 1819-ben,
vagy Joseph Sheridan Le Fanu
Carmilla című műve 1872-ben.
Ez a könyv nagy hatással volt a fiatal
ír drámakritikusra, Bram Stokerre.
Stoker 1847-ben született Dublinban,
és egy ismeretlen betegség miatt
hétéves koráig ágyhoz volt kötve.
Ez idő alatt édesanyja népmeséket
és igazi horrortörténeteket mesélt neki,
például az 1832-es kolerajárványt
érintő élményeiről is beszélt.
Elmondta azt is, hogy az áldozatokat
élve temették el a tömegsírokban.
Későbbi élete során Stoker fantázia-,
romantikus és kalandregényeket írt,
majd 1897-ben a Drakulát.
Bár úgy vélik, hogy a könyv
fő gonoszának névadója
egy történelmi személy,
III. Vlad Dracul fejedelem,
más néven Karóbahúzó Vlad,
a hasonlóság főként
csak névazonosságon alapszik.
Közvetve és közvetlenül a könyv
más elemeit és karaktereit is
különböző viktoriánus kori
művek inspirálták,
mint A titokzatos idegen.
A regény megjelenésekor
csak mérsékelt sikert ért el,
és nem is volt Stoker legismertebb műve,
az 1912-es gyászjelentésében is
csupán röviden említették.
De egy kritikus szerzői jogról szóló vita
teljesen megváltoztatta Drakula végzetét,
és a karakter irodalmi
hírnévre tett szert.
1922-ben egy német stúdió jogdíjfizetés
nélkül dolgozta fel a regényt
a ma már klasszikusnak számító
Nosferatu című csendesfilmjében.
Habár kicsit változtattak a történeten
és a karakterek nevén,
a párhuzam egyértelmű volt,
és a stúdió tönkrement a pereskedés során.
Hogy megelőzzék
a további plágiumkísérleteket,
Stoker özvegye úgy döntött,
szerzői jogot alapít
a Dracula színpadi verziója felett,
ezért engedélyezte a produkciót
Hamilton Deane-nek, a család barátjának.
Jóllehet Deane feldolgozásában
drasztikusan megvágta a történetet,
az klasszikussá vált,
főként Lugosi Béla
broadway-i előadásának köszönhetően.
A Universal stúdió által készített
filmverzióban is Lugosi volt a sztár,
főbb jellemvonásait
kölcsönözve a karakternek.
Drakula azóta számtalan
feldolgozást élt meg,
így találva örök életet
születésének szerény lapjai után.